Néhány napig élvezhettük a téli havazást, aztán megint megjött a Tavasz. Karácsony második napján, Budapesten pulóverben mentem a kertbe. Lementünk a telekre, hogy szerszámokat és almát hozzunk fel. A zsámbéki medencébe érve már a tél fogadott. A hétvégi házunkhoz már havas úton érkeztünk. Megnyugtató érzés volt a hó alatt pihenő tájat nézni. Közben jól esett a forró kávé a képen látható pöttyös csészéből.

A Karácsony ünneplése, és annak előkészítése minden évben ugyanúgy történik. Minden évben azzal kezdjük, hogy máshogy fogjuk ünnepelni, szebb fát fogunk állítani, másképp díszítjük a lakást, mint előző évben. Aztán….

Jön a családi közvélemény kutatás, jönnek az ötletek finomabbnál finomabb ajánlatokra. A progresszív ötletek végül leszavazásra kerülnek, és ugyanolyan forgatókönyv szerint lezajlik az év végi ünnepsorozat.

Vagy mégis más? Az idei évben a fenyőfavásárlás sokkal tovább tartott, mint más megelőző években, Ugyanúgy végigjártam a Hunyadi tér fenyőfa árusait, mint máskor, de egyetlen szemrevaló fenyőfát sem találtam. Ami formás lett volna, az túl magas volt, a nekem tetsző méretek (150-170 cm) pedig mind kiválogatottak voltak, és korcsak. Igaz, hogy eddig egyik évben sem vittem haza tökéletes fát, mert a család szerint volt már pulykafaros, kétcsúcsú, többcsúcsú, csúcs nélküli, ahogy összefoglaló néven mondták, mind mozgássérült fa volt. Az idei évben aztán a szokott helyen kihagytam a vásárlást és átmentem a Lehel térre, az ott található fák között válogatni.  Első ránézésre ott sem találtam szép fát. A legtöbb árus előszedte nekem a még becsomagolt fáit, de azok közül egy sem akadt, mely nekem tetszett volna. Aztán az utolsó árusnál egy igazán formásat láttam. Körbejártam, de semmi hibát nem találtam a fán. Annyira hibamentes volt, hogy az árából sem tudtam ezreket lealkudni, mint más években, csak félezer forintot. Szokás szerint itt is megkérdeztem, honnét származik a fa. Mint megtudtam a fenyőfánk Nagykanizsa mellől a förhéci fenyves erdőben nevelkedett. Én otthon fel is állítottam a fát a nagyszobánkban. Az idei évben először a szoba hátsó felében állítottam fel a fát, mert a régi helyére a kanapénk nyúlik be. A fánkat a kártyaasztalunk helyére tettem, hisz az asztal a sarokban is elfér. Én reménykedtem, hogy az idei évben mindenkinek tetszeni fog a Karácsonyfa. Aztán meg is kaptam az értékelést.

Ilyen kicsike fánk még egyetlen évben sem volt. – Mondta legkisebb lányom.

Legalább nem mozgássérült. – Felelte rá feleségem.  

Az előző hétvégén bécsi kirándulást tettünk vonattal. Budapestről nem egy nagy túra, hisz a Railjet 3 óra alatt kiér. Így még a bécsi karácsonyi vásár nyitása előtt kint voltunk. Feleségem magamra hagyott, mert ő felugrott az egyetemre szakmai életet élni. Én pedig a vásár nyitási készülődéseit figyeltem. A vásár körhintáját éppen akkor csomagolták ki. Nagyon ötletes egy szerkezet. Minden elem újrahasznosított anyagokból készült, mondhatni egy guberált körhintáról van szó. Én nem is sorolom fel, hogy mi minden készült arra a körhintára az ócskaságokból. Győződjetek meg magatok.  

Öt évig — 1986 és 1991 között — a közvetlen közelében dolgoztam a Palace szállónak. Két évig csak úgy elmentem mellette, mert modern szögletes burkolás fedte a földszinti homlokzatot, de aztán 1988-ban a modern homlokzatot lebontották, és előtűntek az eredeti homlokzatdíszítések. Ezután igyekeztem úgy menni, hogy megnézhessem magamnak a Palace szálló szecessziós Zsolnay kerámia díszeit.

Az épület műemlékileg védett, bár törzslapján túl sok információ nincs,

http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=958)

 A legjobb épületleírást az építészfórumon találtam: A Palace szálló 1911-ben épült Komor Marcell és Jakab Dezső tervei szerint. Az épület földszintjét 1928-ban átalakították és ezzel egyidejűleg átépült a Rákóczi úti portál. Az épület legértékesebb része, az étterem, ekkor nyerte el ma is ismert galériás kialakítását. Az épület így nyert formáját kisebb eltérésekkel a közelmúltig megőrizte. A Palace szálló bővítéses rekonstrukciója 1988 óta napirenden volt. A szálloda 1996-ban került a Palace Kft tulajdonába. Több elképzelés után NOVOTEL szállóként került sor a bővítéses rekonstrukció megtervezésére. Közben a Palace szálló 1999 végére műemlék épületté vált. Forrás: http://archivum.epiteszforum.hu/figyelo2002/site/epulet.php?epid=1035

Egy hónapig titkos ügynököt játszottam. Szerencsére ez az állapot, csak december nyolcadikáig tartott. Nem is titkosította senki a jelentésem, így most végre ki is beszélhetem. Névnapi meglepetéspartit szerveztem a feleségemnek. Nem volt egyszerű megszervezni, és megtartani a titkot. Többször majdnem elszóltam magam, amikor telefont kaptam a társaságában. Amikor az ajándékot az asztalos leszállította majdnem le is buktam, mert feleségem korábban érkezett meg.

Az úgy volt, hogy kitaláltam, hogy névnapjára a kártyaasztalt és a két széket kapja felújítva használható állapotban. Kigondoltam, hogy meghívom barátnőit is hogy ki is tudják rögtön próbálnia az asztalt.

Az egészet kigondolni volt a legkönnyebb, azt lebonyolítani már egy komoly projekt volt, de végül is megérte.

A felújítás befejeztetése kihívás volt az asztalosnak is, mert közben többször telefonált, egyeztetett velem, meg a kárpitossal, hogy hogyan legyen. Néha megfelelő rézcsavart nem lehetett beszerezni, hol a pótolt játszóasztal pánt volt túlméretes, ezért rövidíteni kellett. A megbeszélt leszállítási időpont is csúszott az Árpád hídi dugó miatt. A leszállításkor a lakk még nedves volt, ezért aztán óvatosan kellett mozgatni, elhelyezni. Szerencsémre az asztalosom is átérezte a helyzet komolyságát, így a szállítás előtt meg is kérdezte, hogy „tiszta-e a levegő”. — Tiszta is volt, egészen addig, míg biztonságba nem helyeztük az asztalt és a székeket. A feleségem akkor toppant be, amikor az asztalos arról mesélt, hogy a műhelyben már többen megcsodálták, és irigykedtek az asztalra és a székekre. Az asztallap anyagáról kiderült, hogy tömör mahagóni. Nem akárki készítette, mert a mahagóni abban az időben kuriózumnak számított egész Európában, hisz nem őshonos fafajta.

A barátnők beszervezése sem ment egyszerűen. Ment a levelezés a programról, ajándékomról. Írtam, hogy egy multi funkciós asztalka lesz az ajándék. Erre visszaírták: Nem tudják eldönteni, hogy hímzőkeretet, vagy pakli kártyát hozzanak? — szerencsére ez utóbbit hozták, meg a jókedvüket.

Kigondoltam, hogy a garnitúrát a nappalink egyik sarkában fogom elhelyezni. ehhez méltó környezetet is ki kellett alakítanom. A nappalinknak ez a fele, immár 15 éve szinte változatlan. Beköltözéskor az örökölt csöbreinket raktuk kis a párkányra. Mindig beszéltünk arról, hogy majd egyszer átrendezzük, ha lesz rá időnk. Képeket is terveztünk a falra tenni. Az első képen látszik, hogy a tervekből nem sok minden valósult meg. Én terveztem, válogattam, és kitaláltam, hogy mely tárgyak és képek kerüljenek ebbe a sarokba. Oda is tettem őket. Szerintem ez most 15 évig így marad.

Az asztalka terítőjén és a rá kerülő asztalközépen sokat gondolkodtam. Az otthoni gyűjteményben nem találtam olyan textíliát, mely méretben és stílusban illik hozzá. Az egyik antikvitás boltban aztán régi csipketerítők között a kezembe akadt a képeken is látszó rózsás terítő. Ez már egy hónapja megvolt, de rá való asztalközép nem akadt. December elején aztán, ahol nem is kerestem egy antikváriumban találtam meg az igazi aszatközepet. Az antikvárium újított, és az egyik polcon berendezett egy kis retro tárgyak túrkálóját. Volt ott — főleg a nyolcvanas évekből — mindenféle kompótos tálak, étkészlet maradék, evőeszközök. A sok értéktelen kacat között akadtam rá erre az ólomkristály kínáló tálra. Oldalán rózsás girlandok, szerintem két világháború közötti darab. Pont jókor volt jó helyen, így velem jött.

Végre minden együtt volt december 8-án reggelre. Szerencsére a feleségem egy szombati továbbképzésre ment, így enyém volt a lakás, hogy az lakás átalakítást, és a partihoz az enni és innivalót elkészítsem. Nem részletezném, hogy mi mindent készítettem.

Szerencsémre a lényeggel du 4-re elkészültem, amikor is betoppant a továbbképzésről a feleségem. Természetesen fogadtam. Bemutattam neki az átrendezett nappalit. Szerencsére nagyon tetszett neki. Rábeszéltem, hogy maradjon a nappaliban és olvasgasson addig kedvére, amíg a vacsorát befejezem. Öt órakor — a megbeszélt időre — aztán felcsengettek a meglepetés vendégek. Szerencsére olyan rövidet csengettek, hogy csak én hallottam meg, így nem buktam le.

Valódi meglepetés volt, mert az ünnepelt nem is sejtette, hogy ez a szombat este nem a TV nézésről, hanem egy valódi névnapi Partiról fog szólni.

A vacsorára készített menüm osztatlan sikert aratott, de mégsem ez volt az est fénypontja, hanem az azt követő kártyaasztal felavatás. Az asztalkát kinyitottam kártyaasztallá. Az asztal két végére a felújított székek kerültek. Az asztal fiókjából aztán előkerült a cigánykártya, és egy igazi jövendőmondó szeánsz részeseivé vált mindenki. A kivetett kártya alapján aztán olyan jóslások születtek, melyek igencsak próbára tették a nevetőizmokat is.

Már két éve, hogy megvettem, elkezdtem, de nem fejeztem be a kártyaasztal és a hozzá tartozó két szék felújítását. Írni már írtam róluk az alább felsorolt három posztban:

A kártyaasztal beszerzéséről:

http://multmento.blog.hu/2010/07/15/szabadsagra_keszulve

A kártyaasztal felújításának kezdeteiről:

http://multmento.blog.hu/2010/07/28/noi_kartyaasztal_restauralas_kezdo_lepesek

A hiányzó aprópénztartó pótlásáról:

http://multmento.blog.hu/2010/07/29/noi_kartyaasztal_restauralas_elkeszult_az_apropenz_tarto

A hozzá szánt két szék felújításáról:

http://multmento.blog.hu/2010/09/23/a_ket_hamis_jatekos

Ugyanakkor a kártyázó garnitúra mégsem készült el. Nem mondom, nem volt egyszerű a játszóasztal pánt beszerzése sem. Már nem gyártják, ezért megpróbáltam legyártani. A pántok legyártása többe került volna, mint amiért a hiányos asztalt megvettem. Aztán megtaláltam végre egy helyettesítő terméket, mely méretben eltért ugyan, de használható az asztalhoz. Régen a barkácsboltokban beszerezhető volt, de aztán a gyártó abbahagyta a gyártását, és nem szállított. Szerencsém volt, és a pánt gyártóját sikerült megtalálnom az interneten. Gyártani már nem gyártják, de maradt néhány darab raktáron. Szinte hihetetlen, de igaz, a gyártó ingyen nekem ajándékozott a maradékból négy darab játszóasztal pántot. Ezúttal is köszönöm Lehőtz Úrnak, hogy az én kis projektemhez ezt a nagy segítséget adta.  A gyártóról olvashattok itt: http://lehoczeslehocz.fw.hu/index.html  http://lehoczeslehocz.blogspot.hu/ .

Az asztal, a két szék és az összes hozzá beszerzett alkatrész türelmesen várta, hogy befejeződjön a felújítása. Közben, amikor elmentem előttük, vagy hozzáértem, mindig akartak valamit mondania. Most amikor még az asztalosnál és a kárpitosnál vannak, az egyik este azt éreztem, hogy le kell ülnöm és be kell gépelnem az asztal és két hozzá tartozó szék történetét. Az alábbi kis történet kerekedett ebből a súgásból.

 Kézimunka anno

Ezerkilencszáztizenkettő késő őszén, Mátyásföldön történt az eset. Kálmán és Ibolya Mátyásföldön építtetett magának egy kúriának is beillő házat. Mielőtt Mátyásföldre költöztek, előtte az Andrássy úton egy nagy lakásban éltek. Akkor Mátyásföld egy kicsi mezőváros képét mutatta. Nem volt abban a városban igazi élet, csak késő tavasztól kora őszig. Korábban Iboly a megszokta, hogy kisétált a Duna partra, mert ott mindig találkozott ismerőssel, baráttal. Természetesen akadt ott udvarlója, is aki bizony sokszor és sokat kísérte a sétáin. Jó itt az élet, ha nyár van, akkor a Mátyásföldi főtér felé érdemes elsétálni. Minden nyáron járnak ide a Fővárosból a fiatalok úszni, szórakozni. Most késő ősszel Kálmán megy be az itteni Barátaival a Fővárosba. Mindig azt mondja, hogy fontos, hogy ne csak nappal a hivatalban beszélgessen a kollégákkal. Neki igen gyakran kell barátaival a Főváros éjszakai életét látogatni. Azt mondják, a Pesti Vigadóba mennek, és szigorúan csak férfiak egymás között beszélgetnek, szivaroznak, kártyáznak. Nem is szórakozás az, hanem kötelesség, mert ha nem teszik, azt kibeszélik ám a hivatalban!

Amikor a férjek a Pesti Vigadóban voltak az előző télen, Ibolya nem csinált mást, Mint az otthon unatkozó feleségekkel összejártak egy teára, egy késő délutáni csevejre. Ezeken a napokon elvitték éppen aktuális kézimunkájukat, és sokszor együtt fejezték be.  

Az idei évben Ibolya megfogadta, hogy nem fogja ugyanazt csinálni, mint a múlt évben. Kifundálta, hogy olyan hímzős teadélutánokat szervez majd, amit barátnői majd sokáig emlegetni fognak. Pistával a Mátyásföldi asztalossal megbeszélte, hogy neki egy mindentudó varróasztalkát készítsen és hozzá két széket.  Elmagyarázta a Pistának, hogy neki olyan varróasztalkát és székeket készítsen, ami kártyaasztallá is szétnyitható. A szék pedig kis helyen is elférjen, az asztal alatt, de ha kinyitják az asztalt és elkezdenek kártyázni, akkor legyen olyan , hogy több kártyacsatához biztosítson kényelmes ülőhelyet. Már Pistának el is magyarázta, hogy ő a Pesti Thonet boltban látott hasonlóakat. Az asztalos Pista el is utazott Pestre. Meg is nézte, de mondta a Nagyságos Asszonynak hogy ő pont olyat nem tud készíteni, mert nincs hozzá olyan hajlító gépe, amivel egyetlen rúd fából meg tudja a teljes karfát hajlítani.

Jó lesz az több darabból is. Ne legyen olyan drága, minta bécsi Thonet! Neki a kosztpénzből kell azt kigazdálkodnia.  — mondta Ibolya az asztalosnak.

Az asztalos, aztán egész nyáron dolgozott az asztalon és a két széken. Pista alaposan ember volt. Már sokkal több idejét vette el ez a garnitúra, mint amire számított. Ennyi idő alatt már egy normál konyhai asztalt hat székkel le tudott volna gyártani. 

Ha az időt felszámolnám a szokásos órabéremmel, már többet kellene érte kérnem, mint a gyári bútorért! — Gondolkodott az asztalos.

Őszre aztán csak-csak elkészült a nagy mű. A megrendelő el is jött a műhelybe megnézni. Órákat nézegette, kipróbálta. Az asztalosnak úgy tűnt, hogy a megrendelőnek tetszik, de az Asszonyság mégis sorolta a garnitúra hibáit.

Kinyitva az asztal túl kicsi a  kártyázáshoz. Kicsike a fiókja, nem fér  el benne a varrókészlete mögött a kártyapaklijai.  — és így tovább mondta a magáét az asszonyság.

Nem is fizetett egy forinttal se többet az előre kialkudott árnál.

A garnitúra leszállították az úri házba. Az ablak mellett, ahol az asszony kézimunkázni szokott nagyon jól mutatott a kis asztalka a két székkel. Szerencsére Kálmán sem vette észre a turpisságot, hogy ez a varró asztalon kívül másra is használható.

Eljött az első téli hétvégi szombat, amikor a négy férfi bemegy az Pesti Vigadó téli megnyitójára. Kálmánéknál találkozik a négy baráti házaspár. Az asszonyok kis kosárkában hozták magukkal a félig kész hímzéseiket. A férfiak könnyedén, csak egy sétapálcával érkeztek. Volt egy kis közös beszélgetés, de a férfiakon már nagyon látszott, hogy mennének a Városba. Szokás szerint aztán a férfiak beültek a hintóba, és a kocsissal elhajtattak a Pesti Vigadóba.

Az otthon maradt asszonyoknak sem kellett több. Amint a kocsi a szemük elől eltűnt, ők már is bevonultak a házba. Gyorsan kinyitották a varróasztalkát, és a kártyaasztal mellett megkezdődött az igazi kézi munka, a kártyázás.

A férfiak a kocsiban Pest fele tartva, azon csodálkoztak, hogy az idei évben milyen hamar elindulhattak a Pest éjszakába. Az előző évben le is késtek Medgyaszai Vilma Kabarét nyitó daláról, holott ez a dal lett az előző évad szenzációja, még gramofon lemezen is kiadták.