Mióta az eszemet tudom, ez a fatuskó benne a kicsi kaszaverő üllővel a családban van. Még iskolába se jártam, és a tuskó ilyen vénnek látszott. Mióta ismerem ezt az üllőt, apám ezen élesítette a kaszáit, meg a sarlóit. A sarlók, kaszák koptak, de az üllő maradt. Amikor a család költözött az üllőt mindig a tuskójával együtt vittük az új helyre. Utazott ez az üllő Baranyán belül is háromszor. Tizenöt évvel ezelőtt aztán a fatuskó Pest megyébe költözött. Az élet úgy hozta, hogy most sajnos feleslegessé vált. Én meg fogtam vittem, és már is a hétvégi házam lakója. Jó időben kirakom ház mellé, és gyönyörködöm. Ez az üllő a tuskóban, ha tudna mesélni színes történetei lennének sarlóról, kaszáról, meg sok-sok munkáról, melyet közvetlenül, vagy közvetve a segítségével végeztek el. Mostanában meg ha a hétvégi házamnál vagyok, kiteszem a ház mellé. Most olyan, mint  a falusi pletykás vénasszony. Amikor elmegyek előtte mesél ám Nagyapámról, Apámról, és sok mindenki másról, kik a segítségével aratták a búzát, vagy épp a lucernát a lovaknak. Aki meg nem érti mit mesél, az gyönyörködjön benne, hogy milyen szépen is tud megöregedni egy Mecseki fatuskó meg egy üllő így együtt.