Az év végén, a munkahelyemen új mozgalom indult. A televíziós vacsoracsatás műsorokon felbuzdulva kitaláltuk, hogy legyen hasonló a munkahelyi étkezőkben is. Csoportok alakulnak, és minden nap más hozza be a saját főztjét ebédre. Én is beneveztem egy menüsorral, melyet még le is dokumentáltam, így itt a blogon is bemutatom, mert szerintem egy adventi vasárnapi ebéd tökéletes menüsora lehet.

Amikor beneveztem az „Ebédelj velem” pilot projektjébe hamar eszembe jutott, hogy én menüm az alábbi lesz:

• Sütőtök krémleves

• Töltött dagadó rizi-bizivel és házi savanyú uborkával

Úgy gondoltam ezzel a menüsorral nagyot nem bukhatok, hisz korábban már többször elkészítettem. A sütőtök krémleves gyerekeim kívánságára tanultam meg, és készítem. A receptjét eredetileg az internetről szedtem, de ma már saját receptúra szerint készítem. 

menum1.JPGHozzávalók:

• 1 sütőtök

• 1 kisebb hagyma

• 1 paprika

• 1 sárgarépa

• 1 kevéske gyömbér

• 2 dl tejszín

• 2 evőkanál liszt

• Fűszerek (só,  bors, őrölt koriander );olaj

A sütőtök általában a kanadai sütőtök. Ennek a színes élénkebb sárga, mint a  hagyományos, és az íze édesebb, a magja is kevesebb.

menum2.JPG

A sárgarépát meghámozom, karikákra vágom, és a megtisztított apróra vágott főzőhagymával, egy evőkanálnyi olajon megpirítom.

 

menum3.JPG

Az így megpirított sárgarépának jobban kijön az íze. Ha a hagyma megpirult, felöntöm vízzel, és hozzávágom a megtisztított sütőtököt kockákban. A megtisztított gyömbérből is apró kockákat vágok. és a paprikát is karikákra vágva hozzáadom. Az egészre frissen őrölt borsot szórok.Ha megpuhult egy turmix géppel pépesítem. Majd az egészhez tejszínes liszthabarást készítek. Ha a habarással felfőztük a krémlevesünket pirított kenyérchipsszel és /vagy pirított tökmaggal tálaljuk.

menum4.JPG

A töltött dagadót nagymamámtól tanultam.

menum5.JPGHozzávalók:

• tölteni való dagadó

• 25 dkg darált hús

• 4 db tojás

• 1 zsemle

• fűszerek (bors, só, vegeta, petrezselyem, mustár, fokhagyma)

• 1 kisebb fej hagyma

• olaj

A darált húshoz adom a vízben áztatott és jól kinyomkodott zsemlét. Egy fej apróra vágott hagymát, kettő gerezd reszelt fokhagymával ízesítem. Egy egész tojást keverek hozzá. Nagymamámtól azt tanultam, hogy annyi tojást verjünk hozzá, amennyi zsemlét teszünk bele. Hozzáadjuk a fűszereket. A tölteléket alaposan megkeverjük. Általában sósabbra keverjük, mint amelyen sós végeredményt várunk, mert a hús sütéskor elvesz a töltelék sósságából.

menum6.JPG

Az óvatosan felszúrt dagadóba töltjük a tölteléket úgy, hogy egy dagadóba még három keményre főtt tojást is teszünk a töltelék közepébe, hogy felvágva majd még szebb legyen.

menum7.JPG

Tepsiben süssük, úgy hogy aljára egy kis olajat tegyünk, és kívülről mustáros fokhagymás vegetás keverékkel a megtöltött dagadót egyenletesen bekenjük. 

menum8.JPGA töltött hús szeletekre és a hozzá tálat rizi-bizire a kisült szószát locsolhatjuk, mely jól kiegészíti az amúgy szárazra sült töltött dagadót.

menum9.JPG

Szerző: MULTMENTO  2014.12.13. 06:14 2 komment

Címkék: recept

Az idei évben sikerült a nyári szabadságunkat decemberben kivenni. Nyáron nekem és feleségemnek is határidős projektjei voltak, így aztán maradt év végére a nyári szabadságból. Így sem volt egyszerű Bécsbe utazni, mert a tervezett napokra Budapesten is lett volna reggeltől estig munkám.Kollégáim szerencsére boldogultak nélkülem is, így aztán fényképezőgéppel a kezemben járhattam a várost. Nem sikeredtek túl jól a képeim, mert a napot a sok felhőtől egyszer sem láttuk azon a szűk héten. Azért Bécs egyik jelképét a Szent  István (Stephansdom) székesegyházat megörökítettem több képen is. Nem Zsolnay tetőcserép fedi, de a középkorban a cseréptetejét budai műhelyekben készítették. Azokból már nem sok van, mert a XIX. században történő felújításakor az eredeti díszeit elvesztette. Akkoriban a műemlékvédelem sem ragaszkodott az eredeti forma, anyag, és tömeg megtartásához, ezért nehéz ma megmondani, hogy félezer éve, hogyan nézett ki. Az biztos, hogy Steindl Imre Bécsben a Stephansdom főépítészétől, Friedrich Schmidttől a gótika formaismeretét és e stílus iránti rajongást vette át. Amennyiben valaki hasonlóságot lát a Stephansdom egyes elemi és a Steindl Magyarországi épületei között, az nem a véletlen műve.

stephansdom1.JPG 

stephansdom2.JPG

A Stephansdom Bécs egyik jelképe, Ausztria legjelentősebb gótikus építménye. Kevesen ismerik történelmének magyar vonatkozásait. A székesegyház építőanyagát részben nyugat-magyarországi (ma már burgenlandi) bányákból, Fertőszéleskútról (Breitenbrunn) és Szentmargitbányáról (Sankt Margarethen) szállították. A dóm későgótikus, meredek, egészen 1945-ig piros-fehér-zöld színű tetőszerkezetét valószínűleg a Bécset megszálló Mátyás király fedette le: híres budai majolikagyártó műhelyéből hozhatták a mázas cserepeket. Sokan úgy gondolják, a székesegyház főkapuját, a Riesentort részben azok a mesterek faragták, akik részt vettek a jáki templomkapu díszítésében is. Forrás: http://hetedhetorszag.hu/ausztria/index.php/fooldal/reszletek/990

stephansdom3.JPG

stephansdom4.JPG

stephansdom5.JPG

A templom román stílusú szobrokkal díszített főbejárata a Riesentor (Óriások kapuja) nevet viseli, ugyanis a XIII. századi építkezések során egy hatalmas csontot találtak itt, amelyről akkoriban azt gondolták, hogy egy, a bibliai vízözön során megfulladt óriás lábszárcsontja. A titokzatos csont a kapun lógott egészen a felvilágosodás koráig, amikor is a tudósok megfejtették a rejtélyt: a lábszárcsont egy mamuté volt. Forrás: http://www.becs.vilagnezo.hu/helyek/profil/page:2/permalink:stephansdom/

stephansdom6.JPG

 

stephansdom7.JPG

Szerző: MULTMENTO  2014.12.10. 06:47 2 komment

Címkék: épület kerámia szakrália zsolnay épületkerámia

Advent második vasárnapján egy ötórai teára fél ötkor sikerült összehozni a családot. Remekül sikerült. Fényképezni nem engedtek, de azért a kezdés előtti terített asztalról hoztam kettő képet.

adventii1.JPG

adventii2.JPG

Szerző: MULTMENTO  2014.12.07. 19:05 Szólj hozzá!

Címkék: recept szakrália

Évek óta többször elmegyek a Wesselényi utca 17 előtt, Csodálom ezt a szecessziós épületet, mely az utca legdíszesebb házává teszi. A felirata szerint a „SZÉKESFŐVÁROSI CZIPÉSZ IPARTESTÜLET” részére épült 1905-ben. Nehéz elhinni, hogy száz évvel ezelőtt a cipészek egy ilyen székházat tudtak összehozni. Az én cipészeim, akikhez járok, panaszkodnak, hogy már alig tudják fenntartani a saját műhelyüket is. Ismerek egykori cipész üzletet, mely bezárt. Egyre kevesebben vannak, akik tovább viszik ezt a nagyon régi mesterséget. Az épület műemléki védelmet élvez, és ma a hetedik kerület művelődési házának használják.

czipesz1.JPG

Zártsorú beépítésben álló három, illetve négyemeletes, 3+3+1 tengelyes, U alaprajzú, szecessziós épület. Részben sávozott, részben klinkertéglával burkolt Wesselényi utcai főhomlokzata függőlegesen egy négyemeletes, három tengely szélességű bal oldali, egy három emelet magas, háromtengelyes középső és egy egytengelyes, szintén három emelet magasságú jobb oldali szakaszra osztható. A bal oldali sávozott vakolatkiképzésű homlokzatszakasz földszintjén két, pilaszterrel elválasztott nagy méretű, szegmentíves záródású üzletajtó nyílik Szemöldökük tagolt vakolatkeretezésű, mely középen a pilaszteren, a széleken a váll magasságában volutában végződik. A nyílások erőteljes zárókő-imitációja felnyúlik az álkonzolsorral alátámasztott tagolt osztópárkányig. Ugyanilyen kialakítású a középső homlokzatszakasz földszintje is, azonban itt három tengely figyelhető meg. A bal oldali homlokzatszakasz háromtengelyes emeleti része a 3. emeleti ablakok vállainak magasságáig klinkertéglával burkolt. Az 1. emeleti ablakok sima vakolatkeretezését a szárakon elhelyezett 3-3 négyzetes vakolatdísz tagolja. A tagolt könyöklőpárkányok alatti mellvédmezőben magyaros motívumú, színes mozaikképek állnak. Hasonlók díszítik a 2. emeleti ablakok mellvédmezőit is. A díszesebb kialakítású 2. emeleti ablakok tagolt keretezésűek, erőteljes szemöldökpárkányuk felett háromszögű, középen maszkokkal díszített oromzat figyelhető meg, mely felnyúlik a 3. emeleti ablakok könyöklőpárkányáig. A 3. emeleti ablakokat vállmagasságuk felett tömzsi pilaszterek választják el egymástól, szemöldökük körül a vállig lenyúló tagolt vakolatkeretezés figyelhető meg. A 3. emelet fölött húzódó erőteljes főpárkány fogrovatsoros díszítésű, képszékében keskeny mezőben szintén magyaros virágmotívumokból komponált mozaikok láthatók. A 4. emelet nyílásai pilaszterekkel elválasztott szegmentíves záródású ablakok, a vállakig lenyúló tagolt vakolatkeretezéssel, zárókő imitációval. A 4. emelet feletti mellvédpárkányt középen kisebb, a széleken nagyobb mezőkben álló magyaros motívumú színes mozaikok díszítik.

czipesz2.JPG

czipesz3.JPG

czipesz4.JPG

A középső homlokzatszakasz képét a sávozott vakolat architektúrájú 1. és 2. szintet átfogó, a díszterem megvilágítását szolgáló három, csúcsíves, neogót ablak határozza meg. Az ablakok tagolt keretezésű csúcsívei közötti klinkertéglával burkolt ívmezőkben koszorúkkal övezett címerpajzsok állnak, mellvédmezőjüket nagy méretű, színes mozaikképek díszítik. A mellvédpárkány az egész homlokzatszakaszon végigfut. A nyílásokat elválasztó falmezőkben középen 1-1 mélyített falfülkében elhelyezett, a szemöldök magasságától az ablakok közepéig lenyúló pilaszter áll. Az ablaksor felett magyaros füzérsorral keretezett kék mezőben felirat: SZÉKESFŐVÁROSI CZIPÉSZ IPARTESTÜLET. A 3. és 4. emelet ablakainak kialakítása, illetve a homlokzatszakasz kiképzése megegyezik a bal oldali homlokzatszakaszon már ismertetettekkel.

czipesz5.JPG

Az egytengelyes jobb oldali homlokzatszakasz földszintjén míves kialakítású kétszárnyú, üvegezett, díszes kovácsoltvas ráccsal ellátott szegmentíves záródású bejárati kapu áll. Keretezése azonos a többi földszinti nyíláséval, zárókövén azonban nagy méretű, férfi maszk látható. Jobbra, a váll felett építési tábla: KOPECZEK/MŰÉPÍTÉSZ. A szemöldök feletti törtívű osztópárkányon kovácsoltvas zászlótartó nyugszik, bekötővasai az 1. emeleti ablak mellvédjét díszítő két mozaikból indulnak. Az 1. emeleti ablak kialakítása a díszterem ablakait idézi. A címerpajzsok felett a középső homlokzatszakasz feliratának folytatásaként építési évszám: ÉPÜLT 1905. Dőlt betűs részek forrása: http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=11573 

Szerző: MULTMENTO  2014.12.06. 06:52 Szólj hozzá!

Címkék: emléktábla szecessziós épületdíszek

Évek óta tudom, hogy a Síp utcában is van egy Zsolnay épületkerámiás épület. El is mentem előtte többször, le is fényképeztem, de valahogy mindig kimaradt a bemutatásból. Nem éreztem fontosnak, mert „csak” néhány négyzetméter eozin mázas csempeburkolat. Maga a ház jó állapotban van, mert nemrég homlokzati felújításban részesült. A ház műemlékké nyilvánított, és úgy tűnik a benne lakók is szeretik védik az értékeit. Csak az utca embere becsülné jobban meg.

Zsolnay_sip_utca1.JPG

Műleírás:  Budapest VII. kerület, Síp u. 17.; Löffler S. Sándor tervei szerint 1907-1908-ban épült, szecessziós stílusú lakóház.

Zsolnay_sip_utca2.JPG

Zárt utcavonalas beépítésben álló földszint + négy emeletes, körülépített udvaros lakóépület. Főhomlokzatának földszinti része öttengelyes, szélein egy-egy eredeti asztalosszerkezetű üzletajtó, beljebb egy-egy hasonló kialakítású üzletablak figyelhető meg, a középtengelyben gazdagon díszített, lizénák által közrefogott bronz rátétes bejárati kapu nyílik, szemöldökében négyzetes zárókő imitációval. A hattengelyes 1. emeleti szakasz szélső nyílásai féloszlopok által közrefogottak, mellvédjük két oldalán gyermekalakok által közrefogott maszkok állnak. A középtengely két oldalán álló ablakok szintén szecessziós asztalosszerkezetűek, fonott féloszlopokkal keretezettek. A szélső 2-2 tengelyt erőteljes kiülésű szemöldökpárkány kapcsolja össze. A középtengely 2 nyílása enyhén mélyített, spiráldíszítésű korongokkal díszített faltükörben áll, kannelurás mellvéddel, a szemöldökben füzérdíszes medaillonnal. A kaput közrefogó lizénák felnyúlnak az ablakok felső harmadáig, tetejükön Atlasz-pár áll, közülük a bal oldali töredékes. A négytengelyes 2. emeleti homlokzatszakasz szélső nyílásai keretezetlen, állótéglány ablakok, cseppdíszes szemöldökkel, könyöklőjük előtt kovácsoltvas virágtartóval. A szint két középső nyílása 1-1, a nyolcszög három oldalával záródó zárterkély. Hasonló kialakítású a szintén négytengelyes 3. emelet, azonban itt a szélső nyílások félköríves záródásúak, mellvédmezőjükben vakolatdíszítéssel, a középső két tengely előtt pedig kovácsoltvas mellvédkorláttal ellátott erkély áll.

Zsolnay_sip_utca3.JPG

A manzárdtetőben elhelyezett 4. emelet kéttengelyes, az egyes tengelyek enyhén mélyített faltükörben elhelyezett négyes kapcsolt ablakok erőteljes osztókkal elválasztva, törtívű párkány és kovácsoltvas virágtartó által összefogottan. A síkmennyezetes kapualj oldalfalai kétharmadukig vörösesbarna csempével kirakottak, feljebb és a mennyezeten stukkódíszek.

A kapualjból eredeti asztalosszerkezetű, üvegezett ajtó vezet a minden oldalán körülépített udvarra. Az udvari homlokzatok előtt - a bal oldali szárny kivételével - minden szinten függőfolyosó fut végig. Mellvédkorlátjuk kovácsoltvasból készült, nívós kivitelű, eredeti szerkezet.

Zsolnay_sip_utca4.JPG

 

Állapot leírása: Az épület állapota kielégítő, a homlokzatot díszítő elemek megvannak, vagy rekonstruálhatók. Külön figyelmet érdemelnek a lakásokban még meglévő eredeti nyílászárók, valamint maratott ablaküvegek, utóbbiak néhol még a lépcsőházban is megvannak. Forrás:  http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=11572 

Zsolnay_sip_utca5.JPG

Szerző: MULTMENTO  2014.12.03. 06:55 1 komment

Címkék: zsolnay épületkerámia

adventXIV1.JPGMegérkezett, itt van az első adventi vasárnap. Eddig minden évben nagyon készültünk, és együtt várta a család. Előtte héten már nagy családi készülődés, dekorálás folyt. Előkerült az adventi koszorú alap, a piacról örökzöld ágak jöttek, és a lakás dekorálásával mi is felkészítettük a lelkünket a közelgő ünnepre.

Most a gyerekek felnőttek, a családban mindenki fáradt, ideges. Még szerencse, hogy ezen a héten egy nap otthon kellett maradnom, hogy a gázkazán szerelőt várjam, hogy aztán megjavuljon a fűtésünk. Amíg a szerelő nem jött, a kertben egy levágott ágat találtam. Egy kis barkács, és el is készült az idei adventi gyertyasor. Igazi takarékos megoldás. Főleg az után, hogy a gázkazánunk javítása többe került, mint amire előre számítottam.

adventXIV2.JPG

adventXIV3.JPG

adventXIV4.JPG 

Szerző: MULTMENTO  2014.11.30. 06:05 Szólj hozzá!

Címkék: barkács

süti beállítások módosítása