Vevér Oszkár kutatások alapján jutottam oda, hogy ő szentendrei Bubán kolónia tagja volt. A Szentendrei Bubán kolóniáról keveset lehet olvasni, de szerencsére rátaláltam „NAGY ANDREA – NÉMETH ANDRÁS

Az osztrák-német életreform-törekvések magyar recepciója a szentendrei Bubán-kolónia és az Életreform című folyóirat példája alapján” – tanulmányra. Az alábbiakat írják erről a reform közösségről (idézet a tanulmányból): A szentendrei Bubán-kolónia 1930-tól 1945-ig állt fenn. A kommunaéletnek feltehetően a második világháború és a fasizmus vetett véget, mert az ott képviselt elvek nem feleltek meg az akkori ideológiai elvárásoknak. A közösség két alapítója és egyben mindvégig kiemelkedő vezetői Antolik Arnold és Markó Sándor. Antolik Arnold korábban Szentendre polgármestere volt, 1914–1922 között; Markó Sándor pedig saját telkén biztosított helyet a kommuna számára. Telepüket a Berlin Oranienburgban működő Éden mintájára akarták felépíteni. 1930-ban, megalakulásakor mindössze 10 felnőtt és 4 gyermek alkotta a kommunát, akik egy kétszobás házban laktak. 1935-re azonban már 24 családból és közel 90 tagból állt a vegetáriánus telep. A családok 1-2 holdon gazdálkodtak, hogy étrendjüknek megfelelő növényeket termelhessenek (Schleininger, 2004). A kolónia tagjai 1932-től Életreform címmel időszaki folyóiratot adtak ki, amelynek szerkesztője kezdetben dr. Antolik Arnold volt, aki egy családi tragédiát követően 1936-ban a tisztséget átadta Markó Sándornak, aki 1938-ig, annak betiltásáig szerkesztette a lapot.

Az „Életreform” lapra rákerestem, és találtam is kettő eladó példányt. Örömmel vettem meg, mert igazi különleges csemege a szentendrei vegetár telep gondolkodásáról, és egy ici-pici bepillantást enged az akkori reform- táplálkozók, és gondolkodók életébe. Most ebből a két példányból válogattam néhány reklámot és néhány cikket, hogy bepillanthassatok az akkori szentendrei vegetáriánusok újságjába

A múlt évben a Fekedi stifolderfesztiválon részt vettünk, azért hogy feleségem az egyik előadásához anyagot gyűjtsön. Az idei évben, már hívtak a fesztivál rendezők, hogy januárban menjünk le a Szülőföldünk baráti körének disznóvágására. Ez az első rendezvény, amelyik a fesztivált előkészíti. Itt készülnek azok a stifolderek, melyek a rendezvényen versenyen kívül kerülnek elfogyasztásra.

Nem újdonság nekem a disznóvágás, hisz már megszámlálhatóan sokon vettem én részt öt évtizeden keresztül. Újdonság annyi volt benne, hogy böllér szakmai munkához nem jutottam. Így aztán maradt a fényképezés, és kóstolás. Meg kell hagyni, hogy jól sikerült töltelék. Most már csak füstölődni, és érni kell a stifoldernek a fesztiválig.

A Király utcában van egy nagyon tetszetős sarki épület a Lajos Udvar. A földszinti üzletrész már a megépítés óta vendéglátó egységeknek ad otthont. Emlékeim szerint a nyolcvanas években a Prágai söröző volt itt a földszinten. Mostanában megint tulajdonosváltás van, és az oldalsó bejárat fölött előbukkant a jól hangzó Habsburg Kávéház felirat. Már régóta próbáltam utánajárni, hogy milyen nevezetes hely lehetett. Nem sok híradást találtam róla neten, aztán megnéztem a közgyűjteményi adatbázisban (https://hungaricana.hu/hu/). Rengeteg találat van, de a Budapesti Habsburg kávéházban történtekről nem sokat találtam. Aztán egyszer csak Matuska Biatorbágyi vonatmerényletének bírósági tárgyalásán megemlítést nyert a Habsburg Kávéház. A tudósítás szerint a kávéház az akkori kommunisták egyik törzshelye volt. Bár van egy gyanúm, hogy a történések nem biztos, hogy a Budapesti Habsburg kávéházban voltak, hanem a Bécsiben. A történet viszont számomra érdekes volt, ezért most, akit érdekel, itt olvashatja.

Vasárnap délelőtt igazi bolhapiaci nap. Ilyen napokon fényképezőgéppel a nyakamban kis utcákon elindulok Terézvároson keresztül az Erzsébetvárosi bolhapiacra. Régen Januárban, hidegben és napsütésben ideális fényképezni. Most Őszies ködben igyekszem kiválasztott célom felé. Azért egy-egy emléktáblánál megállok. A Szófia utcában találok egy emléktáblát.

Hegedűs István (Nyíregyháza, 1924. – Budapest, 1956. október 24.) magyar öttusázó, az 1956-os forradalom mártírja. Alap- és középfokú tanulmányait Nyíregyházán végezte, majd a Testnevelési Főiskolán szerzett tanári diplomát. Magyar bajnok, a válogatott keret tagja, később edző.

Már fiatalon sokat sportolt: futott, úszott és lovagolt. Jó lovasként filmben is kapott dublőri szerepet. Horváth Endre őt választotta az 1948-ban kiadott húszforintoson szereplő férfiakt modelljének (az arckép stilizált).

 1956 október 24-én hajnalban edzést tartani sietett a Sportuszodába, amikor megállt a Szófia utcában, ahol az emberek kommunista könyveket égettek. A könyvégetés mellett hirtelen ÁVH-s teherautó állt meg, ahonnan válogatás nélkül lőni kezdtek. Itt kapott halálos lövést. Az Élelmiszeripari Technikum megbecsült és szeretett testnevelő tanára volt. Dőlt betűs rész forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Heged%C5%B1s_Istv%C3%A1n_(%C3%B6ttus%C3%A1z%C3%B3)

A Szófia utcából a körúton átvágok egyenesen a Dohmányi utcába. Itt is ötvenhatos áldozat emléktáblájára bukkanok.

Katit vöröskeresztes karszalaggal látták kollégiumi ismerősei. Ápolónak jelentkezett kilenc társával. A Tétényi úti kórházba került. Itt ápolták részben a budapesti harcok sebesültjeit. Mentővel indultak a harcok színhelyére a sebesültekért, amely nem kis veszélyt rejtett.

Ágh István a költő aki az október 25-i Parlament előtti vérengzés sebesültje volt, így emlékezik: Kati engem is ápolt a kórházban. Nem él bennem más csak a kedvessége, s a piros melegítője. Kati októberben levetette lódenkabátját, új divatot csinált, új varázslatot. Kerek arca körül kendőbe kötötte haját, így ment vért adni, azután vöröskeresztes teherautókba rakni a harcok sebesült túlélőit.

A kórház és a város között naponta többször átsuhant zörgő teherautójával a Duna hídján. Katinak dolga akadt gézzel, vattával, vérrel, amely sokszor borította a kocsi platóját. Kati édesanyja mondta el: Egy héttel a halála előtt még hazajött. Hegyeshalomba mentek orvosságért, kötszerekért s ő beugrott hozzánk.

Csókkal búcsúzott!

Éjfélkor állt meg a ház előtt az a kocsi, amely Pestre vitte és az örökkévalóság. Azt válaszolta, amit a sorsa mondatott vele: Édesapám megígérem, hogy visszamegyek és becsület is van a világon. - Ezt egy tizenhat éves leány mondta ki, hogy annyi évvel a halála után mi most eltöprengünk a szavakon, ha tudunk. Itt Mosonmagyaróváron az utolsó találkozáskor elbeszélte, a kórházba beszállásolt orosz katonákat alig akartál ápolni, amikor ő kijelentette: ezen a helyen nincsenek ellenségek csak betegek.

Azt mondta az édesapja: büszke vagyok rád, Katikám! 1956. november 4-én megindult az új orosz támadás Katit orosz katonák ölték meg.

Hárman voltak a mentőautóban, egy munkáslány, Kati a gimnazista és a sofőr. Egy kilencéves kisfiúért szólt a harang, aki a Liszt Ferenc téren sebesült meg.

A kisfiú már bent feküdt a mentőautóban. A sofőr egy kis utcába igyekezett, itt akart meghúzódni, amíg a harcok elcsitulnak. Szembe találta magát egy orosz tankkal. A következő pillanatban a tank megsorozta a mentőautót. A gyerek fejét szétroncsolta egy golyó, meg is halt nyomban. Egy másik golyó Katit találta el. A sorfőt és a munkáslány kúszva próbálták megközelíteni az egyik kapualjat.

Kati gyere! - mondta a sofőr. Kati azt felelte: Szevasztok én meghalok!

A sofőr visszament, hogy kihúzza a mentőautóból a sérült lányt, de amikor az utcán voltak Kati egy újabb sorozatot kapott. Ott halt meg a ház előtt az utca kövén. A sofőr Katona Sándor, aki súlyos lábsérüléssel megúszta felépülése után elhagyta Magyarországot. Mielőtt eltávozott volna bekopogott Mosonmagyaróváron Kati szüleihez. Így értesült Magyar Ferenc és családja a részletekről.

1957 tavaszán a Tétényi-úti kórház kertjében kibontották Kati földi maradványait. Ott volt az egész osztály, a család részéről az édesapa és Magyar Ferenc nővére. Aki látta a kihantolást állítja, hogy a fehér lepedőbe csavart holttest olyan volt tavasszal is, mint amikor eltemették. Kati 1957 tavaszán karhatalmi kísérettel az óvári temetőben lett eltemetve. A temetésen csak a szűkebb család vehetett részt. Dőlt betűs rész forrása: http://blog.xfree.hu/myblog.tvn?n=otvenhatosemlekev2016&pid=302456&blog_cim=Magyar%20Katalin%20(1940-1956)%20eml%E9k%E9re

Mióta nálam van Vevér Oszkár naplója, azóta rendszeresen után nézek az Interneten annak, hátha írnak róla. A Hungaricana közgyűjteményi portál elég sok találatot ad ki (https://hungaricana.hu/hu/). A találatok között sok képeslap, melyet Vevér Oszkár adott ki, és található újságban megjelent hír. Egy kicsit válogattam, és az alábbi kis összeállítás jött össze.

Ebben a kis felhívásban előfizetőket gyűjt, Papai Páriz Imre református lelkész könyvének kiadására 1897-ben.

Ebben a hirdetményében Békésen jótékonysági előadást rendez szintén 1897-ben.

Egy évvel később még mindig Békésen a kaszinóbál szervezői között látjuk viszont.

A XIX. századforduló évében gyakornokot keres a papírkereskedésébe.

Ez a képeslapon kiadott életkép nagyon tetszik.

Ezen a hirdetésen elgondolkodtam. Vajon ki lehetett az az ismert cimbalomművésznő, akinek Oszkár hirdetett.

Ebben a hirdetésben (1903.ból) már látszik, hogy Oszkárunk bővíti a vállalkozását egy új nyomdával.

Ugyanebben az évben a Békési Polgári körbe választják be könyvvizsgálónak. Ezen kívül még a Kaszinóbálra is lehet jegyet vásárolni nála.

A békési kaszinó tagjai között 1904-ben számvizsgálóként látjuk Oszkárt.

Ebben az újsághírben hitelezőként látjuk viszont szintén 1904-ben.

A hitelezés mellett Kálvinista Öntudat címen lapot is ad ki.

Itt, mint a Békési kereskedő ifjak báljának támogatóját látjuk 1905-ben.

Ugyanebben az évben a Bélési Lapok szerkesztői posztját elhagyja, de mint kiderül, új lapot is indít.

A királyi törvényszékbe 1907-ben esküdtnek választják.

Ugyanebben az évben már egy törvényszéki ügyben esküdtként is szerepel.

Ebben az újsághírben (1907-ből), mint egy betörés áldozata szerepel. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a betörő nem találta meg a boltban tárolt összes pénzt.

A békési kereskedő ifjúság táncmulatságára 1908-ban is lehet nála jegyet venni.

Ezerkilencszáztizenháromban már a Budapesti címjegyzékben szerepel, mint a vegetárius egyesület pénztárnoka.

A Szentendre és vidéke közigazgatási hivatalába is beválasztják 1931-ben, és itt jelenik meg róla ez a néhány sor.

Még mindig vannak a múlt évről bemutatandó régiségeim. A múlt évben gyarapodott a német feliratú textilgyűjteményünk. Bővül, és emiatt tárolni, és rendszerezni kell minden egyes megszerzett darabot. Egy bőröndöt már restauráltam erre a célra, de az is betelt. Kellett egy újabb bőrönd, amibe az újabb textilek gyűjthetőek, és a darab a lakásképet sem rontja. Találtam is egy antik bőröndöt, valódi bőr. Bőr bőrönd restaurálásban már van gyakorlatom, hisz egy kis iskolatáskát már megmentettem az enyészettől. Tisztító folyadékot, és bőrolajt sem kellett vennem, mert maradt még az előző felújításából.

Így aztán megint van egy régi felújított bőröndöm. Kár, hogy a felújítás során nem mesélt nekem. Biztosan sokat tudna mesélni, mert már vagy 100 éve születhetett. Pipere bőrönd volt egykor. A tükör helye, és a piperedobozok, fésűk helye még nyomokban felfedezhető benne. Sokat használhatták, és sokat hordozhatták. Egyszer már fel is újították, mert a fogóját rögzítő bal oldali fület már cserélték.

Most egy ideig elég lesz a lassan, de biztosan gyarapodó textilgyűjteményünkhöz.