Még egy hete nem gondoltam arra, hogy mihez kezdjek egy üres sarokkal. Most meg  két napja hibiszkusz ültetvény megvalósításában utazom.  Azt is tudom, hogy a nők vittek ám bele, sőt azok a szépasszonyok, akikről pont barátom írt nem is oly régen. 

Egy kicsit bonyolult elmesélni, de ez úgy kezdődött, hogy Maridrága Csillababa erkélyén levegőzött. Az erkélyen meglátott egy hatalmas üres edényt. Erről az edényről Maridrágának nagymamai öröksége, egy kétfülű Szilke jutott eszébe. Mondta Csillababának, hogy ilyen nekünk is van, csak kisebb, komatálként szolgált hajdanán. Erről is kiderült, hogy szintén nagyanyai örökség. Csilla, aki éppen hosszabb időre külföldre költözik gondolt egyet és Maridrágának adta kölcsön ezt az óriást. Én meg átszállíthattam a mi lakásunkba. A lakásban meg gondolkodhattam, hogy mit is kezdjek vele. Tudtam, hogy virágot fogok bele ültetni, de nem tudtam, hogy milyet. Látogatást tettem a kedvenc virágüzletemben. Megpróbáltak rábeszélni szebbnél szebb kis örökzöldekre, de egyik sem tetszett, meg az árak is hatezernél kezdődtek az ehhez való méreteknél. Elkezdtem gondolkodni, hogy milyen virág is illene bele. Úgy gondolom, hogy egy nagyanyai szilkébe, csakis olyan kellene, amelyik nagyanyáinkra is jellemző. A szilke helyét hamar megtaláltam. Szinte magától adódott, hogy a nagyszülőktől örökölt komód bal oldalán van az ideális helye. A komód és a térdfal között hosszú üres hely van, egészen a térdfalig. Miután az óriás szilkét elhelyeztem, adódott, hogy a kisebb és még kisebb ugyanolyan kinézetű kétfülű szilke is a komód mellé kerüljön. Így alkotnak egy kis hármas sorozatot. Első ránézésre édestestvérek, de alaposabban szemügyre véve őket kiderül, hogy a két kisebb a budapesti Gránit gyár terméke, a legnagyobb óriás pedig az aljába nyomott jelzés szerint Pécsett a Zsolnay gyárban készült. Van egy évek óta nevelt hibiszkuszunk, mely szép bokros, csak éppen virágja nincs. Belepróbáltam, az óriás szilkébe. Határeset…. Gondoltam, hogy még alszom rá, egyet. Másnap aztán Aranyosfodorka blogján megláttam egy képet. Én ennek a képnek a hatására döntöttem el, hogy egy ilyen régi komód mellé csak hibiszkusz jöhet. Én döntöttem, a sors meg segített. Pontosabban Kurtaszoknyás Tündérke képében jött a következő segítség. Piros fehérpettyes kurtaszoknyájában és szegedi papucsában gondolt egyet és felajánlotta — éppen erkélyén virágzó — hibiszkuszát a sorozathoz. Jól megizzadtam, mire átszállítottam a mi lakásunkba, de az eredmény megérte. Tegnap este már megvolt a hármas sorból két növény. Csak a legkisebből hiányzott még egy növény. A legkisebb edénybe a szomszédasszonyomtól kaptam rozmaringot. Ez is nagyanyáinkra jellemző növény, mert ők ugyanúgy, mint mi rozmaringos lakodalomban részesültek.
Megvan minden, hogy végre élet költözzön lakásunk eddig üres sarkába. A hölgyek — akiknek köszönhetem most ezt a múltidéző sarkocskát — jól megizzasztottak. Szerintem megérte.
 
Képek: Szilkesor beültetés előtt. Beültetés után. 

Szerző: MULTMENTO  2011.07.22. 07:48 2 komment

Címkék: virág porcelán bútor kerámia

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr573088212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2011.07.22. 16:07:15

Hát nagyon ügyes vagy, meg szerencsés, hogy ennyi helyről kapott ennyiféle ajándékot ilyen szép harmonikus rendbe tudtál rakni !
Mindkét két sárgás árnyalatú gyönyörű. Nekem anno 3 féle vörös és egy narancsos volt.Évekig nevelgettem őket, de végül kinőtték a lakást, ill. többszöri (nem szakszerű) metszés után nem is voltak már olyan szépek.Ha majd eléred növekedési határukat, ne sajnáld megmetszeni (mert akár 2 m-esre is nőhetnek!)
Nyaranta jól érezték magukat az udvaron is, télen a legjobb egy fűtetlen szoba lenne számukra, de ablak-közelben.
Egyébként ügyelj, szeretik a tetvek, alkalmanként permetezni kell !
süti beállítások módosítása