Március 8-ára kigondoltam, hogy családom Gödöllőre viszem egy egész napos kirándulásra. Barátaimnak mondtam, hogy a hétvégén Gödöllőre megyünk.

„Gondolom, a kastélyt nézitek meg. Szép ott az Erzsébet királynő kiállítás.” – Mondta minden barátom.

„Én a gödöllői művésztelep alkotóinak műveire vagyok kíváncsi. A kastélyt már láttuk korábban.” – Mondtam én.

Valójában kíváncsi lettem volna a kastély új kiállításaira is, de előtte utánanéztem a neten. Egy állandó kiállítás és három időszaki kiállítás van a kastélyban, mindegyikre külön belépőt kell váltani. Valójában egy kastély meglátogatása négy áráért! Én megnéztem, a városi múzeumban, hétvégi akcióban egy belépő áráért a királyi várótermet is meg lehet nézni a város másik végében. Két kiállítás egy áráért! Ez már családbarát múzeumi látogatás. Így is történt, hogy a Gödöllőt látogattuk meg a feleségemmel, mert nagylányaim a hétvégén külön utakra mentek. 

Amikor megérkeztünk Gödöllőre a belvárosban kerestünk parkolóhelyet. Csodálkoztunk, hogy szombat délelőtt fizetni kell a parkolásért. A múzeum nyitása előtt megérkeztünk, szép napos időnk volt, ez alkalmas idő a fotózásra. A város már kevésbé, legalább is nehezen tudtam olyan beállítást találni, ahova nem szemtelenkedett be egy modern épület, vagy egy kínai bolt portálja. Nem igazán találtam meg városképben azt a múlt század elejei hangulatot, amit kerestem. Érdekességként meg kell említenem, hogy a gödöllői HÉV vonala máig nem tért át a jobb oldali közlekedésre, és mint az egyik képemen látszik a jobb oldalon levő vonat éppen felénk tart. Ajánlott:  http://www.urbanlegends.hu/2005/09/jobboldali-kozlekedes-magyarorszagon/

A városi múzeum igen csak álmos kisvárosi hangulatban nyitott. A hivatalos nyitás után öt perccel kerültek az fogadó asztalra a jegytömbök, és a prospektusok. Ezt szívesen elnéztük, mert addig is szóval tartottak bennünket. A kiállítás nem okozott csalódást, volt egy kicsi gondosan felépített várostörténet. Voltak a kastélyból maradt eredeti bútorok. Nagyon szépen és gondosan válogatott kiállítás. Elmondható, hogy nemcsak a kastélyban vannak  Grassalkovics és Erzsébet királynő relikviák. Láthattuk Brüll Adél egykori szalongarnitúráját, és róla készült eredeti portrét, melyet a régi irodalom tankönyvünkből ismertünk.

A Gödöllői művésztelep kettő és félteremnyi emlékkiállítása felejthetetlen. Fényképezős jegyet nem vettem, mert vaku nélkül úgy sem sikerült volna jó képeket készítenem. A képeket és az ismertető szöveget a végén megadott honlapokról vettem.

 „XX. század elején Gödöllőn működő, a magyar szecesszió központi iskoláját jelentő Európa-hírű művésztelep megalapítója, Körösfői-Kriesch Aladár 1901-ben telepedett le a városban. Az Erdő utcában vásárolt ház köré hamarosan egy tolsztojánus - preraffaelita eszméket valló művészkolónia szerveződött, mely - akárcsak az erdélyi Diódon, a Boér család birtokán nyaranta együtt alkotó művészközösség - a művészetet a munka és az élet összekapcsolásával, a kereszténység otthon-, szeretet- és családeszméjére alapozva kívánta megújítani. A képző- és iparművészet egységére törekedve olyan művészetet akartak létrehozni, amely a magyar nép ősi motívumkincséből táplálkozva, a hagyományos polgári művészet helyébe lép. A gödöllői művésztelep magját jelentő, 1904-től működő szövőiskolában, a svéd származású Leo Belmonte irányításával, helybéli lányok tanulták a gobelinszövés művészetét. 1907-től az Iparművészeti Főiskola tanműhelye lett a szövőiskola, ahol Frey Rózsa vezetésével termelőmunka folyt. 1905-től sorra érkeztek az Erdő utcában házat vásárló vagy bérlő művészek: Juhász Árpád, Zichy István, Frecskay Endre, Undi Carla, Sidló Ferenc, Remsey Jenő, Raáb Ervin.

1907-ben költözött Gödöllőre Nagy Sándor, a művésztelep másik vezéregyénisége. Műteremházát - csakúgy, mint a szomszédjában lakó Leo Belmonte házát - az angol stílust a magyar népművészeti elemekkel ötvöző Medgyaszay István építőművész tervezte. A művészkolónia reform-életmódot élt: táplálkozásukban vegetáriánusok, öltözködésükben forradalmian újak voltak, a testi- és szellemi erőnlétet egyaránt fontosnak tartva rendszeresen sportoltak, zenedélutánokat, felolvasóesteket tartottak. Ruháikat és lakásuk berendezéseit maguk tervezték, gyakran készítették is, csakúgy, mint a gyermekjátékokat és mesekönyveket, mivel a művészet emberformáló szerepét a nevelésben-oktatásban is fontosnak vallották. Az összművészetre törekedve a képző- és iparművészet szinte minden ágát művelték: szövés, szobrászat, bőrművesség, bútorkészítés, üvegablak-tervezés, freskó- és táblakép-festészet, grafika. Művészeti ideáljuk: a nemzeti művészet megteremtése egy népművészetre támaszkodó, új, dekoratív stílus kialakításával, létrehozta a magyar szecesszió formavilágát. A népművészetben gazdag vidékeken tett országjárásuk, gyűjtőútjaik eredményeként alkotásaikban - üvegablakokon, freskókon, festményeken és szőnyegeken - megjelenik a magyar népmese-, és mondakincs. Alkotásaik fontos középületeink díszei: Körösfői-Kriesch Aladár freskói a Zeneakadémia és az Országház épületében, Nagy Sándor freskó-együttese a pesterzsébeti Szent Erzsébet templomban, legtöbb üvegablaka a budapesti pacsirtatelepi Magyarok Nagyasszonya templomban látható, a gödöllői Premontrei kápolna hatalmas üvegképe, az Őseink hazára találása is az ő alkotása. A művészek ismert közös alkotásai: a marosvásárhelyi Kultúrpalota dekorációja, a budapesti lipótmezei kápolna, a temesvári Papnevelde, a velencei magyar kiállítási pavilon díszítése. Sikerrel szerepeltek a torinói, St. Louis-i és a milánói világkiállításokon, 1909-ben a Nemzeti Szalonban mutatták be a művésztelep tevékenységét. Irodalmi munkásságuk is jelen volt a közéletben, publikáltak a Művészet és a Magyar Iparművészet folyóiratokban, többen önálló kötetekkel is jelentkeztek. Nagy Sándor illusztrálta Ady Endre Új versek (1906) című kötetét, Várnai Zseni verseit, könyveket, antológiákat. Az I. világháború kitörése után a művésztelep kiürült, Körösfői-Kriesch Aladár 1920-ban bekövetkezett halálával meg is szűnt. Nagy Sándor és Remsey Jenő életük végéig Gödöllőn maradtak és az időközben államosított szövőműhely munkáját irányították.”

http://www.godollo.hu/turizmus/seta/latnivalok/?catalog3_id=164

http://www.szecessziosmagazin.com/magazin8/korosfoikrieschaladar150ev.php

Már lassan egy hónapja, hogy a Dunakanyarban töltöttünk el egy hétvégét, és még mindig vannak olyan emlékképeim, melyeket nem mutattam meg itt a blogon. Nem a legjobb képek, de akkor ott, abban a pillanatban fontos volt nekem, hogy ezek a képek elkészüljenek. Így egy kis kommentár kíséretében fogadjátok szeretettel a kirándulásunk szakrális emlékképeit.

A kismarosi templomról nem lehetett „totál” képet csinálni, mert egy szűk lépcsőn lehet felmenni a templomhoz. A légvezetékek, mint sok más településen itt is rontják a képet.

A kismarosi templom kertjében az értékes régi, temetőből „szanált” sírköveket megőrizték. Érdekes, hogy az itteni sírkövek többségébe nemcsak a születési évet, és halálozási évet vésték. A házasságban eltöltött éveik számát is feltüntették.

Egykor az itteni patak hídjánál állhatott Nepomuki Szent János szobra. Se patak, se híd, de a szobor szépen felújítva áll.

Verőce temploma, és kálváriája kötelező állomás volt, Aranyos Fodorka honlapján még a hiányzók között volt. Az itt készült fotósorozat megtekinthető itt: http://csendhegyek.blogspot.hu/2014/03/veroce-kalvaria.html . Érdekessége, hogy a spórolós készítők hét darab kálváriaoszloppal megoldották a 14 darabos stációt, mert az oszlopok elejére, és hátuljára is került fülke, és benne „kép”.

Ilyen stáció képeket még nem láttam, egyszerű acélhuzalból hajlított és hegesztett. A stációképek felirata sem hosszú.

Csendélet a szendehelyi falumúzeum komódján. Egy megviselt Krisztus szobor, és az itteni vidékre jellemző ovális kék keretes szentképecske.

A zebegényi temető hátsó része. Innét is fel lehet menni a verőcei kálváriához.

A zebegényi temetőben a világháború és a „Málenkij robot”-ra elhurcoltak emléktáblái.

Régi fejfák a zebegényi temetőben.

Biztosan többet tudna elmesélni, mint amennyit én össze tudtam szedni a ház és annak tulajdonosainak múltjáról. A ház most siralmas állapotban van. Homlokzatdíszeinek nagy része már lehullott. Az a kevés, ami még megmaradt, az is az égiek kezében van. Eredeti kapuját még a '70-es években szokásban volt erzsébetvárosi nagy kapucserék idején kímélet- lenül kicserélték.1896-ban Bruchsteiner és fia, egy nyomtatásból élő család számára épült ötemeletes eklektikus lakóház és műhely. A porcelánbetűs felirat néhány betűje még az eredeti helyén tudatja is velünk, hogy kik építtették a bérpalotát.

A bádognyomás az ofszet-eljárás ősének tekintető, Magyarországon Bruchsteiner és fia honosította meg. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%A1dognyomtat%C3%A1s

A párizsi világkiállításon is szépen szerepeltek, mert, mint egy korabeli újságbeszámolóban olvasható: A nyomdászat, könyvkiadás, fényképészet és sokszorosító műipar is elsőrendű és számos kitüntetést hozott a magyar kiállítóknak. A nyomdászatért és sokszorosításért a kitüntetések ezek: Grand prix: Államnyomda. Arany érem: Franklin-Társulat, Athenaeum, Légrády testvérek. Ezüst érem: Horyánszky, Pesti részvénynyomda, Morelli Gusztáv, Czettel és Deutsch, Kunosy V. és fia. Bronz érem: Bruchsteiner és fia, Weinwurm, Willigschlager Károly. Közreműködők arany érme: Czettel Dániel. Közreműködők ezüst érme. Gyulai Lajos, Brafmann János, Timár Mihály, Grüszner Ármin, Schulcz Pál, Schweiger Mór, Fazekas Alajos, Schultz János. Közreműködők bronz érme: Roth Farkas, Rosenfeld Zsigond, Kornick József. Forrás: http://kafe.hhrf.org/?p=11666

Manapság a régiségpiacokon és árveréseken feltűnnek a Bruchsteiner és fia nyomdájából kijövő termékek. A Damjanich utca 35. házon vajon ki tudja meddig olvasható még a felirat? 

Szombat, vagy vasárnap évek óta elmegyek alatta. Tudom, hogy Dr. Liffa Aurél emléktáblája, de nem tudom, hogy ki is volt Ő. Aztán múlt hétvégén gondoltam egyet, és fényképeztem. Otthon aztán jött az internet és kiderült, hogy ki is volt Liffa Aurél, aki túlélt két világháborút, és az 56-os forradalom kitörésekor halt meg.

Íme, tanulságos életrajza: „Hont vármegyében született. Az elemi iskola elvégzése után a selmecbányai evangélikus líceum tanulója volt, ahol 1891-ben érettségizett.

Középiskolai tanulmányainak befejezése után 1891 szeptemberében a Budapesti Tudomány Egyetem filozófiai karának természetrajz-vegytani szakára iratkozott be. Egyetemi tanulmányai alatt - egyéb tárgyaktól eltekintve - vegytanból Dr. Than Károly, Dr. Lengyel Béla, Dr. Wartha Vince, a földtan- és őslénytanból Dr. Hantken Miksa, Dr. Szabó József, ásvány- és kőzettanból Dr. Krenner József, kristálytanból Dr. Schmidt Sándor, fizikából Dr. báró Eötvös Loránd stb. voltak a professzorai és semsei Semsey Andor ösztöndíjasa volt.

Egyetemi tanulmányai befejezése után 1895-ben a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárának lett a gyakornoka.

1897-ben a Budapesti Tudomány Egyetem ásvány-kőzettani tanszékénél a II., majd I. tanársegéd teendőivel bízták meg.

1900-ban a Magyar Állami Földtani Intézet geológusa, ahol kezdetben agrogeológiai felvételeket végzett, Esztergom-Dorog-Tokod-Felsőgalla-Tata stb. környékén. Ekkor kezdődnek tanulmányai a geológiai felvételekről szóló jelentésekben. Közben 1906. június 16-án a Budapesti Tudományegyetem filozófiai karán doktori oklevelet nyert „summa cum laude” eredménnyel. Doktori értekezése a ceyloni chrysoberill kristálytani viszonyairól szól, melyben sikerült a nevezett ásvány ikerképződésének a törvényét meghatároznia.

1910-től montán felvételeket végezvén, dolgozatai a montan geológia körébe esnek. (Vaskő-Dognácska-Oravica-i kontakt terület stb. geológiai felvétele.) Ezeken kívül kristálytani dolgozatai is megjelentek, (A piritről, fillipsitről, tschermigitről stb.) a Földtani Közlönyben.

Az Állami Földtani Intézetnél töltött idő alatt 1909-ben a Heidelbergi Egyetemre került, ahol ásvány-kőzettan, -elméleti kristálytan-, kristályoptika és az ezekkel járó laboratóriumi munkálatokkal foglalkozott. Heidelbergben eltöltött teljes esztendő után még a müncheni egyetemen Groth P. prof-nál töltött 1-2 hónapot.

1910-ben a József Műegyetemen ásvány-kőzettani elméleti kristálytanból és kristályoptikából magántanárrá habilitált. A montán geológiai értekezéseken kívül a Csiklovabánya diopsidjának kristálytani viszonyairól a Magyar Tudományos Akadémiában, majd az újmoldvai realgár kristálytani ismertetéséről a Magyarhoni Földtani Társulat közlönyében számolt be.

1915-ben főgeológussá neveztetett ki. 1919 elején a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtani tárához helyezték át ideiglenesen, ahonnan két hónap múlva ismét a Földtani Intézethez tért vissza.

1921-ben felhagyott Telkibánya nemesérc bányáinak a tanulmányozásával, azután az egész Eperjes-tokaji hegység geológiai felvételével bízták meg. Közben azonban még a hazai kaolin- és tűzálló anyag-előfordulásokat is tanulmányozta. Az ezekre vonatkozó, úgy tudományos, mint gyakorlati szempontból érdekes eredmények az Állami Földtani Intézet kiadványaiban jelentek meg. Szintén 1921-ben főbányatanácsossá, a Műegyetemen pedig 1922-ben c. ny. rk. tanárrá, végül 1934-ben a Földtani Intézet igazgatójává nevezték ki, ahonnan 1935-ben nyugdíjba vonult, de utána is megszakítás nélkül járt az Állami Földtani Intézetbe. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 17 éven át (1923-1940) volt a másodelnöke. Halála előtt néhány évvel még részt vett egyik legfontosabb ásványos nyersanyagunk, a perlit felkutatásában.” Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Liffa_Aur%C3%A9l

 Az I. Világháborús naplóját nemrég adták ki. Egy kis ismertető róla:

„Az írás 1914. szeptember 1-től 1916. május 22-ig követi nyomon írója alakulatának, a magyar királyi pécsi 19/IV. hadtápzászlóalj, az 1915. november 25-től magyar királyi pécsi 19/IX. népfölkelő gyalogzászlóaljnak nevezett katonai egység történetét. A leírt feljegyzések inkább szólnak az alakulat történetéről, mint a kezdetben hadnagyi, majd főhadnagyi rangú írójának katonasorsáról, mert azok akkor is „íródnak”, amikor írójuk nincs jelen. Így például az 1914. szeptember 1. és október 11-e közötti időszakot is megismerhetjük belőle, holott hősünk csak az utóbb említett napon vonul be az alakulathoz, illetve az 1916. április 13. és május 2-a közötti harci eseményekről is tájékoztatást kapunk, amikor Budapesten szabadságon tartózkodik. S mindezekről a távollétekről is nagyon pontos információkkal rendelkezünk, mert a naplóíró precíz műszaki ember és katona, aki minden számára fontos, s rajta számon kérhető adatot rögzít. Az az érzésünk, mintha a kezdetben századparancsnoki, majd 1914. december 23-től zászlóalj-segédtiszti beosztásban szolgáló tiszt által kommandírozott egység hivatalos naplóját olvasnánk, amit többnyire ő írt, de távollétében más is vezetett. Ő maga is csak egyes szám harmadik személyben jelenik meg a naplóban, kívülről szemlélve saját cselekedeteit.” Forrás:http://nagyhaboru.blog.hu/2012/06/27/egy_tudos_geologus_a_fronton_dr_liffa_aurel_naploja 

„Gyerekeknek ágyban a helyük, de van egy kis idő még” – énekelték néha az esti mesekor a magyar TV-ben. Ez a dalszöveg ugrott be, amikor a bolhapiacon megláttam az álommanós képeslapot. Nem akartam én megvenni. A feleségem is úgy engedett el, hogy a lelkemre kötötte: „Csak nézelődni. Semmit sem venni.”

Én meg elgondolkodtam. Feleségem már régóta panaszkodik, hogy nem tud folyamatosan aludni. Este még a kedvenc krimijét sem tudja végignézni, és éjszaka meg felébred. Nem tud visszaaludni. Gyermekkorunk egyik kedvenc esti meséje volt az Álommanó sorozat, avagy ahogy az NDK-ban mondták a „Sandmännchen”.

Olcsón megúsztam, mert Magyarországon nem keresett ez a képeslap típus. Hazafele aztán beugrottam egy nagy csokor rózsáért. Most a kis asztalkán ott áll az osztrák fröccsös üvegben két szál rózsa meg az álommanós képeslap. Remélem, segít legyőzni feleségem álmatlanságát. Az már biztos, hogy a kis ajándékomnak örült.

Az álommanóról és a TV-ben betöltött szerepéről ezt olvastam: „Sandmännchen az ötvenes évek végétől látogatta a német gyerekeket, kétféle változata is létezett, a kelet-, és a nyugat-német. A nagy különbség a magyar tévémaci és a német manó között, hogy Sandmännchenből rengeteg epizód készült, szinte minden egyes esti meséhez külön főcím, van, amikor traktoron közlekedik, van, amikor Trabanttal, biciklivel, aztán bejárja a világot, szóval a helyszínek és a helyzetek folyamatosan változtak. Egy dolog volt állandó, az hogy gyerekekkel találkozik, akiknek bekapcsolja a tévét, és mehet az esti mese. Az újraegyesítés után a kelet-német vette át a hatalmat, egyébként szerintünk is valahogy az az emlékezetesebb.” Forrás: http://comment.blog.hu/2009/07/30/az_ndk_tevemaci

Akit németül is érdekel itt sok mindent meg lehet nézni belőle, és a főcímdalt még magyarul is meg lehet hallgatni: http://www.sandmaennchen.de/index.html

A falvédők, és azokon levő szövegek, régen a falusi házak elengedhetetlen tartozékai voltak. Viták folytak arról, hogy giccses, vagy művészi. Mi gyerekek mégis szerettük őket, tanultunk belőle, vagy jókat derültünk a szövegeken. Feleségemmel arról beszélgettünk, hogy ha manapság divat lenne, milyen rigmust-bölcsességet hímeznénk arra. Többféle szöveg felmerült, aminek a többségét már vissza sem tudom idézni.

Egyszer aztán az internetes bolhapiacon találtam egy szövegmentes falvédőt. Itt a lehetőség! Már csak tű, cérna, és türelem kell hozzá, hogy legyen egy egyedi szövegű, csak ránk jellemző falvédőnk legyen. Egy kicsit gondolkodtam, hogy milyen szöveget is lehetne egy ilyen falvédőre hímezni. Ilyenek jutottak eszembe:

A fekedi papucsnak* nincsen párja,

A babám a piacot is abban járja.

Az én Marim olyan jó.

Tudja az, ha a tök olcsó.

Tele kosár, fél pénzen

Lesz én nékem ebédem

Feleségem, olyan ügyes

A kosara, sosem üres

Az én Marim olyan jó,

Mindig tudja, mikor van a ....** akció

Megjártam a piacot,

Vettem én sok falatot,

Mégis maradt sok pénzem

Nincs egy rongyom! Mit csináljak?

A sok zöldségből, mit kreáljak?

Legyen ebéd a piacról!

Rongyom meg turkálóból!

 * - Feleségem szülőfalujához közeli faluban készítették a fekedi papucsot(klumpát), olyan, mint a holland papucs

** - a pontok helyére az aktuális áruház nevét lehet behelyettesíteni, pl. Tesco, Lidl, Auchan

Vajon melyiket válasszam, Esetleg hagyjam üresen, aztán gondoljuk bele az éppen aktuálisnak gondolt rigmust?

 A beszerzett falvédőről:

A falvédő Tarnabodról származik. A két világháború között készült Holland mintával. Magyarországon gyakori volt a Németalföldről származó motívum. Eleinte a Delfti keménycserép edényeken jelentek meg, aztán szép lassan átterjedtek a textilekre is.

A hímzett textíliák történetéről egy régebben tartott szegedi kiállítás kapcsán írtak egy jó összefoglalót.

„Először a városokban, majd faluhelyen is megjelentek az egyszerű öltéstechnikával: keresztöltéssel vagy lapos- és száröltéssel, előbb kék vagy piros, később színes fonállal varrt vászonfélék. A házbelső díszítésében kiemelt hely lett a konyha, amelynek nemcsak a berendezését, de a falát is fehér vászon kivarrt terítőkkel, illetve falvédőkkel védték. A konyhát díszítő textilek garnitúrában készültek: azonos mintával varrt abrosz, hokedlitakaró, ládatakaró, háromszárnyú függöny és a szekrény vagy stelázsi polcait szegélyező hímzett vászoncsíkok tartoztak egy együtteshez. Mindezeket kiegészítették a tálcát, kancsót takaró kis terítők, szalvéták, fésű- és kefetartók. A kivarrt mustrák előképei kézimunkaújságok mellékletei és az iskolai kézimunka órák előrajzolt mintái voltak.

A tárlat a szegedi Móra Ferenc Múzeumban őrzött, 20. századi, hímzett konyhai vászonfélékből nyújt ízelítőt. A kiállított tárgyak az 1980-as évek végétől kerültek a néprajzi gyűjteménybe, szeged-alsóvárosi parasztpolgári háztartásokból. A 19-20. század fordulóján a polgári mintákat beolvasztó, hagyományos fehérhímzésekből is láthat a közönség két terítőt, a hangsúly azonban az abroszok, a polcszegélyek (stelázsicsíkok), kisebb kendők, fésűtartók és a feliratos falvédők bemutatásán van.

Utóbbiak között van a németalföldi előképeket utánzó, ún. holland mintás, a háziasszony szorgalmát, takarékosságát, a konyha tisztaságát, a józan életű férjet dicsérő, vallásos témájú és az operettek, nóták szövegét idéző idillt megörökítő darab egyaránt.” Forrás: http://www.museum.hu/kiallitas/Nagyanyaink_kezimunkai

A Holland motívumos konyhai edények, és textíliák származásáról egy jó ismertető. 

„Közép-európai konyhákban a "holland" divat három hullámát figyelhetjük meg, az elsőt 1860 körül, amikor a historicizmus népszerűsítette a holland festőket és a németalföldi iparművészetet, a régi mesterek képeinek reprodukcióival és a delfti kerámia másolataival, aztán a 19-20. sz. fordulóján, amikor a holland háziasszonyok lettek a tisztaság s szorgalom mintaképei. Erre a második divatra hatással volt a holland kakaó és a belga csokoládé behozatala, valamint ezeknek az áruknak maradandó hagyatékai; a kék-fehér bádogdobozok halászbárkákkal, szélmalmokkal és facipős fiatal párokkal, a lányok festői főkötőt hordtak. Ezek a képek feltűntek a konyhai falakon hímzett jeleneteken, amelyek körülbelül olyan hitelesek voltak, mint a 18. sz.-i chinoiserie-k.

A harmadik holland hullám Magyarországra szorítkozott. Az I. világháború után jótékonysági mozgalmat indítottak el. Belga és holland családok meghívták a rosszul táplált magyar gyerekeket - hadiárvákat, nagy családok fiait és lányait, a nagyvárosi szegények gyermekeit, akiket ideiglenes családjaikkal való tartózkodás alatt elárasztottak minden jóval a melegszívű anyák és apák. Amikor a gyerekek hónapok vagy egyenesen évek múlva visszatértek Magyarországra, meséltek a szélmalmok, halászbárkák, facipők és tulipánmezők országáról, a csodálatos tejről, sajtról, s csokoládéról. Elragadtatva beszéltek a jószívű mamákról és papákról, meg a kedves testvérekről, és a családok közötti levelezést német vagy francia nyelven folytatták még akkor is, amikor a magyar gyermekek elfelejtették a holland vagy flamand nyelvet, kivéve a Miatyánkot. 

Ezeket az összeköttetéseket nemzedékeken át fenntartották, még akkor is, amikor az eredeti holland vagy belga szülők és magyar gyerekek már nem éltek.

A második világháborúban, amikor a magyarok megtudták, hogy a megszállt Hollandiában és Belgiumban éheznek a gyerekek, szerettek volna meghívni gyerekeket ezekből az országokból Magyarországra, ahol ebben az időben az életnívó a megszorítások ellenére viszonylag magas volt. Naivak voltak; bár a magyar hatóságok beleegyeztek, a náci Németország lesöpörte a kéréseket.

A háború után újra a magyar gyerekek éheztek, és meg is érkeztek a meghívások Hollandiából és Belgiumból, bár kisebb számban, mint előzőleg. Ezek a kapcsolatok hirtelen véget értek 1948-ban... Hallottunk azonban esetekről, amikor holland szülőknek sikerült újra felvenni az érintkezést magyar gyerekeikkel, több, mint egy évtized után.

Ne nevessük ki ezeket az ügyetlen és giccses konyhai hímzéseket - valami tiszteletadás-félét jelentenek a holland és flamand szülőknek, akiknek emlékművei csak a nem felejtő magyarok szívében léteznek.” Forrás: http://www.kamjt.hu/cikkek/moskovszky/hollandkonyha.html