Hétfőn a hosszú hétvége után ért a munkahelyemen az igazi meglepetés. Nem a munkával kapcsolatban, mert arra számítottam, hogy ha egy nap nem vagyok akkor az olvasatlan emailjeim száma exponenciálisan nő. Kollégám, akivel rendszeresen eszmét cserélünk a vidéki „birtokról” - mert mindketten szorgalmasan járunk füvet nyírni – meglepett két régi csetresszel. Csak úgy hozta ajándéknak, mert rám godolt, amikor meglátta vidéki szomszédja szerszámoskamrájában. Mesélte, hogy a Józsi bácsiéknál letört a fülük ezeknek a csetreszeknek. Kukába sajnálták dobni, így a szerszámoskamrába kerültek, jó lesz talán festékes edénynek, vagy ki tudja micsodának. Kollégám megdicsérte, hogy milyen szépek. Józsi bácsi meg örömmel elajándékozta, gondolta „fogják máshol a port”. Kollégám, amíg füvet nyírt mosogatószeres edényben áztatta a csetreszeket, és a végén patyolattisztán hozta nekem. Kollégám szerint ezek a fületlen csetreszek jók lesznek majd az általam megvett vizimalom dekorációjához, hisz ott olyan sok a széles üres gerenda. Én is nagyon el tudnám a vízimalmomban képzelni. Mindegy a dekoráció megvan, már csak a malom hiányzik.

Addig is az asztalomra tettem őket. Gondoltam valami hasznuk is legyen - addig, amíg díszek lehetnek az öreg malomban – irodaszereket raktam beléjük. Szerintem jól mutatnak. Azon kívül még szerencsés is vagyok, mert mindkettő Zsolnay. A barokkszélű aprómintás cukortartó az ötvenes években készülhetett I. osztályosnak, a rózsás pedig a húszas évek elején, a fenékjeleik alapján.

Pénteken szabadságra mentem, hogy meghosszabbítsam a hétvégémet. Kellett a plusz 1 nap a vidéki házamhoz. A hétvégi telken április eleje óta nem voltam, gondoltam derékig ér a fű.

Képek: Fűnyírás előtti képek. Munka végén kasza a fán, előtte a fűnyíró.

Kaptam egy levelet, és hozzá két képet. A levél rövid volt: „Pár hete szereztem. Senki nem tudja,mi ez. Szerszám, hangszer, játék,dísz? Nekem tetszik. Rafinált darab,a készítője biztos sokat dolgozott rajta.”

Képek: A teknős formájú gyümölcstartó összecsukva, szétnyitva szakszerűtlenül, használatban.

Gyerekkorom óta szeretem a sarokházakat. Gyerekkorom lakhelyéhez közel két háztartási bolt is volt. A közelebbi háztartási bolt egy ötvenes évekbeli ház földszinti üzlethelyisége, míg a távolabbi egy háború előtti saroküzlet. A hatvanas években mindkettőben ugyanazokat a cikkeket lehetett kapni, illetve hiányzott mindkettőből, ha éppen készlethiány volt. Mégis én mindig a saroküzletbe mentem vásárolni. Talán innét eredeztethető a sarokházakhoz való vonzódásom.

Melyik az detektívsorozat, ahol előre tudni lehet, hogy ki a gyilkos? – gondolom többen tudják rá a választ. A hetvenes években Magyarországon is bemutatták a Colombo filmsorozatot. A nagy klasszikust azóta is gyakran játsszák a magyarországi TV csatornák. A ballonkabátos detektívet a magyartanárom is emlegette, de ő nem tartotta kellően izgalmasnak, ezért azt hangoztatta, hogy ő mindig csak azután kezdi nézni, amikor már Colombo a tett helyszínén elkezd nyomozni. Magyartanárom véleményét nem túl sokan osztották, így a Colombo Magyarországon is nézettségi csúcsokat döntögethetett. Budapesten az Aradi utcai vendéglátós is fantáziát látott Colombo népszerűségében, ezért keresztelte „Cafe Colombo”-nak a kávézóját.

Képek, megjegyzés:A Café Colombo bejárata, saját fotók. Még soha nem jártam benne, csak a bejárata, meg a menü fogott meg, hogy ezt a kis blogbejegyzést és a képeket elkészítsem.

Kisebbik lányom már évek óta régi kézzel írt naplót szeretne. Mondtam neki, hogy az ritka, mint a fehér holló, mert nem sokan írtak, legalább is nem folyamatosan. Egy naplót már találtam két éve, melyet 1939-ben egy kamasz fiú írt. Lányom azt mondta nagyon fiús, alig van benne gondolat, csak éppen tőmondatok, hogy épp melyik moziba ment aznap este, stb. Ajánlottam neki az internetet, hogy ott talál naplót közzétéve. Én a http://magyarsvejk.blog.hu/ -t szoktam olvasni, mert ott egy ritka naplóíró „kisember” 121 évvel ezelőtti mindennapjait ismerhetem meg.