Sokszor kapok SMS, telefon, e_mail üzenetet, de most nem ilyenről írok. Az üzenetet, amit a hétvégén kaptam nem lehet „materializálni”, mert az csak nekem, ott abban a pillanatban jött.
Bolhapiacon jártam a Bajcsy Zsilinszky úton, mely csak szombatonként van nyitva. Különleges bolha, ahol szinte mindig ugyanazok az árusok, és áruk sem forognak túlzottan. Valami mégis visszahúz oda szombatonként — amennyiben a programom engedi — elmegyek oda és végignézem a kínálatot. Szinte minden alkalommal vásárolok valami csekélységet, mely megtetszik, és fel tudom használni otthon. A legutóbbi szombaton a folyosóra kipakoltak vödrökben tárgyakat. A vödrök fölött felirat : Minden darab 200Ft, minden darab 500Ft. Az 500Ft-os vödörből kilátszott egy szerszámnyél, kiemeltem. Ekkor éreztem, hogy a kezemben tartott fafaragó bunkó hozzám szól: „Én eddig egy nagy művész fafaragó bunkója voltam. Sok szobrot készítettünk együtt a mesteremmel. Már régóta nem használnak. Vigyél magaddal, hogy segíthessek Neked.”
Ettől kezdve, nem sokat gondolkodtam. Kezemben a fafaragó bunkóval, bementem az eladó üzletébe. Megkérdeztem, hogy honnét származik ez a szerszám.
Nemrég az V. kerületben egy festőművész egykori műteremlakásába hívtak az örökösök, hogy a számukra már nem szükséges „lomokat” elhozzam. Ez is köztük volt. — válaszolta az eladó.
Ezek után fogtam a pénztárcám, és fizettem. Az eladó, gondolom látta rajtam, hogy ez a tárgy megfogott, és távozáskor még megkérdezte:
Ugye ennek lelke van? —Én csak bólintottam, hisz hozzám már beszélt.
Már alig várom, hogy együtt alkossunk ezzel a fafaragó bunkóval.
