Már korábban bemutattam azt a kis talált dobozkát, melyhez most egy kis kitalált történet is érkezett Barátomtól. Lehet, hogy nem is kitalált a történet? Akár igaz, akár hamis mégiscsak megtörténhetett, és most már ehhez a dobozkához tartozik. 

20 éves volt. Rosszkor és rossz helyre született. Igazándiból most talán egy kiskocsmában kellett volna múlatnia az időt a pajtásaival, vagy víg zenét hallgatnia, esetleg csókot lopni Irmuskától. Ám csinos felöltő helyett katonazubbony lógott lesoványodott testén, és Irmuska helyett a puskáját szorongatta. Háború volt 1917-t mutatott a naptár. Minden bizonytalan és kiszámíthatatlan volt, országok, népek , és az ő sorsa egyaránt. Még a tábori posta is, az egyedüli kapocs ami Irmuskával a szerelmével összekötötte ebben a megőrült világban. Gondolatai most is a leány körül jártak Őrségben volt , ami szerencsére most csendesnek és eseménytelennek bizonyult. Más dolga nem lévén kezében a formálódó kis fémlemezeket tartva kis díszes dobozkát próbált összehozni. A fémlemezeket a kilőtt töltények hüvelyeiből válogatta, olyan szépen csillogtak, hogy nem volt szíve a lövészárok sarában hagyni. Sikerült vörös és sárgaréz hüvelyekre is szert tenni, csak az otthoni szerszámai hiányoztak. A zsebkésével és az itteni déltiroli földben talált kis kövecskékkel próbálta helyettesíteni az otthoni ötvös készeletét. Már régóta dolgozgatott a ládikón. Addig is Irmuskájára gondolt, az otthonra , a szerelemre, és a békére. Kész. Nézett a művére, mikor az utolsó simítást is elvégezte rajta. És ekkor elszabadult a pokol. Megindult az ellenséges támadás. Gyorsan zsebre vágta a becses ajándékot, már nem volt ideje máshová elrakni. Örjöngött körülötte a háború démona , mindenütt parancsszavak, lövések becsapódása, halálhörgés, és füsiketítő zaj hallatszott. De neki csak egy gondolat dobolt ütemesen az agyában: túlélni! Ebben a kavarodásban ugyan ki vethetné a szemére, hogy nem vette észre, hogy hogyan és mikor csúszott ki a zsebéből a dobozka.