Egész nap számítógép előtt ülve dolgozom, ami igen csak terebélyessé tett az évek alatt. Évek óta ezt a napi nyolc óra ülést ellensúlyozandó rendszeresen járok uszodába, és gyalog a munkahelyemre.  Ez a napi 7-8 kilométernyi gyaloglás sem segített testtömeg indexem lefaragására. Már évekkel ezelőtt láttam, hogy nyugaton sokan hódolnak a nordic walkingnak. Az idei évben aztán barátom rábeszélt, hogy próbáljam ki a botos gyaloglást, mert sokkal egészségesebb, és hatásosabb, mint a bot nélküli bejárás. Ráadásképpen megígérte, hogy ha bottal járok, akkor a hazafele út egy részén elkísér. Így aztán nem volt nehéz rábeszélni a Nordi Walkingra. Az irodaházunktól elindulva a kollégák egy kicsit furán néztek, ahogy elindultunk a síbotnak néző sportszereinkkel.  

„A sportág Finnországból indulva Észak-Európában már az 1930-as években elterjedt a sífutók körében, mint a leghatékonyabb nyári erőnléti edzést biztosító mozgásforma. Eredeti neve sauvakävely (ejtsd: "szauvakevëlü"), amely egy finn szó, jelentése „botos gyaloglás”. Először gúnyos megjegyzések kísértek a Nordic Pole Walkingot Finnországban is. A "Feledékenyek sportja", szólt a kritika, utalva a Finneknél népszerű sífutás otthonfelejtett léceire. A cég felkérte Markot, hogy ne csak a sporteszköz fejlesztésében, hanem az új sport terjesztésében is működjön közre. Új értékesítési hálózat és új edzők, trénerek kellettek az új sporthoz, s új név is - Nordic Walking. Ezt az Exel Oyj, az INWA, a Nemzetközi Nordic Walking Szövetség létrehozásában látta biztosítottnak 2000-ben. A Nordic walking egyesíti a gyaloglás vagy futás és a sífutás előnyeit. Fontos különbség a sétához képest a botok használata, amelyek révén hosszabbakat lépünk, úgy, hogy a kezek és a lábak természetes, a járáshoz elengedhetetlen ellentétes mozgása megmarad. A botok használata dinamikát, ritmust ad a gyaloglásnak. Az edzések intenzitásuk szerint lehetnek lassabb tempójú zsírégető edzések vagy gyorsabb intenzitású kondinövelő edzések.” Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nordic_walking

Szerencsére nem kell sokat autók mellett gyalogolni, mert közel van hozzánk a Városliget, amelyik ideális terep még a botos gyalogláshoz is. A ligeten máskor hamar át szoktam menni, de most alaposan körbejártuk, hogy megizzadjunk, és minél több zsírt égessünk.

Több ligeti nevezettességnél megálltunk. Itt éppen a liget egyetlen síremléke mellett pihentünk meg.

Buza Péter várostörténész hosszas kutatómunkával felderítette a sír történetét, és az alábbiakat írja róla:

Levéltári kutatások alapján kiderült, hogy az sírkő alatt Horváth Jakab (Grassalkovics herceg jogi igazgatója) 1806-ban elhunyt ügyvéd nyugszik, aki végrendeletében 700 forintot hagyott Pest városának olyan kikötéssel, hogy a Városliget, akkor „Ökördűlő”, majd „Battyány erdő” néven ismert terület belsejében temesse el, és sírhelyét „Fuit” feliratú sírkővel jelölje meg.. A sírhelyet Zitterbach Mátyás falazta ki téglával, a sírkövet pedig Okenfusz János készítette.

Horváth Jakab Toporcz községben született 1738-ban. Ügyvéd lett belőle, és igencsak jó módban élt (irodájában 30 jurátus dolgozott). Különc módon élt, megvetette a földi örömöket, nem nősült meg, állandóan a könyvtárában tartózkodott, nem volt vallásos. Viszont jakobinus volt, és a Martinovics- -féle perben vállalta az áldozatok jogi védelmét. Végrendeletében a teljes vagyonát jótékony célra ajánlotta fel. A sírhelyet először 1928-ban javították és faragott kőkeretet állítottak a sírkő elé. Időközben a város terjeszkedett, és a kieső mocsaras elhagyatott helyből kialakult a Városliget. A hatvanas években ismét felújították Évtizedeken keresztül még a Liget gondozói sem tudták, hogy a sírkőhöz sírbolt is tartozik. 1955-ben cserjeültetés közben fedezték fel.

1995-ben a Herminamező Polgári köre, jelesül Antal Sándor kőfaragó mester elhatározta, hogy a követ felújítja. Azt is elhatározták, hogy ha lehet a megújult sírkövet, a sírboltra teszik vissza.Hosszas kutatómunka kezdődött Buza Péter vezetésével, mert a korábbi leírások nem határozták meg a sír helyét. Modern technikai eszközöket is igénybe véve 1995. augusztus 30.-án megtalálták. Az elhunyt kettős koporsóban feküdt korabeli ruházatban. A sírhely tetejét vasalt betonréteggel lezárták és föléje az eredeti sírkő mintájára faragott sírkövet helyeztek. A sírhely köré kovácsolt vas kerítést került.

Azóta minden év Húsvét vasárnapján sírkoszorúzással nyitják a ligeti szezont. A sírkövön pedig maradt a felirat FUIT (Volt) Forrás: https://www.kozterkep.hu/p/66/A_FUIT_sir_rejtelye.html

Ha már az ember a ligetben gyalogol, meg kell állni olyan emlékműveknél, melyeket még nem mutattam meg. Itt van Pósa Lajos a szobra.

Pósa Lajos (Radnót (Gömör és Kis-Hont vármegye), 1850. április 9. – Budapest, 1914. július 9.), a magyar gyermekirodalom klasszikusa, dalszerző.

Egyszerű református földmívelő szülők gyermeke, akik a szépeszű fiút szegényes anyagi viszonyaik ellenére is taníttatták. A gimnázium hat osztályát Rimaszombatban végezte, a két felsőt Sárospatakon, majd a budapesti egyetem bölcseleti karán a tanári pályára készült és a rendes tanfolyamot el is végezte. Ezalatt folyton súlyos anyagi bajokkal küzdött. Mint egyetemi hallgató óraadással és a lapokba írogatással tartotta fenn magát. Öröme, vigasztalása a költészet volt; sőt feláldozta ez ábrándjának már-már biztosított életpályáját is. Volt kisegítő-tanár a fővárosi reáliskolában (a belvárosban, meg a Józsefvárosban is) egy évig; de egyrészt beteges volt, másrészt pedig minden áron költő akart lenni. Felhagyott tehát a kenyérpályával és folyton írt. Írói pályáját a Tóth Kálmán szerkesztette Bolond Miska c. humorisztikus lapnál kezdette az 1870-es évek elején mint rendes belső munkatárs; ily minőségben 1875-ig Csernátoni Ellenőrjébe is dolgozott, majd a Toldy István szerkesztésében megjelent Nemzeti Hírlaphoz került és 1881-től a Szegedi Napló munkatársa volt. Majdnem kivétel nélkül minden napi és hetilapba s folyóiratba írt, a fővárosiakon kívül számos vidékibe is. Mint munkatárs és segédszerkesztő Szegeden 1889 végéig működött, amikor mint már országszerte ismert gyermekköltőt a Singer és Wolfner cég egy megindítandó gyermeklap szerkesztőjéül meghívta Budapestre. Szegeden arany tollal tisztelték meg, eljöttekor pár száz gyermek arcképéből albumot nyújtottak át neki s a város intelligenciája búcsúünnepet rendezett tiszteletére. Ezután Budapesten működött, Benedek Elekkel együtt megindította az első irodalmi értékű gyermeklapot Az Én Újságom címmel, s annak szerkesztője volt. A gyermekköltészet mellett kiválóan a hazafias lírát művelte, nevezetes politikai események alkalmával gyakran adva kifejezést a hazafiérzésnek. Ilynemű költeményeinek lelkesítő hatása alatt határozták el és kötelezték magukat a gyorokménesi szőlőbirtokosok, hogy a költőt minden évben Lajos napján egy hordó ménesi borral tisztelik meg. Az első évi tiszteletadót 1896-ban külön küldöttség művészileg faragott hordóban adta át egy írói estélyen az ún. Pósa-asztalnál. 1901-ben megházasodott és anyja halála után feleségével együtt Radnótra költözött, azonban alig egy év múlva ismét visszatért a fővárosba. 1892-ben a Petőfi-társaság tagjának választotta.

Számos verskötete és több mint 50 kötetnyi gyermekverse jelent meg. Mintegy 800 dalt írt, ebből vagy 400 meg van zenésítve; a legtöbb magyar dallamszerző felhasználta szövegeit, leginkább azonban Dankó Pista és Lányi Géza. Műveit számos idegen nyelvre lefordították. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/P%C3%B3sa_Lajos_%28%C3%ADr%C3%B3%29

Egy nekem tetsző vers a mai napra:

A KAKUKKOS ÓRA

Forrás: http://posalajos.com/lapok/tartalomjegyzek/posaversek/

Egyre több emlékmű van a ligetben. Hamarosan egy éve, hogy felavatták, azóta sem sokan látogatták. A Magyarországon nem nagyon ismert Kazah irodalmár szobrát a keleti nyitás politikájának köszönhetjük.

„Ibrahim Abaj Kunanbajuli (kazahul Ибраһим Абай Құнанбайұлы) vagy oroszosan Ibrahim Abaj Kunanbajev (Ибраги́м Аба́й Кунанбаев; Omszki terület, 1845. augusztus 10. – Szemipalatyinszki terület, 1904. július 6.) kazah költő, énekmondó, filozófus és műfordító. A kazah nép nemzeti öntudatát és önrendelkezését zászlajára tűző, a népi költők sorából kiemelkedő Ibiraj Altinszarin és Dzsambil Dzsabauli (Dzsabajev) mellett a modern kazah irodalom és irodalmi nyelv megteremtője. Költeményeinek tartalmi és formai újításaival munkássága korszakalkotó a kazah irodalom történetében.” Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Ibrahim_Abaj_Kunanbajuli

„Embereknek ne higgy, bárhogy dicsérnek

Embereknek ne higgy, bárhogy dicsérnek,

Forrás: http://gepnarancs.hu/2014/05/szultan-a-varosligetben/

Nem bántam meg, hogy a botos gyaloglást választottam, mert így hazafele a sportolás mellett jutott egy kis idő a kulturális nevezetességek megismerésére, fényképezésére. Azóta, ha nincsenek nálam a botjaim, azt tapasztalom, hogy már tervezem a következő botos gyaloglást, és bot nélkül is figyelek a szabályos botos mozgásra.

Sokáig bekerítetlenül állt a Nevenincs téren a kutya szobor. Sokszor gondoltam lefényképezni a szobrot, és a körülötte kialakult kis kutyás csoportosulásokat. Itt én többször láttam kutyát sétáltató urakat és hölgyeket megállni, és beszélgetni. Addig gondolkodtam ezen, míg a teret bekerítették, és a kutyásokat is kitiltották a térről. Valójában nem is tér ez, hanem három utca (Izabella, Alsó erdősor, Hutÿra Ferenc) találkozása.  A kutyus tekintete pont a Hutÿra Ferenc utcára tekint, mintha onnét várna valakit. Gondoltam a kutyusnak talán pont Hutÿra Ferenc volt az állatorvosa, és ezért került pont ennek az utcának a kezdetére.  

Szepeshelyi Hutÿra Ferenc (Szepeshely-Zsibra, 1860. szeptember 6. – Budapest, 1934. december 20.)[1] magyar állatorvos, orvos, patológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1910), rendes (1921), majd tiszteleti (1934) tagja. A magyarországi állatorvos-tudomány kimagasló jelentőségű, világszerte elismert alakja, az állatorvosi patológia, járványtan, belgyógyászat, immunológia, szerológia és virológia, valamint az igazságügyi állatorvostan terén végzett munkássága egyaránt kiemelkedő. Nevéhez fűződik a korszerű humánorvosi szemlélet és gondolkodásmód meggyökereztetése az állatorvos-tudományban. A budapesti Magyar Királyi Állatorvosi Főiskola megszervezője és három évtizeden keresztül rektora volt. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Hut%C3%BFra_Ferenc

Akár így is lehetett volna, de nem ezért került ide ez a kutyus ide, hanem egyszerűen száműzték az ötvenes években. Mondhatni koncepciós per áldozata lett, mert nagyon hasonlított Dr Némethy Károly miniszteri tanácsos Fool nevű kutyájához. Aki nem hiszi, járjon utána!

Idézetek a Nevenincs tér neves kutyájáról, és hozzá köthető személyekről:

„A legrégibb és a legismertebb önálló kutyaszobor Maugsch Gyula alkotása, és 1938-ban eredetileg a Szilágyi Erzsébet fasorban állították fel. A méretes alkotást a háború után vitték jelenlegi helyére, a néhány évvel ezelőtt bekerített, zsebkendőnyi parkba a VII. kerületben, az Izabella utca és a neves állatorvos, Hutÿra Ferenc nevét viselő utca sarkánál. A források azt is tudni vélik, hogy a szobor modellje Némethy Károly politikus-jogászdoktor Fool névre hallgató dogja volt – ám hogy a főváros miért rendelte meg a szobrot, nem sikerült kiderítenünk.” Forrás: http://hg.hu/cikkek/design/12844-barataink-bronzba-ontve

„Dr. Némethy Károly miniszteri tanácsos 1862-ben született Berettyó-Ujfalun. Középiskolai tanulmányait a debreczenii ref. collegiumban, a jogot az ottani jogakadémián végezte, a jogtudományi szigorlatokat a budapesti egyetemen tette le. 1884-ben a belügyminiszteriumba lépett, hol 1889-ben már fogalmazó lett. 1900-ig részint a vármegyei, részint a közjogi osztályban dolgozott, majd az utóbbinak vezetője lett. Ebben az időben a közigazgatási biróságról, a községi és egyéb helynevekről, valamint a nyilvános betegápolás költségeinek fedezéséről szóló törvények megalkotásának munkálataiban nagy része volt. 1900-ban már az újonnan létesített törvényelőkészítő osztály főnöke s mint ilyen: "A községi közigazgatási tanfolyamokról, "Az állami gyermekmenhelyekről, "A közsegélyre szoruló 7 éven felüli gyermekek gondozásáról" és "A közigazgatási eljárás egyszerűsítéséről" szóló törvények megalkotásában vett részt. Tevékenyen működik a különböző közigazgatási kérdéseket tárgyaló enquetteken, az országos községi törzskönyvbizottság és a magyar jogászegylet űlésein, melyeken több becses értekezést tartott. Több jogi és közigazgatási szaklap munkatársa és évek óta főmunkatársa a Magyar Közigazgatásnak; a hivatalos Belügyi Közlönynek pedig - annak megjelenése óta - szerkesztője. A hivatalos pályán tehetségéhez méltó gyorsasággal emelkedett. 1895-ben titkárrá, 1898-ban osztálytanácsossá és 1901-ben már miniszteri tanácsossá neveztetett ki. „ Forrás:http://mek.oszk.hu/09500/09536/html/0005/33.html

„Némethy Károly (Berettyóújfalu, 1862. aug. 2. – Bp., 1941. dec. 22.): jogász, a Horthy-korszak ismert közigazgatási politikusa. Tanulmányait Bp.-en végezte, majd 1884- től 1918. nov.-ig a belügymin, szolgálatában állt. 1899-től a kodifikációs osztály vezetője. 1910-ben adminisztratív államtitkárrá nevezték ki. 1895-ben megalapította és 1918-ig szerk. a Belügyi Közlönyt, majd haláláig a Boncza Miklós által alapított Magyar Közigazgatás c. lapot. Pályafutása alatt a hivatalos pilitika szellemében gyakorlati közigazgatási politika és a kodifikáció egyik irányítója és végrehajtója. 1918-ban főrendiházi tag, 1927-től a felsőház tagja volt. – F. m. A közigazgatási bíróságról szóló tőrvény magyarázata (Bp., 1897); A nyilvános betegápolási törvény magyarázata (Bp., 1899); A közigazgatási eljárás egyszerűsítése (Bp., 1903); A közigazgatási hivatalnokok képesítése és a közigazgatási gyakorlati vizsgák (Bp., 1912). – Irod. Fejezetek a közjog és a közigazgatási jog köréből (N. K. emlékkv, szerk. Mártonffy Károly, Bp., 1932); Ravasz László és Tomcsányi Károly: N. K. emlékezete (Bp., 1942).” Forrás: http://mek.oszk.hu/00300/00355/html/ABC10888/11226.htm

Ajánlott blogposzt: http://dunaninnendunantul.blogspot.hu/2015/03/oops-hogy-kerulok-en-ide.html

Érdekes, hogy már 35 éve történt, mégis úgy emlékszem, mintha nemrég lett volna az első találkozásunk. Én, mint elsőéves „zöldfülű” kollégista jelentkeztem a kollégium kulturális bizottságába. Zoli, mint az újonnan kialakítandó kollégiumi klubhelyiség megálmodója tartott előadást a leendő klubról. Lelkesen beszélt arról, hogy minden részletre kiterjedően megtervezte a klub felújítását. A leendő berendezésből egy teáskanalat példaként körbe is adott, melyről megtudtuk, hogy hosszas keresés és utánajárás eredménye volt, míg megtalálta a klubhoz illő és költségben is megengedhető kiskanalat. A kiskanálhoz aztán még nagyon sok más berendezési tárgy, és a felújításhoz sok önként vállalt munka kellett. A klub felújítás, berendezésben már én is besegítettem, e közös munka alatt lettünk barátok.

Zoli volt a legérettebb, aki határozottan tudta, hogy mit akar. Ő volt, aki az egyetemi évek alatt már családot alapított, mert mint mondta még fiatalon akar apa lenni. Az építészmérnökséget tartotta elérendő hivatásnak, ezért még iskolát is váltott, hogy az építész oklevelet Magyarország legjobb egyetemén kapja meg. Végzés utáni is – ha találkoztunk — örömmel beszélt önálló tervezői tevékenységéről.

Egy következő találkozáskor már látszott, hogy csak a tanult szakmából nem tudott megélni. Nem adta fel, és egy változó korban új szakmát tanult az ötvösséget. Egy eldugott, sötét kis műhelyben kényszerült arra, hogy új választott szakmájának éllovasa legyen. Az ötvösök fiatalon kezdik, és sokat tanulnak, tapasztalnak mire sokak megbecsülését kiváltó egyedi, csak a mesterre jellemző ékszereket alkotnak. 

Műhelyében általában késő estig dolgozott, többször látogattam meg munkámból hazafele menet. Büszke volt saját tervezésű ékszerész üllőjére, melyhez foghatót más műhelyben én sem láttam. Az általa alkotott tárgyak hosszas tervezés és elemzés után kerültek legyártásra. Mint mondta, egyes ékszereken a nyers forma után még 50-60 órát kellett a kalapáccsal, reszelővel, és egyéb speciális szerszámokkal dolgozni, hogy a megálmodott formájuk és mintájuk meglegyen.

Úgy gondolta, hogy még rengeteg ékszertervet kell megvalósítania. Az utolsó otthon töltött este még általa megálmodott ékszerek viaszmodelljein dolgozott. Érdekes technikája volt ezeknél az ékszereknél, krumpli héjakat szárított és azokat alakította tovább viasszal, hogy a tökéletes formájuk legyen.

Évekkel ezelőtt, még arról álmodozott, hogy egy napfényes műhelyben alkothasson. Azt kívánta, hogy elől legyen a műhely és az üzlet, hátsó részen a lakása, hogy ne kelljen sokat utazással töltenie. Szomszédságába más kétkezi mesterembereket kívánt, olyanokat, akikkel még a mesterségek ünnepén dolgoztak együtt.  Most gondolom, a túlsó parton már serényen rendezi be a napfényes ötvösműhelyét, több híres ötvös biztosan szívesen fogadja szomszédjának. 

Képek ékszereiről

Ennek az antik gyufatartónak a restaurálásában segítettet Zoli. 

Erre a hétvégére már hetekkel ezelőtt elhatároztam, hogy az ünnepi hétvégére két szabadságharcos hős névtáblájáról fogok írni, és bemutatom a róluk elnevezett utcákat. Az utcákon sokszor elmegyek, de általában vagy kora reggel, vagy késő este, így aztán fényképezésre nem sok esélyem volt. A hétvége pedig igencsak borúsan kezdődött. Vasárnap ebédidőre aztán a hosszan tartó borúra megjött a derű. Én meg fogtam magam és elmentem a Dembinszky és Damjanich utcákat, és névadóik emléktábláit fotózni. Két egymással párhuzamos szomszédos utca mindkettő a Rottenbiller utcánál kezdődik, és a Dózsa György úton végződik. Az emléktáblájuk mindkettőnél az utca végén van elhelyezve. Az utcákat régóta nem nevezték át, még a második világháború előtt is így hívták ezeket az utcákat. Jól megvannak így egymás mellett egy szerb és egy lengyel származású magyar szabadságharcos Budapest hetedik kerületében.

Dembinszky Henrik, lengyel szabadsághős és az 1849-ki magyar szabadságharc alatt a honvédhadseregnek két ízben is fővezére. Szül. a krakkói vajdaságban 1791 máj. 3., megh. Párisban 1864 jun. 13. Atyja kora elhunytával anyja gondoskodott neveltetéséről. 1807. két testvérével együtt Bécsbe ment, ahol a mérnöki tudományokat tanulta; hazatérvén, a varsói nagyhercegségben katonai szolgálatba állt s 1812. Napóleon császár oldalán részt vett az oroszországi hadjáratban, majd Napóleon ellen harcolt a lipcsei csatában. 1815. elhagyva a hadsereget, megházasodott, visszavonult a magánéletbe s éveken át falun gazdálkodással töltötte idejét. Az 1830. felkelés neki is fegyvert adott a kezébe. Eleinte szerény szerepet játszott, a krakkói mozgó nemzetőrséget vezette; de utóbb gyorsan emelkedett. Első nagyobb jelentőségű haditette volt mikor Kufler mellett a maga 4000 emberével hét órán át feltartóztatta Diebeits orosz fővezér 60000 főből álló seregét. Nemsokára ezután az oroszokat tizennégy órai makacs harc után elűzte az osztrolenkai hídtól. Ama hősi tette után tábornoksággal, emez után hadosztályparancsnoksággal tüntették ki; de ezzel jóformán véget is ért fényesen indult, rövid hadvezéri pályája. Az osztrolenkai szerencsétlen csata után (1831 máj. 26.) melyben nem vett részt, a lengyel felkelés sorsa el volt döntve. D. a legutolsók közt volt, akik fegyverüket letették, sőt épp most, amikor a küzdelem már reménytelenné vált, hajtotta végre azt a hadi tettét, mely nevének a legnagyobb népszerűséget szerezte. Elválva hadosztályától, amely porosz területre lépett át, a maga csapatával az ellenségtől sűrűn megszállt területen vonult vissza Varsóba (1831 aug. elején). E merész és sikeres visszavonulásáért elnevezték lengyel Xenophon-nak; megválasztották Varsó kormányzójává és a hadsereg fővezérévé. D. dicsőségének e fényes napjai azonban nagyon rövid ideig tartottak; Varsó csakhamar az ellenség kezébe került s a szabadságharc napjának leáldozása után D. is menekülni volt kénytelen. Az emigráció legnagyobb részével együtt Párisban telepedett le s azzal az egy kivétellel, hogy 1833. Mehemed Ali egyiptomi. alkirály szolgálatában töltött néhány hónapot, a francia fővárosban élt csendes elvonultságban az 1848. febr. forradalom kitöréséig. Az egymás nyomában támadt forradalmak feltámasztották eltemetett reményeit s még egyszer a cselekvés terére ragadták a jóformán elfelejtett szabadsághőst. 1848. többször elhagyta Párist; részt vett a boroszlói és prágai kongresszusokon s a népszabadság és elnyomott hazája érdekében a magyarok és szlávok közötti ellentétek kiegyenlítésében buzgólkodott. Eközben történt, hogy Párisban megismerkedett a magyar kormány franciaországi követével, gr. Teleki Lászlóval s hogy ennek figyelmeztetésére Kossuth Lajos, mint a honvédelmi bizottság elnöke felajánlotta neki 1849 elején a válságos körülmények közé jutott felső-tiszai és középmagyarországi honvédhadsereg fővezérletét. D. habozás nélkül elfogadta az ajánlatot, január végén már Debrecenben, a kormány ideiglenes székhelyén volt, ahol oly gyorsan és titokban történt kinevezése, hogy az közmeglepetést keltett mindenfelé, mikor az új hadvezér febr. 4. első napiparancsát közzétette.

Nem tekintve azokat a személyes és politikai motívumokat, amelyek Kossuthot arra késztették, hogy a magyar hadsereg élére idegent állítson, D.-nek legközelebbi feladata az volt, hogy a Tisza vonalát megvédje az előnyomuló császári hadaktól s ezek ellen, mihelyt lehetséges, támadó hadjáratot indítson. D. el is készítette a haditerveket, de az ezek foganatosításához szükséges tényezőknek úgyszólván egyike sem állott rendelkezésére. Sem az országot, sem a népet, sem a hadsereget nem ismerte s ez utóbbit nemcsak hogy nem bírta magának megnyerni, hanem magaviseletével és intézkedéseivel egyaránt maga ellen ingerelte. Így történt, hogy mikor a támadó hadjáratra került a sor, tervei ellenére, a császáriaktól erre kényszerítve fogadta el a harcot Kápolna mellett. Védelmi állásba szorulva, a rendelkezésére álló erőt hibás dispozicióinál fogva ki nem bírta használni, mind a két napon vesztes maradt (febr. 26. 27.) s kénytelen volt egész hadseregével a Tisza mögé visszavonulni. Itt a tiszafüredi táborban a hadsereg összes tisztjei, élükön Görgey Arturral, a legnépszerűbb tábornokkal, aki már korábban szembeszállt vele, nyíltan és határozottan tiltakoztak D. fővezérsége ellen. Szemere Bertalan, a kormány bizalmi férfia maga elnökölt a tisztek emez összejövetelén s kénytelen volt követelésüknek engedve, D.-t felfüggeszteni és a hadvezérletet ideiglenesen Görgey Arthurnak átengedni. Értesítésére márc. 4. Kossuth maga is Tisza-Füredre ment Mészáros L. hadügyminiszter kíséretében; szigorú vizsgálatot tartott, de ő sem tehetett mást, minthogy D.-t - aki egyelőre lehetetlenné tette magát a hadsereg élén - felmentette s a fővezérletet ideiglenesen Görgeynek adta át. D. belenyugodott a helyzetbe s csak azt az elégtételt követelte, hogy a tisztikar eljárása rosszaltassék. Az első pillanatban az volt a szándéka, hogy az országot elhagyja; de Kossuth kértére elállt szándékától s szolgálatait továbbra is felajánlotta a kormánynak. A tényleges hadvezetésben egyideig nem vett részt. A dicsőséges tavaszi hadjáratot a Tiszától a Dunáig és Buda visszafoglalásáig nélküle küzdöttek honvédeink. Csak akkor tért vissza ismét a hadsereghez, mikor júniusban az orosz invázió áttörte az északi határokat. Az északi sereg vezérletét vette át, melynek az orosz előnyomulás feltartóztatását tették feladatává; de itt sem volt sokáig maradása, mert mikor azt a tervét, hogy seregével Galíciába törjön az orosz sereg mögé, a kormány elvetette, lemondott a hadvezérletről. A szabadságharc utolsó szakának eseményei s főkép a Kossuth és Görgey közötti viszony tűrhetetlen feszültsége még egyszer előtérbe állítják D.-t, Mikor a kormány másodszor is kénytelen volt elhagyni a fővárost s a Tisza mögé húzódva, abban a haditervben állapodott meg, hogy az összes haderőket a Tisza-Maros szögében vonja össze és itt kirésli meg a döntő ütközetet: Kossuth ismét D.-t nevezte ki fővezérré s a legválságosabb körülmények között reá bízta a hadsereg sorsát és a nemzeti ügy fegyverrel való megvédését. Nem kísérte siker D. emez utolsó vállalkozását sem, amely után nem maradt más hátra, mint a végzetes katasztrófa. Mellőzve minden egyéb tényt, amelyek tán leveszik a felelősség terhének egy részét D. vállairól, csak azt emeljük ki, hogy az általa elkövetett hibák is elégségesek voltak a nagy haditerv foganatosításának meghiúsítására. D. a Tisza jobb oldalának védelmére úgyszólván semmit sem tett s önként vonult a bal partra. Mikor a császári hadak is átkeltek a Tiszán, meg sem kisérlette komolyan feltartóztatásukat s Haynauval szemben elvesztette a szőregi csatát (aug.5.), mert teljes erejét ki nem fejtette, hanem azon igyekezett, hogy visszavonulását biztosítsa. S nem Arad felé vonult vissza, ahova Görgey hadosztálya is tartott s ahogyan a haditervben meg volt állapítva, hanem a mieinktől ostromolt Temesvár felé. Kossuth még aug. 6. Aradra rendelte D.-t s egyúttal a fővezérlet átvételére Erdélyből Bemet hívta meg; de az Aradra vonulás időközben lehetetlenné vált s D. már megkezdte a temesvári csatát (aug. 9.), mikor Bem a harctéren megjelent s a fővezérletet csataközben átvette. D ettől fogva csupán szemlélője volt a szabadságharc utolsó nagy csatájának, melynek elvesztése után is a visszavonuló hadseregnél maradt ugyan, de annak vezetésében többé részt nem vett. A katasztrófát be nem várva, a hadsereg romjaival és a kormány bujdosásnak indult tagjaival együtt hagyta el az országot s keresett menedéket a török birodalom területén. Működése a magyar szabadságharcban hosszú életének fényes epizódja ugyan, de a végzet úgy akarta, hogy e nagy év történetének lapjain az ő nevéhez egy jelentékenyebb hadi siker emléke se fűződjék.

Hazánkat elhagyva Widdinbe, majd innen Sumlába ment, ahol mint honosított francia, a köztársaság követségének segélyével kieszközölte szabadon bocsájtatását. 1850 óta ismét Párist választotta tartózkodása helyéül s itt élt haláláig. Emez évek alatt írta meg s adta ki emlékiratait az 1848-49. magyar hadjáratról (Mémoires sur la guerre de Hongrie 1848-49. Paris 1849), amely mű az ő ebben való részvételének epilogiája. Korábbi években jelentek meg tőle Emlékiratai az 1830-ki lengyel felkelésről és Kurzsanyból Varsóba történt híres visszavonulásának elbeszélése. Legkimerítőbben foglalkozik a magyar szabadságharcban való részvételével Danzer A.: D. in Ungarn nach den hinterlass. Papieren des Generals (2 Bde,Wien, 1873) c. munkájában. Magyar fordításban (Törs Kálmán) kiadta az Athenaeum 1874. Erre hosszú, több füzetre terjedő cáfolatot irt Görgey Arthur, Demár János név alatt a Budapesti Szemle 1875. évfolyamában. V. ö. Id. Görgey István, 1848 és 1849-ből (különösen a III-ik köt.). Leánya, D. Ilona, mint írónő tett hírnévre szert. Művei közül említendők: Mémoires sur la vie d"une jeune fille polonaise (1841); Causeries du Dimanche au profit des ouvriers (1867) stb. Gubernatis: Dict 808 l. Forrás: Pallas Nagylexikon Forrás: http://www.kislexikon.hu/dembinszky.html

Damjanich János, egyike az 1848-49-iki magyar szabadságharc leghívebb s legvitézebb katonáinak s az aradi vértanúknak, szül. a bánsági 2-ik határőrezred Stása községében 1804. A cs. hadsereg 61. számú gyalogezredében kezdte meg hadi szolgálatát s bár nyíltan kifejezett magyar hazafisága és szabadelvűsége ismeretes volt, pontos kötelességteljesítése s férfias tulajdonai jutalmául fokonkint századosi rangra emelkedett. Ily állásban találta az 1848-iki nagy átalakulás, melynek folytán a magyar kormány közbenjárására a Szegeden megalakított s csakhamar híressé vált 3-ik honvédzászlóalj őrnagyává neveztetett ki.

A gyakorlatlan újoncokból álló zászlóaljat rendkívüli eréllyel rendezte, oktatta s fegyelmezte a szigorú, de igazságos, s azért népszerű és tisztelve szeretett katona, s a 3-ik honvédzászlóalj, vitéz őrnagya példája által lelkesítve, csakhamar kitünteté magát a pártütő rácok elleni csatákban. Nemzetiségére nézve óhitű szerb volt ugyan, de legnagyobb ellensége s legveszedelmesebb ostora s réme lett a magyar testvérek ellen fellázadt fajrokonainak. Egy kiáltványban kiírtással fenyegeti őket, kijelenti, hogy utoljára magát is főbe lövi, mint utolsó rácot. 1848 vége felé, együtt működve Kiss Ernő és Vetter tábornokokkal a fellázadt alvidéken, az alibunári s lágerdorfi győzelmeket ő vívta ki, személyesen vezetve a rohamot a híres csatákban, s vitézsége méltó díjául ezredessé neveztetvén ki; az 1849. év elején pedig, midőn a Bánságban működő hadsereg nagyobb része a Közép-Tiszához rendeltetett fel, Vécsey tábornoktól a 3-ik hadtest parancsnokságát vette át, ekkor már maga is tábornok. E vezérlete alá vett s példáján lelkesülő hadtestnél egy sem volt vitézebb a szabadságharc összes katonái közt; bámulandó hősiességgel követte mindig elől járó vezérét a csatákba s mindig csak győzött, sohasem hátrált, s a legdöntőbb ütközetek szerencsés sikerét leginkább neki lehetett köszönni. 1849 márc. elején e hadtesttel vívta ki a nagyfontosságú szolnoki győzelmet, mely alkalommal Karger osztrák hadvezér dandára majdnem egészen megsemmisült, s mely a következő győzelmek láncolatának dicsőséges előjátéka volt. Katonái csodával határos vitézsége mellett a gyors és jó tapintatú intézkedés érdeme egyenesen neki tulajdonítható, ki nálánál tudósabb táborkara jól kidolgozott terveit a legnagyobb eréllyel s pontossággal hajtotta végre. E csatákban a 3-ik s 9-ik zászlóalj s a veressipkások csodával határos dolgokat vittek végbe, melyek a hadviselés történetében majdnem páratlanul állanak.

Damjanich e csata után, katonai érdemeinek polgári jutalmául, a szolnoki kerület országgyűlési képviselőjévé választatott, mit ő szívesen fogadott ugyan, de kikérte választóitól, hogy inkább a csaták tüzébe engedjék őt menni, mint a zöld asztalhoz, mert ő harcolni s verekedni tud és akar, de beszélni nem s nagyobb élvezet neki az ütközet zaja s az ágyuk dörgése, mint a legékesebb szónoklat. Mert bár a politikában is határozott szabad nézetekkel bírt s demokrata-republikánus érzelmeket táplált, nem szerette a politizáló katonákat. «Sohase okoskodjunk mi», szokta ezeknek mondani, «hanem verjük meg az ellenséget, a többit majd elvégzi Kossuth Lajos». Midőn azután megkezdődött a magyar hadsereg általános előnyomulása a főváros felé Görgey fővezérlete alatt, Damjanich e hadjáratban is előkelő részt vett. A horti és hatvani győzelem után, a tápióbicskei csatánál, hol Klapka hadtestét Jelasich túlnyomó serege tetemes veszteséggel járó visszavonulásra kényszeríté, a segélyére érkező Damjanich vitézsége fordítá meg a csata sorsát, s ő változtatá a fenyegető kudarcot fényes győzelemmé. Az isaszegi véres ütközetben is ő és győzhetetlen hadteste harcolt döntő eredménnyel, úgy hogy Kossuth, midőn előtte a hadsereg Gödöllőn elvonult, a 3-ik és 9-ik zászlóalj előtt kegyeletes tisztelettel emelte le kalapját. Midőn Kossuth a függetlenségi nyilatkozatra elkészülve, erre nézve a hadsereg vezéreinek véleményét hallani akarta, Damjanich, aki már vérmérsékleténél fogva is merész és szenvedélyes katona volt, nem pedig óvatos és megfontoló diplomata, határozottan Kossuth nézetéhez csatlakozott. Az ápril 7-én tartott hadi tanácsban elhatároztatván az osztrák seregek által szorongatott komáromi vár felmentése, Görgey terve szerint Aulich tábornok az osztrák seregek nyugtalanítása s félrevezetése céljából Pest tájékán maradt, ő maga pedig az első, harmadik és hetedik hadtestekkel, Klapka, Damjanich és Gáspár (utóbb Pöltenberg) vezérlete alatt Vác felé vonult, mely várost april 8-án ostromolták s foglalták el az ellenségtől, mely alkalommal a császáriak részéről Götz tábornok is halálosan megsebesült a csatamezőn. Damjanich ez ostromban is legnagyobb részt vett s vitéz tanítványaival a csodaszerű bátorság fényes példáit adta. De említett folytonos diadalai legmagasabb tetőpontját az ápril 19-én vívott nagysarlói ütközet képezé, melynek természetes és szükséges következménye lett a komáromi vár célba vett fölmentése. Damjanich ápril 18., a Görgey fővezérsége alatt álló hadsereg derekával Kálnál tanyázott, s megtudván, hogy 20 ezer császári katona Nagy-Sarlón tart állomást, Aschermann táborkari főnöke segélyével azonnal megtette a szükséges intézkedéseket, 19-én hajnalban megtámadta az ellenséget s iszonyú nehéz harc után, kartácszápor közt, oly vakmerően rohant előre, hogy dél felé már az ellenség futásnak eredt s a hely a magyar sereg birtokában volt. A komáromi vár felszabadítása után, melyben Damjanich hadteste szintén jelentékeny részt vett, Görgey, ki személyesen akarta vezetni Buda ostromát, Damjanichnak adta át ideiglenesen a hadügyi tárca vezetését, melyet ekkor, bár a kormány székhelyétől távol, ő viselt. Ekkor azonban Damjanichot, s ez által a szabadságharc ügyét, az a váratlan szerencsétlenség érte, hogy a Debrecenbe indulása előtti napon, kocsizás közben, szekere felfordult s lábát bokában eltörte, s hosszabb ideig ágyhoz volt szögezve. Annyira azonban mégis fölépült, hogy bár csatába többé nem mehetett, július hó elején, midőn a forradalmi kormány a fővárost másodszor is kénytelen volt elhagyni, levitethette magát az aradi várba, melynek parancsnokságát bízták hű kezeire. A várat védelmi állapotba helyezé, s midőn a világosvári fegyverletétel után a császáriak ostrom alá fogták Aradot s alkudozót küldtek hozzá a várba, ennek átadását kívánva, ő alkudozni nem akart s végre azt üzente, hogy «az aradi várat egy szál kozáknak is megadja, de az egész osztrák sereg ellenében, utolsó csepp vérig védi magát». Most már a vár átvétele Buturlin orosz tábornokra bízatott, s ennek meg is adta magát s Damjanich, mint kegyelemre biz ott fogoly, az osztrákoknak kiadatott. Buturlin azzal vádoltatott, hogy az aradi várőrségnek s parancsnokának szabad elköltözést igért, de adott szavát megszegte; Butulin védekezett e vád ellen s a kérdés eldöntetlen maradt. A fogoly hős az elfoglalt várban hadi törvényszék elé állíttatott s 12 tábornok társával együtt kötél általi halálra ítéltetett. Bátorsága s lelki ereje és nyugalma azonban itt se hagyja el, s midőn a kivégzés helyére bénultsága miatt szekéren vitetve későbben érkezik s több vitéz pályatársát látja maga előtt kivégeztetni, azt a derült megjegyzést teszi; «mily furcsa dolog, hogy én, aki az ellenséggel szemközt mindig elől jártam, most mint utolsó zárom be bajtársaim hősi menetét».

Damjanich tábornok a legérdekesebb és legsajátságosabb egyéniségek közé tartozott. Testalkata magas, erős, zömök, majdnem óriásinak mondható; szemeiben tűz, melegség s határozott jellem kifejezése; hangja csengő s erőteljes; tekintete és szavai teljes összhangban bátor, heves, szenvedélyes egyéniségével s bajnoki, herkulesi hatalmas alakjával; barna, piros, teli arcát erős, fényes fekete szakáll köríti; a legerősebb, legizmosabb testben, a legerélyesebb lélek lakozott. Tudományosan műveltebb vezértársai is elismerték, hogy rendkívüli bátorsága, határozottsága, elszántsága a veszélyek közt s bámulandó halálmegvetése, kitartása és lángoló hazaszeretete őt a forradalmi hadsereg legtöbb sikert s eredményt felmutató, legfényesebb győzelmeket arató vezérévé tették. Nem volt tervkészítő tudós taktikus, s fővezéri tehetséget nem is igényelt magának, és mint saját tehetségeit soha túl nem becsülő, szerény, egyszerű férfi, soha sem törekedett a legfőbb katonai hatalomra; de ha elméleti magasabb képességgel nem bírt is, a sikerre vezető gyakorlati tekintetben, a csatamezőn igen jól tudta felhasználni a viszonyokat s körülményeket, gyorsan feltalálni magát a legkétesebb helyzetekben s célszerűen intézkedni a harc minden fordulatában. S e tulajdonaival több eredményt vívott ki s több győzelmet nyert, mint a híres strategusok. E részben a derék Aschermann Ferenc tábori hadsegéde s tanácsadója volt leginkább segélyére, kit rendkívül szeretett s ki legjobban értett hozzá, hogy őt felhevüléseiben szelídítse s mérsékelje. Bár azt szokta mondani magáról, hogy ő beszélni nem tud, csak verekedni, sajátságos katonai ékesszólással rendelkezett, mellyel - hozzájárulván példaadó személyes bátorsága s népszerű bánásmódja, mert minden jó közvitézt szeretett, becsült s barátjának nevezett - katonáit egész a dühösségig tudta fanatizálni, kik vezérlete alatt vakmerően rohantak szuronyszegezve a dörgő ágyútelepekre s a lovas tömegek ellen. E nemű, napóleoni modorú ékesszólásának számos példái maradtak fenn. Például a szolnoki csata után így szólott, még pedig levett föveggel, tisztelete jeléül, kedves harmadik zászlóalja vitézeihez: «Fiuk, megérdemelnétek, hogy mindnyájan tisztekké legyetek, de hol volna akkor az én harmadik zászlóaljam?» Katonáival együtt evett, ivott, tanyázott örömben és búban, bőségben és szükségben s a közhonvédet is barátilag ölelte, ha az magát a csatában kitünteté; míg ellenben a gyáva, silány katonákat a legnagyobb szigorral üldözte s büntette, olykor közéjük is lövetett. Ilyen volt Damjanich tábornok, kinek legnagyobb öröme volt a merész támadás s ki a rohamot a «csaták poézisének» nevezé. Vezértársai közül nem kedvelte azokat, kiknek forradalmi érzelmeiben kételkedett, mint a nagytehetségű Vettert, kinek megbuktatására s Görgeynek fővezérré neveztetésére mindent elkövetett. Görgey sem volt eleinte kedvence, kit vegytani szenvedélye miatt «patikárusnak» nevezett, de azután, megismervén jeles tulajdonait, nagy tehetségét s személyes vitézségét, megkedvelte, nagyra becsülte s vakon engedelmeskedett rendeleteinek.

Kossuth Lajost mindenek felett bálványozta, mert maga is radikális-demokrata s republikánus érzelmű volt, azért a polgári kormány ellen hangolt, lázongó tisztek Görgey körében a szabadságharc utolsó stádiumában tartottak tőle, s tarthattak is, mert Damjanich, elvei védelmében, a legkegyetlenebb rendszabályoktól sem rettent vissza; igy p. a császári proklamációkat terjesztő lelkészeket, kik ez eljárásra többnyire kényszerítve voltak, kímélet nélkül főbe lövette, s Horváth Mihály püspöknek csak nehezen lehetett nála kieszközölni, hogy e menthetetlen terrorizmust beszüntesse. Pedig e szigorú terrorista a legjobb szívű, emberszerető, derült kedélyű, kedves és nyájas társalgó is volt, gazdag költői érrel kedélyében s mély érzelmekkel szívében; a jeles költőknek s művészeknek, különösen Vörösmartynak tisztelője s barátja. A hős tábornok gyászoló özvegye, szül. Csernovics úrhölgy, a budapesti jótékony nőegyletek élén áll, az emberszeretet s nőnevelés szent hivatását gyakorolja, s a nemzeti költők és társaskörök kegyeletes kultuszának méltán tisztelt tárgya. Forrás: http://mek.oszk.hu/00000/00060/html/024/pc002487.html  

Király utca 76, egyszerű sarki bérház, málló vakolattal és félig leszakadt erkélyekkel. Szomorú látvány látni egy hajdan volt nagypolgári bérpalota épületét, ahol egy magyar atomtudós megszületet. Sokszor gondolkodom azon, hogy mi is kell egy kimagasló tudományos teljesítményhez. Elegendő jó géneket örökölni? Jó iskolában szorgalmasan kell tanulni?

Születésének századik évfordulójára Czeizel Endre a Magyar Tudomány folyóiratba írt egy jó elemző cikket Wigner Jenőről, ebből a cikkből idézek részleteket, melyek alapján eldönthető. hogy Wigner Jenő miért és hogyan lett atomtudós. Az mindenesetre érdekes, hogy ez a születési hely nem messze van attól, ahol a többi magyar származású atomtudós is született.

Wigner Jenő Budapesten született 1902. november 17-én. Akkor a VII. kerületben, a Király utca 76. szám alatt laktak. A Jenő Pál nevet kapta, de a családban Jancsinak hívták. (Az USA-ban Jenő keresztnevét Eugene-nek fordították.) A kisfiú 3 éves korában kezdett beszélni. Rövidlátó volt, emiatt korán szemüvegre szorult, amely a gyerekek szokásos játékaiban és a sportban hátráltatta. Sétálni, sőt nagy gyalogtúrákat tenni azonban szeretett. A családban németül és magyarul beszéltek, de francia nevelőnője a francia nyelvbe is bevezette. (Angolul csak 28 éves korában kezdett tanulni.) Zongorázni is taníttatták, de nem volt elég tehetséges. Polgári jómódban éltek, két szolgálólányuk volt, naponta ötször étkeztek, de azért a kisfiú nővérével és húgával egy szobában aludt. Viszont külön könyvtárszobájuk volt, a "kis Jancsi" a magyar költőket (főleg Vörösmartyt) szerette.

Az elemi iskolát 5 éves korában magántanulóként kezdte. 9 évesen, a 3. osztályban folytatta tanulmányait nyilvános iskolában. 11 éves korában nagy beteg lett, baját tbc-nek gondolták, ezért hosszabb időre az ausztriai havasokba küldték szanatóriumba. Hat hét után derült ki, hogy a diagnózis téves. Wigner Jenő attól kezdve gyanakvó volt az orvosok szaktudását illetően, és magát "betegesnek" tartotta.

13 éves korában, tehát 1915-ben jómódú szülei a fasori evangélikus gimnáziumba (hivatalosan Ágostai Hitvallású Evangélikus Főgimnáziumba) íratták be. Ottani tanárai életre szóló hatást gyakoroltak rá (Kovács, 2001). Wigner (1973) különösen matematika tanárára emlékezett vissza nagy tisztelettel: "Rátz László volt az a tanár, akitől a legtöbbet tanultam. Hihetetlenül sokat tett, hogy felkeltse a tanulók érdeklődését a matematika iránt. Megalapította a Középiskolai Matematikai Lapokat, és könyveket írt matematikai problémákról, amelyek rávilágítottak ezen problémák legegyszerűbb megoldásaira. Még mindig megvannak ezek a könyveim, és ha fáradt vagyok, azzal foglalom el magam, hogy megoldjam ezeket a feladatokat." Bensőséges kapcsolatuk a fiú tífuszbetegségének "köszönhető". A kis Jenő emiatt négy hónapot hiányzott az iskolából, ezért pótló vizsgát kellett tennie. Mégpedig Rátz Lászlónál, aki ekkor győződhetett meg a fiú kivételes képességeiről. Ettől kezdve amolyan atya-fiú kapcsolat szövődött köztük. Tanára többször a lakására is meghívta "kávézni", több érdekes matematikai könyvet is kölcsönzött neki, és ezekből - mint Wigner írta - "nemcsak matematikát tanultam, de csodálatot is szereztem a következtetések bámulatos ügyes egymáshoz szövése iránt is. Megértettem nagyon korán, hogy ez a matematika lényege, ez a matematikus művészete is és elhivatottsága." Így érthető meg, hogy USA-beli munkahelyein a szobájában Rátz László képe tekintett rá és látogatóira (világhírnevet szerezve ezzel tanárának), de Nobel-előadásában (Wigner, 1968) is megemlékezett róla. Talán itt is érdemes kitérni még arra, hogy Rátz Lászlót a korábbi igazgató nyugdíjba menetele után jelölték e posztra, és el is vállalta, de 5 év után lemondott az iskolaigazgatóságról, mert annyira szeretett tanítani. Wigner Jenő (1973) a többi tanárára is szépen emlékezett: "Kubacska természetrajzot tanított, és nagyon sokáig nem tudtam, mit szeretek jobban, a növénytant vagy a matematikai fizikát. A fizikát... Mikola Sándortól tanultuk, és büszkén mondhatom, hogy két év után annyit tudtam, hogy a fizikai kurzus, a Budapesti Műegyetemen vagy a berlini Technische Hochschulen majdnem teljesen ismétlésnek tűnt fel." Bár az igazsághoz tartozik az is, hogy a Mikola által írt tankönyv szerint: "Atomok és molekulák talán léteznek, de ez lényegtelen a fizika szempontjából..." A hittant a zsidó osztályban tanulta. Nagyon jó tanuló volt, a testnevelés és az ének kivételével minden tantárgyból mindig jelese volt. Az önképzőköri munkában is részt vett. 1919 februárjában érdemkönyvi megörökítést nyert Wigner Jenő, VII. o. t. tanulmánya a relativitáselméletről.

1917-ben, 19 éves korában, tehát még serdülőként Wigner Jenő áttért az evangélikus vallásra. Ennek a története tanulságos. Apja gyárában az I. világháború alatt a munkások között az agitátorok a kommunista eszméket kezdtek terjeszteni. Az agitátorok többsége zsidó származású volt, ez annyira felháborította a "kapitalista" igazgatót, hogy elhatározta, családjával együtt kikeresztelkedik. A vallás megválasztásában közös fasori evangélikus gimnáziumuknak lehetett meghatározó szerepe. A kommün is súlyos bajokat hozott a családra. Az apát kidobták az állásából, a helyére felkészületlen, de politikailag megbízható vezetőt neveztek ki. A gyár rövid hónapok alatt tönkrement. A Wigner-család 1919 márciusában ezért Ausztriába távozott az ottani rokonokhoz. Horthy bevonulása után tértek vissza, és az apja visszakapta pozícióját a gyárban. Később Wigner Jenő antikommunista érzelmeit mindezekre a tapasztalatokra vezette vissza.

Wigner Jenő 1920-ban érettségizett, pályaválasztásáról édesapja döntött (Marx, 2000). A fiatalember fizikus szeretett volna lenni, de édesapja kérdésére: - "Mondd, fiam, ebben az országban hány fizikusi állás lehet?" némi túlzással négyre becsülte. (A valóságban csak három volt: kettő Budapesten, egy Szegeden, ők sem tudósként, hanem tanárként dolgoztak.) -"És azt hiszed, hogy te fogod megkapni a négy állás egyikét?" - kérdezte az apja, majd azt javasolta, hogy vegyészmérnök legyen. Nagy örömére a fia emellett döntött. Wigner Antal ugyanis saját gyárában képzelte el a fia jövőjét. Mint később kiderült, a döntés helyesnek bizonyult Wigner Jenő szerint is: "Nagy szerencsém volt, hogy vegyészmérnökként fejeztem be tanulmányaimat", mivel kémiai felkészültsége - a fizikus kollégáival való együttműködés és versengés során - sok előnnyel járt a modern atomfizika területén.

A barna hajú, kékszemű, 170 cm magas és 70 kg testsúlyú fiatalember egyetemi tanulmányait a budapesti Műegyetemen kezdte meg az 1920/21 tanévben, ahol - többek között - a bőrcserzés technológiáját is megtanulta. Hamarosan csalódnia kellett: egyrészt nem volt elragadtatva a színvonaltól, másrészt ekkor tombolt az ellenforradalom és kapott hivatalos alapot az antiszemitizmus Magyarországon. Wigner Jenőt zsidósága miatt három fiatalember korábban bántalmazta is. Erről nem szeretett beszélni, és amikor Enrico Fermi felesége, Laura (1968) megveretésének súlyosságáról kérdezte, csak annyit mondott: - Nem nagyon..., és hozzátette, nem is biztos, hogy a származása miatt történt. A nyári vakáció idején édesapja Berlinbe vitte, ahol betekintettek a Charlottenburgban működő műegyetemi oktatási rendszerbe. Tetszett nekik a gyakorlatias képzés, ezért tanulmányait az 1921. tanévtől a berlini Technische Hochschuléban folytatta. Harmadéves korában kezdett járni a Kaiser Wilhelm Institut fizikai szemináriumára, ott ismerhette meg Einsteint, Planckot, von Lauét és a modern fizika többi meghatározó személyiségét. 1925-ben vegyészmérnöki diplomát szerzett, a Molekulák képződése és szétesése című disszertációját Polányi Mihály professzor vezetése mellett készítette el, és eredményeit mesterével együtt publikálta a Zeitschrift für Physikben.

Tudományos karrierje és házasságai

Pályáját itthon kezdte meg 1925-ben és 1926-ban. Másfél évig, a budapesti Mauthner Bőrgyárban dolgozott vegyészmérnökként, így valóra váltotta édesapja tervét és álmát - de csak rövid időre. Nem érezte jól magát az üzemben, inkább az általa megrendelt Zeitschrift für Physikben a fizikusok: Max Born, Pascal Jordan és mások tanulmányait olvasta. Ők akkor "szülték meg" a kvantummechanikát és Wigner Jenő nem akart kimaradni a fizika forradalmából.

Örömmel fogadta el ezért a talentumának és Polányi Mihály közbenjárásának köszönhetően érkező meghívást a nagyhírű Kaiser Wilhelm (Vilmos Császár) Intézetbe. 1926/27-ben a berlini egyetemen tanársegédként dolgozott. Fizetése azonban igen alacsony volt, havi 135 márka 71 pfennig. Főnöke, Polányi Mihály arra kérte, derítse ki, miért szeretnek az atomok a kristályok szimmetriasíkjaiban, az ún. szimmetriapontokban lenni. Ekkor jött rá Wigner, hogy a négydimenziós szimmetria centrális szerepet játszik a kvantummechanikában. Neumann és Szilárd lelkesedtek a felismeréséért, sokan azonban nem érzékelték ennek fontosságát. Wigner később is a szimmetriát tartotta a világ egyik legfontosabb szabályszerűségének, a törvények törvényének. Egy kivétellel: "Hogy fiúnak születni szerencsésebb-e vagy leánynak? A férfi a szerencsésebb, hiszen ő csókolhatja meg a leányt!" (Ő még nem érzékelte az új generációk e téren is bekövetkező szimmetriáját...)

Az 1927/28 tanévben a göttingeni egyetemen lett tanársegéd David Hilbert mellett, aki ekkor a matematika legnagyobb élő alakjának számított. (Neumann János is egy ideig az ő tanársegédjeként dolgozott.) Hilbert azonban akkor már súlyos beteg volt, vele alig találkozott, mégis ott írta meg tanulmányát a kémiai reakciókról, amelyben leírta az atomok "perdületét" (ezt angolul azóta spinnek nevezik). Wigner már 1928-ban visszatért a berlini Technische Hochschuleba, ahol meghívott előadóként dolgozott 1930-tól 1933-ig mint vendégprofesszor, akkor már 450 márka havi fizetésért.

1930-ban elfogadta az USA-ba szóló meghívást, elsősorban azért, hogy az addig csak "térképen ismert" ország valóságossá váljon számára. Emellett az európai tudósok számára hihetetlenül magas fizetési ajánlat is motiválta. Jó barátja Neumann János már a húszas években megérezte a náci fasizmus veszélyét, ezért az USA-ban, Princetonban vállalt állást. (Wigner egyszer kijelentette: "Én csak egyetlen lángelmét ismerek: Neumann Jánost!" - pedig Einsteint is ismerte...) Wigner Neumann János révén kapott meghívást, és az ő biztatására fogadta el a Princetoni Egyetem előadói állását 1930 októberétől, havi 700 dollárért. Ekkor írta le: "Sohasem láttam ennyi pénzt egy rakásban!" Később, 1931 és 1935 között félállású professzorként, az 1935/36-os tanévben pedig már vendégprofesszorként dolgozott a Princetoni Egyetemen. Hitler ugyanis 1933-ban hatalomra jutott Németországban, és ez eldöntötte Wigner sorsát is - az USA-t kellett új hazájául választania. De mint első USA-beli tanítványa, Frederick Seitz (1995), később az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának elnöke a halálakor írt nekrológjában is megemlítette: Wigner kezdetben nehezen találta meg helyét Princetonban, sokáig gyötörte a honvágy. Ráadásul 1939-ben meg is betegedett, sárgasága miatt hosszas kórházi kezelésben részesült, valószínűleg májgyulladása lehetett.

Wigner Jenő tehát 1926 őszén lényegében elhagyta Magyarországot, de a nyári szabadságát, sőt némelykor a karácsonyi vakációt is 1933-ig Alsógödön, a család Duna menti nyaralójában töltötte. Ott tudott legjobban gondolkodni és alkotni, Alsógödön írta meg egyik főművét, a Csoportelmélet és annak alkalmazása az atomszínképek kvantummechanikájára, amely 1931-ben jelent meg németül, majd később angolul, japánul és magyarul. A 20-as és a 30-as években azért is rendszeresen hazalátogatott, hogy részt vegyen barátja, a kiváló professzor, Ortvay Rudolf által szervezetett fizikai kollokviumokon. Ortvay ösztönzésére Klebersberg Kuno miniszter meg is hívta Wignert professzornak a szívügyének tekintett új szegedi egyetemre, az elméleti fizikai tanszékre. Wigner Jenő ezt udvarias levélben elutasította, kifejezve véleményét, hogy egy új oktatási miniszter mellett nem látná biztosítottnak hazai működését. (Végül a fiatal Bay Zoltánt nevezték ki.) Izraelből is kapott meghívást a Hebrew Egyetemre, ezt sem fogadta el, Farkas László kinevezését támogatta. Az USA-ból - a hosszú, 11 napos hajóút miatt - már nehezebb volt itthoni látogatásait megszervezni, de azért 1934 nyarát még Gödön töltötte. Ezt követően kísérte el húga az USA-ba és lakott ott vele fél évig (ekkor találkozott Dirac-kal). Wigner Jenő 1939-ben a szüleit is az USA-ba hozatta. Mindezeket Wignernek (1972) Ortvay Rudolffal való levélváltásaiból tudjuk, 1939. február 28-án vetette papírra következő sorait: "Nagyon fáj nekem, hogy mind jobban érzem, mint szakadok el végképpen Magyarországtól. Ha már nagyon régen is van, hogy nem lakom Magyarországon, eddig még nagyon sok szál kapcsolt oda, és fontos volt nekem, hogy mi történik Nálatok, mit gondolnak az emberek Budapesten. Most kezdek úgy érezni, hogy nincs semmi vágyam a régi hontársaimat valamiről is meggyőzni, mindegy kezd nekem lenni, hogy mi történik Magyarországon... Ez persze nagyon fájdalmas processus, és soha sem éreztem élénkebben, hogy milyen nehéz elszakadni..." E sorokat egyaránt motiválhatta a magyarországi politikai helyzet alakulása miatti aggodalom, valamint félelme leveleinek hatósági ellenőrzésétől. Az utóbbira utalhat következő mondata is: "...most szüleim is itt vannak, (sajnos csak rövid látogatásra) és velük sem beszélek sokat politikáról, legalább is magyar politikáról soha." A szülei azonban a háború kitörése miatt már nem is tértek vissza hazájukba - noha nem érezték jól magukat az USA-ban, amiben közrejátszhatott az angol nyelvtudás hiánya is.

Wigner Jenő állását 1936-ban Princetonban nem hosszabbították meg, amely súlyos egzisztenciális és önértékelésbeli sokkot okozott neki. Ekkor - 1936 és 1938 között - Madisonban, a Wisconsini Egyetemen lett fizikus professzor. Új munkahelyén nagyon jól érezte magát: "Wisconsinban értettem meg, hogy Princetonban boldogtalan voltam. Jót tettek velem, hogy kidobtak. Wisconsinban tanultam meg szeretni Amerikát, ott lettem amerikai." 1937. január 8-án kapta meg az amerikai állampolgárságot. Wisconsinban ismerkedett meg a zsidó származású Amelia Zipora Frank fizikushallgatóval, akit 30 éves korában, 1936. december 23-án vett nőül. Ekkor Wigner Jenő 34 éves volt. Feleségét azonban 9 hónap után, súlyos öröklött szívbetegsége miatt elvesztette. 1937. augusztus 16-án halt meg, így gyermekük sem lett.

Wigner Jenő 1938-ban visszatért Princetonba, noha jól érezte magát Madisonban, de így könnyebb volt feledni családi tragédiáját. 1971 nyaráig, nyugdíjba vonulásáig dolgozott Princetonban, az egyre világhírűbb egyetemen, a matematikai fizika professzoraként. Élete végéig Princetonban élt, igen aktívan.

1941. június 4-én vezette oltárhoz a vele egyidős Mary Annette Wheeler fizikust, akivel annak rák okozta haláláig, 1977. november 8-áig élt együtt. Feleségének bátyja, John Wheeler is híres fizikus volt, N. Bohrral együtt dolgozta ki a maghasadás elméletét. Mary Anette Wheelerről írta Wigner Jenő levelében Szirmai Endrének (1978): "Ő Vermontban született, Massachusettsben nevelkedett fel, korai bevándorlók ivadéka volt." Náluk is érvényesült tehát az amerikai kultúra egyik legnagyobb vívmánya: az olvasztótégely effektus, aminek köszönhetően az ős és új bevándorlók vallástól és más kulturális gyökerektől függetlenül találnak egymásra. Mary Annette Wheeler a Yale Egyetemet végezte el, és egyike lett a kevés USA-beli női fizikus professzoroknak. 36 évig tartó kapcsolatuknak gyümölcse volt két gyermekük, akik már nem tudnak magyarul. David 1942. augusztus 17-én született, matematikus lett. Házassága Pia Bauerrel gyermektelen maradt. Lányuk, Martha 1944. szeptember 11-én látta meg a napvilágot. A neves közgazdász professzorhoz, Charles Uptonhoz kötötte életét. Két lányuk - Mary és Margaret - született.

A II. világháború közeledtével Wigner Jenő más fontos feladatai miatt tartós mentességet kapott egyetemi kötelezettségei alól. Az a fenyegetés, hogy a náci-Németország atombombát állíthat elő, az európai, elsősorban a magyar származású fizikusokban súlyos aggodalmat keltett (Marx, 2000). Wigner és Szilárd ezért 1939. július 16-án felkereste Einsteint, és levelet írtak a belga királynőnek annak érdekében, hogy megakadályozzák a Belga-Kongóban levő uránkincsnek német kézbe kerülését. A Szilárd Leó ösztönzésére Einstein által diktált levelet Wigner jegyezte le és fordította németről angolra. A postás szerepét vállaló Szilárd végül mégsem küldte el ezt a levelet, félve, hogy a német kémelhárítás kezébe kerül. 1939. augusztus 2-án azután Szilárd újra, most Teller Edével, felkereste Einsteint egy újabb levéltervezettel, amelyet Roosevelt elnöknek javasolt elküldeni. Einstein aláírta és Szilárd - személyes kapcsolatai révén - eljuttatta az elnöknek. Érdemes a levél néhány mondatát idézni: "...Az utóbbi négy hónap folyamán Joliot franciaországi, csakúgy, mint Fermi és Szilárd amerikai munkája lehetségessé tette, hogy egy nukleáris láncreakciót indítsanak be nagy tömegű urániumban, ami hatalmas mennyiségű energiát....hozna létre.... Ez az új jelenség bombák tervezéséhez is vezetne, és elképzelhető....hogy rendkívüli erősségű bombákat lehetne így előállítani.... Légi szállításhoz viszont ezek a bombák túl nehéznek bizonyulnának..." Végeredményben ez a levél vezetett az atombomba előállításához. Wigner Jenő 1942 tavaszától 1945 nyaráig a Chicagói Egyetem Metallurgiai Laboratóriumában (ez volt a fedőneve az atombomba előállítását végző Manhattan-program egyik intézményének) dolgozott. Itt Wigner munkája meghatározó jelentőségűnek bizonyult, ő tervezte a hanfordi reaktorokat, amelyek plutóniumot termeltek az atombombához (pl. a Nagasakira ledobott bombához). Az önfenntartó láncreakció 1942. december 2-ai megvalósulása után az ő chianti borával ünnepelte meg a sikert a négy alkotó: Szilárd Leó, Enrico Fermi, Arthur H. Compton és Wigner Jenő. Németország kapitulációja után ő is aláírta azt a petíciót, amely az atombomba Japánban történő bevetése ellen tiltakozott. Ennek nem lett foganatja, ezért élete végéig lelkiismeret-furdalás kínozta Hiroshima és Nagasaki áldozatai miatt.

1946-ban és 1947-ben Oak Ridge-ben, a Clinton Vegyiművek kutatási és fejlesztési igazgatójaként atomreaktorok tervezésében és előállításában vett részt. 37 szabadalma kellően bizonyítja aktivitását e téren, ezért őt tekintik a világ első reaktormérnökének. Alwin Weinberg (1995) szerint: "Az atomenergia újjászületéséhez a nukleáris közösség szigorú és aprólékos figyelmére van szükség a minőségi és biztonsági követelmények tekintetében és arra az intellektuális felelősségérzetre, ami az atommérnöki szakma megalapítóját, Wigner Jenőt jellemezte." Az Egyesült Nemzetek "Atom a Békéért" Díját 1960-ban - Niels Bohr (1957) és Hevesy György (1958) után - harmadikként kapta meg Szilárd Leóval. 1963-tól a polgári védelem Harbor Projectjének volt az igazgatója, így próbált küzdeni a "megelőző csapás" és a "kölcsönösen biztosított elpusztítás" (mutually assured destruction = "MAD") őrült stratégiája ellen.

A fizikai Nobel-díjat 1963-ban kapta meg "az atommag és az elemi részecskék elméletéhez való hozzájárulásáért, főként az alapvető szimmetriaelvek felfedezése és alkalmazása révén." Sajnos az apja már előbb meghalt, nem érhette meg, hogy a fia eljutott a csúcsra, igazolva, hogy ugyan nem váltotta valóra édesapja terveit, teljesítményével mégis felülmúlta szüleinek minden reményét.

1971-ben, 68 évesen nyugdíjba vonult, de ezután is vállalt előadássorozatokat és szemináriumokat különböző USA-beli és más egyetemeken. Magyarországra is többször hazalátogatott az 1970-80-as években, amikor számos kitüntetésben részesült.

Második feleségének halála után 1979. december 29-én ( az akkor 77 éves Wigner Jenő ( elvette Eileen Claire Pattont, Donald Hamilton fizikus professzor ugyancsak megözvegyült feleségét, aki maga is fizikus volt. A két házaspár jó barátságban volt egymással, így az özvegyek magukra maradva összekötötték életüket. Wigner Jenő 86 évesen írta le: "A szerelem érzése nem gyengül az életkorral - szemben az emlékezettel." Harmadik felesége ma is él.

Feltétlenül említést érdemel Wigner Jenő (1947, 1972) filozófiai munkássága is. Kutatásainak és korszerű ismereteinek filozófiai általánosítására azért törekedett, mert szerinte: "bármilyen irányba is fejlődjenek jövőbeli fogalmaink, a külső világ tanulmányozása vezetett ahhoz a következtetéshez, hogy a tudat tartalma a végső valóság." Szerinte a világegyetem alapvető természete kettős: szellemi és anyagi, de az előbbi a fontosabb, noha nem biztos, hogy képes mindent megérteni. E felfogását érzékeltette egy példával. Okos kutyáját megpróbálta megtanítani az egyszerű 2x3=6 szorzásra. "Nem sikerült. A kutya nagyon komplex viselkedésmintákat képes megtanulni, de úgy tűnik: a szorzás nem érdekli. Egy bizonyos fokig mi is állatok vagyunk. Meglehet, hogy a mi érdeklődésünknek és a mi tudásunknak is vannak határai... lehet, hogy a tudat megértése mindig kívül fog esni az emberi értelmen, mint a szorzás kutyám értelmén." A magyar származású Nobel-díjasok tudati gyökereinek kutatásakor szeretném hinni, hogy ez a feltevése cáfolható. Axiómájával - "Az értelem szolgálónk csupán, cselekedeteinket vágyaink vezérlik." - is szívesen vitatkoznék.

Kilencvenes éveiben az egészsége folyamatosan hanyatlott: 1995. január 1-jének hajnalán 93 éves korában tüdőgyulladásban halt meg Princetonban. Ott temették el. Az USA állampolgáraként és Nobel-díjas tudósaként távozott az élők sorából, de sohasem tagadta: "Magyarországon kezdődött az életem, és én nagyon hálás vagyok azért a sok mindenért, amit ott átélhettem és érezhettem."

Tanulságok

Wigner Jenő családfájának elemzése alapján egyértelműen állítható: hozzá hasonló tudós géniusz ősei és leszármazottai között nem található.

Wigner Jenő 1988 őszén, az Andrew Santon (Szántó András) (1972) által írt életrajzi interjúkötetben élettapasztalatait is összegezte. A kivételes talentum eredetéről is kifejtette véleményét. "I feel instinctively that the great majority of human talents are inherited and the learned portion very slight". Joggal cáfolta a sokat emlegetett mondást, amely szerint a kivételes teljesítmény hátterében döntő a szorgalom és csak kisebb a veleszületett adottság részesedése. Természetesen mindkettőre szükség van, de a kivételes adottság, a tehetség nélkül nincs kivételes képesség, tehát talentum.

A 2x4 faktoros talentummodell értelmében négy kivételes adottság szükségeltetik a kivételes tehetséghez. (1) Az általános értelmesség, az ún. intelligencia sokszor a gyors felfogáson és frappáns, találó válaszokon mérhető le, mint pl. Neumann Jánosnál. Wigner Jenő, különösen gyermekkorában, nem tűnt ki igazán ebben, innen adódhatott édesapjának általa idézett tréfás mondása: "Ne bántsátok Jenőt, különösen a fejét ne, az a testének leggyöngébb része." Az USA-beli munkatársaiban mégis csodálatot keltett általános értelmessége. (Marvin Goldberger szerint "az általános intelligenciája olyan magasságokban volt, amilyennel még azelőtt soha nem találkoztam"). (2) A specifikus mentális adottságok közül kivételes matematikai készsége emelhető ki, amely párját ritkította. Ezen túl kivételes emlékezőképességét is gyakorta kiemelték ismerői. Mindezeknek köszönhetően ő tényleg "tudta" a fizikát. (Palló, 1988, Vogt, 1995). (3) A kreativitás, a másképpen gondolkodás és a szokatlan viselkedés nem tartozott Wigner feltűnő adottságai közé. Harmonikus személyisége is ellentmond ennek. Viszont megvolt az a képessége, hogy a tudomány "útján" olyan kincseket találjon és olyan feladatokat oldjon meg, amelyeket mások nem vettek észre, olyanok sem, akik megjárták ezt az utat. (4) A motiváció többek között a megoldásra váró feladat iránti elkötelezettségben és a kitartó munkában nyilvánul meg. Wigner Jenőnél ez különlegesnek mondható, elsősorban ennek köszönhetően vált képessé a vállalt feladatok gondos, pontos, elmélyült és sikeres végrehajtására. S erre nem a sikeresség és a híressé válás vágya ösztönözte, hanem a világ megismerésének olthatatlan igénye. Dőlt betűs részek forrása: http://www.matud.iif.hu/02nov/czeizel.html

A budapesti Lehel utca első épülettömbje az 1-3 sokáig műemléki védelem alatt állt. A háztömb volt Budapest II, Világháború előtt épült leghosszabb és legtöbb lakást tartalmazó háztömbje. Lakni benne biztos nem volt kellemes, hisz mellette volt a Nyugati rendező pályaudvar.Én mégis sajnálom ezt az épülettömböt, mert ezek után már senki sem védi meg attól, hogy ezt is lebontsák, mint a korábban mellette állt hasonló épülettömböt. Az épületet a CYKLOP építőipari RT építette.

A CYKLOPNAK van más kerületekben műemlékileg védett épülete, ilyen a réges- régi autógarázs a hetedik kerület Kertész utcájában. A Kertész utca páros oldalán tornyosuló tömb is Löffler Béla munkája. A szürke, viharvert homlokzaton foghíjas felirat jelzi, hogy ez volt egykor a Cyklop Garage, de sokan bizonyára Főtaxi-garázsként emlékeznek rá. 1924-re építette fel a Cyklop Építő és Ingatlan Rt., s különlegességét nem az utcára néző, barátságtalan lakóház adja, hanem az a többszintes autógarázs és műhelyépület, amelyet az udvar rejt. A húszas évek végére kialakult rámparendszer és a garázs vasbetonvázas, levegős terei szinte változatlan formában láthatók ma is, mi több, ma már műemléki pecsét is védi őket. Ajánlat:http://nol.hu/utazas/20110217-ahogy_meg_sosem_latta-982711  http://belsoseg.blog.hu/2011/06/05/allni_csak_stilusosan

A negyedik kerületben az István út 12. szám alatt áll Újpest egyik ismert épülete, a Cyklop-ház. A bérház 1928-ban épült fel, nevét az építkezés kivitelezőjéről, a Cyklop Építő és Ingatlanforgalmi Rt.-ről kapta. A földszinten üzlethelyiségek, az emeleten lakások kerültek kialakításra. Ajánlat: http://ujpestvaros.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=8884:szepuel-ujul-a-cyklop-haz&catid=34:oenkormanyzati-hirek&Itemid=97