Gyerekkoromban falun a falu mindennapjaihoz hozzátartozott a szódás, aki speciálisan átalakított oldalkocsis motorkerékpárjával megjelent és hetente egyszer hozta a megrendelt szódát. A szódásüvegre nagyon vigyáztunk, mert komoly betétdíja volt, úgy emlékszem, hogy 10Ft volt akkor, amikor a kenyér még 3 Ft 60 fillérbe került. Már gyerekként figyeltük a szódásüvegeket, mert néha előkerült egy-egy feliratos darab, mely szebb, volt mint a többi. A színes szódásüveg pedig igazi kuriózum volt. Néha láttunk olyat is, amelyiket „csőrös”-nek neveztünk, mert ezen egy madárcsőrhöz hasonló díszítés volt. Nem tudtuk, hogy ez a csőrös díszítés miért került a szódásüvegre. Mondhatnám kis költői túlzással, hogy azóta furdal a kíváncsiság, hogy miért is kell madárcsőr egy szódásüvegre.
Nemrég egyik kedves barátom megírta, és küldött is egy szép képet szódásüvegekről. Nagyon köszönöm barátomnak az információt és a képet is:
A lakosság megelégelte, hogy a bordélyházak azért vesznek szódát, mert a hölgyek ezzel öblögetik magukat, így a szódásüveg kis csövét "kicifrázták", hogy ne lehessen "öblögetésre" használni.
Most már tudom,a csőr a szódásüvegre nem dísznek kellet.
2010.09.15. 07:45
3 komment
Címkék: üveg fém épület
A bejegyzés trackback címe:
https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr222297346
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mamo_anno 2010.09.15. 11:39:58
örülök, hogy itt olvashatlak, most vettem észre hogy jó helyen járok
fel is vettem a blogot ide
idoutazas-nofre.blogspot.com/
később még bővebben írok, ha több időm lesz csemegézni
fel is vettem a blogot ide
idoutazas-nofre.blogspot.com/
később még bővebben írok, ha több időm lesz csemegézni
mamo_anno 2010.09.15. 11:48:47
meglepően új információ, hogy miért kapott plasztikus díszítést a csap, erre nem is figyeltem fel akkoriban. Viszont volt egy karcsúbb, talán félliteres változat. Azt sokszor elnézegettem, hogy milyen szép formája van. Itt a képen hiányzik a készletből..
valami 70 fillér motoszkál a fejemben a szódásüveggel kapcsolatban, de még nem tiszta, hogy mi lehetett az.
valami 70 fillér motoszkál a fejemben a szódásüveggel kapcsolatban, de még nem tiszta, hogy mi lehetett az.
MULTMENTO 2010.09.15. 11:59:13
70 fillér egy liter szódavíz volt annak idején. A 10db-os széndioxidos patronból pedig emlékeim szerint 6 Ft volt egy tizes doboz és annak a betétdíja 12 Ft-volt. Micsoda árak! Kollégám szerint vissza fognak térni a "háromhatvanas" és a "négyhuszas" szalámi, csak már euróban és nem forintban.