A rendszerváltáskor a megelőző rendszer példaképeinek is mennie kell, és jönnie kell újaknak. Ez történt a kilencvenes évek elején is, amikor is a „kommunista” elődöket felváltották újakra. Az egyik ilyen felváltó politikus Vázsonyi Vilmos lett, ki a múlt század elején tett azért, hogy a királyságot felváltsa a demokrácia. Amikor az egykori házán levő emléktáblát lefotóztam, nem láttam annak jelét, hogy az utóbbi időben koszorúzták volna. A Sarokház historizáló gipszdíszei közül, szinte nincs két egyforma, így fényképeztem azokat is.
Vázsonyi Vilmos, született: Weiszfeld (Sümeg, 1868. március 22. – Baden bei Wien, 1926. május 29.) magyar ügyvéd, liberális- polgári demokrata politikus, miniszter. Bársony Dóra opera-énekesnő nagybátyja.
Izraelita családban született, családja a Weiszfeld nevet magyarosította Vázsonyira. A Budapesti Egyetemen szerzett jogi diplomát és ügyvéd lett.
1894-ben megalakította a községi Demokrata Pártot, s még ugyanebben az évben bekerült Budapest törvényhatóságába is. 1900-ban pártját Polgári Demokrata Párt néven országos szervezetté alakította, s egyben Új Század néven politikai hetilapot is indított. Az 1896-os választásokon még nem jutott be a parlamentbe, de az 1901-esen már igen; a budapesti Terézváros országgyűlési képviselőjévé választották. Ezt az eredményt sikerült megismételnie az 1905-ös, az 1906-os és az 1910-es általános választásokon is, s mivel az első világháború miatt többször már nem rendeztek választásokat, az őszirózsás forradalom győzelméig képviselő maradt.
Ügyvédként több ügyet képviselt sikerrel, így 1904-ben a vasutassztrájk idején részt vett a kormánnyal való tárgyalásokon, majd védte a perbe fogott vasutasokat. Az 1905–1906-os magyarországi belpolitikai válság idején egyike volt a budapesti „nemzeti ellenállás” (a kormánnyal és a kormánypárttal szembeni obstrukció, ellenállás) vezéregyéniségeinek. 1917-ben az Esterházy-, majd annak bukása után a következő, harmadik Wekerle-kormány tagja volt, mint igazságügy-miniszter illetve a választójogi törvény reformjával megbízott tárca nélküli miniszter.
Az őszirózsás forradalom 1918 októberi győzelmekor korábbi antibolsevista kijelentései miatt Bécsbe emigrált, csak jóval a Magyarországi Tanácsköztársaság bukása után, 1921-ben tért vissza Magyarországra. Ekkor Nemzeti Demokrata Polgári Párt néven (Gál Jenővel együtt) újjászervezte pártját, s IV. Károly magyar király visszatérésének ügyével kapcsolatban a legitimistákat támogatta. Az 1922-es választásokon régi választókerülete (amit azóta a IX. kerülethez csatoltak) küldte ismét az Országgyűlésbe.
A frankhamisítási ügy parlamenti tárgyalásán a kisebbségi vélemény egyik szerkesztője volt, amivel a nacionalista körök ellenszenvét váltotta ki. Megromlott egészségi állapota miatt külföldi gyógykezelésre utazott, a Bécshez közeli Badenben halt meg. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A1zsonyi_Vilmos
Karikatúra Vázsonyi halálának alkalmából (Friss Újság, 1926. május 30.) Forrás: http://www.magyarzsido.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=12:vazsonyi-vilmos&catid=2&Itemid=2
Alább a politikus unokájáról olvashattok: Életének 73. évében elhunyt Vázsonyi Vilmos művészettörténész - tudatta az MTI-vel barátja, a Párizsban élő Wiener Pál.
Vázsonyi Vilmos Budapesten született 1935-ben, történelmi nagypolgári családban. A 19-20. század fordulója nagy tekintélyű demokrata politikusának, az első zsidó származású magyar igazságügyi miniszternek, idősebb Vázsonyi Vilmosnak (1868-1926) az unokája volt. Édesapja, Vázsonyi János (1900-1945) szintén politikus volt, dachaui lágerévei után, a tábor amerikai felszabadítását követően Hannoverben hunyt el. Tanulmányait a budapesti bölcsészkaron, majd a bécsi, a párizsi, a tübingeni és a római egyetemen végezte. Az 1956-os forradalomban az Egyetemi Forradalmi Diákbizottságban tevékenykedett, majd annak leverése után Nyugatra emigrált.
Hónapokat, éveket élt felváltva Bécsben, Berlinben, Rómában, New Yorkban és Londonban, a nyolcvanas évektől azonban - kisebb megszakításokkal - elsősorban Párizsban tartózkodott, ahol történelmi és művészettörténeti kutatásokat folytatott, ezen belül is a 19. és a 20. század eszmetörténete és politikatörténete foglalkoztatta. Tevékenysége valójában nehezen behatárolható: hat nyelven beszélt, napközben járta a várost, minden jelentős művészeti eseményen jelen volt, éjszakánként olvasott.
Intézményes tevékenységhez sosem kötődő hatalmas tudása és műveltsége egyedülálló volt az irodalom, a történettudomány, valamint a szellem- és a művészettörténet területén. Igazi, múlt századi entellektüel volt: kávéházakban csevegett és ismerkedett naphosszat. Minden iránt nyitott, derűs ember volt, s bár alig-alig írt, élőszóban tartott kiselőadásaival mindenkit lenyűgözött.
Gyógyíthatatlan betegségét követően épp oly szabadon kívánt meghalni, mint ahogyan élt: lemondott francia állampolgárságáról, mert "adoptált hazája" nem engedélyezte számára az aktív eutanáziát. Svájcba utazott, az egyetlen országba, ahol külföldi állampolgár számára is lehetséges az orvos általi halálba segítés. Egy zürichi intézményben hunyt el az elmúlt hét csütörtökén.
A Le Monde című napilapban megjelent gyászjelentésben a következő olvasható: "Tízéves volt, amikor az európai civilizáció, amely játszótársai és családja nagy részét kiirtotta, meg akarta ölni. Túlélte. Miután részt vett 1956-ban a budapesti felkelésben, el kellett menekülnie, hogy szabadon élhessen. A Német Szövetségi Köztársaságnak és az amerikai ösztöndíjaknak köszönhetően kedvenc szerzőit, művészeit és városait tanulmányozhatta. A hatvanas és hetvenes évek Latin Negyedének szellemi pezsgése Párizsba vonzotta, megannyi, különböző származású nő szépsége, intelligenciája és kedvessége pedig ott tartotta". Forrás: http://hvg.hu/itthon/20081120_meghalt_vazsonyi_vilmos
