A hetvenes években Magyarországon még csak a hagyományos vasalókat lehetett vásárolni, az utcában lakó barátainknak Szovjetunióból már gőzölős vasalójuk volt. Édesanyám irigykedett is rájuk. Aztán eljött 1981 nyara, amikor is eljuthattam Szovjetunióba egy teljes hónapra építő táborba. Elindulásomkor megkérdeztem, hogy mit hozzak. Gőzölős vasalót, volt Édesanyám első reakciója.

Rendszeres olvasóm írta, hogy neki több régi KGST kütyüje van, melyek mind működnek és használhatóak. Ekkor merült fel a gondolat, hogy a blogot színesítendő írjunk ezekről a lassan muzeális retro tárgyakról is. A hetvenes és nyolcvanas években a Szocialista blokk országaiban gyártott termékekhez nem lehetett ám egyszerűen hozzájutni. Amikor először Szovjetunióba utazhattunk, hosszú listát vittünk azokról a termékekről, melyeket érdemes ott megvenni. Listára került a Rakéta porszívó, a gőzölős vasaló, a Junoszt TV, az Ermak hátizsák, a fúrógép, és sorolhatnám még a kurrens termékeket. Szovjetunióban aztán ért bennünket a meglepetés. A nagy áruházakban eladótér volt ugyan, csak épp azok az áruk hiányoztak, amelyek a mi listáinkon voltak. Azért a végén csak sikerült elköltenünk a zsebpénzünket, és nélkülözhetetlen kütyükkel tértünk haza.

Képek: Az NDK és NSZK-s hajszárítók és papírjaik

A múlt évben sikerült egy valódi 56-os dokumentumot bemutatnom ezen az ünnepnapon. Mai 56-os relikvia egy 56-os macskakő. Tudom jönnek a pesszimisták, hogy miből tudom, hogy 56-os. Hát abból, hogy ez a macskakő több társával együtt a 90-es években egy 56-os emlékkiállításon szerepelt egy mesterségesen épített barikádban. Bizony innét. Azt azért érdemes tudni róla, hogy csak látszatra macskakő. Ezt díszletépítők készítették polisztirol kockákból. Sokat dolgozhattak rajta, mire úgy nézett kis a 2 köbméternyi polisztirol kocka mindegyike, mintha macskakő lenne. A kiállítás után a kockák nagy része a szemétben végezte. Ezt a darabot barátom hozta el a kiállítás után, és nekem ajándékozta. Most mindenki csodálkozik, hogy nem hajolt meg alatta a könyvespolc.

Már régen kaptam egy levelet és egy képet, de valahogy mindig elmaradt, hogy a blogon is közkinccsé tegyem:

A múlt héten megint böngésztem a kedvelt használtcikk kereskedésemben. Új szerzeményként megláttam egy szecessziós nőalakos tálcát. Tetszett a patinája, hogy már lekopott a fényes nikkelezés róla. Ugyanakkor igényes dombormű szecessziós jelleggel. Porcelánból is készítettek annak idején hasonlót, de rézből, alpakkából is volt ilyen. Minden valamirevaló íróasztalon volt ilyen, névjegykártya gyűjtőnek használták. Mint a porcelán tálaknál szoktam, ösztönösen meg is fordítottam, hogy megnézzem a fenékjelet rajta. Gondoltam hátha kiderül, mely fémöntödében gyártották.  És képzeljétek, mit láttam a tálka fenekén. Jelzésnek nyomát sem, ellenben egy fényes női fenék nézett farkasszemet velem. Ilyen finom erotikus tálka. Nem is gondolkodtam sokat a megvételén, mert rögtön eszembe jutott, hogy Szilveszterkor ügyvéd barátomhoz megyünk, és egy ilyen szecessziós pikáns kis névjegykártyatartó tálka igazán jó ajándék lesz. Kíváncsi leszek mit fog szólni a felesége hozzá !?

Az első tányérom, melyre emlékszem kisgyerek koromból, az egy tűzzománc bádog tányér volt. Annak idején— gondolom nem alaptalanul — féltették tőlem a törhető kőedény és porcelán tányérjainkat. Az a tányér már nincs meg, de egy ugyanolyat találtam a kedvenc régiségkereskedésemben.  Ugyanilyen piros virágos és zöldleveles mintára emlékszem. Emlékeim szerint ugyan erősebbek voltak a színek és fényesebben csillogott. Hiába ez a majdnem ötven év úgy látszik halványítja a színeket is, nemcsak az emlékezetet. Mint a porcelán tányérokon szoktam ennél is megnéztem a fenékjelzést. „Csepel 20cm” nem is gondoltam, hogy Csepelen is gyártottak tűzzománc fémtányérokat. Az interneten kutakodva a Csepel Művek honlapjának virtuális múzeumában még egy zománcedény katalógus is megnézhető. Az én tányérom akkor, 1934-ben 65 fillér volt. http://csepelmuvek.hu/muzeum/zomancedeny/index.htm