Hétvégi házam présháznak épült kétszáz évvel ezelőtt. A pince mélyén még hordók sorakoztak, amikor megvettem a présházat. Aztán az élet úgy hozta, hogy a szőlőt kivágattam, hisz mind potyogós nowa volt. A pince most már hordók nélkül várja, hogy hasznosítsuk. Nekem hiányzik, hogy az egykori présházban nem sok nyoma van az ott korábban folyó tevékenységnek. Elhatároztam, hogy a régi eszközökből néhány darabot megmentek, és a berendezésben felhasználom. Boroshordó alkatrészekből készült az alábbi fényképeken bemutatott polcocska. A polcocskának elég hosszú előélete van, sok mindenről tudna mesélni, most én életének csak egy iciri-piciri szakaszáról mesélek.

A múlt év nyarán sógorommal apósom présházát takarítottuk, mert a tetőt kellett javítani, ezért a padlást kiürítettük. A padláson találtunk egy komplett hordót darabokban. Sógorom szerint a hordó faanyagát fel kellett volna aprítani és téli tüzelőként hasznosítani. Én megláttam, hogy a hordódarabok között az egyiken még apósom hordójelölése (szívben EF monogram) is visszaköszön. Apósom a hordójelölésre még a 80-as években készített egy bélyegzőt, mellyel a hordóiba beleégette a jelölést. Apósomnak áldott jó szíve volt, és ezt sokan ki is használták. Volt amikor kölcsönkérték a hordóját, és elfelejtették visszaadni. Apósom ezért gyártott hordóbélyegzőt, mellyel a saját hordóit megjelölte. Egy ilyen jelölt darabot és egy hordódongát mentettem meg a tűzhaláltól. Egy éve, hogy őrizgetem ezt a két fadarabot a kocsim csomagtartójában, több ezer kilométert utaztak már. A kocsim javításához a csomagtartót is kipakoltam, és kikerült belőle az egy éve ott szállított két hordódarab is.

Tárgykészítés leírása: A hordóalkatrészeket letisztítottam. A hátlaphoz használt hordó homloklap jelölését vékony ecsettel arany színnel átfestettem (csak a beégetett barázdát!).A hordó dongájából a polcocskát és a ferde támasztót rókafarkú fűrésszel kiszabtam. A polc elemeket facsavarokkal erősítettem össze, úgy, hogy előtte a facsavaroknak előfúrtam 1,5mm átmérőjű fúróval. A kész polcot favédővel alaposan átkentem. Az utolsó képen láthatóan falra erősítve használható, úgy, hogy a polc alatti üregbe helyezhetőek a gyertyák és gyufa, a polcocskára pedig a gyertyatartó a gyertyával. Jelen esetben egy kávéscsészének álcázott kávés illatgyertya van rajta, de a jövőben egy stílszerű sétálós gyertyatartóval fogom használni.

Nemrég írtam a saját Balatoni élményemről. Erre hűséges blogolvasómtól kaptam egy levelet: „A blogodról jutott eszembe.Gondolom ez a készlet is '50-es,'60-as évek-beli. Kidobták volna,inkább elkértem.”

Megint férfias témát kaptam a Balatonhoz kapcsolódóan. Egy igazi férfiaknak összeállított neszeszer. Rákerestem a neten, és még csak hasonlót sem találtam. Nőknek való neszeszerekkel bezzeg tele van a net. Csak rá kell nézni, és máris az 50-es, 60-as években vagyunk. Fekete bakelit dobozkák. Én azt hittem, hogy a bakelit a 40-es évek találmánya, és rá kellett jönnöm, hogy tévedtem.

A Balatonon beszélgettünk a barátainkkal arról, hogy én szabadidőmben blogot írok családi és egyéb szerzett örökségeink történeteiről és az amatőr restaurálásaimról. Dóri megkérdezte, hogy hol van az én restaurátor műhelyem? Én meg őszintén elmeséltem, hogy hol itt, hol ott. Valójában sehol sincs és mégis mindenütt ott van, ahol épp szabad időm van rá. Legutóbb hétvégi telkünkön jött rám a restaurálhatnék. Kényszerpihenőn voltam, mert az autóm szegény nagyobb javításra szorult, így kénytelen voltam levinni vidéki szerelőmhöz. Amíg az autóm javult, én meg a két nap alatt sokat haladtam a restaurálással.

Nekem a Balaton az elmúlt hétvégén az ifjúságomat juttatta eszembe. Már vagy tíz éve, hogy nyáron nem voltunk a Balatonnál. Az utóbbi időben ősztől tavaszig szerettem a Balatont, mert olyankor számomra sokkal élvezhetőbb.  Nincs hőség és nincs tömeg, a természet pedig sokkal szebb.

Ez a gyerekkori nyaralás jutott eszembe, így nappal a vízbe be nem mentem, ellenben a ház hűvösében nosztalgiáztam. Íme az alábbi képeket készítettem vendéglátóimnál. Ugye mennyire hatvanas éveket idéző részletek?

Barátom az Ecserin volt, ami Magyarország legtöbbet emlegetett használtcikk piaca. Egy időben én is előszeretettel jártam oda, néha vásároltam is, de aztán rájöttem, hogy ugyanazt máshol olcsóbban meg tudom venni. Az árak bizony jelentősek, de azért mégis érdemes körülnézni, hátha pont olyat és azt találja meg az ember fia vagy lánya, mint ami éppen kell. Ezen a piacon látta meg barátom az alábbi érdekességet. Lehet, hogy ez az érdekesség most a fiúknak fog csak tetszeni, mert a lányok nem nagyon szoktam megállni a műszaki cikkeknél. Azért közreadom, mert számomra is egy újdonság ez az antik szerszám. Nem is tudok rá jó elnevezést, mert ez több szerszámot egyesít, azaz késélező, fényesítő. Nem is akármilyen, mert egyszerre több kés is belehelyezhető, és több korong forog benne.

Mégis csak érdemes néha kinézni az Ecserire, mert annyi érdekeset lehet ott látni.

Igyekszem szép és jó dolgokról beszámolni itt a blogon. A hétköznapok meg olyan meglepetéseket hoznak, amitől a családunk költségvetése pengeélen táncol. Mondhatnánk szerencsések vagyunk, mert vannak aranytartalékaink. Például ez a képen látható bögre, de ezt nem adom, mert ez az enyém. Nemrég kaptam a születésnapomra és nagyon megszerettem a kis aranyost. Ez is Kacatbolti termék, én ott sokáig szemeztem vele. Persze nem lett volna drága, de jelölés nem volt rajta, így nem tudtam melyik gyárban készült, én meg szeretem tudni egy porcelán korát, készítőjét. Ettől függetlenül kézbe véve a bögre azt mondta: „Én egy korai Zsolnay vagyok, melyet Budapesten aranyoztak.” Ezek persze csak érzések, de lehet, hogy mégis igaz. Visszatérve a bögrére én legutoljára juoghurtot ettem belőle, egy nagyon szép II. világháború előtti kanálkával. Még jelzés is van a kanálon, mely miatt én sokáig azt gondoltam, hogy ezüst. Szerettem volna megtudni a készítőjét, így elővettem egy nagyítót. A nagyítóval aztán olvashatóvá vált a jelzés szövege: GOWE ALPACCA