Szódásüveget vettem, nem azért hogy használjam, hanem ajándéknak. Amikor megláttam a szódásüveg képét, és rajta VÉMÉND feliratot, nem volt megállás, nekem ezt az üveget meg kell vennem, és feleségemnek kell ajándékozni. Feleségem nem szódásüveg gyűjtő, de szülőfalujából származik ez az üveg, ezért gondoltam tökéletes ajándék lesz.

A szódásüveg felirata: "Birkenbach József Szikvízüzeme Véménd" . Ennek alapján próbáltam utánanézni az Interneten de semmi érdemleges anyagot nem találtam. Így nem maradt más hátra, megkérdeztem a szódásüveget. Az alábbiakat mesélte:

Szepi szódásüvege

Birkenbach József-nek hívták, de a faluban csak a Szódás Szepinek hívták. Éjszakánként gyártotta a Véméndi kútból a szódát. Reggelente befogta lovait és elindult, hogy kicserélje a kapuk elé kitett szódásüvegeket az általa töltött jó Véméndi vízzel teli palackokra. Már évek óta töltötte az egyforma sima üvegekbe a szódát. 1942 tavaszán utánaszámolt, és rájött, hogy épp 10 éve, hogy belefogott a szódagyártásba. Gondolta, meg kellene valamivel ünnepelni. Nemrég volt szakmai kiránduláson az üveggyárban, ahol az ő szokásos üvegeit is gyártották. Látta, hogy szebb formájú üvegeket is gyártanak. Volt, amelyikre utólag a gyártó nevét, és vállalkozásának adatait is rámarták. Milyen jó lenne, ha nekem is lenne saját jelzésű, és különleges szép formájú üvegem. – gondolta.

Egész nyáron szervezkedett, mert tudta, hogy szeptember 29-re a véméndi búcsú napjára kell időzíteni az ő szódás üvegének a premierjét. A véméndi búcsúkor a megyéből, sőt az egész országból jönnek a vendégek, hogy együtt ünnepeljék meg Szent Mihály napját. Kigondolta, hogy , ha sok pénze nincs is , de minden véméndi családhoz legalább egy darab saját jelzésű tele szódásüveget eljuttat az ünnepi asztalra, mint a falu szódás Szepijének ajándéka. 1942-ben aztán az üvegek elkészültek. Az ünnepi asztalon mindenütt ott volt a szódásüvege.

„Az ünnepi alkalom után még sokáig több százan voltunk. Álltunk az asztalok közepén feszesen. Többször mondták ránk, hogy szecessziós formánkhoz jobban illet volna egy dőlt betűs felirat. Az is elhangzott, hogy ha már német asztalra kerülünk, miért nem gót betűs a feliratunk. De aztán az évek során megszokták, és kerestek bennünket. Csak egyre kevesebben lettünk. Többen eltörtek közülünk, de voltak olyanok, akik kocsmai verekedésben végezték. Az idő, meg a gyártásunk utáni háborús évek megtizedeltek bennünket.” — mesélte tovább az üveg.

Valami nevezetes eseményről nem tudnál beszámolni? —kérdeztem az üvegtől.

„Dehogynem. Úgy emlékszem 1961 őszén történt, az egyik mise után a kocsmában kikértek. A pincér, nem engem akart az asztalhoz vinni a fröccshöz, de Hansi — az egyik asztalnál ülő vendég ragaszkodott hozzá, hogy most ő azt a cifra szódásüveget kéri, mert nem akármit ünnepelnek az asztalnál. Így aztán sikerült hallgatóznom, hogy milyen nevezetes eseményhez hívtak. Francinak lány unokája született, ezt ünnepelték meg az asztalnál. Hansi nagyon boldog volt, és azt mondta: Ezt a szép szódásüveget el kellene tenni emlékbe, hogy ha mi már nem leszünk, az unokám is emlékezzen erre az ünnepnapra. — mesélte volna tovább az üveg.

A szerző megjegyzése: Így történt, hogy ez az üveg visszakerült annak a tulajdonába, akinek anno az egészségére kiürítették. Amennyiben nem így történt, az csak a véletlen műve. Amit erről a szódásüveg korpuszáról tudni lehet, hogy a fél literes üveg részét — hőlégballon jelzés van a fenekén —, Csehországban készítették. A nyomófejet Budapesten készítették 1942-ben. Az egykori szódavíz maradéka, pedig jó Véméndi víz.

Ajánlott olvasnivaló: A képviselőház egyik felszólalása 1931-ből, melyből megtudható, hogy miért drágább a szódavíz, mint a bor.

Lehetséges, hogy azok az igen t. képviselőtársaim, akik a kartellkérdésben nem járatosak, azok a boldog vidékiek... (Meskó Zoltán: Azok érzik legjobban!) Nem önnek mondom, aki járatos a kartellben, hanem azok részére kívánom elmondani, akik nem járatosak. (Jánossy Gábor: Nekem mondja!) Mondom, csak nagy meglepetéssel fogják hallani, hogy például mi történt és mi történik a szódavíz-kartellel kapcsolatiban. (Halljuk! — Meskó Zoltán: Drágább a szóda, mint a bor! — Gáspárdy Elemér: Az már biztos!)

A szódavízgyárosok az erősebbek, a tehetősebbek, a nagyobbak, kartellbe szövetkeztek évekkel ezelőtt s a kartellbe szövetkezés után emelték a szódavíz árát. Természetesen nem sikerült a szódavízkartellnek, hogy bevonja az összes szódavíz gyárosokat, erős és kíméletlen harc indult tehát a kartell részéről azok ellen, akik nem lépnek be a szódavízkartellbe. A kicsinyek, a gyengék, az anyagilag gyengébbek, védekeztek a maguk résziéről mindaddig, amíg a védekezés módja és lehetősége részükre meg volt adva, de végül bekövetkezett az a pillanat, amikor a gyengéknek el kellett pusztulniuk, mert az; erős szódavízkartell lelkiismeretlenül és kíméletlenül elpusztította őket. (Meskó Zoltán: Igaza van!) Felvetődhetik a következő

kérdés: Vajon miért és hogyan pusztulhattak ezek el?

Hát. uraim, elmondom önöknek. (Jánossy Gábor: Szódavízbe fojtotta őket!) Csalódik t, képviselő úr, nem fojtotta szódavízbe. Ellenben szokás volt az, hogy a szódavíz gyárosok felrakták a kocsikra a telített üvegeket, amely üvegek óntetejére bele volt vésve a szódavízgyáros neve. Megállt a vendéglő előtt, a kocsma előtt a szódavízszállító kocsis, belépett és megkérdezte a vendéglőst, hogy hány üveg szóda vízre van szüksége; mondjuk 10, 25, 50, vagy 100 üvegre, — volt a felelet. Erre a kocsis nem nézve, hogy a kocsin lévő szódavizesüvegek egy gyárból erednek-e, hanem ahogy a ládában voltak, bevitte azokat a kocsmáiba és kivitte onnan az üres üvegeket. A vendéglős sem nézte, hogy az általa kiadott üres szódavizes-üvegek egy gyárból valók-e, kiadta őket, amint egymásután jöttek.

Itt következett azután a szódavízkartell aljassága és lelketlensége. Megalakította ugyanis a szódavízüvegek központi elosztóhivatalát és egy ilyen központi irodát nyitott a VII. kerületben, a Péterffy Sándor-utcában. A szódavízszállító kocsisoknak nem volt szabad bemenniük az üres szódavizes üvegekkel a szódavíz-gyáraikba, hanem a szódavízelosztó hivatalba, illetőleg irodába kellett menniök és ott osztályozták az üres szódavizes üvegeket; amely üvegek a kartellhez tartoztak, azokat rögtön továbbadták a kocsisoknak azzal, hogy vigyétek a gyárakba; azokat a szódásüvegeket pedig, amelyek nem tartoztak a kartellhez, egyszerűen elpusztították, összetörték, s így néhány 10.000 üveget pusztítottak el. Természetesen, amikor ez a folyamat megkezdődött, a kis gyárosok védekeztek és továbbra is igyekeztek szódavized önteni azokba a szódavizes üvegekbe, amelyek kezükbe kerültek.

De nem elég, hogy az elosztóirodában elpusztították a kezükbe került s nem a kartelljukhoz tartozó üveget, de egyszerűen védjegybitorlásért pert indítottak azok ellen, akik idegen szódavizes üvegbe öntöttek szódavizet. Amikor ez sikerült, elkövetkezett a pillanat arra, hogy a szódavíz árát olyan magasra emeljék, amihez hasonló ára még békeidőben sem volt.

De nemcsak a szódavízzel vagyunk így, hanem itt van például a szappan is, az a közszükségleti cikk, amelyet, ismétlem, születésűnk  első pillanatától kezdve kell hogy használjunk. A szappankartell a legkíméletlenebbül és leglelketlenebbül őrködik a felett, hogy az általa megállapított árnál olcsóbban senki se adhassa a szappant. Képesek arra, hogy ha egyik-másik kereskedő olcsóbban adja a szappant, mint ahogy ők azt gyárilag megállapították, meg akadályozzák a kereskedőt abban, hogy továbbra is szappant árulhasson.

Erre Jánossy Gábor igen t. képviselőtársam csóválja a fejét és nem hiszi el. (Jánossy Gábor: Először nem csóválom, másodszor pedig elhiszem, tehát tárgytalan! — Derültség!) Elég baj, hogy t. képviselőtársam nem csóválja a fejét az ilyen dologra, (Derültség.) mert erre azután mindenkinek csóválnia kell. (Derültség.)

Eredetiben itt olvasható: http://www3.arcanum.hu/onap/pics/a.pdf?v=pdf&a=pdf&p=PDF&id=KN-1927_33/KN-1927_33%20292&no=0