Egyszer írtam én már Szépszüleim vízimalmáról és annak történetéről itt: http://multmento.blog.hu/2011/03/18/szepapam_vizimalma

Az élet aztán úgy hozta, hogy pontosítani kell eme legendáriumot. Akkor ezt írtam:  „A családi emlékezet szerint a mi magyarországi Korb famíliánkat szépapám alapította, aki Dél-Tiroli német családból származott és beleszeretett egy olasz leányba, az én Rochellini szépanyámba. Lakóhelyükön állítólag nem maradhattak, mert ott az ilyen vegyes házasságot annak idején nem nézték jó szemmel. Így nem volt más választásuk, minthogy útra keljenek. Meg sem álltak Baranya Vármegyéig. Baranyában találtak is egy helyet, amely szülőföldjükre emlékeztette őket. A Hegyhát vidékén egy kis szorosban építették meg vízimalmukat és ott őrölték a gabonát a helybéliek nagy örömére és megelégedésére. Sajnos Szépapám korán meghalt és a szépanyám egyedül maradt a malomban. Akkoriban azonban nem volt könnyű az élet. A környéken levő csárdákba jártak a híres és hírhedt Somogyi betyárok. Szépanyánk malmát is ki akarták rabolni, de a család emlékezet szerint Olasz szépanyánk igazi mediterrán temperamentummal és magyar bátorsággal puskát ragadott és maga kergette el a betyárokat.”

Nemrég nagynénémmel beszélgettünk a közös őseinkről, aztán családi dokumentumokat is vettünk elő. Ezekből kiderül aztán, hogy majdnem így történt, csak nem ROCHELLI-nek, hanem  UCZELL-nek hívták az én szépanyámat.  Szerencsére még azt is tudta, hogy szépanyánkat Magdolnának keresztelték, szépapánk pedig Jakab. A történetről pedig még az is kiderült, hogy  melyik évben játszódott. A valóságban így történt:

Bükkösdön, pontosabban akkor még mellette levő kis településrészen 1858-ban télen - a mai Bükkösdiek Becsali néven emlegetnek - éltek Magdolna és Jakab boldog házasságban, a malmukban. Három gyermekük született, a legkisebb Mátyás volt, aki abban az évben szeptember 3-án született. Rosszul kezdődött a tél, mert Jakab a hideg esős késő őszi napokon megbetegedett.  A malomban pedig nagy munka volt, hisz a télre való kenyérgabonát meg kellett őrölni. Jakab betegen is dolgozott. A tél elején pedig ágynak is esett. Egyre súlyosabb volt a betegsége, már a faluban is elterjedt, hogy Korb Jakab olyan súlyos beteg, hogy nem fogja megélni a következő tavaszt. Magdolna, hol a csecsemő Mátyáshoz rohant szoptatni, hol pedig az urát ápolta. Ez a hír aztán a Szomszéd csárdában mulató betyárokhoz is eljutott. A betyárok azt tervezték, hogy éj leple alatt kirabolják a malmot. Magdolnának aztán feltűnt, hogy az istálló felől zajokat hall. Férjét nem küldhette, így maga vette elő férje puskáját, és azzal ment ki az istállóhoz. A betyárokat ott találta, és ugyan elkergette, de két üszőt mégis magukkal vittek azok a zsiványok.   

Néhány nappal az eset után aztán Jakab meghalt.  Magdolna pedig a malmot eladta. A malom árából aztán egy faluval arrébb Kánban vett egy kis házat, amelyet egy előző posztban bemutattam.

Magdolna a három gyerek után is olyan szép volt, hogy Kánban több kérője akadt. Válogathatott a kérők között, és ő természetesen a leggazdagabb káni családból származó legényhez ment férjhez.

Amikor megláttam ezt a cipőtisztító kelléktároló dobozt a Vaterán rögtön az első képen látható modern köztéri szobor ugrott be Szkopjéből. Nem láttam személyesen még, csak az interneten találtam rá. Valami miatt mégis szeretem, és egyszer talán még meg is fogom látogatni. Forrás: http://www.szoborlap.hu/13920_cipotisztito_szkopje_skopje_elena_dukovski_2009.html

A szobor elhelyezkedése: Szkopje (Skopje), Makedonija (centrum, Makedonia tér, sétáló utca) Alkotó: Elena Dukovski Felállítás éve: 2009

A doboz leírása nem túl hosszú: „Érdekesség ... Antik cipőpucoló doboz, fellelt képek szerinti állapotában, elől egy elem hiányzik, a csattal ellátott fa elem, felül ahová lépett a kuncsaft a cipőjével és egyben a fogantyúja is volt, ennél az elemnél egy csavar hiányzik, ami a fedélbe fogja! A 2 zsanér jó, alul lábai megvannak, fa doboz, Mérete: 27 x 17 cm 21,5 cm utóbbi a magasság a "rálépőke" nélkül mérve!”

A kikiáltási ára csak 1 Ft-volt, így gondoltam meg nézem már, milyen áron fog elkelni ez a restaurálásra váró cipőpucoló doboz. Amikor még két hete először figyeltem az árverést, még csak 87Ft-on állt. Aztán az árverés utolsó napján szép lassan, de biztosan mentek felfelé az árak. Aznap aztán nem vártam meg az árverés végét, mert az egyre elhúzódott, hisz egy olyan árverés volt, ahol az árverés vége meghosszabbodik, ha a lejárat előtt 5 percen belül újabb licit érkezik. Csupa izgalom ez, annak is, aki venni akar, és annak is, aki eladni. Jelen esetünkben megérte a kuncsaftra várni, mert egészen jó áron 3410Ft-ért kelt el. Azt hiszem a cipőtisztító fiú annak idején örült volna, ha egy cipőtisztításért ennyit fizetnek.

Mindezt miért írtad le? – Kérdezhetitek.

Nem, nem én adtam el. Nem is én nyertem meg ezt a dobozt. Sőt nem is voltam a licitálók között. Egyszerűen azért kezdtem figyelni az árverését, mert nekem már egy éve meg van ennek a doboznak az ikertestvére. Egy kicsit jobb állapotban is vettem, bár még mindig nem sikerült befejeznem a restaurálását. Ha megleszek vele, majd részletesen írok róla. Most csak annyit előzetesen, hogy én az ikertestvérét a leütési ár nyolcadáért vettem. Az eladó így is nagyon örült.  

Amikor én már ebbe az épületbe jártam, a Zsolnay épületkerámiák koszosan és alig láthatóan díszítették az épületet. Miután megépült még a dunai hajójáratok is megálltak előtte, mint látható az első akvarellen. Forrás:

http://portal.bme.hu/Latogat/EgyetemTortenet.aspx

A központi épületet, és a mellette levő vegyészkari  épületeket Steindl Imre műegyetemi professzor tervezte. Az építkezés 1880 augusztusában kezdődött meg. A kisebb, kémiai épület 1882 őszére, a főépület egy évvel később vált beköltözhetővé.

Látogatás Dédnagyanyám szüleinek házában

Annak aki már unja, megígérhetem, ez lesz most az utolsó káni poszt.  Pontosabban ebben az évben már nem tervezek újabbat írni. Ugyanakkor már tervezem, hogy a jövő évben is megyek Kánba. Fényképezni fogok, és írás is fog biztosan születni. A mostani fotósorozat egyetlen házról készült. Nem akármelyik, hanem éppen a dédnagymamám szülőháza, azaz Korb ház. Nem az egyetlen Korb ház a faluban, de szerencsénkre épp ennek a háznak a  tulajdonosával találkoztunk össze a faluban. A Korb házat most a tulajdonos vendégháznak használja, éppen akkor hagyták el a házat a lakók. A tulajdonost megkértük, hogy megnézhessük.  A tulajdonos örömmel beleegyezett, egy kicsit mentegetőzött a vendégek hátrahagyott rendetlensége miatt.  Nagynéném -   aki Korb unoka – boldog volt, hogy viszontláthatja nagyapja házát. Belépve rögtön el kezdte mondani, hogy melyik fal nem ott volt, illetve mi nem és mi volt ott egykor. Nem volt padló a lakószobákban, hanem földpadló volt mindenütt. Búbos kemence sem volt, helyén akkor ágy volt. Nagynéném még arra is emlékezett, hogy Nagyapja hol volt felravatalozva a tiszta szobában. Jöttek elő az emlékek, kattintottam a fényképezőgépem. Tudom, hogy egészen máshogy van berendezve most, mint régen volt. Ugyanakkor örültem, hogy mostani tulajdonosai nagyon sok sváb néprajzi tárgyat bútort gyűjtöttek össze, és dekorálták vele a házat. Volt egy olyan érzésem a házban, mintha egy tájházban járnék, de a vetetlen ágyak bizonyítják, hogy használják ezt a házat. 

Nemcsak az eltűnő temetőt érdemes fotózni Kánban.  Az utóbbi években a falu újraéled, és ezt jó látni. A faluról ajánlom az alábbi kis mesét elolvasni, mely az idei évben Barátság folyóirat februári számában jelent meg. A mesét nem én írtam, de közöm volt hozzá, mert a szerzőjének én voltam az egyik adatközlője.  Egyszer volt… avagy „sváb” csipkerózsika:  http://nemzetisegek.hu/repertorium/2012/01/belivek_24-25-2.pdf  

Illusztrációként készítettem a faluról, és annak mostani állapotáról néhány képet.  Szemet gyönyörködtető házak, és falukép.  Amikor sétáltam a faluban és fotóztam feleségem felfigyelt egy házra, melyet eladóként hirdettek. Mondta, hogy siessünk, mert még megveszem.  Én tudom — hogyha lenne is rá pénzem — én már nem vennék Kánban házat. Mai formájában úgy néz ki Kán, mint egy múzeumfalu. Én pedig nem érzem magam múzeumi tárgynak.

Annak a Bajza utca sarkán álló palotának a második szomszédja, melyről a műdal énekel. Nem szerepel a Zsolnay épületkerámiák című könyvben, pedig négyzetméterre nagyon sok kerámia van/volt rajta. A kerámia nagy része „csak” natúr kerámialap, de szerintem Zsolnay, hisz más egyértelműbb házakon is ugyanilyen falburkolat előfordul. Itt a változatosság kedvéért diagonálba rakták. Az Andrássy út 105. villaépülete 1890-ben épült a kétemeletes nyaralónak, Ray Rezső építész tervei szerint. 1912-ben áttervezte az épületet, akkor nyerte el a mai formáját. Felújított jó állagú épület, ma irodaház. Egy ideje, mintha elhanyagolták volna az épületet, hisz több négyzetméter falburkolat már lepotyogott. A XX. század végének tetőtér beépítése sem felelne meg a műemléki helyreállítás szabályainak. Ugyanakkor elmondható, hogy szépnek mondható eredeti részeit megtartották, és mutatósak. Két évvel ezelőtt például, igen szép képeket készítettek róla. Ajánlat: http://csakaszepre.blog.hu/2010/04/07/az_utak_arisztokrataja_iii_resz

Nekem az alábbi képeket sikerült készítenem az épületről.