Elmúlt ugyan a gyerekkorunk, de játszani most is szeretünk. A most bemutatásra kerülő xilofont barátom óvodás korában kapta. Egyszer csak előkerült a szekrény mélyéről. Barárom emlékezett rá, hogy annak idején még neki külön kottát is írtak. Hosszas kutatás után megtalálta: „Alsó sor,balról 1-3-1-3-5-5 (kétszer) 8-7-6-5-4 6-5-4-3-2-1-1 (vége)”

Nemrég a családom kicsapott az utcára. Pontosabban mondva elküldtek sétálni, amíg egy ünnepi vacsorát készítettek a névnapomra. Én meg, mint ilyenkor szoktam, fogtam a fényképezőgépem, és kóboroltam Budapest VI. és VII. kerületében. Fényképeztem, és közben eszembe jutottak történetek, gondolatok a házakról. Több posztnyi fényképet készítettem. A maihoz az óvoda bejáratokról válogattam néhány képet, mert tetszettek. Az első a Szív utcai óvoda bejárata. Végre egy óvoda, ahol a hivatalos zománctábla nem a szokványos ellipszis alakú, hanem az utca nevéhez igazodva szív alakú. Reméljük szívesen is járnak az óvodába a gyerekek. Emlékszem a lányom első óvodás napjára. Nagyon féltünk, hogy nem fog neki tetszeni, és aggódva mentünk délután érte. A gyerek átöltözése közben aztán nem is kellett kérdezni, a lányom beszédhibásan megjegyezte: „Jót evettem, jót aludttam” . Így aztán a továbbiakban nem volt gondunk a beszoktatással.

A következő képen a Rózsa utcai Óvoda épülete látható. Szép nagy modern óvoda, bejárata a színes fa építő kockákat juttaja eszünkbe. Biztosan csodás favárakat lehet építeni a játszószobákban. Jó idő esetén aztán a várépítést az udvaron lehet folytatni. Látszik, hogy nagy udvar tartozik hozzá. Én csak egy problémát látok. Mi történik, vajon akkor, ha a gyerekek felnéznek az óvoda tűzfalára? Én ezektől az uszonyos lábú ősemberek elől óvodás koromban elfutottam volna.

Leveleket kaptam, aggódnak, hogy miért nincs tartalomfrissítés a blogomon. Köszönöm, jólesik, hogy többen figyelemmel kísérik a blog sorsát, és várják az újabb posztokat. Én  írnék is újabbakat, ha lenne rá időm. Első a munka, aztán jöhet a szórakozás.

Az utóbbi időben a statisztikák szerint külföldről is többen olvassák a blogom. Az egyik kedves olvasóm Svájcból csatlakozott a bloghoz, és több levélváltás történt köztünk restaurálásról, tárgyak korának és gyártóinak meghatározásáról. Most egy beszámolót kaptam a svájci régiségpiacról, melyet a szerző engedélyével teljes egészében közzé is teszek:

Mindezek mellett nagy élmény itt a régiségek gyüjtőjének is lenni. Az évente minden településen két-három alkalommal megtartott helyi használtcikk-piacok és a nagyobb városokban rendszeresen működő bolhapiacok mellett egy sajátos kereskedelmi forma is segíti a régiségek szerelmeseit. Ez a boltféle az úgynevezett „Brockenhaus” vagy, ahogy az itteniek hivjak: „Brocki”. Magyarul „használtcikk kereskedésnek” lehet fordítani és bizony évszázados hagyományai vannak. A történelmi tények kedvéért meg kell jegyezni, hogy a Biblia is említést tesz a másoknak már nem kellő tárgyak összegyűjtéséről és a rászorulók közötti szétosztásáról. A témát kutatók szerint az 1870-es években nyílott meg az első viszonteladó hely, míg Svájcban konkrétan az Üdvhadsereg kezdett ilyen boltokat üzemeltetni 1895-tól kezdődően. A jótékonysági szál mai is él, ugyanis a nemzetközi segélyszervezetek és civil kezdeményezések mellett az Üdvhadsereg a mai napig több boltjában is árusít különböző fogyasztási cikkeket a rászorulóknak.

A lakóhelyünk közelében, egy 20 km-es körben 4 vagy 5 jelentős méretű és aránylag nagy „forgási sebességgel” rendelkező „Brocki” van. A boltok általában szerdán délután nyitnak ki először a héten. Hétköznapokon a nyitvatartási idő általában 14:00-tól 18:30-ig vagy 19:00-ig tart, míg szombaton reggel 10:00 és 16:00 között lehet kutakodni a folyamatosan változó árukészletben. A „Brockik” készletét a modern, költözés miatt megunt IKEA bútoroktól a 18. századi porcelánig rengeteg termék alkotja. Vannak olyan boltok, ahol csak antik vagy minimum vintage darabokkal foglalkoznak – egy 1960-as, 70-es évekbeli polc, képkeret, társasjáték vagy rádió már símán az utóbbi kategóriába tartozik – és vannak, akik nem válogatnak, átvesznek és árusítanak mindent, ami jön.

Az egyik forrást a boltok számára a költözők, lakásfelújítók jelentik, hiszen náluk nagy igény van a használt „lomok” eltakarítására. Úgy is hirdetik a Brockik magukat, hogy kérésre minden épületet vagy helyiséget kitakarítanak, és térítésmentesen mindent elszállítanak, anélkül, hogy a tulajnak a kezét kellene mozdítania. Természetesen, aki bizományban szeretne értékesíteni valami régiséget, annak megfelelő ajánlatot adnak. Ha kifejezetten régi házat kell kiüríteni és értékes antik bútorokról, használati tárgyakról van szó, akkor a Brockik tulajdonosai természetesen fizetnek a tárgyakért.

A boltokban nagyjából két-három vásárlói csoportot lehet jól körülírni, felismerni. Az egyik a szakértő, értékeket kereső gyűjtő. Ők pontosan tudják, hogy a bolt melyik sarkában mire kell, hogy figyeljenek, tüzetesen vizsgálják a festmények, a tárgyak jelzéseit, hogy beazonosítsák és gyorsan fel is értékeljék azokat. Ezek az emberek szinte biztosan ott vannak a heti első nyitásnál, hogy a hétfőtől szerda délutánig begyűjtött új árukészletet elsőként láthassák. Mivel a termékek folyamatosan érkeznek a nyitvatartási időben is, általában többször visszatérnek. Persze akad, aki jól ismeri a tulajdonost és bejárása van a „hátsó raktárba”, ahol az új szerzemények csoportosítása és beárazása folyik, de általában elmondható, hogy a tulajdonosok korrekt kereskedők és igyekeznek mindent minél előbb a nagyközönség számára elérhetővé tenni.

A harmadik csoport az amatőr régiségmániás, aki találomra választ és inkább hagyatkozik a megérzéseire, a szépérzékére, mint a lexikális tudásra, szakértelemre. Mi – azt hiszem nem titok és nem is szégyen – ebbe a csoportba tartozunk, és bár nem vagyunk szakértők, az internet segítségével nagyon gyorsan be tudunk szerezni minden hasznos információt, ha kinézünk magunknak valamit.

Természetesen ezek a Brockenhaus-ok nem feltétlenül jelentik hatalmas értékek, kincsek lelőhelyét. Ugyanakkor, kis szerencsével az ember gyönyörű ritkaságokkal, a történelem apró darabjait jelentő tárgyakkal lehet gazdagabb, és, ha van hozzá kedve, akár még pénzt is „csinálhat” a hobbijából. A Brockik árfekvése általában jóval az ebay-es, antik online shop-os árak alatt van, azok fele, harmada vagy csak töredéke. Vannak persze tárgyak, amelyekről azonnal meg lehet állapítani, hogy komoly értéket képviselnek és ezeket a Brockikban is a megfelelő szintre „árazzák be”.

A Lövölde téren jártam. A lábam alá nézek rendületlenül ezen a környéken is, mert nem lehet tudni mibe lép bele az ember fia. Most szerencsére nem kutyapiszok került a lábam elé, hanem a magyar távbeszélő történelem egy évszázada. Figyeljétek meg az alábbi képek mindegyike a Lövölde téren készült, és mindegyik egy földalatti telefonvezeték akna fedlapja. Az elsőt a múlt század elején rakták le, a fedélen a „Magyar királyi távbeszélő-hálózat” neve ismerhető fel, aztán tőle két méterre már a múlt század közepéről a „POSTA” kürtje jelzi, hogy ezt az aknát már a Magyar Posta készítette. Nem messze megjelenik két „MATÁV” fedlap. Természetesen a két MATÁV-os sem teljesen egyforma, mert egy évtized alatt közben egy kicsit változott a design. Aztán a távbeszélő fedlap sort a „Magyar Telecom”  fedlapja zárja a XXI. századból.

„Lehet,hogy sok az optikából,de Aranyosfodorka blogodhoz való hozzászólására kerestem meg. Japán gyártmány,1970-es évek eleje.(Akkor itt ilyet venni!)

100-200-300x-os nagyítás.A gyári üveglemezek közt apró virágmaradványok vannak. A hajszál ,ceruza vastagságúnak látszik. 40 év szünet után ismét belenéztem.Tökéletes.”