Könyveket vásároltam a neten Szentendréről. Postán is kérhettem volna, de gondoltam inkább a hétvégén elmegyek a könyvekért személyesen. Tervem szerint vittem volna a feleségem, de nagyon fáradtnak érezte magát, így maradt otthon. Én magányosan utaztam ki a vasúttal. Nem voltam már odafelé sem magányos, hisz velem voltak a gondolataim, a pénztárcám, no és mint mindig a fényképezőgépem.
Már az első Szentendrén készült képemre is négy templomtorony került, a házak. Itt még nem látszik, de már közel voltam a vízhez, mert ezt a képet a patak partjának a töltéséről készítettem.
A következő képemen a szerb kereszt tövéből már megjelentek a felhők. A felhők szemmel láthatóan vándoroltak, és csak mentek és mentek.
Végig fényképeztem az elém kerülő házakat, és templomtornyokat úgy, hogy az égből, és felhőiből minél több látsszon.
A szentendrei kerámiabolt kirakatában többek között halas tálat is láttam. Ismerős stílus, kellemes színek, nevető halak. Kedvem is lett bemenni a boltba, és annak az udvarára. Az udvaron aztán megtudtam - hogy nem véletlenül volt ismerős a halas tál -, Kovács Karola mezőtúri iparművész termékei.
Aztán csak mentem-és mentem, gondolkodtam, fényképeztem. A rossz kedvemet és gondolataimat magukkal vitték a felhők.
Aztán megtaláltam Szentendre legfiatalabb templomtornyát. A modern nem rég épült Evangélikus templom és parókia épületegyüttese nagy kedvencem lett.
Az épület tervezése meghívásos tervpályázat után indul el 2000-ben. Az új templom páratlan természeti és történeti miliőben épült: a festői Szentendre szívében, a belváros kapujában, a Bükkös patak partján. A víz közelsége és természet adta lehetőségek maximális kihasználása a telepítésben is fontos: a patak széles medre lehetővé teszi a rálátást és fellazítja a történeti városmag nyújtotta szűkös utcákat, tereket, létrehozva ezzel a funkcióhoz méltó közösségi helyet.
Azt gondolhatnánk, hogy az így létrehozott téri szituáció kilép a belváros egységéből, ám ha közelebbről megnézzük, korántsem ezt tapasztaljuk. A kőből rakott épülettömeg zártsága és sajátos hangulata szervesen illeszkedik Szentendre összképébe. A templom tömege rusztikusan rakott Dunabogdányi kőből készült, az együttes legrangosabb elemeként, a hozzá kapcsolt lelkészlakás és hivatal épületei a szakrális elemeknek alárendelve vakolt felületekkel jelennek meg.
A bejárati zóna igen bensőséges és szerény. Egy keskeny sáv vezet a torony kapuzatán keresztül, itt egy nagyobb udvart 3 oldalról az épületegyüttes, a negyedik oldalról a patak határolja. Ez nem csak a templom előterét képezi, hanem erre nyílnak a lelkészlakás fontosabb helyiségei és a gyülekezeti térrészek közlekedője. A szépsége egyben kicsiny hibáját is magában hordozza. Az így létrejött bejárati szituáció betekintést eredményez a parókiába. Mintha egy család legintimebb, legféltettebb hálószobája kerülne teljes nyilvánosság elé.
A templom részletei, belsőépítészete példás – 2009-ben Kocsis Barnabás és Kocsis Gáspár az Év Belsőépítészete Díjat nyerte el.
Az evengélikus templom után aztán még utamba került egy hatalmas szomorúfűz. Ebben a posztban ez az utolsó kép, és a legközelebbiben ígérem azt is megmutatom, hogy nemcsak eget, de vizet is láttam Szentendrén.
Az 1903-ban született Lukács István életéről a neten szinte semmit nem találtam. Az a csekélyke információ - mely a Damjanich utcában egykori lakóháza előtt olvasható -, az összes, ami egy budapestinek tudható.
Ide született lánya, aki 1970-ben kérvényt is adott be, hogy édesapja egykori elképzelésének megvalósítását kérte. Az általam készített képeken látszik, hogy az ötletből nem lett megvalósítás, azaz még mindig időszerű.
Gondoltam, hogy fényképezel. – mondta a feleségem, amikor visszajött. A kép így utólag nem adja vissza azt a hangulatot, amit azon a reggelen éreztem, és amit akkor oly szépnek láttam. Ettől függetlenül mégis csak illusztrálja, hogy az evangélikus templom és gimnázium reggeli látványával kezdtem a napot.
A templom mögött két utcával meg befejeztem azzal, hogy átvettem Magdolna három szerelmének regényét, hogy később majd saját szerelmemnek ajándékozzam téli olvasmánynak.
A háromkötetes könyvet kézbe véve, örömmel láttam, hogy a könyvben ajándékozó sorok és ex libris is van.
A kíváncsiság ilyenkor mindig kutatásra ösztönöz, és sikerült is kiderítenem a könyv első tulajdonosának élettörténetét. A netes kutatásom szerint a harmincas években evangélikus gimnáziumban tanult, hasonlóban, mint amit én reggel fényképeztem. Később aztán ének-zene és magyar irodalom szakos tanárnak tanult, és tanított Galgagyörkön.
Kolozsvári bölcsészhallgatóként költőnek indult. Kezdettől fogva sikeres volt, nagy jövőt jósoltak neki, az első világháború idején megjelent, Rechnitzer halála című elbeszélő költeménye az értelmetlen életű és - halálú kispolgárról a maga idejében irodalmi szenzáció volt. Kitűnő műfordítások kerültek ki a keze alól, Byron Childe Haroldjának fordítását mind tartalmilag, mind formailag remekműnek tartotta a szakmai kritika. Ő mégis aprópénzre (illetve nem is olyan apró pénzre) váltotta a tehetségét, és jobban fizető állás után nézett. Először a Kolozsvári Újságot szerkesztette, majd 1910-ben megalapította a Színházi Hét című lapot, végül a fővárosba kerülve a Budapesti Hírlap újságírója lett. A két világháború között Herczeg Ferenc lapjának, az Új Időknek volt az egyik állandó munkatársa. 
A német kiadásban nagyon tetszenek a fametszetek, Bruno Skibbe illusztrálta a könyvet. Az illusztrátorról bővebben: 
