kutyas_emlekmu1.jpg

Az idei kitelepítési emlékmű látogatási sorozatunk ezzel a Vértesacsai emlékművel kezdődött. A templomkertben avatták föl ezeket aluminimum csövekre applikált márványtáblákat, a kitelepítettek névsorával. Minden oldalra nagyon sok név jutott. Eredetileg az egykori állomás épületére gondolták kirakni, de az olyan állapotban volt, hogy arra kitenni nem lehetett.

kutyas_emlekmu2.jpg

Nem messze van tőle a régi kitelepítési emlékmű, egy vasúti marhavagon, és rácsos szellőző ablakát idézi, és rajta két nyelven megemlékező szöveg.

kutyas_emlekmu3.jpg

kutyas_emlekmu4.jpg

A kitelepítési emlékmű és tájház avató emléknapon Németországból is többen visszajöttek megemlékezni. A képen látható labdát ajándékozó öregurat is 1946-ban telepítették ki. Most labdákat hozott az falu gyerekeinek. Az átadáskor elmesélte személyes élményeit a kitelepítésről. Mesélte, hogy gyermekfejjel az fájt neki legjobban, hogy a kutyáját nem vihették magukkal. Az indulás után a vagon ablakából kitekintve, még sokáig futott a kis kutya a sínek mellett.

kutyas_emlekmu5.jpg

A kitelepítési emlékművek egy részénél a kutya, mint szimbólum meg is jelenik. Én Soroksáron és Csobánkán fényképeztem kutyás emlékműveket. Most ezekből állítottam össze a poszthoz a további képeket. Sikerült néhány visszaemlékezésben megtalálni kutyákra vonatkozó részleteket, ezeket is idézem.

kutyas_emlekmu6.jpg

kutyas_emlekmu7.jpg

„Míg a kitelepítettek a több napig tartó vonatúton a zsúfoltságtól szenvedtek, addig a faluban maradtakat épp az üresség kínozta. A falu lakosságának nyolcvan százaléka két nap alatt eltűnt. …. Fájdalmas lehetett a csend – lendítenénk tovább a beszélgetést, mire Jóska bácsi hirtelen felélénkül. – Csend? Dehogy volt csend. Óráról órára nagyobb volt a zaj. Elviselhetetlen volt a kutyák mind erősebb vonyítása. A kitelepített családok persze nem vihettek magukkal jószágot, így kutyájukat sem, a szerencsétlen állatok meg egyre keservesebben keresték a gazdájukat. Aztán már az éhség is kínozta a kutyákat. Heteken át szinte folyamatosan vonyítottak. Ha akartunk volna, akkor sem tudtunk volna megfeledkezni a kitelepítettekről.” Leikep József Csobánkán élő mesélte a Népszabadság 2016-02-14-i számában, Írta: Boda András

kutyas_emlekmu8.jpg

kutyas_emlekmu9.jpg

kutyas_emlekmu10.jpg

kutyas_emlekmu11.jpg

hazatertek1.png 

Idézet, hazaszökött visszaemlékezéseiből 234.oldal Tóth Ágnes: Hazatértek Gondolat Kiadó (Budapest), 2008

hazatertek2.png 

 

Idézet, hazaszökött visszaemlékezéseiből 292. old. Tóth Ágnes: Hazatértek Gondolat Kiadó (Budapest), 2008

Szerző: MULTMENTO  2016.11.02. 06:04 2 komment

Címkék: fém emléktábla

A bejegyzés trackback címe:

https://multmento.blog.hu/api/trackback/id/tr4211838617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

aranyosfodorka · http://aranyosfodorka.blogspot.com 2016.11.02. 08:15:36

Szomorú emlékek.
Szerencsétlen emberek és állatok.Zavarodott világ.
Mi változott ?

kyOrsi 2016.11.05. 09:04:06

Betyár egy világ volt, akárhogy nézzük is.
Kitelepítések, málenkij robot...mai szemmel nézve is rettenetes, hát még annak aki átélte.

Nem hallottam még ezekről a kutyás emlékművekről, fájdalmasan szépek.

Mindig tanulok/látok valami újat itt nálad. Örülök neki!
süti beállítások módosítása