Amikor rátaláltam a mesekönyvre, eszembe jutott, hogy gyermekkoromban ennek a magyar kiadása volt a kedvenc mesekönyvem. Akkor kaptam, amikor még nem tudtam olvasni. Olyan sokszor olvasták fel, hogy kívülről tudtam az egész mesét. A rajzait, nagyon szerettem, és annak idején még másoltam is. Az egyik rajzpályázatra a János Vitézhez kellett illusztrációt készíteni, emlékszem én a Zsiványok barlangját a könyvben az ötödik oldalon levő fa gyökerekhez hasonlóra festettem meg.  Amikor a német mesekönyvbe belelapoztam, tudtam, hogy ennek a könyvnek a Bátyácska és Húgocska mesének az eredeti német verziójának is a családunknál a helye. A magyar verzióból találtam egy rövid részletet: Bátyácska kézen fogta Húgocskát: - Egy jó óránk sincs, amióta édesanyánk meghalt; mostohánk minden áldott nap elver, és ha odamegyünk hozzá, elrugdos magától. Enni a száraz kenyérhéjat kapjuk, ami már senkinek sem kell; még a kutyának is jobb sora van az asztal alatt: annak mégiscsak vetnek néha egy-egy zsírosabb falatot; uramisten, ha édesanyánk ezt látná! Húgocskám, inkább menjünk világgá. Egész álló nap csak mentek, mentek réten át, szántón át, hegyen-völgyön keresztül, és ha rázendített az eső, Húgocska azt mondta: - Még az ég is velünk sír. Estére nagy-nagy rengeteg erdőbe értek, s olyan fáradtak voltak a búbánattól, az éhségtől meg a hosszú úttól, hogy beültek egy fa üregébe, és elaludtak. Dőlt betűs rész forrása: https://www.antikvarium.hu/konyv/grimm-batyacska-es-hugocska-84074

Úgy gondolom, ehhez a személyes történetemhez nem hozhatok, csak személyes erdei képeket:

Az első négy kép készítés helye: Komló Kövestető

Az utolsó három kép készítésének helye: Tatabánya Turul szobor környéki erdő

Amikor a Bakóca feliratú téglát megláttam barátom telkén, tudtam ez kell nekem. Bakóca, az apai családom ősi fészke. Nagyapám házának tűzfala is BAKOCA feliratú téglákból épült. A képen épp ezen téglafal előtt áll Apám és Anyám. A fotósnak a jegyes párról kellett volna képet készítni, de szemmel láthatóan a téglafal nagyobb hangsúllyal szerepel a képen.

A BAKOCA tégla sokáig az asztalom alatt vesztegelt, de azért így is néha hasznát vettem, amikor nehezék, vagy ajtókitámasztó kellett. Feleségem már többször kért meg rá, hogy tüntessem el a téglát is, és a több felhalmozott egyéb barkács maradékot. Én most egy mindenes íróasztal lámpát készíttetem. Nem is tartott sokáig, míg összehoztam. Könyvespolc építéséből maradt egy gyalult fahasáb. A hasáb egyik fele éppen téglaszélességű volt. Én négy nagy 30mm átmérőjű lyukat fúrtam rajta. Kettő lyuk fölé került egy-egy IKEA lámpakar. A másik 2 lyuk fölé került a tégla és lyukanként egy asztalos pillanatszorító. Így most együtt az íróasztalomon egy asztali lámpa, de ez csak egy pillanatnyi látszat, mert ha kell ez képes átalakulni kártyapréssé, fejhallgató tartóvá, stb. Kaptam egy sokoldalú eszközt a barkácsoláshoz, és a család sem mondja, hogy „ne őrizgesd azt a téglát”.

A Bakócai téglagyárról az alábbiakat tudtam összeszedni

1908-ban alapítja a téglagyárat Koch Ferenc A gyár 15-16 alkalmazottat foglalkoztat, évi termelése téglában és cserépben 1 millió darab. 

1937-ben tulajdonos Scheffer Mátyás (vendéglős, hentes és homokbánya tulajdonos, téglaégető. Azonkívül vaj- sajtmester, szénégető, strandfürdő tulajdonos.) A téglaégető Godisa határában van.

A második világháborúig a Bakóca-Godisai tégla- és cserépgyár tulajdonosa Spahr Károly.

Egy hirdetés szerint 1955 júliusában 14 betöltetlen állásra kerestek munkaerőt, tehát az államosítás után még javában működött. De, hogy meddig? Forrás: http://forum.index.hu/Search/showArticleResult?topic_id=9096635&aq_ext=1&aq_text=Bak%F3ca

Semmi különös, egy nagykörúti típusház az előző századfordulóról. Van belőle több tucat, de amikor megtaláltam az emléktáblát rajta, tudtam, hogy több napom fog elmenni a Fenyő László kutatással. Megérte, mert olyan költő emléktábláját találtam, akit az utókor méltatlanul elfelejtett. Találtam verseket, melyek megragadtak, találtam róla cikkeket, melyek nagyon érdekesek.

FENYŐ LÁSZLÓ: NÉNIKÉK, HÁZMESTER (1931, Nyugat, 7. szám)

Forrás: http://epa.oszk.hu/00000/00022/00511/15953.htm

Fenyő László, 1916-ig Friedmann László,(Budapest, 1902. november 9.[2] – Rohonc, 1945. március 26.) költő, műfordító, kritikus, a Nyugat második nemzedékének jelentős költője és verskritikusa volt.

Szülei: Friedman Miksa vörösvári születésű kereskedősegéd és Hahn Lina voltak, izraelita vallású. Kereskedelmi iskolát végzett Budapesten, de – rövid időt leszámítva – nem vállalt állást, hanem csekély költői jövedelméből élt. A Nyugat állandó munkatársa volt, írásai ezenkívül a Válasz, Szép Szó, Tükör, Magyar Csillag, Pesti Napló, Népszava hasábjain jelentek meg. 1936–1940 között Babits Mihály ajánlására a Baumgarten-könyvtár őre lett. 1942-ben és 1944 májusában munkaszolgálatra rendelték, ahonnan október közepén eltávozásra hazaengedték, ám a Szálasi-puccsot követően nem tért vissza századához, hanem Szegi Pálnál keresett menedéket. 1944 végén azonban a Gestapo elfogta, megkínozta, majd visszautalta munkaszolgálatos egységéhez, amely hamarosan 701.303. szám alatt védett lett, mégis több századdal együtt Nyugat felé hajtották. Nem sokkal Kőszeg után egy SS különítmény géppuska-sortűzzel végzett vele és számos társával.

Pályakezdését a Nyugat artisztikumával teljesen szakító magatartása kapcsolja nemzedékéhez. Az izmusok jegyében, anarchisztikus indulatokkal lázad. Első verskötetét, az Építés orgonáját (1922) a rendőrség erkölcsi okokra hivatkozva el is kobozza. Pesszimizmust és sajátos budapesti életérzést elegyítő hangjára Elveszett évek (1926) című kötetében talált rá. Egyénisége a harmincas évekkel uralomra jutó realista ízlés hatására szilárdul véglegessé. Nyíltabbá válik, helyét keresi a világban, s ezáltal lírájának tárgybirodalma szélesebb körre terjed. A lírájából általában hiányzó eszmei-erkölcsi állásfoglalást a nácizmussal szembefordulva utolsó két kötetében és posztumusz verseiben érleli ki. Fordított Bruno Brehm, Georg Fink, Richard Katz, Erich Kästner, Thomas Mann, Axel Munthe, Felix Salten műveiből. 

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Feny%C5%91_L%C3%A1szl%C3%B3_(k%C3%B6lt%C5%91)

Fenyő László: Hűség

1938  Június

A verset innét hoztam: http://www.7torony.hu/index.php?c=46597

Lengyel Lászlótól találtam egy nagyon jó írást Fenyő Lászlóról, aki dedikáció-történeti kontextusban foglalkozik az íróval. Két bekezdést idézek ebből, de akinek van ideje nagyon ajánlom elolvasni a teljes cikket.

Fenyő László (1902—1945) természetesen szerepel az irodalmi lexikonokban, nevét a lexikográfia már rögzítette. Életrajza néhány eleme folytán olykor az irodalomtörténet-írás is emlegeti. Tudható róla például, hogy József Attilával is volt kapcsolata, méghozzá meglehetősen ambivalens kapcsolata: a barátságból féltékenykedés és szerelmi rivalizálás alakult ki. (József Attila előtt ő volt Szántó Judit élettársa.)  Az is tudható róla, egyike volt a Nyugat viszonylag sokat szereplő munkatársainak – versek mellett úgynevezett „figyelőkkel” is. S az is fölemlegetődik olykor, hogy ő is a holocaust áldozata lett. Egyik mozzanat sem lényegtelen persze, valamit mindegyik elárul róla. Meggyilkolása például, mint sok más irodalmi és „civil” sorstársa esetében is, azzal az egyáltalán nem lényegtelen következménnyel járt, hogy kézirati hagyatéka, levelezése stb. is csaknem teljesen elpusztult. Megismerése szempontjából a legfőbb forrást így kinyomtatott művei (folyóiratközlései és könyvei) jelentik. Azaz megismerhetősége beszűkült s áttételessé vált. Az irodalomtörténet-írás, kellő motiváció híján, nem is bajlódik sokat az ő megismerésével sem.

Mindeközben azonban szerencse, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeum könyvtára speciális könyvtár. Egy-egy műből nemcsak egy példányt gyűjt, hanem – fölismerve a könyveknek az írókhoz való tartozásából fakadó jelentőségét – írói könyvtárakat, ajánlással ellátott példányokat is. Mindazt, ami könyv és író összetartozása révén valamiképpen az irodalmi reálfolyamatokat segít megérteni. S mivel a könyveknek csakugyan megvan a maguk külön sorsa, amely olykor megfigyelhető és leírható, e könyvtár Fenyő László irodalmi szerepével kapcsolatban is megőrzött sok mindent. Így – ha sajnos, nem is teljes körűen – a Fenyőnek dedikált művek egy része is megmaradt, s Fenyő ajánlásaiból is jónéhány. Ezzel pedig Fenyő irodalmi kapcsolathálójának egy része dokumentálhatóvá és elemezhetővé válik. A töredékanyag töredékességében is sok mindent megvilágít tehát – így, egyebek közt, Fenyőnek saját kora irodalmi életébe való beágyazottságára is következtethetünk. Forrás: http://www.konyvpub.hu/egy-elfelejtett-kolto-portrejahoz/

Ezzel az 1941-ből származó képeslappal köszönök el az idei évben minden Kedves Olvasómtól. Az év végéig már valószínűleg nem olvashattok új posztot, de 2017 januárjára már biztosan lesznek új írásaim és képeim.

Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket, és Boldog Új Esztendőt kívánok minden Kedves Olvasómnak !

Nehéz ráhangolódnom a Karácsonyi ünnepkörre. Az utóbbi hétvégeken az utakat róttam, hogy lányom el tudja készíteni a félév végi kipakolásához a képeit. Lányom az egykori dicső bányavárosok rendszerváltozás utáni átalakulását akarja bemutatni a fényképeivel. Nekem meg csak le kell vinnem az egykori bányásztelepülésekre, de nem mindegy, mikor érünk oda. A lányom szerint az ő képeihez, a selyem fények illenek, ezért aztán ha kiderült, már mentünk is tovább, vagy vártunk, míg beborul. Én néha kattintottam a gépemmel, csak olyat, ami nekem tetszett.

és eddig mégsem mutattam be a blogon. Sokszor utánanéztek, már rézkarcai közül is kinéztem egyet, amelyet majdnem megvásároltam. Amikor rákerestem a neten, sok alkotását találtam. Az utolsó képet, mely egykori műtermében készült innét hoztam: http://www.sznm.ro/fototeka.php?cat=13

Varga Nándor Lajos (Losonc, 1895. január 1. – Budapest, 1978. április 17.) magyar grafikus, festő, művészeti szakíró. Középiskoláit Sepsiszentgyörgyön, a Székely Mikó Kollégiumban végezte, majd a budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatott képzőművészeti tanulmányokat. 1929-ben és 1931-ben londoni ösztöndíjas. 1931–48 között a Képzőművészeti Főiskola tanára, egy ideig rektora is. Jeles tanítványai voltak, köztük Adler Miklós, Fery Antal.

Jelentős kiállításai voltak többek között Chicagóban, Brüsszelben, Zürichben, Barcelónában, Velencében és Budapesten. Nem sokkal halála előtt sepsiszentgyörgyi retrospektív kiállításának teljes anyagát az itteni megyei múzeumnak ajándékozta. Művei megtalálhatók a Magyar Nemzeti Galériában, a budapesti Történelmi Múzeumban és a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum Képtárában. Sok munkája magángyűjteményben van.

Művei a klasszikus hagyományokon alapulnak. Technikai virtuozitással szinte a tökéletességig fejlesztette az ismert grafikai eljárások alkalmazását. A műfaji, tematikus keretek fenntartásának és a természetelvű ábrázolásnak a híve volt. Készített ex libriseket, könyvillusztrációkat is. Művészeti szakíróként számos művet adott ki. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Varga_N%C3%A1ndor_Lajos