Már régen írtam kéziratokról, mert nem nagyon bukkantam érdekességekre. Illetve érdekességre akadtam, de eddig nem tudtam róla, hogy megint egy „nagy kincsre” bukkantam. Ne gondoljatok most bankjegykötegekre, hisz ennek az értéke pénzben nem kifejezhető. Az egész úgy kezdődött, hogy a kedvenc boltomban felfigyeltem egy nagy vastag gazdasági naplófőkönyvre. Kérdeztem róla, és az eladótól megtudtam, hogy ez egy 1900-as kiadású viaszpecséttel hitelesített naplófőkönyv. Sokáig ilyenben számolhatták a kisebb vállalkozások a napi kiadásaikat, bevételeiket. Az eladó szerint ez alig eladható, mert rossz állapotú, és ráadásként nem is csak naplófőkönyv, mert ugyan annak kezdték, de 8. oldaltól átmegy egy naplóba. Így az eladó szerint se nem Naplófőkönyv, se nem igazi napló. Mint megtudtam beleolvastak, de a naplóíró személye nem tűnik érdekesnek, és unalmas dolgokról ír. Beleolvastak a naplóba. Az adott évek nagyobb történelmei eseményeihez tartozó dátumokat kikeresték, de azokra a napokra is csak személyes bejegyzések jutottak, például, hogy mit evett, milyen volt az időjárás, kivel beszélgetett, stb.
Én is beleolvastam. Én olyan bejegyzéseket olvastam, melyben ismerőseinek Francia, meg német nyelvű leveleket fordít, Francia és német nyelven rádiót hallgat. Nekem tetszett, mert úgy láttam a lányomat érdekelni fogja, hisz mindig azt mondta, hogy őt pont egy ilyen személyes napló érdekelné.Ezért aztán meg is vásároltam.
Vittem én a könyvet nagy büszkén a lányomhoz, hogy olvassa. Lányom belelapozott. Olvasta, hogy: „ Ma reggel esett az eső. Reggelire főtt zöldségeket ettem ….stb.” — Apa engem ez nem érdekel, én egy olyan embernek a naplóját szeretném olvasni, aki nem ilyen normális, hanem érdekesebb, például elmebeteg.
Így aztán, mint a lányom számára érdektelen napló, a könyvespolcomra került, és már hónapok óta ott várta további sorsát.
Egyszer aztán a könyvtár hűvösében elővettem ezt a naplót. Kiderült róla, hogy Vevér Oszkár nevére állították ki 1900-ban. Az Internet segítségével, aztán hamar kiderült, hogy Vevér — több helyen Véver-nek írva — nyomdatulajdonos volt Békésben 1898-tól 1908-ig. Azaz ez egy nyomdatulajdonosnak kiállított Naplófőkönyvként kezdte életét. Forrás: http://typographia.oszk.hu/html_clavis/hun/presslek.php?azon=206
Az egyik helyen, mint könyvkereskedőt említik: „Az 1890-es évek végén a békésieknek lehetőségük volt arra is, hogy pénzért kölcsönözzenek könyvet: Véver Oszkár könyvkereskedő 600 kötetből álló kölcsönkönyvtárát reklámozza, ajánlja az Alföldi Híradó c. lapban.” Forrás: http://www.bekesikonyvtar.hu/magunkrol/a_konyvtar_tortenete/ )
Találtam róla szóló érdekes információkat a Szentendre és Vidéke újságban: „Vevér Oszkár francia katonacsaládból származott. Szélesebb rokonságát nagy nyelvi és nemzetiségi kevertség jellemezte (a családnév eredeti, írott, valamint az idegen nyelvi környezetben kiejtett változata miatt kétféle alakban: Vevér és Véver). Nagyapja „verduni” előnévvel osztrák tábornok volt, őt egy helyütt bécsinek mondják, aki az 1870-es években Pozsonyban id. Stampel Károlynál egy zenemű kereskedésben dolgozott. Főnöke arra buzdította, hogy magyarul tanuljon, amihez sok segítséget kapott Fésüs György jogakadémiai tanártól. Az eredmény nem is maradt el, hiszen a századfordulón már Békésben élt, ahol képeslapokon örökítette meg az ottani népszokásokat. 1900-ban a Budapesten megrendezett I. Nemzetközi Képes Levelezőlap kiállításon a „bécsi Vevér Oszkár” lapjai is szerepeltek, melyekért ezüstérmet, Nürnbergben pedig bronzérmet kapott. Békési tartózkodása idején könyvkiadással is foglalkozott. Az ő nevéhez fűződik Pápai Páriz Imre ev. ref. lelkész 1647-ben megjelent Keskeny út…..című, sok kiadást megélt könyvének megjelentetése 1898-ban, egy alföldi lakodalmas könyv 1901-ben, Jákay Károly: Letört virágok c. regénye 1904”Boromisza Tibor 1935-ben, tízéves távlatból ekként emlékezett vissza „Oszkár bácsira”, egyik kedvenc modelljére:
„A rozsdavörös gyümölcsfák között, a havas tisztásokon az apró házikók, présházak és kunyhók olyatén húzódnak meg, mint a kitárt ékszeres doboz fehér bársonyán ragyogó színpompás drágakövek. Ebben a környezetben él Vevér Oszkár bátyám, aki dúsbozontú, fehér haja és szakálla közül vidám életkedvben néz el messze-tekintetű kék szemével, minden földi hívságok felett…Afféle bohém művészlélek, magántudós és vegetarista volt, aki többnyire gyalogosan rótta az országutakat, egészségi okokból – mondogatta, de a pénztárcájához is ez illett jobban…Élete volt a tanulás, ha talált egy érdekes könyvet, arra a föld alól is kerített pénzt… Élete utolsó óráiban is vidám kedélyű volt, mint akinek már itt megnyíltak az egek csodálatos titokzatosságai és látta az odavezető helyes utat.” forrás:http://szevi.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=351&Itemid=68Kiderült róla, hogy a Magyarországi Vegetáriánus mozgalom egyik példaértékű tagja:
„Az 1930-as évek elején dr. Antolik Arnold nyugalmazott polgármester vezetésével megvalósult a szentendrei Izbégen az első magyar "vegetár telep", "vegetár közösség". Ennek 1935-ben 24 család, 90 tagja volt. A németországi "Éden" mintájára közös területen "természetes otthonokat" építettek. Egy-egy család egy-két holdon gazdálkodott vegetárius étrendje megtermelése végett. A telep pátriárkájának, Véver Oszkárnak nyilatkozatából: "Shakespeare, Tolsztoj, Mereskovszkij, Romain Rolland az én barátaim és az eszmetársak, akik körülöttem élnek, a testvéreim. Én vagyok a legöregebb közöttük és a legrégibb vegetár Izbégen. De van magyar eszmetársam, aki már 95 éves. Ötvenhat kiló vagyok, közel húsz kilóval kevesebb, mint a hozzám hasonló magasságú többi emberek, de ha belevetem magam a Dunába, meg sem álok, míg kétszer át nem úszom. Ha néha Pesten van dolgom, oda gyalog járok."
Egy ilyen „átlagember” naplójához sikerült hozzájutnom. Mondhatni ebből aztán már szinte már regényt lehet írni, csak idő és kitartás kérdése.
