Az év utolsó napjára a lakásunk lecsendesedett, a városunk meg egyre hangosabb. Petárdák, és tűzijátékok hangja hallatszik szinte minden irányból. Minden év végén ez van. Amíg a feleségem a német TV-k műsorai között szörfözik, én a 2017–es évemet tekintem át.

Igen tartalmas évet tudhatok magam mögött. Sok-sok kirándulás, barkácsolás, és egy kevéske kis restaurálás. Restaurálásból lehetett volna több is, mert azt nagyon szeretem. Azért nem búslakodok, mert lesz még időm erre a hobbimra is. 

Az idei évben sikerült az, ami évek óta nem. El is árulom Nektek, hogy megreformáltam az életmódomat. Először az étrendemet alakítottam át. Nem lettem vegetáriánus, mint Vevér Oszkár. Egyszerűen minimalizáltam a szénhidrát és gluténbevitelem. Az étkezésem megreformálását szervezetem is érezte, és elkezdtem szép lassan fogyni. A napi munkába menet-jövet továbbra is gyalog történik. Egy hónap múlva aztán úgy éreztem ez a mozgás kevés. Egy kis kutakodás a neten, és másnap már egy pár súlyzóval gazdagabb lettem. Azóta is szinte minden este a múlt évi ajándék szőnyegemen végzem a súlyzós gyakorlatokat.

Én most úgy érzem erőm teljében. Csak így maradjon még a nyugdíjba vonulásomig és utána is.

Elmúlt egy év, és ismét egy régi blogon témáját hozom elő. Történt annak idején, hogy egy nem túl érdekesnek tűnő naplót találtam a ma már megszűnt Kacatboltban. Ez az öt éve született bejegyzésem, aztán az évek során egyre több érdeklődött hozott. Kerestek már Békésből, hogy az ottani helytörténeti gyűjteménynek is jól jönne. Engem is jobban elkezdett érdekelni, hogy mi is volt olyan egyedi és érdekes Vevér Oszkár életében.

Fogtam magam és a neten elkezdtem keresni újabb információkat. Itt találtam rá Bicsérdy Béla könyvére, melynek az egyik fejezetcíme ez: „Véver Oszkár filozófus megújulása 62 éves korában tanításaim alapján” (Forrás: https://www.antikvarium.hu/konyv/bicserdy-bela-a-halal-legyozese-130337).

A könyv már elkelt, de találtam egy 2003-as kiadású Bicsérdy könyvet, amelyet rögtön meg is vettem. Egy szépséghibája van, hogy hiába 1938-as bővített kiadás, de az idézett fejezet már nem szerepel benne. Egyszerűen a szerző kihagyta. Sebaj, így is megtudtam, hogy az általam őrzött napló egykori tulajdonosa Bicsérdy Béla útmutatásai lapján újult meg, és lett a Szentendrei vegetár közösség egyik vezéregyénisége.

Maga a könyv is érdekes. Biztos, hogy a mai tudomány már többet tud Bicsérdynél, de azért egy érdekes életút, volt az övé is.

Bicsérdy Béla (Pest, 1872. március 20. – Billings, Montana, 1951. december 7.) életreformer. A róla elnevezett bicsérdizmus táplálkozási formának, életmódnak és egyben eszmének a népszerűsítője.

Bicsérdy Béla Pesten született, az erdélyi Fogarason tett kereskedelmi érettségit. Berettyóújfaluban majd Fogarason dolgozott adótisztként. Még 20 éves korában szerzett egy súlyos nemi betegséget, a szifiliszt, amely megváltoztatta az életét, új irányt szabva annak. Az akkori orvostudomány képtelen volt kigyógyítani a betegségéből. Megtanult franciául, németül, angolul. Rengetegszer utazott Németországba, de volt Franciaországban és Angliában is, gyógykezelései és ismereteinek fejlesztése céljából. 1900 körül vegetáriánus lett, majd később áttért a kizárólagos nyers gyümölcs és zöldségfélék, nyers tej fogyasztására.

Aktívan sportolt és atlétikai versenyeket is nyert. A víz alatti búvárkodásban megteremtett rekordjáról az angol Health and Strength c. sportlap 1904/10-es száma is beszámolt. Rengeteg táplálkozástani kutatást folytatott és a tapasztalatszerzés jegyében különböző kísérletek százait hajtotta végre magán. Ezek a kísérletek nagyrészt böjtből és különféle izzasztókúrák kombinációjából álltak, nagy hangsúlyt fektetve a helyes táplálkozás kialakítására is. Tanulmányozva a természetes életmód gyógyhatásait minden betegségéből kigyógyította magát, gyógyíthatatlannak mondott betegségéből is. A kopasz Bicsérdy visszanyerte hajzatának nagy részét, és saját állítása szerint három – korábban elvesztett – foga is visszanőtt.

1909-től naponta tartott díjtalan előadásokat magánszemélyeknek. 1920 körül már nagy számú értelmiségiek (újságírók, tanárok, papok stb.) vesznek részt több előadásán. 1921 júliusában, Nagyszebenben kezdi meg rendszeres nyilvános előadásait. Eleinte ingyen, később belépődíjat szedett, hogy utazásait és könyveinek kiadását finanszírozhassa. Pár év leforgása alatt bejárta egész Erdélyt, több száz előadást tartva az összes nagyobb erdélyi városban. Fogarason megjelentette A halál legyőzése című művét, amely nagy visszhangot váltott ki. Magyarul és románul megjelenő könyvei az élet több évszázadig való meghosszabbítását ígérték. Bicsérdista kolóniát létesített Ada Kaleh szigetén, és rövid ideig ott élt feleségével és híveivel a földi paradicsom megteremtésén munkálkodva.

Saját magát Zoroaszter (Zarathustra), Buddha és Krisztus után a következő egyetemes mesternek nevezte, akinek az a feladata, hogy az emberiségnek világosságot nyújtson és utat mutasson. „A mesterek felemelik szavukat tévelygő embertársaik érdekében és igyekeznek visszavezetni őket a helyes útra.” 1922-ben, 50 évesen, életmódjának és a mindennapi edzéseinek köszönhetően, Kolozsvárott súlyemelésben világrekordot döntött. 188 kilót nyomott ki fekve. Theodor Siebert, Európában egy elismert német testedző Bicsérdyt az akkori világ legerősebb emberei egyikének minősítette. E véleményt a Siegfried című újságban is közölték. 1923-tól rendszeresen megjelentetett könyveiben reformétrendjéhez, amelyben a koplalás és a nyerskoszt-fogyasztás dicséretét hirdette, komplett filozófiai rendszert is tálalt. Könyveiben közölte a módszere által meggyógyított személyek hálaleveleit is. Ugyanakkor a hivatásos orvosok többsége (nem mindegyik) sarlatánnak tartotta őt, és elmarasztalóan nyilatkoztak róla. Bicsérdyt ez nem zavarta tanai hirdetésében. Azt állította, hogy az egyén mindent elérhet, ha fizikumát helyes táplálkozással rendben tartja. Kérkedett, hogy olyan képességeket fejlesztett ki magában, amivel addig nagyon kevesen rendelkeztek. „Mester lettem”– hangoztatta elhivatottságának érzékeltetésére. „Más vagyok, mint ti. Nekem már megnyíltak a szemeim és látni tudok velük, nem úgy mint ti.”

A magas, szikár, elegánsan öltözködő és választékosan társalgó Bicsérdy karizmatikus személyiség volt, rendkívül népszerű lett és tanításai nagyon gyorsan terjedtek. Bicsérdy hívei egyre sokasodtak, egész mozgalom alakult ki tanainak népszerűsítésére. Ők voltak a „bicsérdisták”, a társadalom valamennyi rétegét képviselve. 1925 körül már 120-150 ezer híve lehetett. „Nincsen ma már olyan ember még a legfélreesőbb faluban sem, aki legalább hírből ne hallott volna valamit a Bicsérdyzmusról.” - írta egy kortársa.] Erdélyben valóságos tömeghisztéria alakult ki. A romániai orvosok egy része hajszát is indított a kuruzslással vádolt Bicsérdy ellen, és az egészségügyi főfelügyelőségtől vizsgálat megindítását követelték. Több előadását betiltották. Ez azonban hatalmas ellentiltakozási hullámot váltott ki. Az egészségügyi főhatósághoz beérkezett több ezer tiltakozó levél hatására (melyben az emberek gyógyulásaikról számoltak be) az ellene folyó vizsgálatot megszüntették.

Több bicsérdista étkezde is nyílt Erdélyben. Követői közé tartozott többek között Tóth Menyhért, Lévai Lajos, Magyar Ilona, rövid ideig Kosztolányi Dezső is.[12] Több ízben hallgatta előadását Babits Mihály és Darányi Kálmán is. Budapesti otthonában többször felkereste Bartók Béla és Kodály Zoltán. A követők körében nagy népszerűségnek örvendett Dr. Soós Gábor orvos Bicsérdy Béla, a természetes gyógy- és új életmód feltalálója című magasztaló könyve is.(1926)

Hívei Petrozsényban lapot is próbáltak alapítani Az Emberiség érdekében! Bicsérdizmus (1925), majd Bicsérdyzmus cím alatt (1925-26). Ebben az időben követői fiókegyesületeket alapítottak Debrecenben és más városokban és több nyerskosztos telep is létesült vagy próbált létesülni az országban (Szolnok, Vác, a Fertő-tó környéke). Az ellentábor sem tétlenkedett, Károly Sándor újságíró például a nemesen egyszerű Bicsérdy, a gyilkos! címmel adott ki egy pamfletet a „legújabb tömegőrület” vezéréről, amelyben százak meggyilkolásával vádolta a Mestert, ugyanis csakugyan hívei közül – még ha az adat túlzó is volt – számosan belehaltak a koplalásba.

1926-os budapesti látogatását a korabeli sajtó szenzációként tálalta. Az Ada Kaleh szigetéről érkező hajóról partraszálló Mestert rajongói köszöntötték, míg az ellentábor „Hurka, kolbász, sonka, rántott csirke!” jelszavakkal tüntetett ellene. Bicsérdy az 1920-as évek végétől beszüntette rendszeres nyilvános előadásait, később pedig még a könyveit is kivonta a kereskedelmi forgalomból. Véleménye szerint az emberek nagy része nem volt képes megérteni azokat, és a nagy botrányt okozó halálesetek is könyveinek félreértelmezésből adódtak. Tanítványai részére viszont továbbra is ingyenes magánelőadásokat tartott. 1939-ben a vele készült riportban, amely Beszélgetés Bicsérdy Bélával, aki még hatszáz évig akar dolgozni rendszerén címmel jelent meg, így nyilatkozott: „Erőm háromszorosa a húsz évvel ezelőttinek... Mester lettem, szellemi és testi erőm folyton növekszik... Napi 22 órát dolgozom. Kétórai alvás folytonos tökéletesedésem mellett is elegendő részemre... Amit Bicsérdizmus néven ismernek és emlegetnek az csak nagyon kis része az én rendszeremnek. Nem mondom, annak is van jelentősége az egyénre nézve, ha egészségét a nyers növényi táplálékok evésével rendbe hozza. De ahhoz, hogy valaki a tanítványom lehessen, ahhoz nagyon sok megértés és munka kell... Az én rendszeremben nem a betegségek gyógyításáról van szó, hanem annak a tudásnak a megszerzéséről, amelynek révén az egyén rendben tartja egészségét és folyamatosan tökéletesíti magát.” A cikkíró leírja még, hogy a pesterzsébeti ház egybenyitott három szobája egy hatalmas könyvtárnak felel meg, hatezer könyvvel. A falakon a Mester saját festményei. A földön hatalmas súlyzók, amivel végzi a napi tornagyakorlatait.

1939-'40-ben Lengyel Miklós a Gyönyörök vezeklői című könyvében így ír róla: Bicsérdy lenéz és megvet mindenkit, aki utána hasonló tanokkal fellépett, ezek szerinte kóklerek és megtévesztik az embereket. Ő maga legyintve beszél az évszázadokról, amiket élni fog és arról, hogy pár száz év múlva elkezdi egy olyan kampány irányítását, amellyel az akkor már nem annyira fertőzött emberiséget visszavezeti a természethez és az évszázados, majd az évezredes élethez.. Kiváló festőművész. Eladott egy képet egyik ügyvéd tanítványának - 120 évi részletre. Hatalmas szál, tagbaszakadt ember, atléta tagokkal és hihetetlen izomerővel. Szobájában mázsás súlyok között él. Hetvenedik éve felé jár. Testi állapota - ebben a korban - orvosi szempontból csodálatraméltó. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Bics%C3%A9rdy_B%C3%A9la )

Elmúlt egy év. A Decemberem egy makacs megfázásról, és egy befejezhetetlennek tűnő feladatról szólt. Aztán jöttek a Karácsonyi ünnepek. A megfázás legyőzve. Hála a doktornőnek, aki egy „lórúgásnyi” antibiotikumot írt fel. A fejlesztési feladat is megoldódni látszik.

Karácsony másnapjára összejött a Család. Ajándékok átadva. Mindenki örült.

Ez az év is elmúlt, nem is eredménytelenül.

Boldog Új évet kívánok Valamennyi Blogolvasómnak, és minden ide tévedőnek!

A  Széna térre vezető Lövőház utcában található Ady Endre emléktáblája. Az állítók szerencsére megemlítik, hogy a házban Ady Endre öccse élt. Gondoltam most nem Endrét, hanem az öccsét idézem itt meg. Akarom mondani újra, felfedezem. Most következzék Ady Lajos saját önélet írása, és novellája az Érdekes Újság Dekameronjából.

Van még mit tanulnom, ha nyugdíjas koromban klumpákat karok készíteni. És ez most nem vicc. Elhatároztam, hogy ha nyugdíjba megyek a restaurálás mellett klumpákat fogok készíteni a leendő műhelyemben. Persze ehhez nemcsak szerszámok kellenek, hanem mester is, akitől meg tudom ezt tanulni. Megtaláltam a neten, hogy Hosszúhetényben még egyetlen idős mester még foglalkozik klumpakészítéssel. Így aztán addig szervezkedtem, míg összehoztunk egy találkozást a mesterrel. A klumpakészítésről egy képsorozatot is készítettem. A jövő nyárra ígéretet kaptam arra, hogy mehetek Gyuri bácsihoz segédnek. Már nagyon várom. A klumpakészítés folyamatáról készült képek saját képek. A dőlt szöveges cikk Gyuri bácsiról a Magyar Mezőgazdaság folyóirat februári számából származik.

Strung Györgyöt nevezhetnénk egyszerűen a faklumpa virtuózának. Idős kora ellenére fürgén jár a keze, megszokott mozdulatokkal járatja a szerszámot a fán, és mindent tud, amit egy mesterembernek tudnia kell.

A Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet kellős közepén, a Rockenbauer Pál Kéktúra útvonalán, egy festői völgyben rejtőzködik Kisújbánya, ahol az 1800-as években mindenki művelt 5-6 hold földet, ez azonban kevés volt a megélhetéshez. A jövedelem kiegészítéséhez hagyománya lett a faművességnek. Amíg tavasszal a mezőgazdasági munkákhoz nélkülözhetetlen szerszámnyelek kerültek ki a portákról, a téli időszakban a fa lábbeli kereslete nőtt meg. „Ha menni akartak az emberek, kellett a facipő” – szolgált józan magyarázattal Strung György, amikor a számomra furcsa viseletről kérdeztem. A facipő készítése családi vállalkozás volt, nem pedig szakma, a tudás apáról fiúra szállt. 

„Faárukereskedő vitte messzi vásárra a faklumpát, egyesek viszont maguk vették hátukra. Készítettek 4-5 párat, ki, amennyit elbírt, s házaltak vele” – mesélte. A környékbeli települések mellett eljutottak Magyaregregyre, Szászvárra, és sokszor még messzebbre is. Ha nem tudták a lábbeliket egy nap eladni, akkor ott éjszakáztak, ahol rájuk esteledett. Ha viszont elfogyott a portéka, hazamentek, kopácsoltak, majd újra útra keltek. Aki maga árusította a klumpát, kétszer annyi pénzt kapott érte, mint a faárukereskedőtől. 1946-ban például 10 forintot adtak a faluban egy pár klumpáért, de néhány határral odébb 20-25 forintot is fizettek érte.

 „Aki vásározott, az a jóravaló emberektől a szállás mellé jóféle falatokat is kapott, ami abban az időben sokat számított” – jegyezte meg a mester. A parasztok – szegény és gazdag egyaránt – használták a facipőt, mert az istállóból így tiszta lábbal tudtak belépni a házba. A bőrklumpa az asszonyoknak „járt”, mert kevésbé törte a lábfejet. Minden háznál voltak juhok, az asszonyok megfonták a gyapjút, abból vastag gyapjúzoknit kötöttek s legalább kettőt húztak a lábukra, hogy a papucs föl ne törje. Aki soha nem hordott facipőt, tíz lépés után feladja, akik viszont gyerekkoruk óta hordták, megkeményedett a bőr a lábukon. „Mi akár 5-6 kilométert is elmentünk benne az erdőbe dolgozni” – tette hozzá Strung György. Csak akkor volt rossz, amikor a hó ékszerűen rátapadt a talpára, s majd kitört a bokájuk. Gyakorta kellett megállni, leverni a jeges „nyavaját”.

A bőrklumpa fa részét könnyebben elkészítették, de a bőr drága portéka volt abban az időben. Csak azok jártak benne, akiknek futotta rá, illetve akiknek törte a fa a lábukat. Acéldrótból hajlították hozzá a rögzítő szegeket.

Kisújbányán leginkább bükkből készült a hasznos facipő, Erdősmecskén viszont fűzből faragták, mert abból volt a több, s bár puhafából könnyebb volt készíteni, kevésbé volt tartós. Ezért lehetett keresettebb a kisújbányai klumpa, amiből a faluban naponta akár 50 pár is készült. Egy-egy férfi egy nap 3-4 párral végzett, korán kezdtek, s az utolsó simítás már lámpafénynél zajlott. Ahol viszont az asszonyok, vagy a gyerekek is besegítettek, estére akár 7-8 párat is letettek az asztalra.

Szekszárd, Bátaszék, Mohács, Villány vagy éppen Hőgyész gazdálkodói hordták az innen származó új klumpákat. A kereskedők messze vitték, jó üzletnek bizonyult. „Szép fa legyen, bütyök és görcs nélküli” – fogta a kezébe a darabot a klumpamester. Vastag fa kell, amit hasítani lehet, akkora tuskó, amiből akár két pár is kijön. Nem díszítették a klumpát, szabadkéménybe felakasztották, forgácson megfüstölték, mire kiszáradt barnás színt kapott. Közben mutatja a mester, hogy lakója van a régi klumpának, beleköltözött a szú.

A facipőkészítés tudománya apáról fiúra szállt, a házi műhelynek nevezett helyiségben, vagy a konyhaasztal mellett lesték el a fortélyokat a fiatalok. Miközben a gyerekek aludtak, a ház ura korán felkelt, s belekezdett a faragásba. A szükséges szerszámokat a falu kovácsa készítette. Különböző méretű vonókések, kanálfúró, vésők, faragószék segítették a mestert. Nyáron favillát készítettek, cséphadarók, szerszámnyelek, tilók kerültek ki a kezük alól. „Kocsioldalt is gyártottak az ügyesebbek, de a kocsikereket meghagyták a bognárnak” – mutatott rá Strung György, mennyire sokoldalúak voltak. Aki facipőben járt dolgozni, nem tömte ki szalmával, mert csúszkált, csak a kocsin ülő, mivel a gabonaszár melegen tartotta a lábát. A falusi iskola ajtajában a tanítás, a templom előtt a mise alatt sorban álltak a klumpák. „Nem kellett megjelölni, mindegyik párnak egyénisége volt, rá lehetett ismerni a készítőjére, a településen 40-45 család gyártotta, s mindegyik kicsit más formában” – tette hozzá.

Gyuri bácsi – ahogy errefelé mindenki szólítja – Kisújbánya történetének ikonikus alakja, e hagyományos kézműves mesterség egyik utolsó élő képviselője. A falu központjában kialakított Klumpakészítő Műhelyben nemcsak a lábbeli készítéséhez szükséges szerszámok, hanem egy vele készült kisfilmen a munkafolyamat is megtekinthető. Akinek pedig személyesen is van szerencséje találkozni vele, az nem csupán egy mesterséggel ismerkedhet meg, de a mester történetein, élményein keresztül garantáltan közelebb kerül a környékhez, az erdőhöz, a fához. Forrás: http://magyarmezogazdasag.hu/2017/02/08/kopogo-fapapucs

Korábban mutattam, hogy vettem egy kis klumpát. Határozott céllal vásároltam, mert meg akarom tanulni a klumpakészítő mesterséget. A nyugdíjas éveimben aztán majd a restaurátor műhelyemben nemcsak régi tárgyak felújításával, hanem újak készítésével is fogok foglalkozni. Ez a kis klumpa pedig jól jön mintának. Persze gondoltam addig is hasznát tudjuk venni. Éppen emiatt gondosan megtisztítottam, és az új tulajdonosa monogramját is rá tettem díszítésnek.

Ezen kívül jó kedvem volt. Rögtön egy kis mesét is írtam a kis klumpáról.

Réges-régen történt, hogy a Szigetközben Wamberger a szegény zsidó elment halászni, hogy a gyerekeknek legyen mit enni otthon. Amikor ott halászott messziről látott a folyó partján egy nagy-nagy vándorlúd sokadalmat. A vándor ludak között látott messziről egy hófehéret is.

Hú-ha. De jó lenne azt a nagy fehéret elkapni. Nagyon jó kóser libalevest tudna belőle az asszony készítni az egész családnak.  — gondolta magában, és egyre közelebb merészkedett a vadludakhoz a susnyásban.

Már egészen közel jutott a libához. Titkon érezte, hogy ez biza, hamarosan az övé lesz.

Ám ekkor vékony gyerekhangokat hallott a közelből. Fülét hegyezve az alábbiakat hallotta.

Márton vigyázz. Úgy látom, valaki a közeledben rosszban sántikál. – . Mire a libát elkaphatta volna — méretét meghazudtolva —, a liba máris a magasba emelkedett.

Wamberger már csak a repülő vadlibák csapatát látta a magasban. Utánuk tekintve a fehér liba nyakába kapaszkodva egy kisfiút vélt látni. Bár lehet, hogy a látomását csak az éhségérzete szülte. A valóságban azon a helyen — ahonnét a fehér liba elrugaszkodott —, egy pár gyerekklumpát talált. Így liba nélkül, de mégsem üres kézzel tért haza a családjához.

Otthon aztán Ármin fiának ajándékozta ezt a pár klumpát. Azt hogy ez a klumpa kié volt, azt a mai napig nem lehet tudni. Azt viszont tudjuk, hogy a klumpa új gazdájának, Árminnak szerencsét hozott. A kis klumpának hála a magyar és jiddis mellett a svédet és más skandináv nyelveket, angolt, oroszt, szerbet, törököt és sok szinte megszámlálhatatlan nyelvet és nyelvjárást elsajátított.

A klumpa valamikori gazdája aztán világhírű Ázsia kutató lett. Dunaszerdahelyen szobrot is emeltek emlékezetére. Ez a klumpa bajai tisztelője hagyatékából került elő.

Ez a klumpa már eddig is bizonyított. Reméljük segíteni fog ezek után is.