Egy szerdai nap történt, hogy Péter születésnapja után nordi walking partit csapatunk Péter születésnapja tiszteletére. Munka után elindultunk, hogy átmozgassuk a nyolc óra ülőmunka után elkényelmesedett testünket.

A Forgalmas út melletti járdán jutottunk el a ligetbe. A liget szobrai közül először Ahn Eak Tai szobránál álltunk meg, és lefényképeztem a két zenészt a nemzetközi hírű zeneszerzővel, és karmesterrel. Többet itt lehet olvasni a szoborról: http://multmento.blog.hu/2014/08/09/piros_padok_mogott  

Itt megálltunk egy kicsit, és a fiúk felhívták figyelmemet, hogy ezt a turistalátványosságot fényképezzem már le. Én mondtam ugyan, hogy ez már annyiszor fent van a neten, hogy nem érdemes még egy kockát erre áldoznom.

Nem hagytak békén így lefényképeztem a Városliget legtöbbet fényképezett nevezetességét. A várudvarban belülről már nem készítettem képeket a nevezetességekről, mert azt ezen a napos délután már annyira elárasztották a turisták, hogy inkább a vár mögötti sétány mellszobrait néztük meg, és fényképeztem le őket.

A szoborparkról tudtuk, hogy mindegyikük a magyar mezőgazdaság előző két évszázadának jeles személyiségei. Életrajzukról alig tudtunk valamit felidézni a tanulmányainkból. Most összeszedtem a szoborképek alá rövid életrajzokat. Aki az olvasóim közül tudja, ezeket a dőlt betűs részeket kihagyhatja.

Pethe Ferenc (Bűdszentmihály, 1762. március 30. – Szilágysomlyó, 1832. február 22.) újságíró, gazdasági szakíró, az első magyar gazdasági szaklap szerkesztője. 1762. március 30-án született Büdszentmihályon, szülei elszegényedett földművesek.18 éves korában kezdett a Debreceni Református Kollégiumban tanulni. Az iskola elvégzése után a kollégium támogatásával 1788-ban Utrechtbe utazott tanulmányútra, majd a következő 8 évben beutazta egész Nyugat-Európát, ahol a nyomdászságot is kitanulta. Járt többek között Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban és Poroszországban, de a legtöbb időt Hollandiában töltötte, ahol meg is házasodott.1796-tól Bécsben az 1794-től kiadott első magyar nyelvű gazdasági lap, a Vizsgálódó Magyar Gazda szerkesztője, kiadója, de 1797-re csődbe ment a lap.1797-től 1801-ig a keszthelyi Georgikon egyik szervezője, tanára, majd vezetője.1801 és 1814 között az Esterházy család szolgálatában állt, illetve különböző területeken földet bérelt és gazdálkodott. Az Esterházyak támogatták szakírói tevékenységét is. Ebben az időszakban jelent meg a Pallérozott mezei gazdaság 3 kötete és a Mathesis 2 kötete.1814-től Bécsben, 1816-tól Pesten jelentette meg lapját, a Nemzeti Gazdát, de 1818-ban ennek a lapnak a kiadását sem tudta tovább finanszírozni. A lap célja elsősorban a mezei gazdálkodás, ezen belül a belterjesség, a takarmánytermesztés, főként a kukoricatermesztés, a talajművelés és a növényápolás korszerű eredményeinek az elterjesztése volt. A gazdasági válság következtében azonban javaslatai nem találtak kedvező fogadtatásra.1818-tól újra földet bérelt, gazdálkodott és üzleti vállalkozásokból élt. Többek között a budai Vár alatt is vásárolt területet és ott szőlőt telepített.1827-ben Kolozsváron megindította az első erdélyi politikai lapot, a Hazai Híradót, amit 1828-tól Erdélyi Híradó címmel jelentetett meg. A tudományos élet fellendítéséért harcolt, társadalmi, gazdasági reformokat sürgetett. 1831 őszén az újságot eladta, ő maga pedig Szilágysomlyóra költözött. Néhány hónappal később, életének 70. évében, 1832. február 22-én itt is halt meg. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Pethe_Ferenc

Nagyváthy János (Miskolc, 1755. január 19. – Csurgó, 1819. február 13.) az első magyar nyelvű rendszeres mezőgazdasági munka szerzője.1755. január 19-én született Miskolcon. Apja, Nagyváthy Ferenc (aki a római katolikus hitről áttért az evangélikus vallásra) nemes származású asztalosmester volt. János fia Sárospatakon tanult – teológiát és jogot. Ezután Szapáry István gróf két fia mellett nevelő volt két évig. Nevelősködése alatt sokat utazott növendékeivel. Miután elhagyta a nevelői pályát, Losoncon költészettant tanított. Szemei annyira megromlottak, hogy egy év mulva kénytelen volt tanári állásáról lemondani. Pestre ment a híres Szombathy szemorvoshoz. A gyógyítás több időt vett igénybe, és ezalatt eljárt a Pesti Egyetemre, ahol Mitterpacher agrártudományi előadásait hallgatta. Amikor szemei meggyógyultak, katona lett az élelmezésnél és hét év múlva kapitányi rangot kapott a Duka ezrednél. Katonakorában lett szabadkőműves Bécsben. Figyelemmel kísérte a külföld gazdasági viszonyait, szép könyvtárral bírt, mely magyar, német, francia és olasz mezőgazdászati, politikai, jogi és történelmi művekből állt. Később angolul is megtanult. Lovak idomítása, eladása, cserélése kedvenc foglalkozása volt. 1782-ben Olaszországba helyezték, az ottani éghajlat azonban káros hatással volt szemeire és 1786-ban azt hitte, hogy megvakul, ezért azok gyógyíttatása végett Bécsbe ment. Itt a szabadkőművesi páholyban találkozott Festetics György és Széchényi Ferenc grófokkal, régi ismerőseivel, itt ismerkedett meg Jordán Péterrel, Laxenburg és Vösendorf uradalmak kormányzójával, aki őt egy Bécs melletti birtokra tette gyakornoknak.1788 tavaszán elhagyta állását és utazni ment, különösen Belgium kötötte le vizsgálódó szellemét. Ezután Pesten telepedett le, itt ismerkedett meg Kazinczy Ferenccel, Báróczy Sándorral és Batsányi Jánossal a nagyszívűséghez címzett szabadkőműves páholyban. Ez időtől fogva csaknem kizárólag a gazdászati irodalomnak élt. Festetich György gróf 1792-ben meghívta teljhatalmú jószágkormányzójának („Directornak”), az akkor alakult központi birtokirányítási szerv, a Keszthelyen működő „Directio” vezetőjének, ezért Keszthelyre költözött. Azok a talajjavítási és egyéb eljárások, gazdasági utasítások, amelyekről a Festetics-birtok ismert volt, Nagyváthy nevéhez fűződnek. Ő kezdeményezte és vette rá Festeticset a csurgói gimnázium és a keszthelyi Mezőgazdasági Akadémia, az ún. Georgikon alapítására is. A gróf Nagyváthy buzdítására Csurgón gimnáziumot épített, mely 1792. október 1-jén megnyílt és templomot, mely 1796-ban készült el. Három év alatt a gróf elhanyagolt 162000 holdból álló uradalmainak rendezését és a jövedelem tekintélyes emelését eszközölte. Nagyváthy viszonylag rövid ideig vezette a Festetics-birtokot. Közte és Festetics között ugyanis idővel egyre jobban kiéleződött az ellentét, mivel a gróf a Martinovics-féle jakobinus szervezkedés vérbe fojtása után mindinkább elhidegült a plebejus Nagyváthytól. Festetich György gróf őnállóságra törekedett és nem szívesen vette gazdatisztjének leckézéseit, Nagyváthy pedig hat évi szolgálata után nyugalmaztatását kérte, amit 1797. október 1-jén el is nyert. Csurgón (Somogy megye) kapott egy tágas házat, kerttel, szőlővel és 40 hold szántófölddel holtig haszonbéri élvezetül és évi néhány száz forint nyugdíjat. Valóságos paradicsomkertet rendezett be, képviselve volt ezen a területen a mezőgazdaság minden ága. A Georgiconnak hat hónapig igazgatója és tiszti székének haláláig elnöke maradt és 1814-ben ott előadást tartott a virginiai dohányról. Zala- és Somogy megye táblabírája volt. Kezdettől fogva magyar nyelven írt, hogy széles körben terjessze az ismereteket. Első rendszeres magyar nyelvű munkája A szorgalmas mezei gazda címmel 1791-ben jelent meg. Ebben a földek fajtáitól és a talajváltástól kezdve a vetés, aratás, cséplés teendőin át a szőlőművelés, az erdészet és az állattenyésztés kérdéséig a mezőgazdasági termelés minden oldalát feldolgozta.További munkái: „Magyar házi gazdasszony”, A Magyar Practicus Termesztő, A Magyar Practicus Tenyésztő és A magyar gazdatiszt már csak 1819-ben bekövetkezett halála után jelentek meg. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nagyv%C3%A1thy_J%C3%A1nos

Tessedik Sámuel, szlovákul: Samuel Tešedík, németül Samuel Teschedik (Alberti, 1742. április 20. – Szarvas, 1820. december 27.) evangélikus lelkész, pedagógus, pedagógiai és gazdasági szakíró. Mind elméleti, mind gyakorlati pedagógiai munkássága a felvilágosodás pedagógiai eszméinek hazai meghonosítását szolgálta. Az apja, id. Tessedik Sámuel Albertin a szlovák telepesek evangélikus papja volt, az anyja Lang Erzsébet, német származású volt. Hét éves korában atyja meghalt és ő anyjával Pozsonyba költözött, ahol a gimnáziumot elvégezve, hét évig nemes ifjaknál nevelő volt. Hogy a magyar nyelvben és a magasabb tudományokban kiképezze magát, a debreceni főiskolára ment és egy évig élvezte a kollégium előnyeit is. Pozsonyba visszatérve gyalog tette meg az utat. 1763-ban a németországi erlangeni egyetemre iratkozott be, ahol két évet töltött, s teológiai, filozófiai és mezőgazdasági tanulmányokat folytatott. Megismerkedett a német filantropisták pedagógiai törekvéseivel. Meglátogatta a jenai, lipcsei, hallei és berlini egyetemet. Innen visszatért Pozsonyba, ahonnan nemesi udvari, majd az egyházközségi lelkészi hivatást töltötte be. Első papi állomása Surány volt Nógrád megyében Sréter György kastélyában, ahol udvari lelkészként működött. Második papi állomása 1767-től Szarvas volt, ahol nemcsak az egyházközségi lelkészi hivatalt töltötte be, hanem az evangélikus iskolában is nagy buzgalommal tanított, s ő lett a békés megyei evangélikus iskolák felügyelője. Természetesen ekkor még nem elemi népiskolára kell gondolnunk, hanem arra, hogy a telekkel, földbirtokkal rendelkező parasztemberek gyermekei járhattak az egyházi iskolába, ahol Tessedik Sámuel az írás, olvasás, számolás, hittan mellett a faültetést és -ápolást és a selyemhernyó-tenyésztést is megtanította a növendékeknek mind elméletben, mind gyakorlatban, sőt az állattenyésztés, a szőlészet, a kertgazdaság kapcsán is megkapták az alapismereteket. Elemi egészségtant is tanultak, tanulták az egészség megőrzésének titkait és a betegségek gyógyításának módjait, de a kereskedelmi számtan, a földmérés, az elemi építészet, a mértani rajz, a meteorológia és a közgazdaság körébe tartozó alapvető tudnivalók oktatása sem maradt el. A szarvasi iskola működtetése nem volt zökkenőktől mentes, az első négy tanévben csak maga a lelkész és a felesége tanított, Tessedik Sámuel saját költségén bővítette az iskolai épületet 1791-ben barokk stílusban. A terveket Kimnach Lajos építész készítette. Egyre több lett a tanuló, s az 1770-es évektől több jó felkészültségű tanár került az iskolába, de 1795-1799-ig zárva volt az iskola forráshiány miatt. 1799 nyarán egy királyi határozat nyilvánossági jogot biztosított az iskolának, melynek révén végre némi állami támogatáshoz jutottak, s ismét megnyíltak az iskola kapui. Többletfeladatot is kaptak, kétéves tanítóképzést kellett indítaniok. 1806-ig mintegy 60 tanítót képeztek itt, de 1806-ban újra bezárt az iskola, megint forráshiány miatt, a megnövekedett feladatok ellátásához nem volt elegendő a csekély állami támogatás.Szerencsére nemcsak a tanítás révén valósította meg Tessedik a gyermekek alap- és gazdasági képzését, hanem folyamatosan írásaiban is rögzítette elgondolásait, módszerereit német nyelven, így Európa-szerte ismertté vált az ő gazdasági minta iskolája, s az ott alkalmazott módszerek, gyakorló kert stb. Iskolájában szlovákul és magyarul tanított, közismert, hogy a magyarországi evangélikusok elsősorban a török hódoltság után betelepült szlovákokból kerültek ki Békés megyében. A soknemzetiségű monarchiában több nyelven is beszéltek a tanítók, a lelkészek és a mesteremberek, köztük Tessedik is, a szlovák mellett a magyar és a német nyelvet is elsajátította. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tessedik_S%C3%A1muel_(lelk%C3%A9sz,_1742%E2%80%931820)

Mitterpacher Lajos (eredetileg Mitterbacher), mitternburgi (Bellye, 1734. augusztus 25. – Pest, 1814. május 24.), egyetemi tanár, az agrártudományok hazai úttörője. 1734. augusztus 25-én született a ma Horvátországhoz tartozó Bellyén, német eredetű nemesi családban. A pécsi gimnázium[1] elvégzése után 1749. október 14-én, Trencsénben lépett be a jezsuita rendbe. 1755-ben a soproni gimnáziumban latint oktatott, majd két évig a bécsi egyetemen felsőbb matematikát hallgatott. 1758-tól a győri gimnáziumban retorikát tanított. 1759-ben ismét Bécsbe küldte a rend, ahol a Pázmány-intézetben, 4 év alatt elvégzett teológiai tanulmányai után doktorátust szerzett és az intézet kormányzója lett. 1761-ben szentelték pappá. (Utolsó fogadalmát 1768-ban tette Bécsben.) Testvére volt Mitterpacher József egyetemi tanár és feltételezhetően Mitterpacher Dániel Antal államigazgatási hivatalt is viselő egyházi személy, püspök. 1762 folyamán herceg Batthyány Lajos mellett volt nevelő. 1762-ben a bécsi Theresianumba nevezték ki hitoktatónak, emellett még filozófiát, latin nyelvet és később mezőgazdaságtant is oktatott. Ekkor jegyezte el magát életre szólóan az agrártudománnyal. A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása után pécsi címzetes monostori apáti rangot nyert. 1774-ben Nagyszombati egyetemen megszerezte a bölcsészeti doktorátust is. Később, mikor az egyetemet Nagyszombatról Budára, majd innen Pestre helyezték át, őt bízták meg az agrártudományok és mellette a természetrajz és technológia oktatásával. Ő lett az első, 1785 őszéig létező agrártudományi tanszék, az Oeconomica ruralis vezetője és az agrártudományi oktatás első professzora. A Helytartótanács rendelete szerint megszűnt tanszék tárgyait az általános természetrajz és a technológiai oktatás keretébe kellett beilleszteni, s ennek előadásait egészen 1814-ig főként Mitterpacher Lajos tartotta. A tanszéket végül az 1805. évi „II. Ratio educationis” állította vissza. Ugyancsak előadott a mezőgazdasági tárgyakból az 1784/85-ben, a bölcsészeti kar keretében felállított Mérnöki Intézetben (Institutum Geometrico-Practicum), ugyanis a mérnökhallgatók utolsó évfolyamukon agrártudományt is tanultak. 1790-1791 folyamán a bölcseleti kar dékánja, 1800-1801-ben az egyetem rektora volt.Tagja volt a bolognai tudományos akadémiának, és az Alsó-Ausztriai Mezőgazdasági Társaságnak, a pesti egyetemen pedig szenior rangot kapott a bölcsészeti kartól. Sokoldalú irodalmi munkásságot fejtett ki. Művei több nyelven is megjelentek, több műve azonban csak kéziratban található a Magyar Nemzeti Múzeumban. Tankönyveiben az elavult ugaros gazdálkodás ellen és a terményváltó gazdálkodás bevezetése mellett foglalt állást. A mezőgazdaságtan egész rendszerét az „Elementa rei rusticae” című háromkötetes nagy munkájában fejtette ki. A talajművelés részletes ismertetése mellett a növénymorfológia, a növénytermesztés, a szőlészet és kertészet mellett az állattenyésztés sőt a gyógyászat is helyet kapott benne, pótlólag kidolgozott 3. kötetében pedig az ipari növények termesztésével és azok feldolgozásával foglalkozik. A mű valójában egyetemi előadásainak részletes leírása volt. Az 1799-ben megjelent „Compendium historiae naturalis” című könyve az első hazai kiadású egyetemi természetrajzi tankönyv. A mű végén egy ásványtani rész is helyet kapott. Latin, magyar és német tárgymutatót is tartalmaz. Tanítványai között volt Nagyváthy János is, aki elismeréssel emlékezett meg munkásságáról. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Mitterpacher_Lajos

Itt a kakukktojás, a szobor modelljét  mindenki névaláírás nélkül felismerte. Aki nem ismerné a megfejtés itt: http://hu.wikipedia.org/wiki/Lugosi_B%C3%A9la

A Városligeti tó szigetét elhagyva még mozogtunk egy kicsit a liget fái alatt. Ehhez hasonló túrát még tartani fogunk, mert alkalom mindig van rá. Például ma, amikor Péter (Héber, görög, latin eredetű név, jelentése: kőszikla) névnapját ünnepelhetjük a ligetben. 

A Lövölde tér VII. kerületi oldala sokáig elhanyagoltabb, mint a szomszéd kerületé. Mostában azonban megújult ez az oldal is. A „hajléktalanszállós” oldal parkját is kicsinosították, és éjszakára bezárják. A Rottenbiller utca tér házsorának a portáljai is megújultak. Az új vakolat alól a tél előhozott egy régi feliratot, amely szerint ott friss gyümölcs is kapható volt a KÖZÉRT-ben. Én ezen a feliraton jót derülök, mert jól ismertem én ezt a feliratot a hatvanas és hetvenes évekből, de a közértben friss gyümölcs nagyon ritkán volt kapható. Nem is erről akartam én e ház kapcsán beszélni, hanem a rajta látható emléktábláról, mert én sokat láttam, de a környéken lakóktól sem tudtam meg, hogy ki volt Makuszi Dezső. Aztán az internetnek hála, csak sikerült kideríteni, hogy a ház házmestere volt a II. világháború alatt.

Házmester, lassan kihalt szakmának nevezhető, mert egyre kevesebb található, és nem egy kapós szakma, mint ötven évvel ezelőtt. Házmesternek lenni jó volt még negyven évvel ezelőtt is, mert a lakáshiány idején szolgálati lakás járt a házmesternek. Magas fizetés ugyan nem járt a foglalkozáshoz, de a borravalós szakmák közé tartozott. Még én is dugtam egy bélást az egyik házmester kezébe, amikor mozi után a barátnőmet hazakísértem, és a házmestert fel kellett csengetni, hogy a barátnőm hazajusson. Ha mostanában szobrot kellene egy házmesterről állítani, biztos, úgy ábrázolnám, hogy az egyik kezében kulcs, másik kezét, pedig a borravalóért nyújtja. Bár az egyik barátom a házmesterükre mindig csak úgy emlékszik, hogy szőnyegporoló volt a kezében, de nem azért, hogy a poros szőnyegeket ütlegelje, hanem azzal kergette a ház csibész kölykeit. Lassan teleírom a képernyőt, aztán még mindig nem tudjátok, hogy ki volt Makuszi Dezső. Röviden Makuszi Dezső volt az a házmester, aki dr. George Katz édesanyját a nyilasok és nácik elől bújtatta. Akit részletesebben érdekel, a hivatkozott linkeken kiderül, miért is került a ház falára az emléktábla.

„Ez dr. George Katz magyar származású külföldi állampolgár kezdeményezésére jött létre. Az volt a kívánsága, hogy a felajánlott összeg nagyobb hányadát erzsébetvárosi szegény gyerekek élelmezésére fordítsák, de ugyanakkor feltételként szabta olyan foglalkozások szervezését is, amelyek segítséget nyújtanak a tanulásukban. Ennek érdekében az Alapítvány megkereste az erzsébetvárosi általános iskolák igazgatóit és gyermekvédelmi felelőseit. Segítségükkel évekig több tucat hátrányos helyzetű kisiskolás napi háromszori étkezését fizette elő. Tanórán kívüli foglalkozások megszervezését is vállalta, amelyek elsősorban az Erzsébetvárosi Közösségi Házban zajlottak le. Ez a későbbi években kibővült egyéni és kiscsoportos korrepetálásokkal. Nyaranta a Klauzál téri ún. kulcsos programokkal (az elnevezés olyan dolgozó szülők gyerekeit jelenti, akik lakáskulccsal a nyakukban, felügyelet nélkül bolyonganak az utcán) gyermeksegélyezéssel, tehetségtámogatással és - kutatással. Az említett adományozás terhére került sor Makuszi Dezső, egykori házmester emlékére a Lövölde tér 7. számú lakóház falán emelt tábla avatására, aki hosszú hetekig sikeresen bujtatta George Katz édesanyját 1944 őszén.” Források: http://www.7civilszovetseg.hu/images/konyv2/kozos.pdf http://www.hdke.hu/emlekezes/embermentok/embermentok-nevsora

Nemrég lányom vásárolt magának egy ugrálókötelet, modern műanyag, korszerű, jó drága. Járt is le az udvarra, és a garázsok közé, ahol senki sem látta ugrált is. Később aztán megunta egyedül az ugrálást, és édesanyjának is felajánlotta, hogy vesz neki egy ugrálókötelet, csak ő is menjen vele ugrálni. Feleségem aztán kikötötte, hogy ő szívesen ugrál, ha olyat kap, mint gyerekkorában volt neki. Ötvenen túl szeretünk nosztalgiázni, és gyerekkori tárgyainkkal körülvenni magunkat. Nagyobb biztonságérzetet ad még a sportszerek között is az egyszerű hagyományos. Lehet, hogy a modernnel könnyebb, de az egészségért és a szépségért azzal sem kell kevesebbet dolgozni. Amikor az ugrókötelezésnek utánanéztem, kiderült, hogy amit a néprajzi lexikonban olvasni lehet, azt emlékezetből is tudtam, és mindhárom ugróköteles játékot ismertem a gyerekkoromból.  Nem én játszottam ezeket, mert én inkább mentem a fiúkkal focizni, de a lányok előszeretettel ugrálóköteleztek. Mi fiúk, nézni szerettük, amint a lányok ugrálnak, és kis szoknyájuk is az ugrálás ütemére lebben.

„Az ugrókötelezésnek három változata ismert: mindegyik esetben arra kell vigyázni, hogy az ugráló gyerek lába bele ne akadjon a kötélbe. Az egyik változatban egy gyerek függőlegesen hajtja maga körül a kötelet, két végét a kezébe fogva. Ha ügyes, még haladni is tud vele előre, sőt van, aki hátrafelé forgatva is át tudja ugrani. A másik változatban ketten hajtják a kötelet, és egy harmadik ugrálja át. Ezt háromnál többen is játszhatják: egymás után ugranak, és aki az előre megszabott számú ugrásban nem hibázik, pontot kap. Számolás helyett mondóka is szerepelhet: ebben az esetben a játékosnak addig kell hiba nélkül ugrálnia, amíg az tart.

Játsszák úgy is, hogy a játszó gyerekek nevét mondogatják ugrálás közben, s akinél az ugráló elakad, az váltja föl. Ez leginkább abban a változatban fordul elő, amikor a játékot nehezítik: két lábbal, egy lábbal, keresztbe tett lábbal, égre nézve, behunyt szemmel stb. ugrálnak. A harmadik változatban egy játékos a föld felett vízszintesen körbe forgat egy kötelet, amelynek végén egy kisebb súly van. A többiek körben állnak, és mikor a kötél hozzájuk ér, átugorják. Ezt pányvázásnak nevezik. Forrás: http://mek.niif.hu/02100/02152/html/06/103.html

Mondóka az ugráláshoz:

Kép és mondóka forrása: http://lenvirag.blogger.hu/cimke/id%C5%91sek%20vil%C3%A1gnapja

Érdekes, hogy még ezt a mondókát is ismertem a gyerekkoromból. – Így aztán az egyik alkalommal, amikor a Garmada bolhapiacán jártam, megláttam egy vadi új régi típusú ugrálókötelet. Az ugrálókötél a Coca Cola testébresztő emblémáját viseli, gondolom valamelyik Coca Cola akcióhoz adhatták reklámajándéknak. Jó régen történhetett, mert ilyen akció nyomát a közelmúltban nem találtam.

Így aztán lett egy újnak kinéző retro ugrókötelem két gombóc fagyi áráért. Igencsak megérte, mert egy ugrálókötéllel sokkal több kalóriát lehet leadni, mint amennyit a két gombóc fagyi elfogyasztásával felvenni.

Az ugrálókötelet stílszerűen becsomagoltam, és át is adtam feleségemnek, csak úgy virág helyett. Így aztán legközelebb, ha a vidéki birtokunkra megyünk vetélkedhetünk, hogy a botos gyaloglás, vagy az ugrálókötelezés az egészségesebb.

Volt már a Váci utcából Zsolnais épület, most egy olyat mutatok, ahol a tekintet a negyedik és ötödik emelt magasságába kell emelni, hogy meglássuk a Zsolnay kerámiákat. A két felső szint téglány lakú, tojáshéj színű mázas kerámialapokkal van burkolva. A koszorúpárkány alatt ívsor mintázatú kerámia fríz húzódik, melyet középen háromkaréjos, megemelt oromzat szakít meg. Az oromzat mezőiben szimmetrikus, tulipánokkal és gránátalmákkal gazdagon díszített, domborított virágminta ível – a motívumot régi magyar hímzések alapján tervezték.

A harmadik emelet magasságában Gonzaga Alajos festett faszobra áll.  

Gonzaga Szent Alajos (Castiglione, 1568. március 9. – Róma, 1591. június 21. – olasz arisztokrata, lombardiai őrgrófi család sarja, aki a világi hatalomról lemondva jezsuita szerzetesnek állt; korai halála után kevesebb mint másfél évtizeddel boldoggá, majd később szentté avatták.

1568. március 9-én született Castiglione őrgrófja, Ferrante Gonzaga elsőszülöttjeként, szüleinek még hét gyermekük született. Lombardiai családjának korábbi férfitagjai többnyire császári vagy egyházi szolgálatban álltak, és vakmerő katonákként, esetleg kíméletlen zsoldosvezérként tüntették ki magukat. Előfordult, hogy egyidejűleg két bíboros is a tetterős és becsvágyó Gonzága család tagja volt. A családi ambícióknak megfelelően Ferrante Gonzaga nagy terveket dédelgetett magában elsőszülöttjével kapcsolatosan: azt tervezte, hogy fia fogja egyesíteni az őrgrófságot két, férfiutód nélküli nagybátyjának tartományaival, és így addig soha nem látott magaslatra emelheti a család hatalmát és dicsőségét.

Alajos alig tíz évesen a toszkán nagyherceg udvari szolgálatába állt, ahol a fejedelmi származású fiúk és lányok között megtapasztalta, hogy az udvar mentalitására messze nem a keresztény lelkiség, sokkal inkább a féktelen kegyetlenség és határokat nem ismerő léhaság volt jellemző. Már ekkor elhatározta, hogy távol tartja magát ettől a viselkedéstől, és bár kora szerint még gyerek volt, de a szerviták firenzei Angyali Üdvözlet templomában fogadalmat tett: nem alkalmazkodik környezetének e szelleméhez, hogy szabad maradjon Isten számára.

1579-ben az egész Gonzaga-ház fejének számító mantovai herceg udvarába ment, ahol állítólag már ki is fejtette azon meggyőződését, hogy ,,Istennek szolgálni jobb, mint az egész világon uralkodni”. Nem sokkal később már Mantuában folytatta tanulmányait, mindinkább elzárkózva könnyelmű környezetétől, és társaival ellentétben az imádságban kereste örömét. Ebben az időben részesült az első szentáldozás kegyelmében, Milánó szent érseke, Borromeo Szent Károly kezéből. 13 évesen II. Miksa felesége, Mária udvartartásába került. 1583-ban Madridban ő mondhatta el az üdvözlő szónoklatot a több éves portugáliai tartózkodásból hazatérő II. Fülöp király köszöntésére, ez szónoki tehetségére utal.

Spanyolországban úgy határozott, hogy belép a jezsuita rendbe, feldúlva ezzel apját, aki magasabb méltóságra szánta a fiút. A győzködés nem járt eredménnyel, 1585. november 2-án Alajos lemondott minden elsőszülötti jogáról, két nap múlva pedig már úton volt Róma felé. Első tanulmányi évét súlyos családi viszály zavarta meg – Rudolf öccse ugyanis birtokviszályba keveredett a mantovai herceggel, amit egy rangján aluli liaisonnal tetézett –, s a rendfőnök úgy döntött, hogy Alajos legyen, alig 20 évesen az ügy döntőbírója. Közvetítése sikeres volt, és helyreállt a béke a családban; ezt követően visszatért római szolgálati helyére.

Róma lett élete utolsó állomása: 1590-91 tele ugyanis éhínséget és pestist hozott Olaszországra, márpedig e betegséggel szemben az akkori emberek szinte tehetetlenek voltak. Az önkéntes ápolók sorába a Római Kollégium növendékei is beálltak, ám Alajos egy napon, amikor egy, az utcán összeesett pestisest próbált megmenteni, maga is megfertőződött, mindössze 23 évesen. Fájdalmas betegeskedése csaknem fél év után ért véget, a Római Kollégiumban 1591. június 21-én bekövetkezett halálával. Már 1605-ben boldoggá, 1726. december 31-én pedig szentté avatták; ünnepét 1842-ben vették föl a római kalendáriumba. Dőlt betűs részek forrása: http://hu.wikipedia.org/wiki/Gonzaga_Szent_Alajos

Az alsó három szintet gazdag faragású faburkolat fedi. A faburkolat egyes részein visszaköszön a párkány alatti magyaros kerámia motívum.

A keskeny egyirányú szűk kis terézvárosi utcán sokszor megyek el, mert a benne található házak közül több kedvencem, és jó őket csak úgy megtekinteni. Húsz évvel ezelőtt még az utcában volt egy a környék legjobb zöldségese, és húsboltja, ezért gyakran jártam az utcában. A kíváncsiság, hogy ki volt a névadó „Szalmás Piroska”, már akkor élt bennem. Munkáskórus vezető a II. Világháború előtt, tudtam meg, és megnyugodtam. Jó helyen van, hisz a zenei általános iskola közelében, sok más híresebb zeneszerző egykori lakó, és munkahelye közelében.

Szalmás Piroska, Fischer Antalné (Budapest, 1898. augusztus 7. – Budapest, 1941. augusztus 13.) kórusvezető, zeneszerző, pedagógus.

A budapesti Zeneművészeti Főiskolán szerzett zongoratanári oklevelet, tanárai voltak Székely Arnold, Kodály Zoltán, Weiner Leó és Thomán István.
1928-ban kapcsolódott be a munkásmozgalomba, 1929-től lett az SZDP tagja. 1930-ban Népdalkórus néven szervezte meg a későbbi Szalmás-kórus néven ismertté vált ifjúmunkáskórust, amely az 1930-as évek elején a KMP által irányított kultúrmunka egyik központja volt. A rendőrség felfigyelt tevékenységére, a kórust több ízben betiltották, ő maga rendőri megfigyelés alatt állt. Az énekkar műsorán munkásdalok, népdalok szerepeltek amelyeket az ő feldolgozásában adtak elő. Elsőként zenésített meg József Attila-verseket, több politikai tárgyú színpadi szatírát, kórusművet és dalt írt. Neve elválaszthatatlanul összefonódott a kórussal, amelynek vezetését halála után Justus Pál (1944-ig), majd Szabados Zádor (1948-ig) vette át. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szalm%C3%A1s_Piroska

Sajnálom, hogy átnevezték ezt az utcát. Az utca átnevezés indoklásának azért utánanéztem.

A kisebb jelentőségű közterületeket kevésbé ismert baloldali szereplőknek tartották fenn, így kaphatott utcát Szalmás Piroska kórusvezető, zeneszerző is. Érdemei közé sorolták, hogy 1928-ban bekapcsolódott a munkásmozgalomba, később pedig ifjúmunkáskórust szervezett, mellyel munkásdalokat és saját feldolgozású népdalokat adtak elő. A Szalmás-kórus fontos szerepet töltött be a 30-as évek elején a Kommunisták Magyarországi Pártjának népnevelő munkájában, és névadójának 1941-es halálát követően még több évtizedig működött. Forrás: http://valasz.hu/pest_budai_latkep/elukon-sagvari-jart-50736

Az LMP hatodik, hetedik és nyolcadik kerülettel foglalkozó blogján találtam meg az átnevezés előterjesztésről írt alábbi részletet, olyan jól leírja a történteket, hogy részemről nincs is további komment.

A következő érdekes napirendi pont egy utca átnevezés volt. A jobbikos képviselő első előterjesztése az volt, hogy a Szalmás Piroska utcát nevezzük át Németh László utcává. Az új név kellemes csalódás volt, mert vitatottabb személyiségre számítottam, Németh László mindenki által elismert alakja a magyar irodalomnak. Persze nem bírtam magammal, megnéztem hogyan vélekedett Németh László, a hazai zsidóságról. Szárszói beszédében mondott csúnyákat, amiket később már visszavont. Ezzel persze semmi gond nincs, hiszen mindenki mondhat butaságokat, ha meg valaki ezt később el is ismeri, az igazán egy kiemelkedő személyiség. Csak kíváncsi voltam, fontos szempont-e a kiválasztáskor, hogy az illető legalább egyszer zsidózzon életében?

De az igazán érdekes fejlemény az volt, hogy a legnagyobb egyetértés a Fidesz és Jobbik között abban a kérdésben alakult ki, hogy tök fölösleges megkérdezni az utcában lakókat, vajon nekik mi a véleményük az utca átnevezéséről. Mikor felvetettem, hogy ha közvélemény-kutatást nem is, de legalább egy tucat aláírást szerezhetnénk az utca lakóitól, – mielőtt arra kérjük őket, hogy vállalják pl. az iratok átírásával járó időigényes procedúrákat – akkor azt a mondatot engedte magának a jobbikos képviselő, hogy ennek semmi értelme, mert az embereket nem érdeklik ezek a kérdések és annyira nem szeretik az átnevezéssel járó kellemetlenséget, hogy a Teréz körút még mindig Lenin körút lenne, ha őket is megkérdeztük volna. No comment!  Hiába magyaráztam, hogy pont azért ennyire érdektelenek az emberek, mert még ilyen apró-cseprő kérdésekben sem kérik ki soha a véleményüket, nem hatotta meg őket. Ezt bezzeg megszavazták. Gratulálok nekik! Vitathatatlanul a „demokrácia bajnokai”. Forrás: http://lmp678.blog.hu/2011/10/02/terezvarosi_ketharmad

Az utolsó kép, egy másik átnevezett közterület.  Képem címe: SZÖVEG NÉLKÜL

A blogom karbantartásával lelassultam, gondolatban pedig megvannak ám a tervek és az anyagok a szokásom szerinti „SZ” betűs megjelenésekre. Most még egy ideig időhiány miatt csak minden SZOMBATON jelenek meg. Aztán, ha időm, és energiáim engedik, vissza fogok térni a megszokott kerékvágásba.

A mostani szombatra Zsolnay épületkerámiás ház képeit hoztam Nektek. A Váci utca és Duna utca sarkán épült az emeletes bérház. A szakirodalmam szerint tervezője ismeretlen, épült 1900 körül historizáló stílusban. Az emeletes bérház vakolt homlokzatán, az első emelet magasságában három színezett, pirogránit falikép jelzi, hogy ebben a házban működött az előző századfordulótól a harmincas évekig a Zsolnay-gyár budapesti képviselete. A sarkon a Zsolnay-gyár öttornyos kerámiacímere, pajzson. A Váci utcai homlokzaton korongozó férfi, a Duna utcai homlokzaton festő nő látható. Az épületet 2003-ban felújították. A kerámiaplaketteket letisztították és átfestették: az öttornyos Zsolnay-védjegyet élénksárgával, a hátteret kék mázzal befestették, a két plakettet színezték, és fényes lakkal vonták be.

Mattyasovszky Zsolnay Margit visszaemlékezéseiben ezt írja a képviseltről: „Miklós a pécsi gyár képviseletét és lerakatát az Andrássy útról a Váci utca és Duna utca sarkán álló Takács-bérházba telepítette át, és olyan nagyra növelte, hogy az üzlet, a raktárhelyiségek és az irodák elfoglalták a saroképület földszintjét és első emeletét. Itt végezte irodai munkáját, megosztva szobáját az képviselet vezetőjével. Sem itt, sem Pécsett nem engedett írógépet használni, mert udvariatlanságnak minősítette a géppel írt levelet.

A pesti tartózkodás fő célja az üzletkötés volt. Ez kizárólag az ő személyéhez főződött, alapja a neves építőművészekkel, az illetékes minisztériumok és állami intézmények, mint a Posta és a MÁV főtisztviselőivel és a nagyobb vidéki városok vezetőivel kiépített kapcsolata volt. Baráti összeköttetéseit megnyerő modorának köszönhette. a Pesten töltött napok alatt sohasem pihent. Estéit a társadalmi összeköttetések ápolása és állandó nyugtalansággal izzó otthona töltötte ki.”