A Dunakanyarban eltöltött hétvégénkről már sokat írtam, épp Nagymaros maradt ki. Sok képpel nem szolgálhatok, mert első nap végére a fényképezőgépem lemerült. Néhány képet azért sikerült készítenem. A számomra legfontosabb látnivalóra a majolikával díszített iskolaépületre még futotta az energiából. Képeket készítettem a leányok egykori bejáratát díszítő baglyokról. Biztos nem lehetek benne, hogy a Zsolnay gyárban készültek, de annyira hasonlítanak az íróasztali méretű Zsolnay bagolyra, hogy én Pécset tartom a díszek születési helyének.

Az épület helyi védettséget élvez, de történetéről csak néhány sort találtam.

Érdemes kis kerülőt tenni a Rákóczi úton, és megcsodálnia az 1913-1914-ben elemi iskolának épült, ma Kittenberger Kálmán általános iskolát. Három házat bontottak le 1912-ben, hogy ezek helyén felépülhessen az iskola. A baloldali Emmer-házban volt Lázár Jakab kereskedése. A középső Ritzl-házban volt Nagymaroson az első mozi. A jobboldali Heffenträger-házban kovácsműhely üzemelt, mely már a török időkben is létezett. Az iskolát dr. Sváb Gyula miniszteri tanácsos tervezte. Figyeljük meg a gyönyörű majolika díszítést az épület egész homlokzatán. Forrás: http://www.nagymaros.hu/index.php/latnivalok?showall=1

Megpróbáltam megkeresni, hogy mit is lehet tudni az épület tervezőjéről. A Farkasréti Temető felszámolt síremlékeinek jegyzékében aztán meg is találtam.

„Sváb Gyula (építész, egyetemi tanár, tanszékvezető; a népiskola-építési program egyik vezetője) 1879—1938. „Forrás: http://members.iif.hu/visontay/ponticulus/rovatok/limes/farkasret.html

A nyolcvanas években is jártam én Nagymaroson. Az akkori látogatásból arra emlékszem, hogy rengeteg domboldalba induló pincelejáratot láttam. Mostani látogatásunkkor megörültem ennek a háromnak, amit még nem bontottak le, illetve nem építettek eléje épületet.

A múlt században még a tipikusnak mondható nagymarosi fedett teraszos bejáratokból sem sokat találtunk.

A nagymarosi kálváriát fotózására már nem maradt energia. Szerencsére ez már fel van dolgozva itt: http://csendhegyek.blogspot.hu/2013/10/nagymaros-kalvaria.html   

A kálvária domb feljáratánál egy nagyon jó ismertetőt találtunk a sajbázásról. Ez a népszokás Magyarországon a német nemzetiségű falvak többségében ismert volt. Sokszor kálvária dombon, vagy annak környékén végezték.

Magyar Eszter leírása a Sajbázásról: "Egyetlen népszokás ismert, amiről azt feltételezhetjük, hogy kimondottan német eredetű, ez pedig a sajbázás. A sajba botra fűzött lángoló, parázsló fakorong, amit június 24-én, Szent Iván éjén, minden nép tűzünnepe idején szoktak volt a hegyről legörgetni, és közben az általuk kiválasztott leány nevét kiabálták: „Sajba legyen X. Y.-nak!”

A sajbát az Apátkúti-patak jobb oldali dombjáról dobták le a patak felé, a lányok lenn a völgyben várták a tüzes korongokat, és a mialatt a patakban kioltották a korong tüzét, számolták, ki hányat kapott. Ami aztán néhány napig beszédtéma volt a faluban. Az 1950-es években még élt a szokás. 1999-ben a nemzetiségi önkormányzat a hagyományt felújította, de az időpontját Szent Iván éjéről áthelyezték a pünkösd előtti vasárnapra." Forrás: http://www.visegrad.hu/sajbazas    

Dunakanyari kirándulásunk utolsó állomása volt Zebegény. Eredetileg kerékpáron akartuk felkeresni, de aztán látva a kerékpárút pocsolyáit, inkább az autót választottuk.

Hiszen ez úgy néz ki, mint egy Kós Károly féle református templom!  - Mondtuk szinte egyszerre feleségemmel. Aztán kiderült Kós Károly egyetlen egyszer katolikus templomot is tervezett.

„1908-1910. között Havas Boldogasszony tiszteletére épült a zebegényi plébánia templom, Kós Károly erdélyi polihisztor (építész, író, néprajztudós) és Jánszky Béla tervei alapján szecessziós stílusban az erdélyi templomok mintájára. Freskóit kőrösfői Krisch Aladár tervei alapján tanítványai készítették Leszkovszky György tanársegéd festőművész irányításával.” Forrás: http://zebegeny.hu/helytortenet

Ez a szűk kis utca vezet fel a kálvária hegyre. A kálváriáról készítettem fotósorozatot is. Akit érkel itt meg is tekintheti: http://csendhegyek.blogspot.hu/2014/02/zebegeny-kalvaria.html

A kálvária hegyi kilátóból csodálatos a panoráma. Olyan csodaszép egy falu ez, hogy mindketten el tudnánk képzelni itt az életünket.

Le is fényképeztem kettő remek patakparti házat. Már csak sok-sok pénzt kell gyűjtenünk hozzá.

A Dunakanyarban járva az első hétvégi megállónk Kismaros volt. Kismaros, mint több más Duna menti település a török hódoltság alatt elnéptelenedett. Német telepesekkel népesült be a falu. Ennek állít emléket a főtéren levő szoborkompozíció.

„Lássuk, hogyan zajlott ez a "drang nach osten". Ami az amerikai telepeseknek az ekhós szekér, az a sváboknak az ulmi skatulya (Ulmer Schachtel) és a kelheimi óriástutaj (Kelheimer riesen Plätten) volt. Ez a két középkori eredetű hajó uralta akoriban a hajóforgalmat a Felső-Dunán. Közülük az ulmi skatulya a híresebb. Hossza 60 láb (~18 m), szélessége 15 láb (~4 m), merülése 3 láb (~1 m) maximális teherbírása 20 tonna volt. 6-8 fős legénység irányította hosszú, főként kormányzásra használt lapátjait. Felépítménye durván megmunkált fából készült, ahol a telepesek töltötték a hosszú utat. A hosszú menetidőt az okozta, hogy a skatulya csak nappal tudott haladni, nehogy az ismeretlen vizeken zátonyra fusson, kockáztatva az jó üzletet.  Egy ilyen hajó körülbelül 200 guldent ért, egy utazás ára pedig 20 gulden volt. Ezt általában a telepesek a Magyar Királyság határáig fizették, innen a toborzó nemesúr költségén utaztak tovább. De mi történt a hajóval, melyet nem hajtott sem emberi, sem állati, sem gépi erő, csupán a folyó akkoriban meglehetősen lassú sodrása. Az ulmi skatulyákat a célállomáson egyszerűen szétszedték és eladták anyag áron. Ez egyfelől jó volt a fakereskedőknek, mert képtelenség lett volna egy ekkora szerkezetet sodrással szemben, kiépített vontatóutak hiányában visszavonszolni Regensburgig, másfelől jó volt a telepeseknek. Ekkoriban az Alföld - maradva az amerikai hasonlatnál - leginkább úgy nézett ki, mint a préri. Békés megyében például csak fából maradt kevesebb, mint ember. Így a legelső telepesek házai szétszedett ulmi skatulyákból épültek fel.” Forrás: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2013/01/ulmi-skatulyak.html

Én az ulmi gályáról már sokat hallottam. Én magam is sváb származású vagyok. A kismarosi emlékműről nekem távolról mégsem ugrott be az ulmi gálya, inkább gondoltam volna nílusi evezős hajónak a fáraók idejéből. A szobrot szemlélve, és fényképezve eszembe jutott König Róbert, aki több művében is megörökítette az ulmi gályán érkező német őseinket.

„A magyarországi német nemzetiség és a képzőművészeti élet egyaránt gyászolja König Róbert, Dr. habil DLA festő- és grafikusművészt, a Magyar Képzőművészeti Egyetem nyugalmazott tanárát, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetségének (VUdAK) alapító tagját.  

König Róbertben a magyar sokszorosító grafika kiváló mesterét, a monumentális festészet megújítóját és a német nemzetiségi kulturális örökség elkötelezett ápolóját is tisztelhettük. 63 évesen távozott el.” Forrás: http://www.nmi.hu/hu/Szakmai/Nemzetisegi-hirek/Elhunyt-Konig-Robert

Az alábbi képek König Róbert ulmi gályákat ábrázoló műveiről készültek. 

Csupa megírnivaló kis történet, és rengeteg fotó, mellyel a kirándulásról megérkeztünk Dunakanyarból. Minden ilyen emlékezetes kirándulásról egy kis tárgyi emléket is igyekszünk hozni, melyre ránézve később is eszünkbe jut, milyen jó is volt az a hétvége. Gondoltam én Szász Endre alkotásra, mert pont abban a fogadóban szálltunk meg, amely lakóház egykor Szász Endréé volt. Gondoltam Gorka Géza vázára, mert a verőcei Gorka múzeum a kiszemelt célpontok egyike volt. Jó kis emlék lehetne mindkettő, csak éppen egy-egy ilyen műtárgy számomra megfizethetetlen. Így aztán valami olcsóbb, mégis stílusos műtárgy után kellett néznem.

Aztán egy rövidke látogatás az egyik kedvenc régiségkereskedésembe, és a szekrény tetején megláttam egy zöldmintás keménycserép korsót. Egy legalább száz éves darab, mely bármelyik sváb helytörténeti gyűjteményben megállná a helyét. Fenékjelezése alapján német keménycserép manufaktúrában készült.Feleségem szerint is tetszetős darab. Egy csokor piros tulipánnal még szebb.

A Szendehelyi sváb falumúzeumban sem láttunk különb korsót. Az alábbi képek ott készültek.

„Érdemes még megtekinteni a Szabadság út végén, a Losi-patak oldalágán átívelő, egynyílású klasszicista kőhidat (1825) és a híd falából előreugró pilléren álló Nepomuki Szent János-szobrot (1830). A híd szomszédságában található a Tájház, ahol a helyiek régi használati és berendezési tárgyai, továbbá német nemzetiségi népviseletek tekinthetők meg.” Forrás: http://www.holvan.hu/hu/terkep/telepules/Szendehely

Szendehelyi piros bútorok: ….„sok régi lakóház maradt fenn, és majd mindenhol őrzik a jellegzetes, pirosra festett népi bútorokat is: ezeket a fenyőfából készült berendezési tárgyakat „fláderos" festéssel színezték. Forrás: http://szendehely.hu/index.php/szendehely-latnivalok-menu

Az Andrássy út a főváros legszebb sugárútja. Jó végigmenni rajta. Egyetlen csúfsága évek óta az Operaházzal szembeni épület. Az épületdíszeiről Zsolnay Teréz visszaemlékezéseiben olvastam: „Terrakották készültek még a Lechner és Pártos által épített MÁV palota díszítéséhez. Ez volt a kezdete a Lechnerrel közösen végzett sok munkának. „ (Zsolnay, CORVINA kiadó 1980, 160. oldal). Én sokáig kerestem, hogy melyik is lehet ez az épület, aztán a Zsolnay Épületkerámiák Budapesten című könyvből kiderült, hogy ez a Balettintézet egykori épülete. De sokszor mentem én el e romantikus külsejű épület előtt.  Évtizedekkel ezelőtt az árkádja alatt nyaranként kávézó működött. Jó volt előtte elmenni, látni a sok boldog turistát, akik fényképezték az épületet, és hozzátartozókat a jól karbantartott épület előtt. Most. Legalább tíz éve csúnya állványok alatt kerülhetjük meg, hogy ne kapjunk a fejünkre a lehulló épületdíszekből. Írni mindig írnak róla. A múlt évben például ezt a cikket róla: http://index.hu/belfold/budapest/2013/09/03/luxushotel_lesz_a_balettintezetet/  

Többször fényképeztem le. Legutóbb az Operaház lépcsőjéről. Miközben fényképeztem, hallottam, hogy a közelemből egy madár énekel. Olyan kedves volt ezen a szombat délután, hogy megkerestem a hang forrását. Láss csodát az énekes madár egy feketerigó volt az Operaház melletti kis tenyérnyi zöld felület közepén. Nem volt félős. Megengedte, hogy fényképet készítsek róla.  

Már két hete készülök, hogy feleségemnek Valentin napra egy kis meglepetést készítsek. Kollégáim szerint ez a Valentin napi ajándékozás Magyarországon most nagyon felkapott divat, de ők inkább nem követik ezt a divatot. Én úgy vagyok vele, hogy a nyolcvanas évek óta minden évben megünneplem. Valami kis meglepetés ajándékot készítek, vagy vásárolok a feleségemnek. Miért hagynám abba, ha közel harminc éve csinálom?

Az idei évben azt találtam ki, hogy a Dunakanyarba viszem egy kis ünnepi hétvégére. Közel van hozzánk, és az út is jó. Rossz idő esetén is lehet programot találni. Remélem, hogy a Bálint napi hétvégén jó kiránduló idő lesz. Elég sablonos ajándék. Gondoltam egy kicsit egyedivé, egy kicsit múltmentőssé teszem ezt a Valentin napot.

Elkezdtem a Fortepan honlapján kutakodni, régi Dunakanyari életképek, helyek után. Ott akadtam a Nagymarosi kempingben készült képre. Az elnyűhetetlen Volkswagen mikrobusszal kempingezik a család. A hippi busszal nyáron. Az lenne az igazi élvezet, felkeresni a Dunakanyart.

Tudom. Feleségem úgyse menne már bele ilyen nomád nyaralásba! Azért a hippi busz ötletét nem vetettem el, hanem megvalósítottam feleségemnek is elfogadható módon. Papírboltban vettem színes ceruzákat, papírt és zsírkrétát. Ajánlom figyelmetekbe a papírbolt kirakatát. Még itt is egy VW transzporter állt, sajnos csak dekorációként.

A papírdarabkákat négyrét hatogattam, és szívecskéket vágtam ki, melyek kihajtogathatóak. A szívecskékben egy-egy Dunakanyarban végrehajtandó program szerepel, például a sváb falumúzeum megtekintése. A szívekre pedig a DUNAKANYAR betűi kerültek, és egy kis hippis dekoráció, színes virágok. A szíveket zöld fonalra erősítettem, és transzporterhez rögzítettem őket. Úgy hozza a kis autó maga után a szíveket, mint lakodalomkor az ifjú pár kocsija a konzerves dobozokat.

Röviden én így készültem átadni a Bálint napi vacsorakor a hétvégi meglepetés ajándékomat.

Vajon olvasóim közül hányan ünneplik meg a Valentin napot? Amennyiben megünneplitek, milyen ajándékokat készítetek, vagy kaptok?