Már egy ideje nem írtam arról, hogy mit restaurálok épp. A hétvégén álltam neki egy fa bőrönd restaurálásához. Érdekes padláslelet. A családból nem is emlékszem tárgyakra, melyek az ötvenes évekből származnak. Jól emlékszem olyan használati tárgyakra, melyek a II. VH. előttről vannak, és sokat ismerek a 60-as évekből – rádió, TV, hűtő, szekrénysor -, de valahogy az ötvenes évekből  kimaradtak tárgyi emlékek. Úgy néz ki, mintha nem lennének használatban olyan tárgyak, melyek az ötvenes években készültek.  Szüleink és feleségem szülei is pedig pont az ötvenes évekből mesélik a legtöbb családi történetet. Nem véletlen, hisz akkor voltak fiatalok, jártak iskolába és voltak szerelmesek. 

Már régóta tervezek egy kirándulást a baráti körömmel Máriahalomra. Rossz idő, beteg barát, és így tovább valami mindig közbejön. Van aki szerint minek oda elmenni, hisz kutatva van, és sok képet lehet látni róla az Interneten is. A különlegessége a temetőnek, hogy a Balaton felvidék mellett, itt maradt meg a legtöbb szív alakú fejfa. Szombaton valami azt súgta nekem, hogy a baráti kör nélkül egyedül is el kell menni ebbe a temetőbe. Féltem is gondolattól, hogy odacsődítem kirándulásra a baráti köröm, és nem fogom megtalálni a temetőt, illetve talán nem is érdekes ez a temetődomb.

Igaza volt a néninek a kocsi ott volt másfél óra múlva is, ahol hagytam. A temető pedig csodálatos, sok szép sírkő maradt fenn a XIX. századtól kezdve napjainkig. Úgy néz ki itt a jövőre is gondoltak és egy újabb parcella van kijelölve, parkosítva a jövőbeli temetkezésekhez. Ez a kis temető maga a csoda. Sok képet készítettem. Sajnos most visszanézve nem adja vissza azt a hangulatot, szépséget, amit ott, akkor éreztem. Így hát nem marad más hátra - leteszteltem a leendő kirándulási helyünket,- és csak kivárom, hogy a baráti kör előbb-utóbb velem együtt megnézhesse ezt a csodálatos kis temetőt. Néhány képet azért kedvcsinálónak idetettem, van itt szíves fejfa, sőt még tulipános is, de véleményem szerint ezt mindenkinek látni kell.  

A Húsvétot tradicionálisan vidéken a szülői háznál szoktuk tartjuk meg minden évben. Az idei év kivétel volt. Minden Húsvéton a gyerekek feladata, hogy az ajándéknak fészket készítsenek, amibe majd a nyúl „tojik”. A gyerekeink felnőttek, már a kisebbik lányom is 19 éves. Azért a fészeképítés itt Budapesten sem maradhatott el. Fű és virág ugyan nem volt a fészek építéséhez, de a lányok ötletesen egy zöld törölközővel megoldották a fészek építést. Kreatív gyerekek. A nagyobb gyerek, amikor ötéves volt, azzal ugratta a felnőtteket, hogy egy ajándék fatojást adott minden hozzánk érkező vendégnek, hogy törje össze, és jót mulatott, hogy egyiknek sem sikerült. Jancsi bácsival si eljátszotta Kata a szokásos fatojásos trükköt és nagyot derült. Jancsi bácsi, gondolta megfogja a lányom és kérdezett: Ezt a tojást milyen tyúk tojta? Mire a lányom szinte gondolkodás nélkül rávágta: Fatyúk. Azóta is emlegetjük azt a csodás fatyúkot. Visszatérve az idei sztorihoz. A kisebbik lányom idén gondolt egyet és ő is viszonozta az ajándékozást, azaz közölte az Édesanyjával: Anya tessék fészket építeni, mert nem jön a nyúl ! Nejem sokáig gondolkodott miből tudna fészket építeni fű nélkül. Az egyik ajándék boros dobozban találtam szalmát, azt adtam hozzá. Kiválasztotta a feleségem az egyik komatálunkat és a komatálba tette a szalmát. Láss csodát a felnőtteknek is megjött az idén a nyúl, és micsoda szép kézműves kávéscsészét tojt. Szerintem kerámia nyúl volt. Kerámia vagy valódi, most már mindegy, de ez a fészek olyan jól sikerült és az ajándék olyan jól mutat benne, hogy a fényképét most iderakom a blogomra.

Két hete a családom hölgytagjai rászoktak a limonádéra. Facsartam is a citromokat szorgalmasan poharanként gyártottam a limonádét. Meguntam már a poharazgatást, így valami nagyobb üvegkorsó után kellett néznem. A lakásban egy használható legalább egy literes üvegkancsót nem találtam. Mit csinálna ilyenkor egy gazdag férj ? - Elszaladna és venne egy üvegkorsót a legközelebbi Vasedényben.

Én nem ezt az utat választottam, hanem tovább kerestem a lakásban valami használható üvegedényt. A kezembe akadt egy ősrégi tejesüveg, érdekes darab, igazi vastag falú békebeli darab. A tejesüveg feliratai: „rédei GRÓF ESTERHÁZY PÁL BAKONYI TEJGAZDASÁGA KIMOSVA ADANDÓ VISSZA„ Az üvegen az 1l felirat öntve, a hitelesítési csík, mely mutatja a pontos liter jelzést. Gondosan az üvegre a grófi címer is rá van öntve. Ami nekem a legjobban tetszik, hogy ezeket az üvegeket egy kör lakú mart jelöléssel látták el, mely kör közepén a korona jelzés és alatta a 85-es szám, valószínűleg a hitelesítés évszáma. Ezen kívül még rárakták az öblösüveggyár (valószínűleg az ajkai) kalapácsos jelét is.

Sajnos üveget még nem nagyon tudok fotózni, de azért látszik, hogy az üveg limonádéval van tele.

A feleségem családja Véméndről származik, mint már egy korábbi blogbejegyzésben írtam. Amikor Véméndre elkezdtem járni a 80-as évek közepén Budapestről, még nagyon jó vonatközlekedés volt. Vonattal Véméndre Bátaszéken, vagy Pécsen keresztül lehetett eljutni, előbbin 180 km-es jegy kellett, második vonalon 220 km-es, de mindkettőn úgy három óra alatt le lehetett akkor még jutni. Aztán a 90-es évektől lassan ritkították a vonatokat. A Pécs-Bátaszék vonal egy részén ideiglenesen megszűnt a vonat és vonatpótló buszok szállítják a mai napig a vállalkozó kedvű utasokat, akik immár a XXI. században a vonatot választják Véméndre. Vonattal az út a többszöri átszállással a 80-as évek óta a 3 óráról növekedett 5 órára. Hiába haladtunk a korral és mégiscsak átszoktatták a lakosságot a személygépkocsira. Ezen a hétvégén autóval mentünk Véméndre. Nagyon kicsike lett ez az ország, mondta a feleségem, miután másfél órán belül az M6-os autópályán Budapestről Véméndre értünk. Már évek óta féltünk a Véméndi leutazástól, ugyanis, ha le kellett mennünk az egy félnapos program volt. Hurrá ! - gondoltam magamban - Jól el leszünk Véménden. Gondoltam felkészült a falu arra, hogy most ismét fontos település lett. Az autópályának lett valamelyest haszna: A falu közepére építettek egy Tűzoltó laktanyát. Ilyet se láttam még egy autópályához kötődő tűzoltó laktanyát miért éppen a falu közepébe kell telepíteni? Miért nem telepítették a falu szélére az ipari parkba, ott lenne a legjobb helye. Korábban a tűzoltó laktanya helyén a Sajtüzem volt, sajnos azt alakították át, és megszüntették azt a sajtüzemet, mely valamikor a XIX század elején még a falu parasztjainak összefogásából épült, hogy feldolgozza a véméndi gazdák tejfeleslegét. Kár a Sajtüzemért ! Sajnos nemcsak ezért szomorkodunk, ha Véménden járunk. Véménden Temetőből négy is van: Katolikus Német és Magyar, Református Magyar, Görög Katolikus Szerb és Zsidó Temető. Kevés olyan falu van, mely ilyen látnivalóval dicsekedhetne, hogy egy kirándulás keretében négy felekezet temetőjét is meg lehet tekinteni. Mit gondolnak ezt a kivételes adottságot vajon kihasználja a falu ? Szomorúan kell leírnom, hogy nem használja ki a falu ezt! A Zsidó Temetőből, mely területileg a legkisebb a négy közül már alig látszik valami, lásd a képen. A Szerb temető, mely területileg talán a legnagyobb, és az utolsó temetés az 1940-es években történt benne is elvadult. A katolikus és református temetők még tartják magukat, de az előbbiből már sajnos sok régi sírkő hiányzik, amelyik még a múlt évben megvolt. Most úgy néz ki, akinek nem élt már hozzátartozója, azoknak a sírkövét elvitették és talán éppen az autópálya alapjába kerültek. Elmondhatjuk: Most már gyorsan el lehet jutni Véméndre és lehetne emlékezni a temetőkben , azokra akik ezt a csodás kis falut felépítették.

Jobb lenne 4 gondozott temetőt látni, mint egy újnak látszó Tűzoltó laktanyát a falu közepén!

Képek: Véméndi Zsidó temető, amennyi belőle megmaradt, alatta német katolikus temető részlet.

A múlt év tavaszán történt, hogy a vidéki ház padlásán takarítottunk, fémhulladékot gyűjtöttünk, hogy a MÉH-be vigyük és ne a padlás födémjét terhelje. A padláson került a kezembe két rozsdás és koszos fémlap, nem tűntek szokványos fémhulladéknak, ezért félretettem őket és nem dobtam le a többi lim-lom közé.  Nagyon meglepődtem, amikor napfénynél megnéztem a fémlapokat. A fémlapokról kiderült, hogy kis domborított lemezre nyomott szentképek, ugyan nagyon koszosan és kissé rozsdásan. A kis szentképekhez nem nagyon mertem hozzányúlni, mert féltem, hogy megsértem a festést és nagyobb lesz a kár, mint a haszon. Ezek a szentképeket  a II. Vh előttről valók, legalább is a családi emlékezet nem ismerte fel őket, pedig ha a II. Vh. után kerültek volna a családhoz, arra valaki biztosan emlékezett volna. Így a két szentképecske egy borítékban felutazott velem Pestre, hogy új életet kezdjen. A képeket elvittem egy restaurátorhoz szakérteni, „fémikonként” határozta meg őket, és azt ajánlotta, hogy óvatosan letisztítja és nem restaurálja, csak konzerválja őket egy vékony lakkréteggel, hogy az állaguk tovább ne romoljon. El is készült a két kis ikon, nagyon szépek lettek, már csak arra várnak, hogy előbb vagy utóbb a falon függjenek. Ki tudja  hányszor imádkoztak az ikonok alatt, míg a padlásra nem kerültek?