Nehéz egy új év első posztját megírni. 2010-ben hasonlóan nehéz volt az első blogomon megjelenő poszt megírása is. Most megint itt vagyok egy évkezdettel, ami remélem jobb lesz, mint az előző. Ennek az évnek jól kell sikerülnie. Az idei év jubileumi év, hisz 30 éve januárban kértem meg barátnőm kezét. Fél év múlva lesz - az akkori jegyesemmel, - lesz a 30 éves házassági évfordulónk. Ebben a jubileumi évben akkor kezdjük az Új Évet két réges-régi Újévi képeslappal. Mondhatnám, hogy a képeslapok motívumválasztását a véletlenre bíztam, de ezt úgysem hiszi el senki.

Itt van az év vége, és hamarosan sok SMS jön a telefonokra, és a sok elektronikus levél kering a neten, hogy Boldog Új Esztendőt kívánjunk egymásnak. Nemrég még a postások hordták az újévi üdvözleteket. Mára két kéményseprős képeslapot hoztam. Gyerekkoromban az új évhez hozzátartozott a kéményseprő látogatása, aki fali és kártya naptárakat hozott ajándékba. A család meg egy kis borravalóval honorálta a szorgalmas kéményseprőket. Én mindig úgy emlékszem, hogy magas szárú cipőben jöttek hozzánk. Most meg azt látom, hogy a kis kéményseprők a hóember körül papucsban táncolnak. Utánanéztem, és tényleg a háború előtt a kéményseprőknek mezítláb papucsban kellet télen is dolgozni.

„A kéményseprők télen-nyáron mezítláb, papucsban jártak – nem mintha nem lett volna zoknijuk, rendes cipőjük, hanem –, mert balesetvédelmi előírás volt. Régen még sokkal több nyári konyha rendelkezett magas, bolthajtásos kéménnyel, amelyet – ha magasabb volt egy méternél – az ívtől felfelé „könyökkel, térddel, sarokkal kellett kimászni”. Szebényben, a Szt. István-napi búcsú előtt végezték el a nagy kéménytakarítást (jöttek a nagy főzések-sütések, jellemzően a nyári konyha volt ennek színtere), sok kürtőt kellett így kikotorni. Ezért írta elő a mester a „mezítláb”-at, a jobb tapadás végett.” Forrás, amit ajánlok elolvasni: http://www.vemend.hu/wp-content/uploads/2015/09/A-v%C3%A9m%C3%A9ndi-k%C3%A9m%C3%A9nysepr%C5%91k-eml%C3%A9kezete.pdf

Molnár Erik Kecskeméti szobrát már eltávolították, de egykori lakóhelyén a budapesti Benczúr utcában az emléktáblája még megvan. Nem túl bőbeszédű az emléktábla felirata. A Wikipédián az életrajza egy kisebb regény. A ház pillanatnyilag lakatlan, és felújításra vár. Vajon a felújítás, és átépítés után az emléktábla még megmarad?

Molnár Erik (Újvidék, 1894. december 16. – Budapest, 1966. augusztus 8.) Kossuth-díjas történész, filozófus, közgazdász, jogász és politikus, az Eötvös Loránd Tudományegyetem egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. 1944 decembere és 1956 októbere között az összes magyar kormányban szerepet vállalt. Molnár René (1896–1942) ügyvéd bátyja. Írásiban a marxizmus képviselője, hozzá fűződik a hatvanas évek nemzettudattal kapcsolatos történészvitája.

Református pedagóguscsaládba született. Édesanyja, Jeszenszky Jolán elszegényedett úri családból származott, polgári iskolai tanárnőként dolgozott. Édesapja, Molnár Aladár a Tolna vármegyei Pálfalváról elszármazott felsőkereskedelmi iskolai tanár volt. Függetlenségi eszméket vallott, ezért büntetésből Újvidékről előbb Árva vármegyébe, Alsókubinba, majd Fiumébe helyezték át. Még az első világháború előtt belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba, amelynek helyi vezetője lett. A háború után, mint kommunistát kiutasították, és áttoloncolták Magyarországra. Családjával Kecskeméten telepedett le.

Molnár Erik 1912-ben érettségizett a fiumei olasz gimnáziumban. Tanulmányait a Ludovika Akadémián kívánta folytatni, ám mindössze két hét után átiratkozott joghallgatónak. Bécsben, Budapesten és Rómában is tanult. 1915 végén besorozták a 20. honvéd gyalogezredbe, zászlósként került ki az orosz frontra. 1916-ban hadifogságba esett. Négy évet töltött Vlagyivosztokban egy tiszti táborban, amelynek rabjait nem dolgoztatták. Saját bevallása szerint „a hadifogság lényegében átalakító hatással volt rá”: megszabadult a „még megmaradt úri vonásoktól,” franciául tanult, és sok olvasással megalapozta általános műveltségét. Szabadulása után folytatta jogi tanulmányait, és 1922-ben jogi doktorrá avatták. Letette az ügyvédi és a bírói vizsgát is. Gyakornoki évei elteltével, 1924-ben ügyvédi irodát nyitott Kecskeméten.

A két világháború között tanított az Egyetemes Református Jogakadémián. Csatlakozott a szociáldemokraták helyi szervezetéhez, amelynek vezetését hamarosan átvette. 1928-ban – abban az évben, amikor a Magyarországi Szociáldemokrata Párt színeiben a városi törvényhatósági bizottság tagja lett – öccse ösztönzésére belépett az illegális kommunista pártba is. Ekkor jelentek meg első írásai a Madzsar József-féle Társadalmi lexikonban. 1929-től tanulmányok sorát publikálta a munkásmozgalom problémáiról, az agrárkérdésről és a nagy gazdasági világválságról a 100%, a Társadalmi Szemle, a Gondolat és a kolozsvári Korunk hasábjain (leggyakrabban Jeszenszky Erik, Pálfai István vagy Szentmiklósy Lajos álnéven). 1937 után publicisztikai munkásságát háttérbe szorította történészi tevékenysége. A „szegények ügyvédjeként” lett ismert a városban. Emigrációba kényszerült René öccse praxisának átvétele után több kommunista védelmét is ellátta kisebb jelentőségű helyi perekben. Alapvetően visszavonult életet élt, a nevesebb értelmiségiek közül csak Veres Péterrel, Losonczy Gézával, Donáth Györggyel és a szintén kecskeméti Tóth Lászlóval, Németh László Tanújának kiadójával, a város későbbi polgármesterével tartotta a kapcsolatot. Az ország német megszállásáig nem érték inzultusok. Ezután kétszer is letartóztatták, ám mielőtt Németországba deportálhatták volna, a város polgárai kiszabadították, és a szovjet csapatok bevonulásáig bújtatták. 1944. november–decemberben hat hétig Kecskemét alpolgármestere volt.

A Debrecenben összeült Ideiglenes Nemzetgyűlés munkájában Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye küldöttjeként vett részt. Haláláig tagja maradt az Országgyűlésnek (később Bács-Bodrog vármegye, majd Heves megye képviseletében). December 22-én Rákosi Mátyás javaslatára – hivatalosan pártonkívüliként – az Ideiglenes Nemzeti Kormány népjóléti minisztere lett. Ezt a posztot töltötte be Tildy Zoltán, Nagy Ferenc, majd néhány hónapig Dinnyés Lajos kormányában is. 1947. szeptember 24-én a kisgazdapárti Mihályfi Ernőt váltotta a külügyminiszteri és a tájékoztatásügyi miniszteri posztokon. Utóbbi tisztségét ennek 1948. január 26-ai megszüntetéséig viselte. 1948. augusztus 5-én rendkívüli és meghatalmazott nagykövetté nevezték ki. Szeptember 10-étől 1949. szeptember 26-áig – Szekfű Gyulát váltva – moszkvai nagykövet, 1948. október 13-ától 1949. szeptember 29-éig helsinki követ volt. 1948 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1949 őszén előbb rendes, majd elnökségi tagjává választották. 1948 és 1956 között a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségében is tevékenykedett. 1950. július 17-én – a már korábban letartóztatott – Ries Istvánt követte az igazságügy-miniszteri székben. 1952. november 14-én ismét külügyminiszter lett. 1953 júliusától 1956 októberéig a Legfelsőbb Bíróság elnökeként, majd igazságügy-miniszterként részt vett a koncepciós perek felülvizsgálatában, az elítéltek rehabilitációjában. A Rajk-per kapcsán Kádár Jánost is kihallgatta. 

1956 márciusában Apró Antal, Házi Árpád, Kovács István és Nógrádi Sándor mellett tagja volt annak a bizottságnak, amely az MDP KV megbízásából kivizsgálta Farkas Mihály tetteit. Július közepére elkészült jelentésük minden felelősséget Farkasra hárított az elmúlt években bekövetkezett törvénytelenségekért, és javasolta kizárását a pártból. Molnár emellett bűnvádi eljárás megindítását is szorgalmazta.[4] Ugyanebben az időszakban többször nyíltan – a Budapestre érkezett szovjet vezetők körében is – kritizálta Rákosi politikáját.

Az 1956-os forradalom után kiszorult a pártvezetésből. Tagja maradt ugyan az országgyűlésnek és az őt 1955-ben soraiba fogadott Interparlamentáris Unió magyar csoportjának (sőt, 1963-ban ennek elnöke lett), de a közvetlen politizálástól visszavonult. Ténylegesen is átvette a – hivatalosan már 1949 óta általa igazgatott – Történettudományi Intézet vezetését. 1958 után háromszor választották meg a Magyar Történelmi Társulat elnökévé. Ugyanettől az évtől az Acta Historica főszerkesztője, 1957 és 1962 között a Századok szerkesztőbizottságának elnöke volt.

Szentmiklósy Lajos néven közölt Magyar őstörténet c. munkája a téma első marxista szintézisének számított, mely tévedései és pontatlanságai ellenére évtizedekig éreztette a hatását. Egyik tévedése, hogy az 1853-elhunyt Matthias Alexander Castrénhez hasonlóan a Szajánok vidékére helyezte a finnugor őshazát. Molnár Erik a magyarok honfoglalás előtti társadalmát kommunisztikus pásztortársadalomként láttatta. A szerző nomadizmussal kapcsolatos felfogása szerint a honfoglaló magyarok szabad pásztorok lehettek, míg a kalandozó hadjáratok a „pásztortársadalom válságával” voltak magyarázhatóak. Molnár néhány nézete – miszerint a nomadizmus mint gazdasági alap határozta meg a felépítményt (és hozta létre azt a politikai berendezkedést, mely „nomád feudalizmus” vagy „nomádállam” néven volt jelen a magyar historiográfiában), minden honfoglaló férfi katona is lehetett egyben, továbbá a magyar államalapításban szláv hatások mutatkozhattak – egészen a legutóbbi időkig jelen volt a történettudományban.

Molnár Erik párttagsága és marxista beállítottsága ellenére nem számított a Rákosi-korszak meghatározó történészének, ideológiai, tudománypolitikai és személyi kérdésekben elsősorban Révai József, Mód Aladár és Andics Erzsébet döntött. (A külügyi tárcának a Rákosi-kor miniszteri struktúrájában nem volt nagy súlya, nem véletlenül tekinthető Rajk László bukása kezdetének külügyminiszteri kinevezése.) Molnár Erik részben Mód Aladár történelemszemléletével szemben fejtette ki nézetét, részben az 1956-os forradalom okait és ideológiai gyökereit kereste, melyet a magyar nacionalizmusban talált meg. Mindemellett Molnárnak az 1957-ben a Táncsics Körben tartott, a Rákosi-rendszert részben bíráló és 1956-ot felkelésnek nevező előadása miatt is vezekelnie kellett.

Molnár Erik korábban is létező, de részletesebben 1960-as írásában és későbbi vitacikkeiben kifejtett nézetrendszere szerint a „feudális korban” magyar nemzettudatról nem beszélhetünk, a „nemzet” a magyar nemesség eszméje és hívószava volt, majd az 1848–49-es forradalom és szabadságharcot és a kiegyezést követően szintén a földbirtokosság alkotta meg a burzsoá nemzeteszmét. Ebből látható, hogy Molnár Erikre mind Szabó Ervin utolsó, Társadalmi és pártharcok a 48–49-es magyar forradalomban című munkája, mind az urbánus és polgári radikális nézetrendszer nagymértékben hatott. Molnár emellett a függetlenségi harcok, a magyar történelem korábban egyöntetűen pozitívnak és a marxista történészek által is haladónak tartott eseményei (Rákóczi-szabadságharc, 1848) fontosságát és progresszív jellegét is tagadta. Molnár szerint a torz magyar nacionalizmus vált az 1956-os forradalom kiváltó tényezőjévé, melyet a proletár internacionalizmusnak kell felváltania. Dőlt betűs részek forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Moln%C3%A1r_Erik

Már egy féléve, hogy megvettem a legalább száz éves bőröndöt. Megtetszett a neten a viseltes állapota, és mérete. Igazi megmentésre érdemes darab. Évekkel ezelőtt már restauráltam apósom ötvenes évekből származó katonabőröndjét. Ez az eladója szerint az első világháború idejéből származik, és nagyapjának a sashalmi hagyatékából került ki.

Úgy gondoltam ennél jobb tároló helye a sváb falvédő gyűjteményünknek nem lehet.

Amikor hazahoztam már látszott, hogy jól választottam, és csak idő kérdése, hogy a bőrönd megint használható állapotba kerüljön. A bőröndön nem találtam semmiféle tulajdonosi jelölést, ezért gondoltam a felújításkor kap egy tulajdonosi jelölést, amihez az előző bejegyzésben bemutatott kékfestő dúccal készült monogram felnagyított, és kinyomtatott képét használtam. A kinyomtatott képet indigóval átrajzoltam a bőrönd tetejének belső felére. A mintát egy pákával a bőröndre égettem. Ez most már leradírozhatatlanul jelzi, hogy feleségem tulajdona lesz.

Barátom a szülői házban talált egy kékfestéshez használható nyomódúcot. A nyomódúccal a barátom nagymamájának az ME monogramját nyomhatták egykor a vászonra, hogy azután igazi leányra való ruhaanyag készülhessen. Barátom elhozta nekem, hátha fel tudom újítani, és tudom használni.

Nagyon megörültem neki, mert a monogram a feleségem monogramja is egyben, és soha nem jött jobbkor. Feleségemnek épp a német falvédő gyűjteményéhez újítok fel egy száz éves fa bőröndöt. Először is a nyomódúc eldeformálódott fémlemezeit kiegyenesítettem, és kitisztítottam a réseket. Először úgy gondoltam, valódi szövetre nyomom méhviasszal a mintát és festek. Ifjú koromban batikoltam én, így ha lenne egy restaurátor műhelyem biztosan meg is csináltam volna. Helyette a könyvtárszobámban is megvalósítható papírra való nyomtatást választottam. A papírra való nyomtatáshoz mindenem megvolt. Nem sikerült a legjobban a nyomat, de arra jó volt, hogy beszkenneljem, felnagyítsam és papírra kinyomtassam.  Ezek után már gyerekjáték lesz a fabőröndre is áttenni a mintát, hogy személyre szabott ajándék lehessen belőle. Legközelebb, remélem, be tudom mutatni a befejezett alkotásom.

2014.ben írtam a Damjanich utcai Bruchsteiener házról. Akkor a ház még igen rossz állapotban volt, és nem gondoltam volna, hogy meglátom még egyszer úgy, mint újkorában. Néhány hónapja aztán felállványozták, és decemberre visszakapta régi díszeit, feliratait, és színét. Amikor fényképeztem, épp elvonultak a kőművesek, és belülről is tudtam néhány képet készíteni.

Ennek az épületnek szerencséje volt. Aranyosfodorkánál olvastam a Máriakéméndi és a Kishajmási Zsolnay pirogránit angyalszobrokról. Olyan jó volna egyszer azokat is ugyanúgy látni, mint újkorukban. Én ezt az alábbi felhívást elolvastam, és egy kicsinyke összeggel támogattam is a kezdeményezést: http://baranyaidombsag.ucoz.hu/news/2015-12-11-622