Már megint találtam egy nekem tetsző képeslapot. Megkértem az eladót, hogy vegye ki az albumból. Az eladó kivette, ránézett a sarkában kiolvasta, hogy Moulin Rouge. Aztán hozzátette, hogy Párizsi. Ez a Budapesti, mondtam határozottan, mert egyrészt messziről jól tudok olvasni – a jobb oldalán a képeslapnak a Budapest felirat is van –, másrészt jól tudtam, hogy régen Budapesten is volt Moulin Rouge. Egy időben dolgoztam is a Nagymező utcában, és sokat is jártam el hatalmas vörösre festett szélvitorlák előtt.

Amikor megvettem, még azt gondoltam, hogy ez egy korabeli rajz a Moulin Rouge belsejéről. Otthon láttam meg, hogy ez korabeli színes fotó, és Halmi Béla készítette az eredetijét.

HALMI BÉLA (Budapest 1892 - New York 1962) Fotóművész Műterme a Kálvin téren volt. Az államosítás után a Budapesti Fényképész Szövetkezetben dolgozott. 1956-ban távozott az országból, az USA-ban telepedett le. Forrás: http://archivum.sajto-foto.hu/hu/2009/hir/a-divat-vilaga-a-fotografiaban-tegnap-es-ma

Ha már a környéken voltam, rögtön elmentem lefényképezni a Budapesti Moulin Rouge mostani állapotát.

Az épület története – A Somossy Orfeumtól a Kálmán Imre Teátrumig

Somossy Károly 1894-ben nyitotta meg nagyvárosi mulatóját, az ő nevét viselő Somossy Orfeumot a Nagymező utca 17. szám alatt, amelynek díszes palotaépülete felvette a versenyt a legszebb korabeli színházakkal, műsorában pedig a korszak hazai csillagai mellett külföldi sztárok is felléptek. A költséges üzemeltetés miatt azonban a vállalkozás néhány év alatt csődbe ment. Ekkor egy bank vásárolta fel a varietét, majd több próbálkozás után végül Waldmann Imre vette bérbe a helyet, és Fővárosi Orfeum néven működtette azt 1916-os bukásáig. A szebb napokat látott, veszteséges vállalkozásra ez idő tájt már nem akadt újabb vevő, így a színház épületkomplexumát kisebb darabokban értékesítették. A leválasztott kávéházból így lett Pavillon Mascotte, és miután a Vígszínház tulajdonosa, Ben Blumenthal 1922-ben kibérelte és átépítette a volt Fővárosi Orfeumot, annak egyik felében megnyílt a Fővárosi Operettszínház. Ezzel egy időben végleg leválasztották az egykori kávézó részt, a télikertet, melyet 1925-től hívtak Moulin Rouge-nak. Az új színház rövidesen a pénz- és születési arisztokrácia kedvelt találkozóhelyévé vált, a mulató pedig a szemközti Arizonával együtt világhírnévre tett szert. 1941-től a mulató a magyarosabb hangzású Vörös Malom néven működött 1944-es bezárásáig. A vészkorszak után 1946-ban Ehrenthal Teddy artistaügynök kapott engedélyt a lokál újranyitására, amely aztán 1949-es államosítása után immár a Budapest Kávéház, majd 1959-től a Budapest Táncpalota nevet viselte, és amelyben az ’50-es évektől kezdve kisebb énekes estek mellett ismét nagyszabású műsorok is helyet kaptak. A ’70-es évektől a klub az újjáéledő idegenforgalom egyik meghatározó helyszínévé vált – immár újra Moulin Rouge néven. A ’80-as évek végére a profilja sajnos eldiszkósodott – 1992-ben be is zárták.

Az ezredfordulótól még történt pár kísérlet a mulató újjáélesztésére, amely 2000-ben Kalmár Péter rendezésével, a Revue Déja vu-vel nyitott meg újra, később viszont ismét diszkó működött benne, míg 2015-ben végleg be nem zárt. A fenntartó, Budapest Főváros Önkormányzata ekkor úgy döntött, többé nem adja ki önállóan az ingatlant, hanem hasznosításra átadja a Budapesti Operettszínháznak. A 2017. április 20-i megnyitó óta Kálmán Imre Teátrumként az az Operettszínház kamara játszóhelye. Forrás: https://szinhaz.org/zenes-szinhaz/operett/2017/03/24/megnyilik-kalman-imre-teatrum-az-operettszinhaz-uj-jatszohelye/

Hónapok óta a munkahelyemen is határidős munkák miatt vagyok százhúsz százalékon. Otthon meg a feleségem rángatott bele Koch Valéria emlékkiállításának, és emlékműsorának előkészítésébe. Szívesen csináltam, hisz a családdal együtt Valéria baráti köréhez tartoztunk. Budapesti családunk szabad idejében azon dolgozott, hogy ez a program összejöjjön. Az előadás alatt technikusként működtem közre. kedvcsinálónak néhány képet is készítettem. Akit érdekel a kiállítás még megtekinthető márciusban Budapesten. Később Baján és Pécsen is bemutatásra kerül.

2018. február 28-án, Koch Valéria halálának 20. évfordulóján kiállítással egybekötött emlékestet rendez a Zentrum, mely egyben első állomása a költő életművét méltató rendezvénysorozatnak. 

Az ELTE Magyarországi Német Kutatóközpontja, a Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége és a költő hagyatéka gondozói együttműködésének eredménye az a vándorkiállítás, amely fényképek, a művekből merített és a költőt méltató idézetek, tárgyi emlékek segítségével tárja az olvasó elé az életpálya állomásait, az írónő sokoldalú munkásságát, érdeklődését, érzékeny és sziporkázó személyiségét.

Az est gerincét egy képes-hangos prezentáció alkotja: Az életpálya fontos állomásait fényképek, a témához kapcsolódó idézetek, kézirat-részletek jelenítik meg és az ezekhez kapcsolódó élő költői szó. Hatásukat, növeli majd, hogy a maguk választotta szövegeket az ELTE egykori és mai német nemzetiségi szakos hallgatói, a Koch Valéria díj több kitüntetettje és a kiállítás és az est megálmodói és moderátorai, Wolfart-Stang Mária, Erb Maria és Schuth János adják elő. Forrás: http://www.zentrum.hu/hu/2018/01/koch-valeria-emlekest-es-kiallitas/

Február 18-án reggelre behavazott Budapestre ébredtem. Eszembe jutott az címben idézett kisfilm. Gondoltam a fényképezőgéppel ma a téli Budapestet fényképezem le. Mentem, de nem éreztem téli hangulatot, legalább is nem olyat, mint a címadó kis filmet nézve. Néhány képet azért készítettem napjaink téli Budapestjéről is.   

Dáloky János készítette 1940-ben ezt az érdekes snittfilmet, Látta-e már Budapestet télen? címmel, amelyhez a zenét Vincze Ottó írta. A filmnek az alkotók a „Jazz-fantázia a hóban" alcímet adták, s ehhez a zenei meghatározáshoz Kerti Lajos felvételeinek összevágásakor is tartották magukat. A Magyar Filmiroda gyártásában készült rövidfilm egyike a kor legérdekesebb alkotásainak. Forrás: http://birozoltan.blogspot.hu/2017/10/video-010-latta-e-mar-budapestet-telen.html

A bolhapiacon a papírrégiségek között szeretek kutakodni, mert olcsón sok érdekes aprósághoz lehet jutni. Legutóbb egy kicsike képeslap méretű Király színház műsorlapot találtam. Tetszett az Art Deco-s címlapja. Szilveszteri színházi műsorra hívogat. Kinyitva sok mindent megtudunk a színházról, és az év végi műsoráról. Meg egy kicsit arról is, hogy mi mindent kínál az operetten kívül a vendégseregnek.

Én az operett szerzőjét nem ismertem, gondolom olvasóimnak sem ismerős. Életében pedig több színművet operettet írt.

Farkas Imre (Debrecen, 1879. máj. 1. – Bp., 1976. márc. 25.): költő, operettíró, zeneszerző. A jogot Debrecenben és Bp.-en hallgatta, a doktorátus megszerzése után fogalmazó lett a Honvédelmi Min.-ban és onnan ment miniszteri tanácsosként nyugdíjba. Fiatal kora óta írt érzelmes dalokat, s ezekkel nagy közönségsikert aratott. Népszerűségét főleg az Ady-ellenes körök használták ki. Első színpadi művét, a Jön az idvezítő c. dramolettjét a kolozsvári Nemzeti Színház mutatta be 1905-ben. Későbbi művei operettek, daljátékok voltak, s legtöbbnek maga szerezte a zenéjét is. Az elsőt a Népszínház, a többit a Király Színház, Fővárosi Operettszínház és a Budai Színkör mutatta be. A legtöbbször Az Iglói diákok (1909) és A nótás kapitány (1924) címűeket játszották. A Szüreten c. művét Rábai Miklós koreográfiájával a Magyar Állami Népi Együttes hozta színre. Örök tavasz (Bp., 1948) címmel énekes játékot állított össze Petőfi verseire. Ő írta Berczik Árpáddal együtt egy Hubay operának, a Lavotta szerelmeinek a szövegkönyvét. Az iglói diákokat regényformában is átdolgozta, R. Cassim álnévvel adta ki a Vihar a Szentföldön c. regényét. A Színhází Élet c. hetilap magas példányszámát részben az ő rovatának, a Lelki klinikának köszönhette. – M. Operettek: Pünkösdi rózsa (1920); Rózsika lelkem (1922); Túl a nagy Krivánon (1924); Királyné rózsája (1925); Májusi muzsika (1925); versei: Tűnő évek 1905–1908 (Bp., 1909); Melódia (Bp., 1920); Összegyűjtött költeményei (Bp., 1921); Virágzó fák (Bp., 1923); Városliget (Bp., 1940); Háziállataink (verses képeskönyv, Tahi-Tóth Nándorral, Bp., 1956). – Irod. Somlyó Zoltán: Négyszemközt F. I.-vel (Literatura, 1927. 12. sz.); Falu Tamás: F. I. halálára (Élet és Irod., 1976. 14. sz.); Antal Gábor: F. I. (Magy. Nemzet, 1976. márc. 16.); -szi-: F. I. (Film, Színház, Muzsika, 1976. 14. sz.). Forrás: https://www.arcanum.hu/en/online-kiadvanyok/Lexikonok-magyar-eletrajzi-lexikon-7428D/f-7547C/farkas-imre-7550E/

Sírja a Farkasréti temetőben található. „Ezen a drága magyar földön egy-két dalom tudom, hogy élni fog!” – Sírfelirata. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Farkas_Imre_(költő)

Az operett sem ismerős számomra. Korabeli kritikákat is találtam róla. Nem látszik túlzottan sikeres darabnak.

A hátoldalon levő VIM súrolószer viszont annál ismerősebb. Mint kiderült a harmincas években kezdték el gyártani, és forgalmazni Magyarországon. A harmincas évek életmód leírásában találtam a mosogatásról és a VIM használatáról egy kis leírást.

A mosogatás dézsában vagy zománcos vájdlingban történt. Ez a munka is komoly előmunkálatokat igényelt: vizet kellett hordani, a tűzhelybe begyújtani, és a jókora fazéknyi vizet felforralni. Fontos volt, hogy a víz forró legyen, mivel mosogatószer híján kizárólag a víz forrósága oldotta le az edényekről a zsírt. (Polgári házaknál szódával vagy szalmiákszesszel segítettek magukon.) Az edények közül a zsírtalan poharakat, kompótostálakat vették előre, ezekkel nem volt gond. Utána jött a porcelán-nemű, vagyis a tányérok, majd az evőeszközök. A tányérokból az ételmaradékot kikotorták, és egy külön moslék-gyűjtő edénybe tették. A tányérokat addig dörzsölték a forró vízben, amíg a zsír leoldódott róluk. Tekintettel arra, hogy az ételek sokkal zsírosabban készültek, mint manapság, a tányérok után a mosogatóvíz már eléggé sűrű volt. Az asztali eszközök után jöttek a főzőeszközök: a fazekak, lábosok tisztogatása. Mivel gyakori volt az étel odakozmálása, ez nagyon fárasztó munka volt: késsel és drótkefével vakargatták a nagyját, a kisebb leégésekhez pedig súrolóként homokot alkalmaztak. A VIM súrolópor megjelent már a piacon, de az egyszerűbb háztartásokban még nem használták. Mivel mosogatószert sem használtak, az öblítés nemigen volt szokásban. Forrás: http://www.bibl.u-szeged.hu/ha/eletmod/

Érdekesség, hogy a Budakeszi vadaspark előterében látható, felhagyott murvabánya évtizedekig az ún. VIM súrolópor alapanyagforrása volt. A telki (valójában pátyi) és a piliscsabai dolomitbányák végig folyamatosan üzemeltek. Forrás: http://epa.oszk.hu/02400/02451/00097/pdf/EPA02451_Erdeszettorteneti_Kozlemenyek_84_2011.pdf

A Király színház sincs meg, már 1936-ban csődbe ment. Helyén ma egy vasbeton szerkezetű irodaház épült. Emléktábla van az irodaház falán. Virágot, vagy koszorút még nem láttam a táblánál, pedig sokszor megyek el előtte.

A Király Színház 1903. november 6-án nyílt meg a Király u. 71. számú épületben. A színházat Beöthy László alapította, és már a működési engedély megszerzése komoly nehézségekbe ütközött. 1903-ban Beöthy László egy belgrádi kávéházban bevallotta barátainak: "Elég volt az újságírásból. Színházat akarok csinálni." Az új színház épülete a Somossy Orfeum volt eredetileg, a lerobbant épületet Rákosi Szidi (Beöthy László édesanyja) családja segítségével megvásárolta és felújította.

A színház első bemutatója Huszka Jenő Aranyvirág című operettje volt, a valódi áttörés azonban Kacsóh Pongrác János vitézével érkezett el, amelyre 1904. november 14-én került sor. 1925-ig a Király Színház – Beöthy kiváló üzleti és művészi érzékének köszönhetően – Budapest legnépszerűbb és legsikeresebb operettszínháza volt. 1918–1925 között a Király Színház az Unió Színházüzemi és Színházépítő Rt. színházaként működött; az 1918-ban alapított részvénytársaságot szintén Beöthy vezette. Az UNIO Rt. bukása után megszűnt az állandóság a színház vezetésében, a következő 11 évben 6 igazgató vezette a társulat munkáját, rövid időket töltve el a poszton ahhoz, hogy valódi műsorpolitikát alakíthassanak ki. Beöthyt először Faludi Jenő váltotta, majd 1929 szeptemberétől Lázár Ödön volt az igazgató. Három évvel később már Föld Aurél volt a vezető, majd 1934. szeptembertől 1935. szeptemberig Zoltán Ignác és Varga Sándor vezette a Király Színházat, végül 1935. szeptembertől a bukásig Spitz Artúr következett. A rendkívüli sikersorozat azonban véget ért. A színvonal visszaesése valamint az általános gazdasági visszaesés a Király Színház lassú hanyatlását, majd 1936-ban bukását eredményezte. A Király Színház Beöthy igazgatása alatt élte fénykorát. Az épület homlokzati részét 1941-ben lebontották. A színház egykori épületében ma az Újpesti TE vívó szakosztálya működik.

A Király Színház társulatához tartoztak többek között: Fedák Sári, Kosáry Emmi, Szamosi Elza, Lábass Juci, Medgyaszay Vilma, Somogyi Nusi, Biller Irén, Környei Béla, Rátkai Márton, Ráthonyi Ákos, id. Latabár Árpád. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Kir%C3%A1ly_Sz%C3%ADnh%C3%A1z

Azt a tábla nem árulja el, hogy mikor is avatták, de az egykori újságokból az megtudható, hogy az Operettszínház 50 éves fennállására avatták. 

Érkezzetek korán, ha az első sorból akarjátok nézni a műsort! – Tanácsolták nekünk a szári svábbálhoz. Mi háromnegyed órával a műsor kezdés előtt érkeztünk, de az első sorok addigra már mind elkeltek. Nem is csodálkozom, hiszen az idén húsz éves szári német nemzetiségi tánccsoport százharminc fölötti tagot számlál, és mindenki családtagja végig szerette volna nézni a műsort.

Én a bál két órás műsor részét nem az asztalunktól, hanem változó helyekről néztem. Próbáltam a jelen levő hivatásos fotósok közé kerülni a táncparkett szélén, de az sem volt egy ideális hely a fotózáshoz. A zenekar mögé egyetlen fotós sem verte le táborát. Onnét nem is lehetett közeli képeket készíteni a táncosokról. Így utólag azért nem sajnálom. Meg tudom mutatni, hogy a zenészek és táncosok összhangjában nem volt hiány.

Az utolsó képet a műsor szünetében készítettem. A zenekarvezető látható a keresztfiával.

Találtam a bolhapiacon ezt a kis mézeskalács szíves reklámlapot. Tipikus „HUNGARICUM” a huszadik század első feléből. Minden és mindenki van rajta, ami, és akik az operett műfajában meghatározók voltak ebben a korban.

A Hátoldala „postatiszta”, így akár meg is írhatnám szívem választottjának.

A mézeskalács című operett két címszereplője Petráss Sári és Honthy Hanna. Hanna, még pályájának elején, de már királynői szerepben. Gondoltam utána nézek Honthy Hannának. Hamar kiderült, hogy éppen 125 éve született, és az idei évben december 30-án lesz 40 éve, hogy az operett királynői szerepét az égieknek játssza.

Blogomon a hírességek emléktábláját is be szoktam mutatni. El is mentem a Nefelejcs utca 8-hoz, mert olvastam, hogy ott született. Az utcát és a házat is megtaláltam, de a házon emléktáblának nyoma sincs. Ez van. Azért néhány képen bemutatom, hogy hol is született az Operettszínház örökös tagja.

Gondolom az olvasóimnak már nem ismerős a Mézeskalács című daljáték, az alábbiakban összefoglalom röviden a történetét.

 A nagyváradi Holnaposok költője Emőd Tamás. A darab előzménye: 1912-ben Nagyváradon fejezte be a Királyasszony katonája című verses színjátékát, de a világháború megakadályozza a bemutatót. Később átdolgozta, Kelj fel, katona! Címmel mesejátékká. Végül Szirmai Albert zenéjével 1923-ban bemutatják Mézeskalács címen. A történet szerint egy nagyvásárban indul a cselekmény, ahol a kimenőt kapott katona megismerkedik a kis cselédlánnyal és bimbózik is már a szerelem kettejük között. Ekkor lép a színre a királylány, aki szintén beleszeret a katonába. A kis cselédlány közben elcseni (mert nincs elég pénze) az áhított mézeskalácsot, ám a királylány észreveszi és tolvajt kiált. A katona azonban megmenti a lányt, kifizeti, és mint szerelmük jelképét neki ajándékozza. A királylány hamis ürüggyel letartóztatja a katonát, ekkor a lány visszaadja a mézeskalácsot a katonának, hogy soha ne feledkezzék meg róla. A királylány udvarába hozatja a katonát és el akarja venni a mézeskalácsot tőle, a katona azonban elszökik, ezért elfogatását rendeli el. A kis cselédlány megjelenik és kérleli a királylányt, hogy bocsásson meg a katonának. Időközben behozzák a halottnak hitt katonát, akit a kislány a mézeskalács szívvel feléleszt. Még néhány ellencselekmény, de végül minden jóra fordul, a királylány nehéz szívvel ugyan, de férjhez megy kiszemelt vőlegényéhez, a fiatalok pedig egymáséi lesznek. Forrás: http://www.szigligeti.ro/eloadasok/szigligeti/M%C3%A9zeskal%C3%A1cs/357

A Királynő énekét a neten is meg lehet találni Honthy Hanna előadásában, ajánlom meghallgatni:

Sokat kerestem egy ismertetőt Honthy Hanna életéről. Ami nekem legjobban tetszett az 1979 januárjában a HÉT-ben a CSEMADOK kiadványában (CSEMADOK= Csehszlovákiai Magyar Dolgozók Kultúregyesülete) megjelent tudósítás volt a temetésről. Most ezt a nekrológot idézem teljes terjedelmében a lapban megjelent képekkel.

Ha egy király meghal, fekete zászlókat tűznek ki az épületekre, díszegyenruhás tábornokok, miniszterek és diplomaták kísérik utolsó útjára, a nép azonban nem biztos, hogy gyászolja, hiszen „meghalt a király, éljen a király". Honthy Hannának, az operettek királynőjének temetése napján csak a színházon lengett a halál lobogója, de a Farkasréti temetőben sok tízezernyi híve, tisztelője jelent meg, hogy utoljára búcsút vegyen tőle. Csupa egyszerű ruházatú polgár, akik órákig ácsorogtak a csikorgó hidegben, hogy egy-egy szál virággal vagy néhány kihulló könnycseppel búcsúzzanak el szeretett csárdáskirálynőjüktől.

Mert Honthy csak egy volt, de ő mindenkié volt. Nemcsak a letűnt mágnásoké, nemcsak az egykori dúsgazdagoké, de a pesti pékinasoké, a debreceni cíviseké és a pécsi kofaasszonyoké is. Sőt egész Európáé. Hiszen Berlintől Bratislaváig, Bécstől Moszkváig mindenütt tombolva tapsoltak neki temperamentumos táncaiért, egyéni hangjáért és alakításáért, nőies varázsáért, cinkos kacsintásaiért. Nekünk különösen szívünkhöz nőtt Honthy, hiszen Polgár Károly színtársulatának tagjaként éppen az akkori Pozsonyban aratta pályájának kezdetén első sikereit.

Sokan kérdezték tőlem, hogy megható volt-e Honthy temetése? Visszakérdezem most, lehet-e megható egy olyan temetés, ahol 50-60 ezer ember szorong egy koporsó körül, ahol nem siratja a holtat rém férj, sem gyermek, s ahol a búcsúztató szavakat is a hidegtől dermedten hallgatjuk? És mégis megható volt! Hiszen Pest s Buda búcsúzott kedves Hannájától. Megható volt az a türelem, ahogyan kilométeres sorokban várakozott a tömeg, csakhogy még egy pillantást vethessen a színésznő koporsójára.

Úgy illene most, hogy a nekrológok szabályai szerint végigvezessem olvasóinkat Honthy Hanna életútján. Ennek a gazdag életnek a visszaidézésére azonban lapunk teljes száma is túl kevés lenne. Villantsuk fel legalább néhány jelentősebb állomását a művésznő pályájának. Honthy Hanna Kossuth-díjas, kiváló és érdemes művész, a Fővárosi Operettszínház örökös tagja, minden idők legnagyobb magyar operettprimadonnája 1893 februárjában Budapesten a Nefelejts utca 8 számú bérház szegényes szobakonyhás lakásában látott napvilágot.

Eredeti neve Hügel Hajnalka volt, később vette csak fel a színésznőhöz jobban illő Honthy Hanna nevet. Szülőháza, amint már mondtam, afféle csikágói (így hívták régen ezt a munkásnegyedet) nyomortanya volt, teli szeméttel, bűzzel és veszekedéssel. Innen igyekezett már gyermekkorában „levegőre jutni" a csinos Hajnalka. És levegőre is jut. Tízéves lehet, amikor egyik ismerős család balettnövendék lánya beajánlja az Operaház balettiskolájába, ahol nemcsak hogy felfigyelnek a mindössze négy elemit végzett leányka tehetségére, de egyenesen a harmadik osztályba rukkoltatják elő. Tizennégy éves korában pedig Bayer Babatündérében léptetik fel, amelyben nemcsak sikert arat, de innentől fogva már szép fizetéssel szerződtetik is.

Az igazi „kitörés" azonban csak jóval később, Hügel Hajnalka felnőtt korában következik be. Az Operában felfigyel a lányra egy jómódú pesti főúr, s Hügel mama beleegyezésével mecénása lesz a balettáncosnőnek. Fényűző lakást rendez be Hajnalka, anyja és nagyanyja számára és később Rákosi Szidi színiiskolájában taníttatja. Annál a Rákosi Szidinél, akinél olyan tehetségek végeztek, mint Nagy Bella (Jókai Mór felesége), Fedák Sári, Lábass Juci és jó néhány más színházi csillag.

A siker nem maradt el. A sziniiskoia elvégzése után Márkus Dezső, az ünnepelt karmester, Liszt Ferenc tanítványa a Népoperába szerződteti. Először persze csalódások várnak az ifjú színésznőre. A Népoperában ugyanis két híres sztár, Márkus felesége és Berky Lili vetélkedik az elsőségért, s így Hajnalka csak harmadrendű szerepekhez juthat. Amikor azonban Berky Lili egy viszálykodás kapcsán sértődötten beteget jelent, a kétségbeesett igazgató Hajnalkát ugratja be helyette. Zerkovití Aranyesője ez a darab, és Hügel Hajnalka szép sikert ér el benne.

A fiatal művésznő életének következő állomása a Vígszínház — és a férjhez menés. Egy miniszteri titkár veszi feleségül. A Vígszínházban azonban újabb intrikák, újabb csalódások várnak rá. így aztán Pozsonyba szerződik Polgár Dénes társulatához, ahol teljes egészében kibontakozik rendkívüli tehetsége.

A Csárdáskirálynőben debütál, majd hatalmas sikereket arat a Varázskeringőben, a Három a kislányban, az Obsitosban, az Aranyfácánban és a Leányvásárban. Ekkor már a Honthy Hanna nevet viseli, s ettől kezdve a Honthy név egyet jelent az operettek legfényesebb ragyogó csillagával. Időközben kitör az első világháború. A színházakat a bezárás veszélye fenyegeti. Nem úgy az operettszínházakat, amelyek fénykorukat élik. Mi sem jellemzőbb erre, mint hogy Honthyt óriási — 48 000 korona — gázsival szerződteti a debreceni Csokonai Színház.

Honthy tehát Magyarország legjobban fizetett operettprimadonnájává avanzsál. A színházigazgatók azonban szívesen fizetnek, hiszen Hanna már fogalom, tánca, nőies varázsa, eredetisége és ritka tehetsége zsúfolt házakat jelent. Azt tartják az operettek világában, hogy a primadonna és a szubrett népszerűsége éveik számának növekedése arányában csökken. Nos, Honthy esetében ez is a feje tetejére állott. Hiszen pozsonyi és debreceni sikerei után késő öregségéig úgyszólván állandóan a színlapokon szerepelt a neve, és játéka még a gyengébb darabokba is táblás házat vonzott. Debrecenből ismét a Vígszínházba szerződött, 1925-től a Fővárosi Operettszínházban játszott, 1927-ben a Belvárosi Színházban bizonyította be, hogy mint prózai színésznő is megállja a helyét. 1930 és 1949 között csak egyes szerepekre szerződött. 1949-től megszakítás nélkül a Fővárosi Operettszínháznak volt tagja. S hogy mit sem számított Honthynál a kor, bizonyítja a 80. születésnapjára rendezett díszelőadáson való szereplése. Erre az alkalomra egyenesen az ö számára dolgozta át Kellér Dezső és Békeffi István Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét, és amikor Cecília szerepében a színpadra lépett Honthy, és körülnézve az orfeummá alakított színpadon, egyéni bájával megkérdezte, hogy „Hát megint itt vagyok?“, felugráltak a nézők és negyed órán keresztül tapsoltak az ő Hannájuknak.

Az operettről, mint műfajról igen sokan lekicsinylőleg beszélnek mostanában. Azt mondják, hogy üres csillogást, hihetetlen és banális meséket ad a nézőnek. Honthy azonban bebizonyította, hogy igenis — épp úgy, mint a gyermeknek a mesére — a munkában megfáradt embereknek is szükségük van egy kis felüdítő bohóságra. Jó bizonyíték erre az, hogy amikor az operettszínház a Szovjetunióban vendégszerepeit, Honthy olyan sikert aratott a Csárdáskirálynőben, hogy Moszkvában, Leningrádban és a többi szovjet nagyvárosban még ma is tömegesen vásárolják a Honthy-lemezeket. Honthynak az is érdeme tehát, hogy megmentette a válságba került operettet újból népszerűvé tette repertoárjának ismert darabjait. A gerolsteini nagyhercegnőt, a SybilIt, A víg özvegyet, a Luxemburg grófját, a Mayát és az operettek operettjét, a Csárdáskirálynőt. Ezt az érdemét honorálta a Magyar Népköztársaság kormánya, amikor 80. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendjével tüntette ki.

Honthy Hanna az operettek koronázatlan királynője, az örökifjú Cecília, Lili, Maya és Nagymama, születésnapján lépett utoljára színpadra. Ekkor még vidáman, életerősen énekelte a Hajmás! Péter, Hajmási Pált, sőt kecsesen felhúzva szoknyája szélét, még táncolt is hozzá. Ezután azonban már csak nézőként jelent meg az operettek bemutatóin, ám a premiereken sem feledkeztek meg róla. Amikor befejeződött a finálé, és a primadonna meg a szubrett megkapta a maga virágcsokrait, ezeket a közönség tapsorkánja közepette Honthynak adták át.

Honthy Hanna egyébként háromszor is férjhez ment, de polgári értelemben sohasem volt boldog. Gyermekei nem voltak, nem is akart soha, hiszen ezt a rendkívüli aszszonyt a színházon és a művészeten kívül nemigen érdekelte más. Így aztán sírjánál sem zokogott férj, gyermek, csupán tisztelői, rajongói, Honthy drága pesti közönsége kísérte el utolsó útján. NEUMANN JANOS Fotó MTI és Wellesz Ella