Már több mint száz éve, hogy azok a csukák ott lógnak a bejárat fölött. Én csak a kilencvenes évek elején figyeltem fel azokra, mert a Magyar Külkereskedelmi bankba kísértem a feleségem. Akkor épp fel volt állványozva az első szintig, mert helyrehozták a portált épületkerámiáit. Mint az Épületkerámiák Budapesten című könyvből kiderült, az eredeti homlokzatot a felújításkor kiegészítették, így nagyobb lett a Zsolnay mázas kerámiával burkolt felület. A régi tulajdonos feliratának helye — halványan ugyan —, még mindig látszik. Amikor én fényképeztem még a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumnak adott otthont ez az épület. A készítés idején pedig férfiruha szaküzlet volt és a csukák csak a tulajdonos nevére utal (Hecht, magyarul: csuka). Amennyiben ma valaki hasonlót rakna ki üzletportáljára, azt gúnyolódásnak tekintetének, de úgy látszik a tulajdonos büszke volt a Csuka névre.

Az épületről: Budapesten a Szent István tér 15. alatt látható, Épült 1907-ben szecessziós stílusban. A z utcai homlokzat földszinti portálpilléreit mélyített rajzú, stilizált, geometrikus, magyaros virágmintás, kékeszöld eozin mázas kerámiaképek borítják. Tervezte: Lajta Béla

A most bemutatott „barkácsolásom” alapja egy érdekes mintás üveg, melyet a Bajcsy utcában levő szombati bolhapiacon vettem. Az eladó csak egyszerűen ennyit írt rá: „fröccsös üveg”. Kezembe vettem, néztem, aztán megkérdeztem, hogy a hiányzó nedűt Ő itta-e ki belőle. Ő mondta, hogy nem, ő az üveget a Sógorától kapta ajándékba, amikor még a szocializmus idején Ausztriában járt. Én tovább kérdeztem, hogy a Sógora legalább megmondta-e, hogy milyen volt az osztrák fröccs.

Nem ő itta ki ebből a fröccsöt, erre sajnálta volna Schillinget!  — válaszolta az eladó.

Így aztán nem tudtam meg tőle, hogy ennek az üvegnek, mi volt a pontos előélete. Ettől a néhány mondatból, no meg az üveg kézbevételéből aztán csak kiderült ám, hogy került ez az üveg Budapestre.

A hetvenes években Nagy Jóska a feleségével minden évben külföldre ment nyaralni. Már jártak NDK-ban, Lengyelországban, Bulgáriában, Szovjetunióban. Az összes Magyarországot körülvevő baráti szocialista országban, de a szomszédos Ausztriáról csak álmodoztak. A felesége pedig, aki fodrász volt a Divat Fodrászati szövetkezetben állandóan azzal jött haza, hogy az ő kuncsaftjai Ausztriában, NSZK-ban nyaralnak. József aztán addig ügyeskedett, míg megszervezte, hogy a következő évi Nyugati nyaralást. Megjött a nyugati útlevél is. Már minden rokonának, sógorának újságolta, hogy ő a jövő nyáron Nyugatra viszi a feleségét nyaralni. Akinek elújságolta, azok mindegyikének meg is ígérte, hogy ajándékot is hoz, mint minden évben. Lesz majd ajándékba valódi francia konyak, és nemcsak jugoszláv hasisítvány. Ígergette mindenütt. A Wartburg De Lux gépkocsijukkal aztán 1982 nyarán elindultak Ausztrián kezdve, egészen Franciaországig. Jóska alaposan felkészült, és mindent pontosan megtervezett, mint minden út előtt. Hegyeshalomnál hosszú sor állt, és alaposan átvizsgálták. A valutájával, nem volt gond, hisz mindenegyikről igazolása volt, hogy az OTP-ben váltotta. A Hosszú útra szánt sok élelmiszert, és innivalót nem nézték jó szemmel a vámosok így annak egy jó részétől meg kellett válniuk a határon. Így történt, hogy a kiváltott valutakészlet, melyet az ajándékok vásárlására szánt elfogyott. Az utolsó éjszakát még Ausztriai kempingben töltötték. Hajnalban aztán indulnak majd haza. Jóska ekkor szembesült azzal, hogy senkinek sem vett ajándékot, és pénzük sincs már. Egész éjszaka azon gondolkodott, hogy mit is vihetne ajándékba. Hajnalban aztán körbejárta a camping területét. A camping szélén az elhagyott tűzrakó hely körül — ahonnét éjszaka vidám nótázást hallott — eldobálva hevertek az üres üvegek. Volt ott köztük egyszerű söröstől a nyomott mintás csatos sörös üvegig mindenféle. A legszebb üres üvegeket aztán összeszedte. Így történt, hogy minden rokonnak, valami egyedi különleges üveget adott ajándékba. Jóska úgy gondolta ez biztos mindenkinek tetszik majd. A rokonok ezek után csak smucig sógornak hívták a háta mögött, mert még a sógorának is csak egy üres üveget hozott ajándékba.

Elhoztam az üveget, hisz tetszett ez a dupla formába fújt és öntött üveg. Nem lehetett egyszerű gyártani, hisz mindkét fele 1 dl-es, Az üveg palástjába a felirat mindkét oldalon kidomborodik.

egyik oldal: ÖSTERREICH TAFFELWEIN VIN AQIUA SODAWASSER

másik oldal: PFANDFLASCHE AIGNER AUSTRIA BUKKPOLLFLASCHEN

Az osztott üveget egyetlen kupakkal lehet lezárni. Így annak idején praktikusan egy sörnyitó elég volt, és máris egyszerre lehetett a pohárba kitölteni a kétféle összetevőt. Izgalmas lehetett pohár nélkül inni a fröccsöt. Én így reklámoznám: „Csak a szájban keveredik”. A két fél üveg között pedig egy rés is van, melyről rögtön az jutott eszembe, hogy ezt másra is lehetne használni.

Szombaton meg is született az üveg újrahasznosítása. Váza és szalvétatartó lett a szombati ötórai teadélutánon. Sütöttem hozzá kétféle süteményt egy meggyes-mákost, és egy kókuszos-meggyes piskótát. Most óvatos voltam, és mielőtt a vendégek jöttek lefotóztam az alakotást. Végül is hasznosítva lett smucig sógor üvege. Az ajándékozott kapott pár száz forintot. Én dícséretet kaptam az ötletesen terített asztalra.

(A történetben szereplő nevek, és foglalkozások kitaláltak, a valósághoz semmi közük sincs !! A Wartburgos képet a FORTEPAN-ról vettem, mert annyira a témához passzol.FOTO:FORTEPAN)

Az előző hétvégén vettem egy piros füles csuprot. Az alján már két lyuk is van - így ha nem foltoznám meg -, csak fakanáltartónak jó. Valójában annak is szántam, mert a korábbi fakanáltartónak használt kancsó szűk is, és borulásveszélyes, mióta rászokott a család a használatára. Már mindenféle nyeles eszközöket dugnak a fakanalak mellé, amelyeknek korábban a fiókban volt a helyük.  Amikor megláttam úgy gondoltam, hogy át fogom festeni, mert fakó színűnek tűnt. Fehér pöttyöket is gondoltam rá, hisz már van egy fehér pöttyös piros cukortartónk. Otthon aztán alapos mosogatás után, a csupor visszanyerte régi fényét. Belepróbáltam a fakanalainkat. Nekem most így is tetszik. Nemcsak a pöttyös az igazi!

A fakanáltartómról tárgyilagosan: A piros zománcozott füles csuprot a Szovjetunióban készítették, hisz az alján ott a jelzés. A CCCP-ben gyártott zománcedényekből igen nagy szériákat készítettek, így nem csodálkoznék, azon, ha ilyen csoportból még több ezer is felbukkanna. Lehetett is ilyeneket látni orosz filmekben. 

A hétvégén a Gerecse hegy déli lejtőjén jártam. Pontosabban dolgozni mentem, mert itt van az én birtokom. Nem nagy bírtok az. Csak egy nadrágszíj alakú és méretű földdarab. Munka azért volt bővében, mert le kellett szednem az almát, a körtét.

Az első öt kép nem is az én birtokomon készült, hanem a szomszédokén. Ők azok, akiknél még megvan a szőlő, és bort is készítenek. Mindig is szerettem átmenni ehhez a szomszédhoz, mert a kilencvenes évek elején Pista bácsi lovas szekérrel jött ki, és úgy fuvarozta a hordókat a faluból, és lovas kocsival hozták le a szőlőt a hegyről. A traktoros szüret már nem a régi. Az idei évben almafák nem olyanok, mint előző években kisebbek almák és kevesebb is van belőlük. A birsalmákkal sem lehetne a Guinness rekordok könyvébe kerülni.

Itt pedig bemutatom az én szőlőmet, pontosabban annak magas fűvel benőtt helyét. Látszik, hogy a környékbeli fák még nem kezdtek el színesedni, de nekem így is tetszik.

Nekem a legkedvesebb a fehér petúnia. Ez abból a marék fölből nőtt ki, és virágzott, amit Édesanyám kiskertjéből hoztam. Az első petúniát általános iskolában vetettük Édesanyámmal. Biológia órai feladat volt, hogy neveljünk petúniát. Azóta édesanyám minden évben leszedte a magokat, és tavasszal elvetette. A múlt évben aztán ez a folyamat megszakadt. Most pedig, amikor megláttam ezt az egy szál virágzó petúniát. Férfiasan bevallom, majdnem elsírtam magam.

A szőlők levei még a legtöbb helyen zöldek, de néhány tőke már bíbor színekbe öltözött.

Ennek a kis cserjének nem tudom mi a neve, de nekem a mecseki szúrós csodabogyó jut róla eszembe. Látom, hogy ez egészen más zöld, és más piros, nem is szúr.

A posztban legutolsó. Többek szerint a sorozatból a legszebb. Valóban, a mohás cseréptetőre hajló almafám ágán minden évben csudaszép piros almák teremnek, és ez a szemnek olyan csudaszép.

Ha pedig a poszt végéhez értetek, csukjátok be a szemeteket. Érezni fogjátok, ennek az ősznek az illatait, és hangulatát is.

Alcím: Képek a  Hősök teréről, kicsit másképp

A Földalattin utazva a Kodály körönd előtt a hangosbeszélő bemondja:

—   Kodály körönd következik — megállunk, továbbmegyünk.

A mellettem álló gyerek az apjára néz, és mondja:

—   Bajza butca bövetkezik — és mosolyog az apjára.

Bajza utca után aztán jön a Hősök tere, de az apja ránéz, és a gyerek szófogadóan mondja, hogy

—   Hősök Tere Hövetkezik.

A Hősök terén aztán szinte folyamatosan sok a turista. A földalatti kijárattól kezdve fotózzák a Hősök tere szoborcsoportját. Sőt több ifjú hölgyet látok, akik viccesen úgy állnak, hogy a képen olyannak hasson, mintha a vezérek lovának azt a bizonyos részét simogatnák. Mindent meg kell tenni, egy tartalmas élménybeszámolóhoz.

Én most nem szeretnék ilyen vicces képeket közölni, hisz én nem a sokat fényképezett szoborcsoport miatt mentem a Hősök terére. Ezért mentem, hogy megmutassam, milyen ma az Andrássy út végén álló két palota, melynek csodájára jártak száz éve. Amennyiben a harmincas években nem építik át, a magyar szecessziós épületek gyöngyszemei lennének. Ha eredeti formájukban állnának a turisták sem fordítanának hátat ezeknek az épületeknek. Sajnos ez van, hogy ezeket az épületeket már csak a Zsolnay épületkerámiák Budapesten című könyvből tudom kifotózni.

Akit érdekel, a Babocsay villáról egy kortárs véleményét itt olvashatja: http://www.mke.hu/lyka/09/115-120-villa.htm  

Idézet az ajánlott kritikából: Aki aztán a műalkotást megillető érdeklődéssel közeledik az Andrássy-út utolsó villájához, az Árkay Aladár tervezte Babocsay-villához, hirtelen egy sajátos hatás rabja lesz. Azonnal megérzi, hogy itt egy finoman, sőt magyarosan érző, eredeti képekben gondolkozó művész alkotásával került szembe. Halk, de derűs, élénk és kecses ritmusba fogott dallamok szállanak felénk. Megérezzük, hogy itt harmónia keletkezett, mert egy modernül gondolkozó építtető került össze egy, a modern embert megértő építésszel, s e harmóniából szépségek fogantak. Az építtető igen fontos faktor, hogy Ruskinnal szóljak, ez esetben amolyan "emberhez méltón élő ember", akinek nem frázisok kellettek, hanem igazságok s szerencsésen megtalálta azt, aki ez igazságokat a kellő formanyelven fejezze ki. (Dr Lázár Béla, Művészet folyóirat p. 115-120; 1910, 3. szám)

A budapestiek szerint még mindig a legjobb a Központi Nagyvásárcsarnokban vásárolni, mert lám az angol királynő is itt vásárolt, amikor Budapesten járt. Én pedig azért mentem fotózni, mert egy újabb gyöngyszem, amely Budapesten a Zsolnay gyár  és az ott dolgozók hírnevét dicséri.

Röviden ennyi az épületről a főbb tudnivaló: „Pecz Samu építész, műegyetemi tanár tervei alapján készült el 1897-ben, a szomszédos Közgazdasági Egyetemmel együtt. A magyarországi historizmus téglaépítészetének az egyik legszebb alkotása. A bejárati kőkapuk neogótikus stílusjegyeket viselnek. A tetőt a pécsi Zsolnay-gyár színes épületkerámiái fedik. Az épület alapterülete kb. 10 000 négyzetméter. Óriási vas tetőszerkezet fedi. Az épületet 1977-ben nyilvánították műemlékké. Az idők folyamán erősen tönkrement, 1994-re azonban felújították, 1999-ben pedig elnyerte az építészeti szakma legkiemelkedőbb nemzetközi elismerését, a FIABCI Prix d’Excellence díját.”Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%B6zponti_V%C3%A1s%C3%A1rcsarnok

Amikor legutoljára ott jártam, pont pécsi vendégeim voltak. A vendégekkel előtte a Nyugati pályaudvarnál jártam, amelyikről elmeséltem, hogy az Gustave Eiffel irodája tervezte. Vendégségem férfitagja, amikor meglátta a csarnok vasszerkezetét, megelőzött az idegenvezetési szövegem ismertetésében és mondta: „Tudjuk, ezt is Eiffel tervezte” —… Én meg javítottam, hogy ezt nem, de a szülővárosához sokkal több köze van, mert a Zsolnay gyárban készült sok részlete, amelyikre a lakásuk nézett évekig.

A képekről: A Vásárcsarnok néhány részlete, ahogy én láttam. Az utolsó kettő kakukktojás a főbejárattal szemben levő szecessziós épületről, melynek homlokzatán levő mozaikja szemet gyönyörködtető.