Már régóta tervezem, hogy írok az Operaházról, mint Zsolnay épületkerámiával díszített épületről. Az Ybl bicentenárium honlapján szereplő épület bemutatóból ugyan ez az apró momentum, hogy csodaszép Zsolnay díszek vannak rajta kimaradt.   http://www.yblbicentenarium.hu/meglevo-epuletei/kozepitmenyek/operahaz/

Én sem nagyon tudtam lefényképezni ezeket a díszeket. Az első emeleti erkélyek mennyezetdíszei, és az erkélyeken álló korsók Zsolnay kerámiák. Gondoltam én. Majd barátainkkal ellátogatok, az Operába akkor belülről kimegyek az erkélyre és fényképezek. A látogatás megvolt, a fényképezés sajnos nem sikerült.  Nekem ezeket a képeket sikerült lőnöm az épületről, meg a belsejéről.

Írtam egy iskola előtt álló geodézia vasasztalról, melyről az arra járók, és az iskola ott tanulói sem nagyon tudják, hogy mire való. Ugyanakkor a buszra várakozók előszeretettel használják poggyásztartónak, egyesek üzenő táblának.  Aki nem olvasta itt elolvashatja: http://multmento.blog.hu/2012/08/01/szecesszios_nepiskola_erdekessegekkel

 Az egyik olvasóm most megtalálta a város végén az ikertestvérét. Az alábbiakat írta róla, és küldte a képeket: „Blogodban írtál egy XIII.ker.-i iskoláról, ami előtt van egy ilyen. Még hozzá is szóltam. Hétfőn megtaláltam a testvérét. Biztosra veszem, hogy olyan betonalapra tették (talán 100 éve), hogy egy mm-t sem mozdult el azóta.

Budapest Gyáli út,a népligeti buszvégállomás mellett. Az itt parkoló, pihenő sofőrök örülnek neki. Rendszeresen étkezésre, vagy kártyázásra használják. Most ilyet nem tudtam fotózni, de az utolsó képen látszik két kenyérmorzsa. Az itt is hiányzó táblán nem az adatok voltak, hanem sorszám. A geodéziai vasasztal három értéket jelül, mely ennél az oszlopnál:

Északi szélesség: 47° 28'

Keleti hosszúság: 19° 05'

Magassága: 117mAf (az Adriai tenger szintje fölött )”

A ma névnapját ünneplő Erzsébeteknek ajánlom az alábbi kis képriportot a budapesti Árpád-házi Szent Erzsébet templomról. No és ne feledkezzünk meg a Zsolnay rajongók széles táboráról sem, hisz ez is egy Zsolnay épületkerámiákkal díszített épület.

 A már korábban hivatkozott Zsolnai Épületkerámiák Budapesten című könyv az alábbiakat írja róla: Tervezte: Steindl Imre, épült: 1896-1900. historizáló neogótikus stílusban. A bejárat feletti timpanonon a színezett terrakotta domborműveket – Hívő és hitetlen szüzek Krisztus előtt, Szent Erzsébet halála, Szent Erzsébet alamizsnát oszt – Kiss György mintázta. A kapuk körül színezett terrakotta-keretezés van. A főbejárat felett az egész homlokzat terrakotta: a rózsaablak körül a négy evangélista szimbóluma, a nagy timpanon közepén Szent Erzsébet, bal oldalon Szent László, térdelő angyal és a főváros címere, jobb oldalán Szent István, angyal, Magyarország címere (Küllő Miklós mintázta) színezett terrakottából. Az oltáron a szentségház mázas kerámia ajtaját Lantay Lajos mintázta. Az oldalfalakon a stációk szintén Zsolnay-kerámiából készültek. Az 1996-ban végzett tatarozáskor a színezett terrakottákat élénk színű festékkel lefestették.

Én először 1977-ban láttam személyesen, mert akkor néhány napig a Rózsák terén egy diákszálláson laktam. Pont tíz évvel később voltam Marburgban. Amikor Marburgban a szent Erzsébet templomot megláttam, akkor azt mondtam: Hisz ennek a tornya pont olyan, mint   Budapesten a Rózsák Terei templomé. Aztán megtudtam, hogy nem véletlenül, hisz mindkettő Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére épült. A Marburgi még a középkorban épült, így ez volt a budapesti előzménye. Olvasásra ajánlom:

Szent Erzsébetről: http://www.katolikus.hu/szentek/1119.html

Marburgról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Marburg

Amikor az Iparművészeti múzeum épülettörténetének utánanéztem, akkor olvastam, hogy az épület tervpályázatának díjnyertesének jeligéje volt a címadó felszólítás.

„A fokozatosan gyarapodó gyűjtemény számára rövidesen önálló épületet emeltek, melynek megtervezésére a kormány 1890-ben írt ki pályázatot. Az első helyezést Lechner Ödön és Pártos Gyula által benyújtott, „Keletre magyar!” jeligéjű tervsorozat nyerte el, de az építési megbízást csak 1893-ban kapták meg. A palota felavatására 1896. október 25-én, I. Ferenc József jelenlétében került sor a millenniumi ünnepség részeként. A tervező maga is elismerte, hogy az épület összhatásban „túlságosan indus” hatást kelt. Reissmann Károly művei díszítették az épületbelsőt, amit 1920 végén lemeszeltek. Csak töredéke maradt meg az alkotásának.” Idézet innét: http://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_Iparm%C5%B1v%C3%A9szeti_M%C3%BAzeum

Ma már mindenki azt mondja, hogy magyaros szecesszió egyik legszebb alkotása. Ugyan most körbe van állványozva, a kupolát is megfosztották tornyától, de így is impozáns. Nem tudom mennyi ideig fog így maradni? Gyanítom, hogy hosszabb ideig, mint ahány évig annak idején felépítették. Sokszor voltam én az épületben, és sokszor csodáltam meg kívülről is. Sok időt el tudok nézelődni az épületen, és annak díszein. Van itt Zsolnay kerámia a járólaptól a tető csúcsáig mindenütt. Szerencsére az épület makettje is megtekinthető a múzeum előcsarnokában. A belső korlátok burkolatok nagy része is Zsolnay kerámia, így anélkül is Zsolnayt látunk, hogy kiállításra mennénk. Az épület lépcsőházában valódi méretében megcsodálhatóak az épület egyes díszei, mert ki van állítva egy-egy eredeti darab a cserepekből, kéményekből, kúpcserepekről, szoborrészletekből. Megpróbáltam néhány jellemző képet lőni, de még jó sokáig elidőztem volna kívül belül.

Hét éve ausztriai biciklitúrán pécsi csoporttal kerekeztem. Az esti vacsorákon élénk beszélgetések folytak. Az egyik ilyen beszélgetésen a pécsi Zsolnay gyár volt a beszélgetés középpontjában. A társaságunkban Gyuri, aki tősgyökeres pécsinek vallotta magát, mondta, hogy neki a kék eozinmázas termékek a kedvencei, mert olyanokat már nem is tud gyártani a gyár. Szerinte a kék eozin titkát a gyáralapító a sírba vitte magával, mert nem akarta, hogy még egyszer olyan szépet előállítsanak. A pécsiek bólogattak, hogy így is van ez, egyedül én vitatkoztam. Mondtam, hogy olvastam a Zsolnay lányok visszaemlékezéseit, és abban az apjuk gondosan dokumentálta is a mázak összetételét próba téglácskákon.  Nekem akkor Gyuri nem igen adott igazat, hisz ő mégis csak jobban tudja, mint egy pesti.

Ezen a héten az Iparművészeti múzeum mini Zsolnay kiállításán kiderült az igazság. Ez a kiállítás ismertetőjében így hangzik:  „A táblán az egyes receptek alapján elkészített és kiégetett mázak, mint egy táblázatban sorakoznak egymás mellett és alatt a receptek sorszámaival ellátva. A gyárban számos hasonló tábla segítette a dolgozók munkáját. A második világháborút követően, 1948-ban a gyárat államosították, és a termelésben nagy változások következtek be, dísztárgyak, figurák évekig nem készültek. Az akkori dolgozók talán úgy vélték, hogy ezekre a táblákra többé nem lesz szükség, tehát kiselejtezték, kidobták, összetörték azokat. Talán néhányat haza is vittek közülük – nem tudjuk. Az 1980-as évektől Halmos Ferenc vegyészmérnök keramikus, akit lenyűgözött Zsolnay Vilmos munkássága, a pécsi Zsolnay-gyárban eosinmáz kísérleteket folytatott. Egy napon az egyik idős mázkészítő meghívta borkóstolóra a kefűi szőlőhegyre. A vegyész a présházba lépve nem akart hinni a szemének, amikor megpillantotta a helyiség középen álló vas lavórállványt, amelynek az alsó polca egy régi laboratóriumi tábla volt fényes és savmaratott változatban felvitt és kiégetett színmintákkal. A ritka és értékes leletet azon nyomban megszerezte az Iparművészeti Múzeum számára, amely ma a gyűjtemény egyik fontos tanulmányi darabja. Ki tudja hová jutott volna, ha nem talál rá idejében olyasvalaki, aki felismeri és értékével is tisztában van, hiszen csorbult hátoldala már magán viseli hányattatásainak nyomait. Kiállításra ritkán kerülhet úgy, hogy a figyelem középpontjában álljon, ezért szerettük volna most megmutatni néhány olyan műtárgy társaságában, amelyek nélküle nem jöhettek volna létre.”

http://www.imm.hu/hu/exhibits/view/195,Zsolnay+eosinm%C3%A1zak+

Vettem a bátorságot, és el is mentem ezt a kiállítást megnézni, hisz a Zsolnay kerámiák engem nagyon érdekelnek. Az első emeleti lépcsőházban van a kiállítás. Szerencsére ingyen is látogatható, Már csak egy baj van, hogy mindez a kiállítás november 11-ig volt látogatható. Annak aki nem láthatta, hoztam erről a kiállításról az alábbi néhány képet.