Nem is az a fontos, hogy eltévesztette, hanem az, hogy észrevette a kertészkedésem eredményét. Mostanában kijut a kerti munkából, mert a telken a füvet kell nyírnom, otthon a teraszkertet gondozni. Az idei évben változtattam a szokásaimon, nemcsak büdöskét vetettem, hanem más virágpalántát is ültettem, Öröm nézni, hogy milyen szépen fejlődnek. Van ez így.

Mára nem is írok többet. A munkámról ma beszéljenek a képek.

A nyolcvanas években sokszor mentem át a Király utcából a Dob utcába. Az udvaron akkor nem sokan voltak, bár a háztömbökben akkor még sokan éltek, és a földszinti üzletek közül is több működött. Mióta felújították a Gozsdu udvar épülettömbjének nagy részét már inkább elkerülöm ezt az útvonalat.

A kerülőútvonalként a Holló utcát szoktam választani. A Gozsdu udvar épülettömbjét, így is érintem, mert idáig elhúzódik. Itt van Gozsdu Manó egykori örökségének az a ki épülettömbje, melyet nem érintett a felújítás. Ez jelenleg az egyetlen, melyet még azok leszármazottjainak tulajdonában van, akikre Gozsdu Manó hagyta. Az épületre igen csak ráférne a felújítás, de látszik, hogy a tetőt megjavították, és remélem majd egyszer felújítva is bemutathatom.  

Gozsdu Manó, (románul Emanoil Gojdu, Manuil Gozsdu, Emanuil Gozsdu); Nagyvárad, 1802. február 9. – Budapest, 1870. február 3.) magyarországi román jogász, politikus, mecénás. Gozsdu Elek író nagybátyja. A Holdas templom mellett álló házban született. Apai ágon moscopolei eredetű cincár család sarja, akik korábban Miskolcon éltek. Apja, Atanasie Gozsdu gazdag marhakereskedő, anyja a bihari származású Ana Poynar volt.

Középiskolai tanulmányait a nagyváradi premontrei gimnáziumban és az egri érseki gimnáziumban végezte, majd a nagyváradi és a pozsonyi jogakadémián tanult. 1824-ben a pesti egyetemen szerzett diplomát, majd három évig Vitkovics Mihály mellett patvaristáskodott. Grabovszky Atanáz szalonjában megismerkedett a fővárosi macedoromán családokkal és az erdélyi és magyarországi román értelmiséggel, valamint barátságot kötött Andrei Șagunával. 1826-ban néhány magyar nyelvű verse megjelent a Szép-Literatúrai Ajándékban. Ugyanezen évben önálló ügyvédi irodát nyitott. Különösen bűnvádi perekben szerzett hírnevet és nagy vagyont gyűjtött. 1827-ben a pesti ügyvédek között elsőként vezette be a latin helyett a magyar ügykezelési nyelvet. 1832-ben feleségül vette a budai cincár kereskedőcsaládból való Anastasia Pometát.

1848 tavaszán egy ideig részt vett a magyarországi és erdélyi ortodox egyház egyesüléséért folyó küzdelemben. 1848. június 24-én, a képviselőházi választásokon vereséget szenvedett Eftimie Murguval szemben az oravicai kerületben. Ezután visszavonult az aktív politizálástól. 1854-ben kapott rá engedélyt, hogy fölparcellázza a Király utcai telket, amelyre később egy sor raktárépületet emelt. (Erre a telekre építette a nevét viselő alapítvány 1901-ben a Gozsdu-udvart.)

Az Októberi diploma kibocsátása után, 1861 elején kinevezték Krassó vármegye főispánjává. Az első vármegyei közgyűlést 1861. február 27-én az ő elnökletével tartották meg, ezen a román többségű törvényhatósági bizottmány részletesen szabályozta a hivatali nyelvhasználatot. Az év nagyobb részét azonban az Országgyűlés felsőházának vitáin töltötte, amely az ülésszak kezdetén titkárává választotta. Novemberben, az országgyűlés feloszlatása után lemondott a főispáni tisztségről.

1863-ban, első felesége halála után újraházasodott. Ismét cincár kereskedőcsaládból való lányt vett el, a pesti Melania Dumciát. 1865 és 1868 között Tenke kerületét képviselte az országgyűlésben. Jó kapcsolatban állt Deákkal, részt vett a nemzetiségi törvény előkészítésében és Deák „egy és oszthatatlan magyar nemzet”-ről szóló betoldását is támogatta. 1869-ben a Kúria bírájává nevezték ki. Házában rendszeresen találkoztak a magyarországi román politikusok.

 november 4-én kelt végrendeletében vagyonát kizárólag a „román nemzet Magyarországon és Erdélyben élő és a görögkeleti ortodox hitet gyakorló” részére hagyta. A végrendelet legfőbb végrehajtója Andrei Șaguna erdélyi román ortodox püspök lett. E vagyonból kezdte meg működését a Gozsdu Alapítvány.

Források: http://mariaberenyi.hu/Gozsdueletbarats2002.pdf , http://hu.wikipedia.org/wiki/Gozsdu_Man%C3%B3

A Rottenbiller utcasarki lerobbant bérházat régóta ismerem. A ház földszintjén levő húsboltba rendszeresen jártam. A hentesnél vettem télen olyan fűszerezésű sütőkolbászt, amilyet régen mi is készítettünk. A hentesüzlet csődbe ment, én meg egyre kevesebbet jártam a házhoz, és nem is terveztem bemutatni, mert én sem tudtam, hogy van rajta emléktábla. Egyszer aztán valaki viccből, egy reklámszatyorban szemetet akasztott föl a tábla koszorú tartójára. Ekkor lettem figyelmes arra, hogy ennek a háznak a bejáratánál egy emléktábla van.

Építésekor biztosan nagyon mutatós sarokház lehetett, mert nem sajnálták a díszítő elemeket a házról. Jól megépítették, építése óta nemigen tatarozták, de mégis használható.

Ebben a házban élt egykor Baghy Gyula, akinek a Wikipédiás szócikke csak a pécsi Eszperantó parkban ismeri emléktábláját.  

Édesapja színész volt, édesanyja színházi súgó. A családi hagyománynak megfelelően a színészi és a rendezői pályára lépett 1910-ben. 1911-ben kezdett az eszperantó nyelvvel foglalkozni. Az I. világháborúban szibériai fogságba esett, több szibériai hadifogolytáborban megfordult, mindenütt tanította az eszperantót, s a hadifogoly színház előadásaiban Berezovka és Nikolsk-Usurisk, Baghy színdarabokat rendezett és színészként is játszott.Hat év (1915–1920) után került haza a fogságból és teljesen az eszperantónak szentelte idejét: baráti köröket szervezett, tanfolyamokat vezetett itthon és külföldön. 1933-ig a Literatura Mondo (Irodalmi Világ) című folyóirat társszerkesztője Kalocsay Kálmán főszerkesztő mellett.

Több regényt és novellát fordított eszperantóra, szép számmal vannak eszperantó nyelven írt költeményei, regényei. Sokat foglalkozott az eszperantó színjátszás megteremtésének gondolatával is. Első eszperantó színművét Számum címen 1929-ben mutatták be Budapesten a 21. Eszperantó Világkongresszuson. Nagy sikere volt. 

Számos eszperantó nyelvű nyelvkönyve, nyelvtankönyve, olvasókönyve közül az egyik legsikeresebb La verda koro (Zöld szív) című olvasókönyv, számos kiadást megért 1937 és 1982 között. Forrás:  http://hu.wikipedia.org/wiki/Baghy_Gyula

Kiegészítés: Szegedi olvasómtól kaptam Baghy Gyula szegedi szülőházáról az alábbi kettő fotót.

A Kazinczy utcában már sokszor megálltam Scneider József egykori kártyafestő műhelyének emléktáblája előtt. Jó volna írni erről a helyről, és házról is.  Most a földszintjén esténként kocsma működik. A kocsmát 1987-ben nyitotta meg Wichmann Tamás kilencszeres világbajnok kenus. Először Szent Jupát volt a neve, a kenusok fiktív védőszentje után, később változott Wichmann kocsmájára. A kártyafestő műhely lebontása, és a kocsma megnyitása között is kíváncsi lettem volna a ház történetére, de nem találtam meg a neten a történetét. A kapu halmozott szimbólum díszei érdekessé teszik ezt a házat. Vajon egykori tulajdonosa miért rakatta a bejáratra a szabadkőműves szimbólum alá az ankh keresztet és a Dávid csillagot. A ház tűzfala egyedileg festett, és a mellette levő játszótér mögötti tűzfal is művészi festést kapott.

A Tell-kártya a 1848-as szabadságharcot megelőző időben jelent meg, amikor Európa-szerte forradalmi mozgalmak érlelődtek. Az alsó és felső lapok alakjait a pesti kártyafestő Schiller 1804-ben írt, Tell Vilmos című drámájából vette, amelyet nálunk már 1827-ben Kolozsvárott színpadon is előadtak. Érthető, hogy Schneider nem a magyar történelemből választott szabadsághősöket kártyája illusztrálására. Az osztrák cenzúra elkoboztatta volna. Egy német szerző drámájában szereplő alakok ábrázolását azonban a Habsburg adminisztráció nem kifogásolhatta.

Schneidert nyilván inspirálta a dráma alapgondolata, a Habsburgok elleni küzdelem, amelyben Svájcnak is része volt. A műből nyolc alakot választott ki, hat lap a szabadsághős Tell Vilmost és társait, két lap a zsarnok helytartót, Gesslert és csatlósát ábrázolja. A király és az ász lapok rajza nem eredeti elgondolás. Lovas királyok már 16. századbeli kártyákon is előfordultak, a négy évszakot allegorizáló ász lapokra pedig szintén van példa Unger Mátyás győri kártyafestő körülbelül 1800-ból származó csomagjában.

A készítő neve a makk VII lapon van feltüntetve: „Zu finden bei Joseph Schneider in Pesth.” Az előállítás dátuma egyik lapon sem szerepel, Schneider működési idejét azonban ismerjük. A pesti polgárságot 1820-ban nyerte el, neve az 1842. évi pesti címtárakban megtalálható. A Kiskereszt utca 520. szám (a mai VII. kerületi Kazinczy utca 55.) alatt volt a műhelye. Schneider kártyalapjainak stílusa a biedermeier művészeti irányt követi, amely a 19. század első felében divatos volt hazánkban. A lapok hátoldala vörös márványerezésű. Ilyen reverzeket főleg a 19. század első felében készítettek. A felhasznált karton jellemzői az ez időszakban készített kártyák kartonjával azonosak. Mindezek az adatok arra utalnak, hogy a Schneider-kártya megjelenésének ideje a 19. század első felére, közelebbről az 1830-as évekre tehető.

Schneider a 36 lapos kártyát rézbe metszette, s a fekete levonatokat részben sablonnal, részben kézzel festette. A piros, skarlátvörös, kék és barna színeket sablonnal vitte a 94 × 56 milliméter nagyságú lapokra, míg az arcot, a kezet és a ruházat apró díszeit kézzel festette rózsaszín, sárga, illetve halványzöld színekkel. A feliratok német nyelvűek - abban az időben még nem volt az ország hivatalos nyelve a magyar.

A Schneider-kártya gondolati tartalmánál fogva népszerű volt, mert emlékeztetett arra, hogy az ország nem szabad a Habsburgok alatt, míg a svájciak már századokkal előbb kiűzték őket. Valószínű, hogy az 1848-as szabadságharc leverése után elkobozták, mert semmi nyoma nem maradt ebből az időből sem múzeumokban, sem a szakirodalomban. Ma már nem állapítható meg, hogyan került ki Angliába, de feltehető, hogy 1849-es emigránsok útján. Azt sem lehet tudni, hogyan került egyik kártyafestőtől a másikig, mert 1855 körül a pesti Giergl János már készített ilyen kártyát, majd ezt követően Schill és Tempel, Zsíros István, Griegl István és mások. A kártyafestők közül némelyik kissé változtatott az eredeti kártyán. Így Giergl János a Kuoni pásztort tök alsóként ábrázolta, Reding Itellt pedig megtette piros alsónak, vagyis felcserélte a színeket. A számos lapok közepén levő kis zsánerképek változatlanul maradtak, esetleg felcserélődtek. Az eredeti Schneider-kártyán az a jelenet, amelyen Tell Gessler parancsára lelőni készül nyilával a fia fejére helyezett almát, a piros VI lapon van. Gessler póznára helyezett kalapját, amely előtt az arra menő svájciaknak meg kellett hajolniuk, a piros IX lap ábrázolja. Tell búcsút intő felesége és gyermeke a zöld Vl lapon, a csónakon átkelő Tell pedig a tök VII lapon látható.

A bécsi Piatnik cég 1865 körül kezdte gyártani a kártyát, de átrajzolt formában. Az alakok azonossága, testtartása, öltözékének stílusa, az évszakokat allegorizáló ász lapok azonos kompozíciója kétségtelenül jelzi, hogy Schneider lapjait vették mintául. A monarchiában monopolhelyzetet élvező Piatnik gyár az eredeti Schneider-kártya két típusát alakította ki néhány lap rajzának megváltoztatásával. Az egyik változatban a nyarat megszemélyesítő, kaszát tartó ifjút (tök ász) felcserélte sarlót tartó leánnyal: a makk ász tűz mellett guggoló férfialakját pedig rőzseköteget cipelő öregasszonnyal. A másik változatban a Kuoni pásztornak (piros alsó) széles karimájú kalapja van, s jobb kezét szájához emeli, Stüszi vadász (tök felső) a bal karját esküre tartja, a zöld ász szüreti jelenetéből pedig az egyik alak elmaradt.

Az első világháború után a monarchia széthullott, de a Tell-kártya megmaradt, s tovább gyártották hazánkban, valamint Ausztriában és Csehszlovákiában is. A második világháború végéig nálunk mindkét változat előfordult.

Amikor a Piatnik cég a második világháború után Ausztrián kívüli vállalatait elvesztette, s azok önálló gyárakká alakultak, a két típus területileg elkülönült. A magyar Játékkártyagyár, mint a budapesti leányvállalat utóda, a második változatot gyártja „magyar kártya” néven. A bécsi Ferdinand Piatnik & Söhne cég az első típust adja ki „Doppeldeutsche Schnapskarten” elnevezéssel: Piatnik prágai vállalatának utóda, az O.T. K. (Obchodni Tyskarny P. N. Kolin) szintén az első típust gyártja, de feliratok nélkül. A kártyát ott „Dvouhlavé Hrací Karty”-nak hívják.A több mint másfél évszázados múltú kártyának az ad sajátosságot, hogy az általánosan használt és folyamatosan gyártott hagyományos kártyák közül az egyedüli, amely a lapjain levő képek témáját irodalmi műből meríti. Források: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_k%C3%A1rtya http://hu.wikipedia.org/wiki/Wichmann_kocsm%C3%A1ja

A Király utca Kiskörút felőli végéhez közel a Gozsdu ház előtti tűzfalon egy hatalmas festett kandeláber, és nagy betűkkel kiírva: „Király a legpestibb utca”. Igen a Gozsdu udvar most az utca büszkesége, és élet is költözött az ódon falak közé. A következő kapualj a 15-ös számú ház, aládúcolt első emeleti erkélye nem túl derűs látvány. Ezt a házat, még a múlt évből a VII. kerület rejtett értékeit bemutató kirándulásból ismertem. Bementünk a ház belső udvarába, és megnéztük a budapesti gettó legtovább fennmaradt gettófala helyett épített új falat. Az épületegyüttes legújabb és legjobb állapotú darabja.

Bár van újabb épített örökség is, a néhány éve felújított ház előtti járda és útszakasz. A képeken láthatjátok, hogyan fest ez nem is oly régi felújítás. A kirakott pad mellett pedig megtekinthető a két évvel ezelőtti Depó betonworkshop egyik díjnyertes alkotása „ZÖLD TÉRKÉP” Budapest betonból, és a zöld parkjai gyeppel jelölve.

ZÖLD TÉRKÉP (Király utca 15.), Oszetzky Dorina, Kőműves Márton, Salgó Eszter, Weichinger Sára, 2013 | készült a Depó betonworkshopon Források: http://www.artmagazin.hu/artmagazin_hirek/huszonegyedik_szazadi_betontablo.2631.html?pageid=81 , http://index.hu/urbanista/2015/03/27/beton_dizajn_terkep_budapest/

Derűs vasárnap délelőtt volt, amikor úgy döntöttem most a belváros felé csavargok egy nagyot. A feleségemnek is felajánlottam, de ő nem élt a lehetőséggel, mert neki tetsző ruhakereskedelmi boltok zárva voltak. Én felajánlottam, hogy hazafelé majd beugrom a kedvenc cukrászdájába budai krémest venni. Erre a felajánlásomra sem érkezett megrendelés, így legalább két kézzel tudtam fényképezni. A Gerlóczy utcában a budapesti városháza falán találtam Báró Zách János Ferenc emléktábláját, melyet nem ismertem. Ismerőseim közül is kevesen ismerték városunk neves szülöttjét, de szerencsére a net segítségével sikerült kideríteni, hogy érdemes lenne többet megismerni róla, és olvasni életéről.

RövidenWikipediaból: „ Báró Zách János Ferenc, (Zach János Xavér), (Pest, 1754. június 13. – Párizs, 1832. szeptember 2.) csillagász és geodéta, a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Kisbolygót és holdkrátert is elneveztek róla.

Középiskolai tanulmányokat a jezsuitáknál folytatott, majd Bécsben végezte el a katonai akadémiát. Ezután az osztrák hadseregben szolgált és Joseph Liesganig páter (1719–1799) vezetésével végzett földmérési munkálatokat. Az 1770-es évek második felében a lembergi egyetemre került, a mechanika tanárának. Ott tanított Liesganig is. II. József azonban az egyetemet 1780-ban császári rendelettel megszüntette. Zách ekkor Párizsba utazott. Az ottani csillagvizsgálóban ismerkedett meg Jérôme de Lalande (1732–1807) és Pierre-Simon de Laplace (1749–1827) csillagászokkal. 1783 és 1786 között Londonban házitanító volt, Hans Moritz von Brühl gróf, nagykövet házában. 1786-ban II. Ernő Szász–Gotha–Altenburgi herceg szolgálatába lépett, aki őrnaggyá nevezte ki. (Zách később az ezredesi rangig vitte.) II. Ernő herceg a Gotha városában megépült új Seeberg Csillagvizsgálóba nevezte ki igazgatónak.

1790-ben megfigyelte a Mars oppozícióját, 1802-ben pedig a Merkúr átvonulását figyelte meg a Nap korongja előtt. 1796-ban megalapította az első nemzetközi csillagászati lapot, az Allgemeine geographische Ephemerident és a Monatliche Correspondenzét, amelyet Gothában 1813-ig szerkesztett.

Munkásságának kiemelkedő jelentőségű része három nemzetközi folyóiratnak a szerkesztése. Ezek az Allgemeine Geographische Ephemeriden (4 kötet, Gotha, 1798–1799), a Monatliche Correspondenz zur Beförderung der Erd- und Himmels-Kunde (28 kötet, Gotha, 1800–1813, ezt 1807-től Bernhard von Lindenau szerkesztette, és a Correspondance astronomique, geographique, hydrographique et statistique, Genf, 1818–1826, 14 kötet. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia tagságára 1794-ben választották meg. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Z%C3%A1ch_J%C3%A1nos_Ferenc

Varga Domokosné könyvet is írt a munkásságáról, a könyv címe: Zách János Ferenc csillagász 1754-1832. Az előszavát olvasva annyira megfogott, hogy már fontolóra vettem megvásárlását, és kiolvasását. 

Míg könyvemet írtam, az volt az érzésem, hogy közvetlen baráti kapcsolatban élek ezzel a rég elhunyt csillagásszal, aki külföldön oly sok sikert ért meg, s akit hazájában alig ismernek. Németországban, Peter Brosche bonni csillagász több évtizedes kutatómunkájának eredményeként a csillagászok körében szinte divattá vált Zách életművével foglalkozni. Brosche számos tanulmány mellett részletes monográfiát is készített róla. 1998-ban Gothában, a seebergi csillagász által szervezett első nemzetközi csillagász találkozó kétszáz éves jubileuma alkalmából az Astronomische Gesellschaft tudományos konferenciával tisztelgett emlékének. Amikor két évtizeddel ezelőtt hozzáfogtam ahhoz, hogy az életével kapcsolatos dokumentumokat megismerjem, és lehetőség szerint össze is gyűjtsem, annak tudata lelkesített, hogy volt egy magyar csillagász, akit Laplace tanítványának, Lalande közeli barátjának ismert el, és akinek az is megadatott, hogy Angliában magával William Herschellel együtt kísérje figyelemmel az újonnan felfedezett bolygó, az Uránusz kalandos égi útját. És be kell vallanom, hogy nem kis büszkeséget éreztem akkor, amikor megtudtam, hogy a zseniális, de némiképp gőgös Carl Friedrich Gaussnak évekig kellett leveleivel ostromolnia Záchot annak érdekében, hogy mellette, a Seeberg ormán, csillagász-inasként dolgozhasson. Zách János Ferenc báró, egy katonaorvos fiaként, nemcsak a tudományos élet kiválóságai között forgolódott otthonosan, de szerelme, később titkos felesége, Charlotte Amalie szász-meiningeni hercegnő révén az európai uralkodó családok egyes képviselőivel is közeli viszonyba került. Charlotte Amalie-től, ettől a nagyműveltségű és kiváló jellemű asszonytól származott Albert főherceg, Viktória angol királynő imádott férje. Csillagászunkat a hercegnő rokonai nemcsak befogadták a maguk társaságába, de széles körű tudását és értékes emberi tulajdonságait tapasztalva meg is becsülték őt. Tisztelői közé tartozott Lipót belga király is, aki a magára maradt öreg, beteg tudóst is meg-meglátogatta párizsi magányában.

Addig kerestem aztán, míg elektronikusan meg nem találtam a neten. Én már elolvastam, néhány részletet ide ki is másoltam belőle, de mindenkinek csak ajánlani tudom e könyv elolvasását.

VARGHA DOMOKOSNÉ: ZÁCH JÁNOS FERENC (1754–1832) CSILLAGÁSZ

Aki a mai Budapestet, a világvárost ismeri, az el sem tudja képzelni, milyen volt ez 1754. június 13-án, amikor Zách János Ferenc az akkori legnagyobb és legszebb épületben, az invalidusok kórházában meglátta a napvilágot. Az apa, Zách József ennek a katonai intézménynek és magának Pest városának is orvosa volt. Az újszülött keresztapja az ország egyik legtekintélyesebb főurának, gróf Fekete György országbírónak János nevű fia volt. Ő később, mint kiváló hadvezér, felvilágosult politikus és költő, Voltaire levelezőtársa vált híressé a magyar történelemben. Az ünnepélyes szertartás a kórházban történt, innen az akkor mindössze 13 éves ifjú keresztapa Bécsbe utazott, hogy ott a többi főúri csemete közt a Wiener Neustadt-i Katonai Főiskola hallgatója legyen. Ennek az Osztrák Birodalomban olyan jelentős intézménynek lett a vezetője néhány évtizeddel később Zách János Ferenc bátyja, Antal. Zách József orvos 1714-ben Olmützben született, innen került Magyarországra. Valószínűleg nem császári betelepítési akcióval, hanem magányos vándorként érkezett 1740-ben Esztergomba, hogy innen 1745-ben tovább vándoroljon Pest városába. Azt nem tudjuk, hogy feleségét, Sonntag Klárát hol ismerte meg, és azt sem, mikor házasodtak össze. Első fiuk, Antal, 1847-ben Pesten született. Az ő keresztapja az ország leggazdagabb főura, Grassalkovich Antal herceg lett. Mindkét fiú keresztanyja Laffert Anna bárónő volt. Zách József az akkor még többségében németajkú pesti polgárok hűséges orvosa és a kórházában sínylődő, hadban megrokkant katonák gyámolítója lett. Mint a Királyi Táblaorvosa megbecsülést szerzett magának a magyar nemesi társadalom legfelsőbb köreiben is, ezt a keresztapák neve és rangja is bizonyítja. A korabeli pesti születési bejegyzéseket vizsgálva csak elvétve találunk egy-egy főnemesi nevet a keresztszülők között. 1740-ig nincs is több nemes Pesten, mint az 1723-ban Pestre költözött Királyi Tábla tagjai. 1741-ben a megyei földesurak panaszolják, hogy a pesti polgárok nem engedik meg, hogy házat vásároljanak városukban. Fekete György gróf, az ország főbírájaként, 1748-ban 10 ezer rénes forintért vette pesti házát.

Ebben az időben mindössze 11 ezer lakos élt a városban, amelynek 1756-tól nyomdája is volt. 1765-ben 1146 házat írtak össze Pesten, ebből mindössze 453 épült kőből. 1770-ben már 13 ezren laktak a városban. 1752-től rendszeres hajóforgalom volt Bécs és Pest között, amelyet 1769 óta hajóhíd kötött össze a túlparton lévő Budával. A királynő hálából, hogy a magyar nemzet oly nagymértékben vette ki részét a birodalmi háborúkból, megígérte, hogy több időt fog eltölteni a Budai Várban. Ennek újjáépítéséhez 1760-ban kezdtek hozzá.

Zách János Ferenc írásaiban gyakran említi hazáját és kedves szülővárosát, Pestet.

Édesapja, anyja egyetlen eddig ismert levelében sem szerepel. Antal bátyjával, aki kimagasló katonai karriert futott be, bensőséges jó viszonyban volt. A báróságot is együtt kapták 1801- ben Ferenc császártól. Érdeklődési területük is közel volt egymáshoz. Mindketten foglalkoztak földrajzi helyek koordinátáinak meghatározásával és ennek segítségével térképek készítésével. A két testvér magas szintű matematikai ismeretekkel rendelkezett. Antal néhány évig ezt a tárgyat tanította a katonai főiskolán. Már tábornoki rangban volt akkor, amikor testvére csillagászati folyóiratában kozmológiával foglalkozó tanulmányt jelentetett meg. Károly nevű öccsük a birodalom hadnagyaként halt meg 1792-ben, az olasz fronton. Zách János Ferenc fájdalommal emlékezett meg róla 1792 októberében írt levelében, melyet A. Davidnak küldött Prágába.

1772-ben Oroszország, Poroszország és Ausztria háromfelé darabolta Lengyelországot.

Galícia Ausztriának jutott. Mária Terézia tulajdonképpen ellene volt a felosztásnak, és sokáig késleltette az egyezmény aláírását. Miután a megszállás tényét már megakadályozni nem tudta, utasítást adott Hadik András grófnak, hogy védje meg a lakosságot a katonák garázdálkodásaitól. 1774-ben Liesganigot az újonnan megszállt terület katonai térképének elkészítéséhez szükséges geodéziai mérések elvégzésével bízták meg. Zách János Ferenc 1776-ban került Liesganig mellé, Lembergbe. Ezzel egyidőben megkapta az egyetem mechanika tanszékén az  egyik tanári állást. Itt, az egyetemhez tartozó obszervatóriumban kezdte meg egész életén át folytatott csillagászati megfigyeléseit.

Amikor 1780-ban, Mária Terézia halála után II. József vette át az Osztrák Birodalom irányítását, takarékosság céljából megszüntette a Lembergi Egyetem mechanika tanszékén az egyik tanári állást, ettől fogva egyetlen személy tanította a fizikát és a matematikát az egyetemen. Zách János Ferenc állása megszűnt, így neki munka és megélhetés híján el kellett hagynia a várost. 1781-ben vagy 1782-ben Bécsben is járt, és a császártól kihallgatást kért ügyének rendezése végett. Mivel a Felséggel való tárgyalás eredményt nem hozott, továbbállt ebből a városból is. Innen Olaszországba távozott. A Monatliche Correspondenz első kötetének 510. oldalán arról tesz említést, hogy ő 1782-ben már járt Genovában. Első megbízható adatunk 1783 márciusából való, ekkor a Mont Cenis-en keresztül Olaszországból jövet megállt Lyonban, hogy ott Le Febvre atyával közösen megfigyeljen egy holdfogyatkozást. Zách 1783 májusában már Párizsban volt.

Fél év Franciaországban

Zách 1783. március 18-án holdfogyatkozást figyelt meg Lyonban. Le Febvre atya, királyi

csillagász vitte el őt saját csillagvizsgálójába, és csillagászati eszközeit is rendelkezésére bocsátotta. 17-én és 19-én Nap-magasságokat mértek. Méréseikhez gnómont, ingaórát, kvadránst és egy 3 lábas akromatikus távcsövet használtak. Később, 1783 májusától novemberéig Zách Párizsban tartózkodott, ahol Lalande, Laplace és mások társaságában a Párizsi Obszervatóriumban dolgozott. Rajtuk kívül még sok más

neves tudóssal is megismerkedett ebben a városban, így többek közt Jean Baptiste Bochart de Saronnal, a Párizsi Akadémia akkori elnökével. Erről a találkozásról így írt 1795-ben Bodénak: „Az Akadémia közgyűlésén egy teremben összejőve az irodalom akkori állapotáról számoltak be, fizikai, kémiai kísérleteket mutattak be, és nekem oly nagy szerencsém volt, hogy néhány ilyen kellemes és tanulságos ülésen magam is részt vehettem. Annál is jobban lesújtott, amikor megtudtam, hogy a vérszomjas kutya, Robespierre, ezt a derék embert is megfojtatta.” Párizsi tartózkodása idején ismerkedett meg gróf Mercy d’Argentau aranykeresztes lovaggal is, a buzgó amatőr csillagásszal, a tudományok bőkezű pártfogójával. Ő azelőtt a Luxemburg palotában lakott, amelyben egy kis csillagvizsgálója is volt. Ebben dolgozott Wallot, Oppenheimben született német csillagász is, aki ugyancsak a „vérszomjas kutya” guillotinja alatt végezte életét. Mercy grófnak az 1783-ban Párizsban felépült új házában is volt saját obszervatóriuma, amelyet nagy büszkén maga mutatott meg Záchnak. Ez a ház minden arra méltó ember előtt nyitva állott. Mercy gróf a forradalom alatt Londonba menekült, és ott halt meg 1794-ben. Csillagászati műszereit még Párizsban Mercier-nek ajándékozta. Zách János Ferenc Párizsban az ottani csillagászok irányításával megújította addigi csillagászati elméleti tudását és mindennapi gyakorlatát. Itt ismerkedett meg Laplace üstökösökre vonatkozó elméletével is, amely nagymértékben különbözött az általa ismert Boscovich-félétől. Ezzel a módszerrel számította ki az 1779-es üstökös pályáját. Gyakori vendég volt a Párizsi Obszervatóriumban Moritz Brühl gróf, Szászország angliai nagykövete. Francia barátai az ő szolgálatára ajánlották be barátunkat.

1783 őszétől Londonban 1783 novemberében Záchot már Londonban találjuk Moritz Brühl gróf (Piccadilly, Dover streeti) házában. A gróf Anglia legfelsőbb köreibe tartozott. Első házassága alkalmával Lord Egremont özvegyét vette feleségül. A gróf legközelebbi barátaihoz tartozott Joseph Banks, a Royal Society elnöke, Jesse Ramsden, a kor leghíresebb csillagászati műszereinek készítője, Mudge, Emery, neves óraművesek. Ez az illusztris társaság Záchot is befogadta. A szűk baráti  társasághoz tartozott még William Herschel, a Király Csillagásza is. Az utóbbi az általa nemrégiben felfedezett bolygó, az Uránusz miatt kapta ezt a megtisztelő címet. Zách hivatalosan Brühl George nevű fiának nevelőjeként került a Dover streeti palotába. A buzgó amatőr csillagász gróf, aki hobbiból csillagászati műszereket is készített, boldogan tette csillagászati munkájának társává a nála e tárgyban jóval képzettebb ifjú tudóst. A világról alkotott képük is nagyon hasonlított. Brühl gróf szabadkőműves volt, s minden valószínűség  szerint Zách is. Zách a Dover streeten igazán jó körülmények közé jutott. Maga a nevelőmunka sem esett nehezére, nagyon szeretett fiatalokkal foglalkozni. Idős korában írt leveleiben élete legnagyobb szomorúságaként tartotta számon, hogy nem született gyereke. Utolsó éveiben, súlyos betegségtől gyötörve, fiatal és segítőkész barátok társasága enyhítette szenvedéseit. Brühl és ifjú társa minden derült estét csillagászati megfigyelések végzésére használt fel. Rossz időben, ami annak idején sem volt ritka Londonban, társasági életet éltek. Ennek egyik központja Joseph Banks háza volt, a Soho Square-en. Zách és Banks évekig leveleztek, az első levél még Párizsban íródott. Ebben Zách egy csillagászati műszerrel kapcsolatos megjegyzéseit küldte el neki Londonba. Banks, a ritka növények értője és szerelmese, a londoni botanikus kert alapítója, a csillagászati munkában is jártasságot szerzett. Tagja volt annak a Cook kapitány által vezetett expedíciónak, amely 1769. június 3-án a Hawaii szigeten a Vénusz bolygó Nap előtti átvonulását csillagászati eszközökkel figyelte meg, mint ahogy ezt az Astronomisches Jahrbuchban megjelent cikkeiből is megtudhatjuk. Banks később is érdeklődött a csillagászat problémái iránt. Az Astronomisches Jahrbuch 1787-es kötetében Zách közli Joseph Banks hozzá küldött levelének egy részletét, amelyben a Royal Society elnöke kifejti azon véleményét, hogy a Herschel által felfedezett új bolygó azonos azzal az égitesttel, amit Flamsteed 1690. december 23-án észlelt, és katalógusában a Bika 34. csillagának jelölt meg. Záchot is érdekelte ez a kérdés, és Angliába érkezése után elment a Greenwichi Csillagvizsgálóba, megkereste ezeket a régi észleléseket, és kiszámolta a bolygó helyét 1690. december 23-ra. Számításait átadta Brühl grófnak, aki azt Maskelyne királyi csillagásznak továbbította. Zách János Ferenc népszerűségnek örvendett a londoni társasági életben. Ezt a piaristáknál szerzett felvilágosult gondolkodásának, klasszikus műveltségének, gazdag nyelvismeretének és alapos matematikai képzettségének, de mindezeknél inkább vonzó egyéniségének köszönhette. Zách a Hornsby, Brühl, Herschel, Aubert, Pigott angol csillagászok által végzett csillagászati megfigyeléseket összegyűjtötte, és a szükséges számítások elvégzése után német nyelvre fordította ezeket, majd rendszeresen elküldte őket a Bode által szerkesztett Jahrbuchba. Francia barátainak közleményei is az ő fordításában jelentek meg az évkönyvben. Ennek egyes évfolyamai olyanok, mintha kettejük közös munkái lennének.

ZÁCH JÁNOS FERENC A „CSÚCSON”

Zách gyerekkora óta – sorsa így hozta – minden lakhelyét ideiglenesnek tekintette. A Seeberg tetejére épült csillagvizsgáló egyszerűen berendezett négyszobás lakrészében, amely elképzelései szerint készült el, s amelynek ajtaján a türingiai erdő illata áradt be hozzá, valódi otthonra talált. Férfi és női szolgák álltak a rendelkezésére. Saját istállóban, saját lovak várták, hogy hosszabb-rövidebb utakra befogják őket. Ezek a körülmények jó közérzetet teremtettek, és magas szintű csillagászati munka végzésére adtak lehetőséget számára. A Seebergen töltött 18 esztendő máig ható tudományos eredményeivel Zách bebizonyította, mekkora hatással van a tudomány fejlődésére egyetlen tudós tevékenysége és annak a távlatokat is reálisan felmérő programja.

Zách hazai kapcsolatai

1798. május 7-én Schedius Lajos, a pesti egyetem esztétikaprofesszora küldött neki levelet, amelyben értesítette őt, hogy egy Magyarországról szóló kisebb térkép szerkesztéséhez fogott. Zách nagyon örült annak, hogy hazájából kapott híreket, és felkérte Schedius Lajost, hogy lapjának állandó munkatársaként, időről időre küldjön beszámolót a hazájában történő eseményekről, és tudósítsa rövid kritikákkal külföldi kollégáit a Magyarországon megjelent legújabb könyvekről. Válaszlevelében Zách sajnálkozva jegyezte meg, hogy Magyarországnak csak igen kevés csillagászati mérések segítségével meghatározott földrajzi helye van. Hellre hivatkozott, aki azt  állította: „Geografia sine astronomia nulla est”. Már ebben az első levélben említés történt a tehetséges és derék főhadnagyról, Lipszky Jánosról, aki már évek óta egy megbízható „Karte von Ungarn” elkészítésén fáradozott. A Lipszky-féle Atlasz elkészítéséhez szükséges csillagászati megfigyelésekkel az Egyetemi Tanács Bogdanich Imre Dániel budai csillagászt bízta meg. Ettől fogva kettejük levelezésének központi témáját Bogdanich expedíciójának különböző állomásai képezték. 1798. november 16-án Schedius már az expedíció megkezdéséről értesítette Záchot. „Örüljön velünk, mert mi is boldogok vagyunk. Szeretett Nádorunk engedett Lipszky János főhadnagy kérésének, és beleegyezett abba, hogy a budai csillagvizsgáló jelenlegi adjunktusa, aki kiváló koponya, a Magyar Királyság területén közköltségen földrajzi szélességi és hosszúsági méréseket végezzen… (…) Bogdanich már ennek a hónapnak végén Fiumébe indult, hogy ott 15-e, 19-e és 27-e éjszakáján megfigyeléseket végezhessen. (…) Munkájához kvadránst, egy távcsövet és egy Budán, a kiváló Seifner órás műhelyében készült ingaórát vitt magával… Lipszky is, Bogdanich is honfitársunk, és megfigyeléseikkel hozzá akarnak járulni a Seebergi Csillagvizsgáló és az AGE munkájához.” Zách az alábbi megjegyzést fűzte Schedius AGE-ben megjelent leveléhez: „Érdemes honfitársunk, Lipszky László (sic!) azelőtt Graven, most Vécsey huszár regimentjének adjutánsaként 1784 óta végez földrajzi méréseket hazája területén egy elkészítendő pontos atlasz számára. Szolgálatai közben módja volt az egész országot megismerni. Csillagászati és matematikai ismeretei alkalmassá teszik őt arra, hogy egyedül, saját maga erejéből lebonyolítson egy ilyen nagyszabású tervet…” Lipszkyvel kapcsolatban arról is beszélt, hogy bizony kevés ország van, amelyről ilyen nehéz volna térképet készíteni, mint Magyarország. Ez elsősorban lakóinak sokfélesége miatt van így. Az öt különböző nyelven jegyzett helységnevek nagyon megn ehezítik a feladatot. Bogdanichról a következőket írta:

„…A születésére nézve horvát Bogdanich tanítványa volt a kiváló írásai által ismert dalmát  születésű matematikusnak, Pasquich Jánosnak, a Pesti Egyetem hajdani matematikaprofesszorának, aki jelenleg magánemberként él Lipcsében. Bogdanich kapta meg Bruna állását az obszervatóriumban, amikor az, Pasquich helyére, az egyetemre ment. Múlt nyáron Lipcsében egy különlegesen értékes ismeretséget kötöttem Pasquichcsal, ő mondta nekem, hogy Bogdanich egy rendkívüli zseni, egyike a legjobb matematikusoknak az Osztrák Birodalomban. Mi boldogok lehetünk, hogy egy ilyen értékes vállalkozás ennyire megbízható kezekben nyugszik.”

Zách újra megtalálja a Cerest

1801. december 18-án Zách részletesen beszámolt Orianinak arról, hogy 15 napot töltött el azzal, hogy bebizonyítsa az új bolygó létét. „December 7. óta három olyan csillagot találtam – írta –, ami nem volt benne a Bode-féle katalógusban. A december 7-it sehol máshol sem találtam meg.” 1801. december 22-én Méchain és Delambre megfigyeléseit is elküldte Gaussnak, és közölte vele szándékát, hogy meg akarja találni a Cerest. Még akkor nem tudta, hogy valójában már meg is találta a kisbolygót. 1802. január 14-én örömmel közölte Orianival, hogy meggyőződött arról, hogy december 7-én a Cerest találta meg, amelyet néhány hét múlva, 1802. január 2-án tőle függetlenül, Olbers is megtalált Brémában. Gaussnak január 23-án számolt be a felfedezésről. Azt írta, hogy rajta és Olbersen kívül mindeddig még senki más nem találta meg a Cerest, amelyet először 9 magnitúdósnak, később 7 magnitúdósnak határozott meg. Örömmel értesítette arról is, hogy már Angliából és Franciaországból is kapott visszajelzéseket, mióta ő újra felfedezte, már mindenki hisz a Ceresben. Megjegyezte, hogy bár paradoxonnak tűnik, távcsöve túlságosan nagy nagyítású volt ehhez a vizsgálathoz, s hogy végül is az üstökös-keresővel történt az újrafelfedezés. Egyre jobban élénkült Gauss és Zách levélváltása. Zách Laplace „Égi mechaniká”-jából Gauss számára is szerzett egy példányt Párizsból. A bolygóval kapcsolatos észlelések, számítási munkák mind megjelentek az MC-ben. Egyre többen ismerték el ennek a folyóiratnak a jelentőségét a csillagászok munkájának összehangolásában. Forrás: http://mek.oszk.hu/05400/05454/05454.pdf