Már meséltem itt a blogon Kánról. Kán most üdülőfalu (Lásd itt: http://acs-porta.internettudakozo.hu/) Nekem anyai ági őseim születési és nyughelye. Már gyerekkoromban minden évben legalább egyszer elvittek nagymamámmal és dédnagymamámmal, hogy őseink sírja ápolt gondozott legyen. Rokonok már nem laktak ott, hisz azok nagyobb részét a II. világháború után kitelepítették egykori otthonukból, és helyüket Felvidékről és Erdélyből betelepítettekkel helyettesítették. Kánba most sincs tisztességesen megépített bekötőút, földút vezet a faluba. A földúton döcögtünk most is az autóval a Hegyhát girbe-gurba útjain. Gyerekkoromban ezt az utat gyalog tettük meg a Hetvehelyi állomásról. A falu előtti dombtetőn mindig meg kellett állnunk, mert nagymamám és dédnagymamám ilyenkor a faluba érkezés előtt szemrevételezte a falut. A dombtetőről végigmutatta az összes háztetőt, és mindegyikről elmondta, hogy kik lakták, hogy nézett ki ez régen. A hetvenes években már a házak többségének állapota romlásnak indult. A betelepített lakosok nem találták meg számításaikat, ezért aztán továbbálltak. Sokszor elvitték el a házakról a még használható építőanyagokat, a vályog és kőfalak pedig védelem nélkül egyre csak fogytak. A hetvenes években a temető volt a falu legszebb része, hisz a még élő hozzátartozók nem hagyták, hogy szeretteik végső nyughelye is az enyészetté váljon. A blogom indulásakor bemutattam a Káni szűz Mária szobrot, itt: http://multmento.blog.hu/2010/01/15/bevezetes_bemutatkozas_gyanant. Ez a Mária szobor volt az első, melyet megmentettem, azaz restauráltam. A második munkám pedig dédnagyapám fejfájának a restaurálása volt. Nem volt ez szakszerű restaurálás, hisz nem tanultam én ezt. A komlói temetőben lestem meg egy sírkövest, hogy a régi sírkövet drótkefével átsúrolja, majd egy durva ecsettel portalanítja. Portalanítás után cementes folyadékkal átkente, hogy az apró repedéseket eltömítse. Száradás után aztán a sírfeliratot aranyozta. Én is azt csináltam, azzal a különbséggel, hogy aranyam nem volt. Otthon találtam egy kis sárga olajfesték maradékot, azt vittem ki Kánba. Így történt, hogy a sírkövet, melyen korábban a felirat nem látszott, én restauráltam. Ahhoz képest, hogy én ezt 1974-ben tettem, nem is rossz. Látjátok az első képen Dédnagyapám fejfája látható, úgy, ahogy én restauráltam.
A többi képet a káni temetőben készítettem, jövőre talán már ennyi sem fog látszani ebből a sírkertből, amely ma már inkább erdőnek mondható.