A hétvégén technikailag is összeállt a muszáj projektem, és elkezdtem a családi dokumentumokat digitalizálni. A papírdokumentumok egy része scannelhető, így azok viszonylag jól olvashatóan majd kutathatóak maradnak.  nagyobb részét a dokumentumoknak fényképezni kell, mert a scanneléshez történő hajtogatáskor maradandó károsodást szenvedhetnek. Befejezni természetesen nem tudtam, de legalább elkezdtem. Barátaimmal vasárnap még jazz koncertre is mentünk. Nem volt rossz , bár lehetett volna csendesebb. A beszélgetésen vetette fel barátom, hogy írjak már valami sikamlósabb, erotikus témáról is ezen a blogon.

A dokumentumok digitalizálása során feleségem nagyapjának a kézzel írt könyve került elő. Érdekes könyv, valójában egy korabeli naplófőkönyv. Érdekes, hogy egyetlen üzleti könyvelést nem találtam benne, de annál inkább német nyelvű és magyar nyelvű beírásokat, egykori dalszövegeket és történeteket. Nagyapa katonaíveiről találtam ezt a pikáns kis beírást, mely azt hiszem elég pornográf lehetett a maga korában (1909 december 30 dátum van az előző oldalon és későbbi lapokon 2010-es). Íme a szövegről készült eredeti fénykép:
 
A szöveg, úgy, ahogy készült, azaz nem magyarítottam, és nem javítottam helyesírási hibákat:
BUDAPESTI lányok uj esküje
Mink ünnepélyesen esküszünk hogy a Budapesti Bakákhoz hű leszünk hogy még Budapesten még egy ötvenkettös baka lesz. Adig más nem szeretünk sem czivilt s Huszart . honvedot sem Szanidetsz sem tengereszt sem Pionert de semifele Katonat nem szeretünk És hogy ezekhez a mi Baka szertőink hiven ki szolgálunk és minden bénzünket reajuk Áldozunk kocsmaba fizetünk és parancsolatját híven teljesítjük Bar akárhol neki lefekszünk mind este vagy reggel vagy éjjel vagy nappal esöbe vagy vizbe porba vagy bárba Hidegbe melegbe erdöbe mezöbe földön vagy fübe minden Híven szolgálunk elöl vagy hátul fekve vagy álva oldalvast vagy bárhogy csak ő mondja mink parancsát meg nem szegjük és híven teljesítcsük és makunknál más szeretőt nem Ismerünk.
Isten minket ugy Segélyen.
 Itt pedig a Budapesti Desseffy utca egyik épülete, mely most lakóház, de annak idején amikor épült ebben a gyárban készültek az üzleti könyvek, talán ez a naplófőkönyv is, melybe a fenti pikáns kis eskü szöveg is belekerült.
Szerző: MULTMENTO  2010.05.18. 09:04 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr752012054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.05.18. 09:43:26

Tényleg merész a szöveg!Ha a keletkezésének a dátumát nézzük.
De van benne egy kis pikáns báj.
süti beállítások módosítása