Május 1-re ma egy képet hoztam nektek, melyet Budapesten készítettem. Sokáig kerestem a nézőpontot, hogy minden rajta legyen, amit szerettem volna megmutatni ebből a nézőpontból. A kép közepén rajta van az 56-os emlékmű. Hátulról fotóztam, nekem onnét is tetszik. Tudom sokaknak nem tetszik, pedig kifejező, és igazán jó helyen van. Ott a felvonulás téren, ahol az 56-os forradalom egy meghatározó eseménye történt. Bal oldalt az Építők Szakszervezetének egykori székháza, mely műemléki védelem alatt áll. Tudom többen lebontották volna, de ugyanakkor véleményem szerint a korszaknak egy meghatározó, modern, szép köztéri épülete. Jobb oldalt modern irodaház, melyet Holland építész tervezett. Sokan szidják, hogy nem erre a helyre való, nem elég magyaros. Nekem tetszik hullámokkal „megbolondított” homlokzata. Akaratlanul is felidézi a Május 1-i felvonulásokat, melyek itt zajlottak. A nyolcvanas években egyszer én is felvonultam az egyetememmel. Megvolt a felvonulás, az egész ország nézte a TV közvetítést. Utána megvolt a majális. Az egyetemi oktatók gyerekeit társas és ügyességi játékokkal szórakoztattuk. Sör is volt, virsli is volt. Késő estig maradt szinte mindenki, mert jól érezte magát. Most sokan letagadják, hogy ott voltak. Hiába ez is nézőpont kérdése.

Szerző: MULTMENTO  2012.05.01. 00:35 2 komment

Címkék: fém épület emléktábla sarokház

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr154470847

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

futótűz 2012.05.01. 08:28:14

Annak idején (?)- (laikusként) elég sok mindent "összeolvastam" az 56-os emlékműről,- (vannak akik "vaskefének" nevezik -és ne soroljam.)Ha nem is mindenben, de kb. majd' annyira "megosztó," mint pl. a pécsi "vaskilátó" esete Pécsett. Sajnos, napjainkban egyre több olyan "tárgy,személy és fogalom" van- aminek a minősítése, - vélekedés róluk- "kettéválasztja" az embereket.
Erősen szkeptikus vagyok... nem túl sok "jót" (változást) látok én a "jövőre nézve."

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2012.05.01. 09:04:52

Nekem a május 1 mindig vidám ünnepként él az emlékezetemben. Igaz, utáltuk, hogy kötelező, utáltuk, ha sokat kellett ácsorogni, és sorunkra várni, hogy elindulhasson a menet. De aztán ha végeztünk, akkor a kollégáimmal egy elegáns mozdulattal sarokba dobtuk a zászlót, transzparenst, felszabadultan ittunk egy sört és megettük az obligát virslit (a cég ajándékaként, ingyen !!) Hát ezt ma már nem tudom megcsinálni, s nem csak azért mert nincsenek felvonulások, hanem mert zömében nincsenek már itt azok, akikkel együtt vonultam anno...Ja és nem hiszem, hogy bárhol is adnak még ingyen sört, virslit.
süti beállítások módosítása