Ezt az ajándékot – melyről most írok - a születésnapomra kaptam barátaimtól. Szoktam emlegetni, hogy gyerekkorom kedvenc játéka egy romos MOM óra szerelése volt. Többször szedtem az órát darabjaira. A fogaskerekekkel játszottam egy kicsit az asztalon. Az olyan klassz, amikor forognak, és táncolnak az asztalon, mint a búgócsiga. A gyerekkori órám ugyanilyen volt, pontosabban az nem zöld, hanem világoskék volt, de ennek most nincs jelentősége.
Ezek a óraszerelések nem is akárhol történtek ám! Egy gyönyörű szép mecseki kastélyban. Pontosabban annak alagsorában, ahol a mosókonyha volt. Az én nagymamám ott volt mosónő. Óvoda nem volt a faluban a hatvanas években, így lettem „vendégmunkás” a mosodában. A kastély csecsemőotthonként működött, és bébi holmikat kellett mosni vasalni. Néha a vasalást is megengedték egy kisméretű úti vasalóval. Egyszer a csecsemőotthon igazgatója is felfigyelt rám, és személyesen nekem a kis négyévesnek bemutatta a kastélyt, no meg az állami gondozott csecsemőket. Én annyi kisgyereket még addig nem láttam együtt, akkor még kistestvérem sem volt. Ráadásul én nagyon szerettem volna kistesót, mert akkor nem kellett volna egyedül játszanom, de a szüleim az akkori családmodell szerint nem akartak testvért. Én a csecsemőotthonban aztán az igazgatóval egy ilyen látogatásomkor megbeszéltem, hogy viszek a csecsemőotthonból kistestvért magamnak. Az igazgató bácsi meg megkérdezte, hogy melyik gyereket választanám. Erre én kivágtam magam és közöltem: „Az összes lányt .!”
Így történt, hogy a csecsemőotthonból kistestvéreket akartam, helyette viszont kaptam egy kishugit. Persze nem az otthonból, hanem a kórházból hozta Édesanyám.
Az óráról többek között ez jut eszembe. A magyar óragyártásról pedig az, hogy állítólag a magyar óragyártást a II. világháborúnak köszönhetjük. Az órás barátom szerint a háború után a németek a JUNGHANS óraszerkezeteket hoztak Magyarországra, mert azokat használták bombák gyújtószerkezetéhez. A háború után háromezer óraszerkezet megmaradt. Az órások szerint ezekből a szerkezetekből indult a MOM óragyártás.
Az én órám valószínűleg Dunaújvárosban készült, amelyről ezt írták:
A könnyűipar lényegesen kisebb volumenű, de mégis jelentősnek mondható beruházása a Magyar Optikai Művek Dunaújvárosi Óragyárának alapítása volt. Az üzem 1967 tavaszán 25 munkással kezdte meg a termelést a vasmű egyik munkásszállójában. A dinamikusan fejlődő üzem dolgozóinak létszáma néhány esztendő alatt 270-re emelkedett, az óragyár termelésének éves értéke megközelítette a 30 millió forintot. A '70-es évek elején 2 üzemcsarnokkal bővült, s 1975-re a hazai óragyártás (ébresztőórák, percjelzők, kapcsolóórák, késleltető óraművek, elektromos és technikai műszerek) bázisa.
Képek: Óragyártás Dunaújvárosban. Az én órám az asztalon.
