Képeket és történetet kaptam a hetvenes évek végi csőtollrajzolásról. Elolvastam, és el kezdtem emlékezni. Ez mintha velem is megtörtént volna. Bizony hasonló csőtollkészlettel rajzoltam én is az iskolában. Nekem is többször meg kellett ismételnem a mutatványt. A vékony csőtollakra én is emlékszem, nekem volt a legjobb vékony csőtollam, ROTRING, nagybátyámtól kaptam. Kölcsönadtam, és használhatalanul kaptam vissza. A használó elmesélte, hogy sokáig kupak nélkül hagyta, és beszáradt. Gondolta forró vízzel kimossa. A forró víz alá tartva a keze nem bírta. Később kombináltfogóval folytatta a csőtott zuhanyoztatást. A tustinta eltűnt a csőtollból, csak épp a csőtoll vált használhatatlanná, mert a műanyag ház a forró víztől eldeformálódott. Ez történt az én csőtollammal.

Nemrég olvastam, hogy többen keresik a pécsi Zsolnay kút egykori budapesti párját, mely a Gellért hegy tövében az II.VH előtt az egykori Erzsébet híd lehajtója és a Lukács fürdő között állt. Azt nem tudom, hogy mi lett vele, de azt tudom, hogy Budapesten nagyon sok épületet manapság is Zsolnay kerámiák díszítenek. Van amelyik Zsolnays épület mellett szinte naponta elmegyek. Ezeket az épületeket fotózni is szoktam magamnak. Úgy gondolom, hogy az olvasóimat is érdekelheti, ezért ezeket itt a blogon apránként be fogom mutatni. Biztosan lesz olyan, amelyikről csak sejteni lehet, hogy Zsolnay. Lesz olyan, melyet a szakirodalom is emleget. Elképzelhető, hogy lesz olyan, melyet én Zsolnaynak fogok tartani, de kiderülhet róla, hogy tévedtem.

Tegnap végre megtettem. Muskátlit ültettem egy réges régi piros bádogvödörbe. Tudom, nem egy nagy szám, hisz ezt sokan megteszik, nekem mégis most sokat jelent. A vödör a régi ház lomtalanításakor került a kezembe. Zománca több helyen levert, füle is hiányzik, poros is volt, mégis azonnal ráismertem. Ez bizony az a vödör, mely gyerekkorom konyhájában a hatvanas években ott állt a lavórtartó mellett. Amikor korán keltem és nem volt a vödör a konyhában, akkor kinéztem az ablakon a kút felé, és Édesanyámat láttam. Valamilyen formában ez a vödör mindig vele volt. A Hetvenes években jött a vezetékes víz, így a vödörre sem volt már nagy szükség. Emlékszem ugyan, hogy voltak vízmentes napok, amikor előkerült a vödör, de élete hátralevő részét már nem ivóvízes vödörként élte meg. Meg is látszik rajta. Ugyanakkor csoda, hogy még egyáltalán megvan.

Hetek óta tervezetem, hogy muskátlik fogok majd bele ültetni, egy ilyen vödörbe mégis csak az való. Másrészt pedig gyerekkoromban édesanyámmal a régi lyukas fazekakat lábasokat mindig muskátlival ültettük tele. Mióta Budapesten élek, soha nem volt muskátlink. Tegnap aztán hazafele menet a virágüzlet előtt megláttam a muskátli akciót. Nem gondolkodtam, kiválasztottam a két legszebbet. Otthon aztán a vödröt még beültetés előtt jól letisztítottam, a roszdás foltokat passziváltam.  Ezek után az előszobánkban egy ócska bádogvödörben megint van muskátlink, mint annak idején falun.

 Erre a napra most József Attila Mamáját hoztam. Tudom, hogy sokaknak unalmas, de én bármikor szívesen hallgatom, főleg, ha jól mondják. Akinek kedve van nálam most Latinovits Zoltán előadásában meghallgathatja.

Kedves Barátaim, Olvasóim, Látogatóim !

Egy kis palota, mely előtt én sokszor megyek el. Amikor még ezt a Zerkovitz (forrás: http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/33828/vamosi-janos/van-a-bajza-utca-sarkan-zeneszoveg.html) megírta, biztosan úgy volt, mint a szövegben: