Már nagyon sok emléktáblát mutattam be a blogon a Damjanich utcából, de a Dózsa György és Damjanich sarkán levő házon levő eddig elmaradt. Kéthly Anna emléktáblája nagyon fontos, hisz kevés női politikusnak állítottak emléktáblát. Kéthly Anna emléke igazán érdemes volt emléktábla állításra.

Kéthly Anna (Budapest, 1889. november 16. – Blankenberge, Belgium, 1976. szeptember 7.) magyar szociáldemokrata politikus, az Országgyűlés második női képviselője, 1922-től 1948-ig parlamenti képviselő. Az 1956-os forradalom idején újjáalakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt elnöke és a Harmadik Nagy Imre-kormány államminisztere.

Kéthly Anna egy kilencgyermekes munkáscsalád második gyerekeként született. Apja villanyszerelő szakmunkás volt. Már fiatalon dolgoznia kellett, munka mellett végezte el a négy polgári iskolát. Ezután gyors- és gépírói, majd könyvelői képesítést szerzett. Közben egy konfekcióüzemben dolgozott, de gyenge fizikuma miatt nehezen bírta a megerőltető munkát. Először a Tolnai Világlapjánál kezdett dolgozni, majd 1907-től Kassán vállalt magántisztviselői állást különböző cégeknél. 1913-ban lép be a Tisztviselői Szakszervezetbe. A szakszervezeten keresztül került kapcsolatba az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párttal (MSZDP). A pártnak 1917-ben lett a tagja, csakúgy, mint a Magyarországi Magántisztviselők Országos Szövetségének. Az 1918. október 28-án lezajlott őszirózsás forradalmat üdvözölte, hiszen a forradalom lehetőséget jelentett a polgári demokratikus társadalom kialakulására. A Tanácsköztársaságot ugyanakkor elítélte, jórészt a Lenin-fiúk atrocitásai miatt.

A forradalmak után, a Horthy-korszakban kezdődött politikai pályája. Az MSZDP legálisan működhetett, hiszen a párt vezetője, Peyer Károly megállapodást kötött Bethlen István miniszterelnökkel. Ez volt az úgynevezett Bethlen–Peyer-paktum, amit 1921. december 21-én kötöttek meg, így a párt indulhatott az 1922-es választásokon. A megállapodás értelmében a párt legálisan működhetett, a tagjait nem üldözték jobban, mint más ellenzéki pártokét, a sajtójuk szabadon írhatott. Cserébe az MSZDP nem fejt ki rendszerellenes propagandát külföldön, nem szervez sztrájkokat, illetve postás- és vasutas szakszervezeteket. Kéthly Anna 1922-es választásokon lett Magyarország második női országgyűlési képviselője. Azonban ő volt az első, aki mandátumát több választáson keresztül is megtartotta. Azért lehetett képviselő, mert a párt, amely szabadulni akart a Tanácsköztársaság idején „kompromittálódott” emberektől, új, korábban ismeretlen politikusokat akart előtérbe helyezni. 1922-től 1945-ig jórészt a társadalmi igazságtalanságok, a nyomor enyhítése beszédeinek témája. Felszólalt az egészségügyi ellátás javítása és természetesen a nők védelmének érdekében. Gyakran az iskolázás kiterjesztése, a tankötelesség 14 éves korig történő emelése mellett érvelt. Ez tulajdonképpen a népiskola 8 osztályossá tételét jelentette, hiszen akkor 4 osztályt kellett kötelezően kijárni. Szintén gyakran foglalt állást az egészségügyi ellátás kiterjesztése mellett.

Érvelési módszere kiemelendő a kor ellenzékijei közül: nem csak azt hangsúlyozta, hogy a munkások mit nyerhetnek az adott javaslat elfogadásával, hanem azt is, hogy a munkaadók számára milyen előnyöket jelentenek az egészséges, képzett munkások.

A Nemzetgyűlés többször is napirendre tűzte a női választójog szűkítését. A cenzust 24-ről 30 évre emelő törvény ellen azzal érvelt, hogy a nők az orvostudomány állása szerint hamarabb érnek meg a férfiaknál, és hogy sok 24-30 év közötti nő van munkában a gazdaság különböző területén. A műveltségi cenzus ellen az volt a kifogása, hogy a vidéki gyerekek illetve a szegények gyermekei hamar, 8-9 éves korukban dolgozni kényszerülnek.

Parlamenti tevékenysége közben különböző újságokban is publikált, valamint volt a szerkesztője. Még fiatalkorában kezdett dolgozni a „Tolnai világlapjá”-nál. A leghíresebb a „Nőmunkás” volt, aminek felelős szerkesztője volt. A lap 1926-1938 között jelent meg. Cikkei elsősorban szociális kérdésekkel foglalkoztak, valamint a társadalomban betöltendő női szerepekhez adtak útmutatást. Az 1930-as évek vége felé egyre inkább radikalizálódik a közélet, a szélsőjobb előretör, az ország a hitleri Németország felé közeledik. Kéthly Anna a társadalmi problémák hangoztatója mellett most már a zsidótörvények éles bírálójává vált. A Horthy-korszakban 1939-ben tartottak utoljára választásokat. Az MSZDP számára a választás mélypontot jelentett. Míg 1922-ben 25, 1926-ban és 1931-ben 14, 1935-ben 11 képviselőt küldtek, addig 1939-ben csak ötöt. Kéthly Anna megőrizte mandátumát, és továbbra is az országgyűlés tagja maradt. Egyre inkább a németek elleni összefogásra buzdított. Kereste a lehetőséget a polgári erők összefogására, és ezáltal a háborúból való kilépésre. Az 1942-es újvidéki vérengzés ellen Bajcsy-Zsilinszky Endrével együtt emelte fel a szavát, követelte a tettesek felelősségre vonását. Ekkor több halálos fenyegetést is kapott. Amikor barátai azt tanácsolták neki, hogy ezekbe az ügyekbe ne ártsa bele magát, akkor tette híres kijelentését: „Aki fél, menjen cukrászkisasszonynak!”. Bátorságáért párttársa, Böhm Vilmos a magyar politika Jeanne d’Arcjának nevezte. A demokratikus pártok összefogásának a lehetősége 1943-ban realizálódott, a két legerősebb pártjuk, a Független Kisgazdapárt és az MSZDP szövetséget kötött. Abban reménykedtek, a háború után ez a két párt fog egy demokratikus váltást létrehozni, és elindítják az országot a többpárti demokrácia felé. 1943-44 telén többször tárgyalt Peyer Károllyal együtt angolbarát politikusokkal, a háborúból való kilépés érdekében.

Az országot 1944. március 19-én megszállták a német csapatok. A németekkel kollaboráns Sztójay-kormány betiltott valamennyi nem szélsőjobboldali pártot és szervezetet. Kéthly ugyanakkor többször is felhívta az ország figyelmét arra, hogy párttársai jelentős részét deportálták, sőt, a miniszterelnök Kállay Miklós és a belügyminiszter, Keresztes-Fischer Ferenc eltűnését is szóvá tette. Mint az ellenzék egyik vezéregyéniségét, előbb a németek, majd a nyilasok keresték, de nem tudták elfogni. Egy Nógrád megyei kis településen bujkált, hamis papírokkal és személyazonossággal. A német megszállás alóli felszabadulás után, 1945 februárjában, nem sokkal az ostrom vége után Budapesten jelentkezik az MSZDP vezetőségénél. Az ismert politikus pártja külpolitikai és nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bizottságának lesz a vezetője. Tagja lesz a politikai bizottságnak, valamint a „Világosság” című lap felelős szerkesztője lesz.

1945 és 1948 között is támogatta a zsidók kivándorlását. Mindezért magas izraeli kitüntetését kapott, Golda Meir személyesen is fogadta. Az 1945-ös választásokon az MSZDP a parlament második legnagyobb pártja lett 17%-kal az 57%-ot szerző FKGP mögött, de szovjet nyomásra kénytelenek voltak a Magyar Kommunista pártot is bevenni a koalícióba. Kéthly Anna 1945-től egészen 1948-ig a Nemzetgyűlés, majd az Országgyűlés alelnöke lett. Egyben ő lett pártja parlamenti frakciójának a vezetője.

A koalícióba bekerült, a belügyi szerveket megszerző kommunisták hozzá láttak a többi párt felszeleteléséhez és beolvasztásához. A „szalámi-taktika” az FKGP-vel kezdődött, de nyilvánvaló volt, hogy az MSZDP sem kerülheti el a beolvadást. A pártnak a két világháború közötti több vezetőjét, például a korábbi pártelnököt, Peyer Károlyt már 1947-ben távozásra kényszerítették a hatóságok és a letartóztatástól való félelem.

Peyer távozása után a párton belül egyre inkább Kéthly lett a vezetője azoknak, akik ellenezték az MKP-val való egyesülést. Kéthly hangsúlyozza, hogy a kommunistákat világnézeti különbségek választják el a szociáldemokratáktól, és hogy a két pártot emiatt nem lehet egyesíteni. Az 1947-es választáson az MKP választási csalásokkal és visszaélésekkel (például a kékcédulás szavazókkal és a 15%-ot elért MFP mandátumainak megsemmisítésével) a legerősebb párt lesz.

1948 volt a „fordulat éve”: ekkor egyesült a két munkáspárt. Az MSZDP XXXVI. kongresszusán a kommunistákkal való egyesülés mellett döntött. Az ezzel egyet nem értőket, valamint a háború előtti vezetők jelentős részét kizárják a pártból, köztük Kéthly Annát. A két pártból pedig létrejön a Magyar Dolgozók Pártja. A koalícióból Hazafias népfront lesz. Az 1949-es választások pedig véget vetnek a többpárti demokráciának, minden mandátum az MDP-é lesz.

A 60 éves Kéthly ezek után visszavonul a politikától és a közélettől. A letartóztatást azonban nem kerüli el. A Rajk-perben megkezdődött a kommunisták egymás közti leszámolása, így nyilvánvaló volt, hogy a még az országban illetve szabadlábon lévő egykori MSZDP vezetők is sorra kerülnek. Kéthlyhez hasonlóan kerül törvénytelenül börtönbe Szakasits Árpád, aki az MSZDP elnöke volt, amikor Kéthlyt kizárták. Kéthly 4 évet töltött börtönben, ítélet nélkül, végül életfogytiglanra és teljes vagyonelkobzásra ítélték.

A politikusnő bebörtönzése éles nemzetközi visszhangot keltett. Végül a Nagy Imre-kormány idején felülvizsgálták az ellene hozott ítéletet, és házi őrizetbe került. 1956. október 23-án forradalom kezdődött a szovjet típusú rendszer ellen. A Szociáldemokrata párt újjá alakult. Elnöke Kéthly Anna lett. Őt nem kompromittálta semmilyen együttműködés a kommunistákkal, és ő volt a legtekintélyesebb az itthon maradt vezetők közül. A november 3-án megalakult Harmadik Nagy Imre-kormányban államminiszteri posztot kapott.

1956. november 4-én Bécsben tartózkodott, részt vett a Szocialista Internacionálé kongresszusán. Hazafelé tartva értesült a szovjetek bevonulásáról. Többé nem tért vissza az országba. Első útja New Yorkba, az ENSZ magyar bizottságához vezetett, ahol részt vett a forradalomról szóló jelentés elkészítésében. Több memorandumot küldött az ENSZ-hez. 1957-ben a strasbourgi Magyar Forradalmi Tanács elnöke lett. A Szocialista internacionálé és a belga szociáldemokraták segítségével Brüsszelben telepedett le. Ezenkívül ő volt a londoni Népszava főszerkesztője, egészen 1964-ig. 1976. szeptember 7-én halt meg a belgiumi Blankenbergében. Kép és életrajzi adatok forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9thly_Anna

Sofőr voltam. A Csolnoki hagyományőrző német nemzetiségi csoport ülésére vittem le feleségeméket. Engem ez a program nem nagyon érdekelt, ezért inkább sétáltam egyet. Hűvös is volt, így szerencsére szintre senkivel sem találkoztam. Pontosabban két házból is kijöttek, és kérdőre vontak: Mit keresek ott, és miért fényképezek? Hoztam képet a faluról. A bányászata ugyanúgy lehanyatlott, mint az én szülővárosomé.

Ajánlott oldal: http://www.csolnok.hu/index.php/csolnokrol

A boltokban már két hónapja megjelentek az ünnepi dekorációk, és a vásárolható ajándékötletek. A nagy hajtásban észrevettem, de nem tudtam igazán felkészülni. Az adventi koszorúra is csak összedobtam egy kis apróságot. Gyertyákat, egy kis mikulásvirágot és fenyőgallyakat vásároltam, Egy régi mandarinos láda aljából lett a gyertyartó. Csak néhány alapvető szerszámot kellett elővennem és máris összejött a kis adventi dekoráció.

Az első ünnepi teríték a legkisebb lányom és feleségem sikeres hazatérésére készült. Egyedül maradtam otthon, így aztán én lettem az úr a házban. Erre előkerestem az alakalomhoz illő régi képeslapot 1948-ból. Szépen bekereteztem, és a sikeres szakmai útjuk emlékének kis ajándéka lett belőle. 

Most végre egyre többet szabadságon. Mire az összes gyertyát meggyújtjuk, remélem a család is ünnepi hangulatba kerül.

Költöttem át Petőfi sorait a látványhoz. Rozsdamarta lámpaoszlopokat előszeretettel fényképezek. Nem is kell sokat keresnem, mert úton-útfélen beléjük botlok. A mostani lámpaoszlop gyűjteményem fél év termése.

Ez itt a kedvenc felüljárómról készült a tizenharmadik kerületben. Erről a felüljáróról jól látszik a Nyugati pályaudvar mögötti rendező pályaudvar. Két rozsdád oszlop között Budapest legtöbbet fényképezett épülete a Parlament kupolája látszik. Én egy kis piros ellipszissel jelöltem, az alatt keressétek. Nem mindennapi látvány egy rozsdás lámpaerdő mögött látni ezt a műemléket.

Itt Vác irányába megy el egy egészen jó állapotú vasúti szerelvény.

Ez a klasszikus rácsos szerkezetű oszlop hivatott tartani az áramkábeleket, melyekről a mozdonyok az áramot vételezik

Ez már valódi lámpaoszlop, csak éppen soha nem világít a lámpatest, mert már legalább öt éve, hogy lekötötték a hálózatról. A lámpa búrát a Szentlélek tartja. Én a biztonság kedvéért szeles időben messze elkerülöm.

A Hungária körúton a villamos felújításkor a legtöbb kábeltartó és lámpa-oszlopot lecserélték újra. Mutatóba azért még maradt rozsdás is.

A Hermina úti kereszteződésben csak rozsdás oszlopok vannak.

A szemetes konténer  újnak látszik. Csak tudnám, hogy ki volt, aki megengedte, hogy erre a rozsdás oszlopra helyezzék.

Troli vezeték rácsos tartóoszlopa, és rajta elhelyezett ostorlámpa szerűség. Szerintem van köztük olyan, amelyiket a még Sztálin hetvenedik születésnapjára állították.

 Ez már egy új, de még mindig a hetvenes troli vonalán.

A „Folyt. köv.” – című kiállításon voltam. Nem tudtam, és nem is akartam visszautasítani a kiállítás megnyitójára való meghívást. Családtagom is szerepelt a kiállításon, az első csoportos bemutatkozó kiállítása volt. Megdolgozott érte, hisz nem az első év volt, hogy pályázott a fiatalok fotóművészeti stúdiójába. Elmentem, pedig nem szeretem azokat a helyeket, ahol sokan vannak egyszerre. Mint rendes apa fényképezőgépet is vittem, hogy fényképezzek. Természetsen nem sikerültek a képeim, így kénytelen voltam az FFS kiállítás hivatalos fb oldaláról néhányat illusztrációként letölteni.

Aki nem lehetett ott annak ide teszem a kiállítás megnyitójának beszédét Gellér Judittól, érdemes elolvasni.

Sok szeretettel köszöntelek benneteket! Gellér Judit vagyok, az FFS korábbi vezetőségi tagja. Engedjétek, meg hogy pár gondolattal felvezessem a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója 2015-ben felvett új tagjainak bemutatkozó, Folyt. köv. című, kiállítását.

Van egy dolog, amit képtelen vagyok szó nélkül hagyni. Pontosan egy héttel ezelőtt,  nagyjából ezekben az órákban, ártatlan fiatalok közé lőttek Párizs utcáin. Azok a lányok és srácok, akik péntek este ott ültek a kedvenc kávézójukban, éttermükben, koncertjükön nem sokban különböztek tőlünk, pusztán annyiban, hogy épp rossz helyen voltak, rossz időben.

Akár mi is ott lehettünk volna. Ami a támadóikat illeti azonban, a különbség lényeges, hiszen cselekedetük célja a harmónia szétzilálása, a káosz megteremtése, motivációjuk pedig a gonoszság és a gyűlölet volt. Belátom, hogy idealista hozzáállást feltételez ezeknek a fogalmaknak az ellentétpárjait keresni, én mégis ebben hiszek: szeretet, szabadság, szolidaritás, összetartás. Olyan kulcsfogalmak ezek, melyek valódi jelentését személy szerint én az FFS-ben tapasztaltam meg.

A Stúdió mindenkori közösségét mindezeken túl, a fotográfia iránti elhivatottság köti össze, amelyhez fontos megemlíteni a hagyományok tiszteletét, a jó gyakorlatok továbbvitelét is. Ehhez a tradícióhoz tartozik a minden évben megrendezett új tagok bemutatkozó kiállítása is. Az új tagok bemutatkozó kiállítása rendszerint nem egységes. Nem lehet és nem is szabad egységesnek lennie, mert ekkor kell megmutatkoznia annak a sokrétű és sokféle kreatív energiának, az új nézőpontoknak, amit az új tagok érkezése jelent.

17 alkotó és 3 elméleti szakember. Húsz új taggal, megannyi művészi attitűddel, alkotói és kurátori szándékkal bővül a közösség.

A folyt.köv. című kiállítás fordulópont és egyben pillanatnyi állapot: helyzetjelentés.

Fordulópont a felvett tagok számára, mert lehetőségek nyílnak számukra – és itt nem csak a számos hazai és külföldi kiállításra és workshopra, hanem a szakmai fejlődésre is gondolok.

Fordulópont az FFS tagjai számára, mert új barátságok, szakmai együttműködések születhetnek.

Fordulópont volt az FFS új vezetősége – Dobokay Máté, Gadó Flóra, Villing Dóra, Vékony Dorottya és a felvételiztető bizottság többi tagja: Barkóczi Flóra, Básthy Ágnes, Gyenis Tibor és Turós Balázs számára is, hiszen rengeteg felvételiző portfoliójából, hosszas beszélgetések és viták árán kellett eldönteniük, hogy kit válasszanak idén a tagok közé.

Fontos pillanat tehát ez az FFS közösségében. Fordulópont, melynek folytatása következik. És ha – mivel szeretem a keretes szerkezeteket – és a francia kultúrával kezdtem, engedjétek meg, hogy még egy rövid idézetet még hozzáfűzzek a mondandómhoz a La haine (A gyűlölet) című francia filmből, mely Vinz egy zsidó, Said egy arab származású, és Hubert egy színes bőrű srác történetét dolgozza fel. A jelenet egy wc-ben játszódik, ahol egy férfi szólítja meg a fiúkat:

Monsieur Toilettes (kijön a wc fülkéből): Nincs jobb egy jó szarásnál. Hisztek Istenben? A kérdés nem ez, hanem, hogy Isten hisz-e bennünk. Volt egy barátom, Grünwalski. Együtt deportáltak vele Szibériába. A szibériai lágerekbe az ember marhavagonban utazik, a jeges sztyeppéken át, napokon keresztül. Ember arra nem jár. Egymást melegítjük, de a gond az, hogy ha szükségre kell menni, azt nem lehet a vagonban. De a vonat csak akkor állt meg, ha vizet töltöttek a mozdonyba. Grünwalski nagyon szégyenlős volt. Ha csak mosakodni kellett, már az is zavarta. Csúfoltam is miatta eleget. Szóval megáll a vonat, mindenki rohan vécézni a vagonok mögé! De én már annyit piszkáltam Grünwalskit, hogy elment messzebbre. A vonat elindul, mindenki fölugrik, mert a vonat nem vár. De Grünwalski messze volt, egy bokor mögött, és még kakált. Látom, hogy előjön a bokor mögül, fogja a gatyáját, nehogy lecsússzon, és próbálja elérni a vonatot. Nyújtom felé a kezem, de amikor ő is nyúl felém, elereszti a gatyáját, ami lecsúszik. Fölhúzza a gatyáját, újra futni kezd, de a gatyája mindig lecsúszik, ha a kezét nyújtja.

Hubert: És aztán mi lett?

Monsieur Toilettes: Semmi. Grünwalski megfagyott.

A történet nyilván sokféleképp olvasható és értelmezhető, ami miatt most mégis idecitáltam (a keretes szerkezeten túl) az a közösségre és annak erejére vonatkozik. Az FFS közösséget összetartó erő az egyéni mintákból, motivációkból, tettekből formálódik egységes mintázattá.

A közösség ereje az egymásba vetett bizalom, ha képesek vagyunk segítséget kérni, adni és elfogadni. Ha nem szégyellősködünk, hanem ha szükség van rá, megfogjuk egymás kezét.

Szeretném megköszönni a kiállítás rendezőjének, Barkóczi Flórának a felkérést, hogy mindezt elmondhattam és kívánok gyümölcsöző munkát mind az új mind a régi FFS tagoknak.

Folytatása következzék, a kiállítást megnyitom.

Gellér Judit

Budapest, 2015. november 20.

 Forrás: http://api.ning.com/files/0fabN7lSqciE42JAQRVH7Xdxrmc3Ebwz92N2rBR7xLOw47xZd2ba-QkbF4LB4EkAnPQoip3uZhkZZGo9G8SDv69c7aBWggl3/ffs_ujtagos2015_geller.pdf

Miután kigyönyörködtem magam a város fölött elvonuló bárányfelhőkben, nekiindultam új-régi nézőpontot keresni. Előre gondolkodtam, és a táskámban lapult az alábbi régi képeslap.

A képeslap 1961-ből származik. Akkor még nem kellet irányítószámokat kikeresni, és a településen belül sem kellet utca-házszámot megadni. A képeslap így is megérkezett. Nem túl tartalmas szöveg, de legalább tudni lehet, hogy 1961 július 5-én írták, és a postabélyegző szerint már aznap fel is adták a városban.

Én meg azzal a szándékkal mentem, hogy megkeressem azt a nézőpontot, amelyből a Szentendrei képeslap készült.

Sikerült is megtalálnom, mert ez a híd ugyan már nagyobb, szélesebb, de a tornyok ugyanúgy látszanak.

Bizonyítékként megpróbáltam a képeslapot elhelyezni egy nagyobb távlati képben. Időutazás 2015-ből 1961-be.

 A kis időutazás után fogtam magam, és lementem a híd alá.

Nem tudtam betelni a patak vizének tanulmányozásával, Figyeltem, hogy úszik el a sok őszi levél a patak vizén.