Én a nyolcvanas években többször jártam az Erzsébet sörözőben a Lenin körút 48 földszintjén. Az emlékezetem szerint a bejárat körül pirogránit díszítés volt. Most, amikor elmentem, hogy lefényképezzem a Zsolnay-s sorozatomhoz, alig ismertem rá. A fekete festés és a fekete cégér alól szerencsére egy kevés még megmutatható és fotózható. A ház legfelső emeletén levő csempeburkolat még eredeti formájában ragyog. Ilyenkor sajnálom, hogy nincs teleobjektívem és profi felszerelésem a fényképkészítéshez.

Most már nem sörözőként funkcionál a földszinti üzlethelyiség, hanem egy éjszakai bárként él, biztos nagyobb bevételt hoz, mint egy söröző étterem. A nyolcvanas években előre kellett helyet foglalni, mert nagyon népszerű volt a söröző és étterme. Akkoriban az a hír járta, hogy a város legjobb tatár bifsztekje ebben az étteremben kapható. Én meg azért szerettem a sörözőbe menni, mert a berendezése még korabeli volt, és nem cserélték le a színes üvegablakait sem.

1887/88-ban Ulrich Keresztély terve szerint épült 3 emeletes eklektikus lakóház. A Budapest Látogatók Lapja 1893-ban arról írt, hogy a fővárosban minden frekventált utcasarkon, ahol tegnap még nyoma sem volt kávéháznak, ma már van. Azonban ezekről a bécsi mintára készült kávéházakról sokáig nem vettek tudomást. Annál inkább észrevették az ebben a házban megnyílt Magyar Kávéházat. Tulajdonosa Nérey Dezső volt, aki egyúttal a kávés ipartestület alelnöki tisztségét is betöltötte.

1935 nyarán Tarján Vilmos újságíró, a New York kávéház egykori tulajdonosa vette meg az 1933-óta itt működő Erzsébet söröző-t. Tarján alatt írókkal, újságírókkal, színházi emberekkel bővült a vendégkör, és működött hosszú időn át. Az Erzsébet Söröző Bacchus-pofái - az egyik árpakalászokból és komlólevélből, a másik szőlőfürtökből font koszorút visel -, ők a sör és a bor megszemélyesítői. Forrás: http://www.mszp007.hu/modules.php?name=Reviews&rop=showcontent&id=189

Ajánlott wikipedia szócikk a ház tervezőjéről: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ulrich_Kereszt%C3%A9ly

A hetedik kerületben fedeztem fel a képen látható sarokházat. Ennek a historizáló bérpalotának a sarokszobáiban nagyon le tudnám képzelni a dolgozószobám. Amikor elfogy az ihletem, kitekintenék a sarki ablakokon, vagy kimennék az erkélyre és nézném a kereszteződésében történteket. Talán Mikszáth Kálmán is így tett, amikor ebben a házban alkotott és többek között itt írta a „Beszélő Köntös” című regényét. Most, hogy utánanéztem Mikszáth budapesti éveinek, és a házban írt regény sorsának több érdekesség derült számomra ki.  

1881-ben visszatért Budapestre, ahol az Ország-Világ című lap segédszerkesztője lett. Ez idő tájt vált ki a Budapesti Hírlap szerkesztősége a Pesti Hírlapból, ahová emiatt új munkaerő kellett, így ő maga is a Pesti Hírlaphoz került. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múltán karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkeresettebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt neve jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte. 1882-ben Mikszáth kiküldött tudósítóként követte végig a híres tiszaeszlári vérvád per tárgyalásait, komoly oknyomozói munkát végezve „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot, megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről”, melyért az egyik oldal antiszemitának a másik zsidóvédőnek bélyegezte.

1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjává, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.Irodalmi sikereit hamarosan magánéleti és politikai sikerek is követték: 1882-ben ismét megkérte volt felesége, Mauks Ilona kezét, s még az év december 31-én újra összeházasodtak. A házasságból három fiuk született: Kálmán, (1885, János 1890) és Albert (1889–1921). 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd 1892-től Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.

1896. július 15-én a budapesti újságírók egyesülete elnökévé választotta. 1898-ban hozzájárult az Országos Hírlap megalapításához, s annak megszűntéig (1899. január 24.) főszerkesztője volt. 1899. február 8-án lemondott a budapesti újságírók egyesületének elnöki tisztéről. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910 tavaszán ünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, tiszteletére Szklabonya (szülőfaluja) a Mikszáthfalva nevet vette fel. Ezután még elutazott Máramarosszigetre, ahonnan azonban már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva, május 28-án meghalt. Temetésére május 31-én délután került sor. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem élhette meg. Dőlt betűs részek forrása: https://hu.wikipedia.org/wiki/Miksz%C3%A1th_K%C3%A1lm%C3%A1n

A beszélő köntös első megfilmesítéséről:

Radványi Géza, a rendező a film premierje idején egy előadásban számol be a film forgatásáról: "Fent álltam egy állvány tetején munkatársaimmal, kezemben a mikrofon és elnéztem a jelmezes statiszták százainak feje felett. A beszélő köntös udvari felvételeit csináltuk. Az aranyló napfény sárgásan csillogott a háttérben, a tanácsház tetején. Az udvaron, azaz, bocsánat, a kecskeméti piactéren szorongott a statiszták tömege, egészen körülfogva a gémeskutat. Előttem a vérpad durván ácsolt emelvénye, rajta a bakó pallosával, előtte Tasnády Fekete Mária a pappal. A jelenetet előzőleg már többször próbáltuk, minden jól ment. Hegyi Barnabás, az operatőr munkatársával, Kiss Lajossal együtt a felvevőgép mellett állt. A felvevőgép mellett, amelybe néhány perccel előbb töltötték be a színes nyersanyagot, a Magyarországon első, egész Európában második színes film elkészítésének céljára. Végignéztem mindazokon, akik mellettem álltak és azok e pillanatban mind rámnéztek! Ünnepélyes arcokat láttam és furcsán, lelkesen csillogó szemeket... A felelősség érzése hirtelen megrohant. Kicsinynek és tehetetlennek éreztem magam. Erőm mintha elhagyott volna. Homlokomon veríték gyöngyözött, kezem reszketett. Ám akkor a mindenfelől rámtekintő, bizakodó szemekbe néztem. Munkatársaim és ezer statiszta várták jeladásomat. Felvettem a mikrofont és lassan számhoz emeltem. "Felvétel!", hangzott el a gyárépület tetején elhelyezett hangszóróból egészen idegenszerű hangon. Azután néhány izgalmas perc és megszületett az első magyar színes beállítás!"

A Magyar Film-ben megjelent előadásból azt is megtudhatjuk, hogy a filmet fekete-fehér nyersanyagon kezdték forgatni 1941 májusában, s mikor a reklámcélokra készített színes diákat nézték, akkor született meg a színes nyersanyagra forgatás ötlete. "Ezek az állóképek az okai az egésznek. Egyik nap a Magyar Filmiroda keskenyfilmvetítőjében kisebb társaság nézte nagy gyönyörködéssel a színes diapozitívek vetítését. Pálházy Gyula, a kitűnő állófényképész felvetette a gondolatot: 'De szép lenne, ha a film hátralévő külső felvételeit színes mozgóképnyersanyagra lehetne fényképezni.' A jelenlevő producer rövid gondolkodás után rávágta: 'Hát majd megcsináljuk!' Ezt a meggondolatlan kijelentést senki sem vette túlságosan komolyan. Később kiderült, hogy a gyártó maga egészen komolyan gondolta."

Hamarosan megrendeltek Berlinből 2100 méter akkoriban "platinaértékű ritkaságnak számító" Agfacolor nyersanyagot. A gyártó csak 1200 métert tudott rendelkezésükre bocsátani, s nem vállalt felelősséget a felvételek sikeréért, mivel a színes nyersanyaggyártás Németországban ekkor még kísérleti stádiumban volt. Ezért a színes nyersanyagra leforgatott jeleneteket a biztonság kedvéért fekete-fehérre is felvették.

Jávor Pál, a film férfi főszereplője, aki a magyar filmtörténet előző fordulópontjának, a hangosfilm megszületésének is aktív résztvevője volt, így emlékezik vissza a film forgatására: "Jóllehet minden jelenetet felvettünk először normál filmre, majd színes nyersanyagra, ez a kettős felvétel azonban csupán munkában és fáradságban jelentett különbséget. Különösen a pusztai és a harci jeleneteknél volt érezhető ez a kettős munka. De senki sem törődött a fáradsággal, a sok izgalommal, mert hiszen a cél az volt, hogy bebizonyítsuk úgy idehaza, mint külföldön, hogy mi, magyarok szintén tudunk színesfilmet készíteni." A filmről idézett részletek forrása: http://www.filmkultura.hu/regi/2003/articles/essays/beszelokontos.hu.html

A Király utca 58-as számú ház homlokzatán található az emléktábla, hirdetve hogy ebben a házban működött Reményi Mihály hangszer cége. A fekete márványtáblán található színes mozaik berakást Balázs Miklós Ernő Podmaniczky díjas mozaikművész készítette. A környéken még manapság is van több hangszerkészítő és javító műhely. A közelben található zenei iskolák, Operaház, és Zeneakadémia miatt sok a hangszerkereskedés. A mai poszthoz a könyék hangszerrel kapcsolatos boltkirakataiból hoztam saját készítésű képeket.

Reményi Mihálynak és a Reményi családnak állít emléktáblát a VI. Kerületi Önkormányzat, az Iparkamara és a hazai hangszerész társadalom. Az emléktáblát ünnepélyes keretek között 2013.június 1-én, szombaton, 12.30-kor, a Király u. 58. szám előtt avatják fel. Az eseményen beszédet mond Semmelweis Tibor, jelen lesz a Reményi család. A legjelentősebb hegedűkészítő szövetség, az Eila ezekben a napokban tartja kongresszusát Budapesten, a hazánkba érkező több száz nemzetközileg ismert és befolyásos hangszerkészítő, vonós hangszerszakértő közül többen bizonyosan jelen lesznek az avatáson, ami az esemény jelentőségét növeli.

A Reményi család, nemzetközi ismertségű hegedűkészítő dinasztia, a Magyar hangszerkészítés nagy időszakának egyik utolsó, kiemelkedő jelentőségű családja. Ügyfeleik közé tartoztak a kor legnevesebb előadói, zenekarai, a világ minden tájáról – azon hangszerészek közé tartoztak, akik megkapták a királyi beszállítói címet. Műhelyük, manufaktúrájuk a Király utcában működött, amelyet Reményi Mihály hegedűkészítő mester alapított, 1890-ben.A család 1959-ben emigrált Kanadába, ahol a mai napig jelentős hangszerüzlet házat működtetnek, Remenyi House of Music néven."

Az 1800-as évek végén a magyar hegedűkészítés a cseh és német (bécsi) iskolától elszakadva, a Schweitzer-Nemessányi vonalon elindulva önálló utakat kezd járni. A századforduló Budapestjének pezsgő zenei élete, és a világhírű, iskolateremtő hegedűművészek, mint Hubay Jenő, Zatureczky Ede, Vecsey Ferenc jelenléte is ösztönzőleg hat a szakma fejlődésére. Újabb és újabb műhelyek nyílnak Budapesten. Az Operaház és a Zeneakadémia vonzáskörzetében helyezkednek el Pilát Pál, Spiegel János és Reményi Mihály műhelyei, a szakma legfontosabb „bástyái”. Ezek a műhelyek képzik a legtöbb szakembert is. A kor sok jó nevű mester mellet legendás hegedűkészítőket is produkál. Bárány Dezső, Frirsz Maximilian, Tóth János, Spiegel János neve ma is a legismertebbek közé tartozik. A magyar hegedűkészítés, a századfordulótól a II. Világháborúig tartó fénykorában, európai viszonylatban is a legmagasabb szakmai színvonalat képviseli.  Forrás: http://www.violin.hu/archiv/hegedukeszites_magyarorszagon.html

Egy Reményi hegedű, amely eladó:  http://hangszer-dj-studiotechnika.vatera.hu/vonos_es_tartozekai/hegedu_2234239349.html

Egy kissé „tudathasadásos” állapotban vagyok. Örülök is meg nem is, mert elkelt egy ház. Feleségem családi öröksége, amely az utóbbi évtizedben csak a pénzünket vitte, de nem hozott semmit. Most hozott egy keveset, ha nem is annyit, mint amennyit az utóbbi 4-5 évben állagmegóvásból ráfordítottunk. Ugyanakkor ezután nem vesz el szabadidőnkből, és nem kell füvet nyírni, fákat gondozni. Érzelmileg kötődtünk hozzá, hisz itt sok családi esemény zajlott. Születésnapok megünneplése, krumpliszedés, melyben a széles rokonság segített. Az utóbbi 40 évben présházként funkcionált, és sok szüreti mulatságban becsületesen szolgált. Fiatalkorában a ház családi házként funkcionált. A családi ház mellett kis háztáji gazdaság működött, melynek nyomait annak idején fel is fedeztem, amikor a ház melletti terasz alapját ástam. Most sikerült eladni. A tudatom tudja, hogy most ez volt a legjobb döntés, de a szívem fáj, hogy talán lehetett volna máshogy is, mint ahogy ezt máshol olvastam. 

Számos családnál megfigyelhető a generációk hosszú során átívelő, szimbolikus hatalmánál fogva eladhatatlan ház, amelyet testvérek, unokatestvérek együtt örökölnek, és ami nem szolgál lakóhelyéül senkinek, de ha valaki bajba kerül, mindig rendelkezésre áll. Egyébként pedig nyaralóként, vagy családi események színhelyeként funkcionál, ahol a családtagok megélhetik eredetüket, összetartozásukat, megmártózhatnak az előző generációk ölelésében, és mindezt örökíthetik gyermekeik felé is. Dőlt betűs részek forrása: http://www.terkultura.com/2016/04/otthonterapia-orokkon-orokles.html

Ezt a házat, már egyszer bemutattam. Ez az 1847–48-ban épült, cirádás, impozáns, a neo-gótikába oltott romantikus stílusú háromemeletes Pekáry-ház (építtetője, Pekáry István városi rendőr alkapitány volt). Ugyan csak kettő emléktábla van rajta, de ha meg tudtam interjúvolni biztos vagyok benne, hogy hetekig szüneteltetni kellene a blogom ahhoz, hogy végighallgassam. Húsvét vasárnapján a Csányi utca felé eső kaput nyitva felejtették. Én meg besétáltam, és az eltitkolt felújítatlan belső homlokzatot is le tudtam lefényképezni. Biztos nem lettek olyan jó képek, mint a hivatkozott forrásokban találtok, de így hitelesek.

Az épület a maga három emeletével a XIX. század közepén igencsak kiemelkedett a környező földszintes, egyemeletes lakóházak, műhelyek és raktárak közül. A gótikus elemekkel gazdagított romantikus stílusú épületen többféle díszítési témát láthatunk: a homlokzaton látható vitéz szobrok mellett az első emeleti erkélyt tartó oszlopfőket Dávid-csillagok díszítik.

A háznak számtalan híres és ismert lakója volt egészen a kezdetektől fogva. Működött benne imaház és zsidó legényegylet, patika, sőt még operetténekeseket képző színésztanoda is. A Pekáry-ház minden bizonnyal legismertebb lakója Krúdy Gyula volt, aki 1899-től 1901 között lakott itt első feleségével Spiegler Bellával, a híres vallásfilozófus és rabbi Spiegler Gyula Sámuel lányával. Erről emlékszik meg az épület Király utcai homlokzatán látható emléktábla is. A Csányi utcai homlokzaton található emléktábla pedig a vészkorszak eseményeihez kapcsolódik: az akkoriban itt működő lakatosüzemben a tulajdonos Vanczák Béla és felesége közel száz üldözött zsidót bújtatott itt.

A harmadik emeleti erkély fölött található sárkányszoborhoz számos (városi) legenda kötődik, a sárkány feje ugyanis még a századforduló előtt valamikor leszakadt, de máig nem tisztázott, hogy ez pontosan mikor és hogyan történt. A városi legendák és anekdoták elterjedéséhez maga Krúdy is hozzájárult, aki több írásában is említi a sárkányfejet, például a Terézvárosi búcsúban.

„Nem volt még ilyen búcsú a Terézvárosban. A Pekáry ház erkélyéről a kő sárkányfő, amely száz esztendeig őrizte ezt a házat, ijedtében leszakadt, szerencsére senkit sem ütött agyon félmázsás terhével. A terézvárosi templomon őrködő próféták és szent emberek kővé meredve figyelték a zsivajt, amely a régi kegyes éneklések helyett most a szentasszony temploma előtt felhangzott.”

Illetve a Hét bagoly című regényében is: „Szemben a Pekáry-féle régi házon még ott volt a sárkányfő, amely hosszú nyakát az utcára és egy erkély felé nyújtotta. Az erkélyen az ismert, kistermetű, barna írónő tartotta délutánonkint kihallgatásait öreg és fiatal gavallérok között. Míg egyszer a nagyotmondásairól ismert Déri Gyula szerkesztő egy előadása után leesett a sárkányfő helyéről.” Források : http://zsidosag.haver.hu/qr/pekary-haz/ , http://egykor.hu/budapest-vii--kerulet/pekary-haz/2675

A második világháború idején zsidó üldözötteket mentő Vanczák család emléktáblája található a Csányi és a Király utca sarkán álló Pekáry-ház Csányi utcai oldalán, a valamikori Vanczák-műhely helyén. Nyolcvan üldözött, menekülő ember köszönheti életét Vanczák Bélának és feleségének, Enczig Margitnak. Már 1938-tól kezdve folyamatosan érkeztek lengyel és cseh zsidó menekültek, akiket a Vanczák-műhelybe befogadva a család látott el élelemmel, ruhával, hamis papírokkal, pénzsegéllyel. Voltak, akiket ahhoz segítettek hozzá, hogy kijuthassanak Palesztinába.

A gettó tőszomszédságában lévő családi lakatosműhelyben - ahol csőbútort, kórházi berendezéseket, kerti bútorokat gyártottak - alakítottak ki egy rejtekhelyet az üldözöttek számára. Vanczák Béla, 1998-ban Yad Vashem kitüntetést és Bátorságért érdemérmet kapott. Az üldözötteket mentő család emléktábláját a Párbeszéd a Toleranciáért Program keretében működő Ariadne csoport állította fel a hajdani üzem helyén 2002-ben. Forrás:  http://www.mszp007.hu/modules.php?name=Reviews&rop=showcontent&id=1744

Márciusban bemutattam barátom márvány asztali lámpájának felújítását. Most megkaptam tőle a folytatást, kiderül, hogy miért is van egyre több lámpája. Fogadjátok szeretettel Mari barátom írását.

Hogyan szaporodnak a lámpabúrák?

Mármint egy lakáson belül. Aztán milyen ellátásra tartanak jogos igényt? Azért nem úgy, mint a nem ivartalanított állatok, de a gazda oda nem figyelése itt is játszik. Valamikor, hajdanán, vett az unokatesóm egy márvány talpú lámpát fillérekért a Pecsában. Megláttam, részemről szerelem volt első látásra. Lelkiismeret-furdalás nem játszott, kapott tőlem már sokat a hugi, én először kértem. Nem tudott nemet mondani. Egyém lett a „drágaság”. Aztán, mint minden szerelemben, itt is volt ígérgetés, majd kapsz egy szebb búrát, aztán telt az idő, és mivel egy tárgyról van szó, számonkérés, hiszti sem volt. Közben eljutottam egy olyan állapotba, hogy nem futom körbe a várost, ha kell valami, a nem sürgős ügyekben várom a jó szerencsét. Jó szerencse jött http://multmento.blog.hu/ tulajdonosa személyében, aki régi barátom (attól függetlenül, hogy a főnököm volt, na, ez vicc), beköltözött egy üvegművész az utcájukba. Megbeszélés ott, megbeszélés itt, lámpatest elmegy az üvegművészhez. Küld egy fotót, egy már kész búrával, hogy méretre így nézne ki. Na, itt kellett volna odafigyelnem. Nekem volt egy elképzelésem, hogy mit szeretnék, de az orrom alá nyomtak valami mást, de szintén szépet. Az, ugye, egy leendő kutyással sem fordul elő, hogy tudja, hogy vizslát akar, de küldenek egy fotót egy gyönyörű spánielről, és ettől megvesz mindkettőt. A lámpa búrákkal ez megesik. Kerül, amibe kerül. Aztán jön a jogos igény a talp nélküli lámpabúra részéről. Akkor talpat keresünk, mert igenis jár neki, kerül, amibe kerül. Internet, személyes megjelenés, minden nyűg, aztán van két lámpa egy helyett. Hát így szaporodnak.