Érdekes, hogy többször voltam vendégségben és amikor a konyhát szokták bemutatni, általában egy felújított és modern eszközökkel felszerelt konyhát látok. Vajon más nem örökölt a nagyszülőktől régi használati tárgyakat, melyeket ma is lehetne használni? Lehet, hogy másnak nem fontos, hogy régi patinás, esztétikus és jól használható tárgyakkal vegyék körül magukat, ha főznek. Én mindenesetre több nagymamám korabeli eszközt nap, mint nap használok. Itt van ez a fali sótartó, a Kispesti Gránit gyárban készült az 1920-as években, a fedele is eredeti, bár az tisztítás után a konyhabútorral megegyező árnyalatú pácolást kapott és egy lakkozást, hogy tisztítani lehessen. Az aljára öntapadó filcet ragasztottam, bármelyik barkácsboltban vásárolható. A sótartó egyszerű ArtDeco díszítésű, sorozatban sablon alapján fújták rá a mintát (valójában nincs két egyforma), nekünk nagyon teszik és sokkal parktikusabb és egyszerűbb innnét venni a főzéshez a sót, mint a légmentesen záródó modern műanyag sótartóból. Aki próbált már takarítani egy műanyag sótartót az azt is tudhatja, hogy a zsíros konyhai piszok a műanyagról nagyon nehezen jön le, a porcelán könnyen tisztítható, hisz a felülete valójában üveg.

A sótartóról jut eszembe, hogy mostanában belőle a sót legtöbbet a túrós pogácsához használom. A túrós pogácsámnak a rövid története: Kisebbik lányom Győri osztálykirándulásról jött haza, és arról áradozott, hogy a szállásukhoz közel reggel egy péknél túrós pogácsát vettek, szerinte az osztály még olyan finomat nem evett. Mit csinál ilyenkor egy lányos apa? Megpróbál lánya kedvében járni, és túrós pogácsát készít. Én is ezt tettem, az Interneten utánanéztem túrós pogácsa receptnek, el is készítettem, de elsőre nem lett az igazi. Aztán a recepten finomítottam és eljutottam egy olyan szintre, hogy az ismerőseim a pogácsát "istenítik". Előfordult már az is, hogy a lányom osztályának küldtem be kóstolót a friss pogácsából, szerencsére azzal jött haza, hogy jobb, mint a győri pogi volt.

Akkor most itt olvasható a túrós pogácsa receptje, úgy, ahogy én készítem:

Ebben a csendéletben nagyon sok kedves családi szakrális emlék van.

A kép jobb szélén az a kis lourdi kápolna a II. világháború óta van a család tulajdonában. Nagyapám hozta 1942-ben édesanyámnak a katonaságtól szabadságra jőve. Hazafele éppen „bucsu” volt egy faluban és ott árulták, anyaga papírmassé és üveg. 

A háborús időben elég szegényes volt az alapanyag ellátás, a Herendi porcelángyár is barna festékkel helyettesítette az aranyozást, a kegytárgykészítők is olcsó anyagokat kezdtek el használni, így csinálták papírmasséból ezt a kis kápolnát, aztán kifestették. Gondolom ebből az időszakból ilyen állapotban és ilyen sérülékeny anyagból nem sok hasonló kegytárgy maradt meg, de igazi értékét az adja, hogy nagyapám a II. világháborúban nyomtalanul eltűnt, utolsó híradás róla egy Szovjetúnió-beli hadifogolytáborból származik. Ez a kis kápolna az egyetlen megmaradt tárgyi emlék Tőle, és néhány táborból írt levél. Ezek bizony több helyesírási hibát tartalmaznak, de ez nem csoda, mert ő német anyanyelvű volt, de a Magyar Hadseregből magyarul kellett írnia, és ezt ellenőrizték. Itt két sablonos tartalmú levél, melyben az otthon maradottakról érdeklődik, és röviden leírja, hogy jól van, jól gyúgyul a karsérülése. Bár, mint tudjuk a karjába repeszszilánk fúródott és annak egy részét később is karjában hordozta.

Ezen a részleten jól látszik az akkori ellenőrzés.

A kis kápolnáról annyit kell tudni, hogy az eddigi 60 évét igencsak viszontagságosan vészelte át. Első esetben, amikor az üvege eltörött 9 éves lehettem és az akkor kapható és általánosan használható színtelen Technokol Rapid ragasztóval ragasztottam meg, sajnos ez a színtelen ragasztó nagyon csúnyán öregszik.

Ezen a képen a csendéletben is látható Szűz Mária szobor látható alulról, melyet már majdnem 40 éve ragasztottam meg az említett ragasztóval, belülről látszanak az elszíneződések. A Lourdi kápolnán is hasonlóak voltak, de ott kívül is látszottak, és nem mertem hozzányúlni, a restaurálását végül is egy fiatal restaurátor végezte el, nagyon szépen és gondosan. Mostanában, ha én magam kezdek hozzá egy tárgy rendbehozásához, előtte alaposan felkészülök, egyrészt az Internetről szedek össze információkat anyagokról, technikákról, másrészt sok hasonló gondolkodású ismerősöm, barátom van, akikkel át szoktam beszélni a javítás, restaurálás menetét.

 Sikerült egy általam is vitatható címet adni ennek a bejegyzésemnek, de talán nem kell sokat magyaráznom, hogy mitől magyar, attól mert a 20-as években egy magyar kozmetikai cég adta reklámból. És miért nem magyar? Mert az óra porcelán részét Csehszlovákiában készítették. Aztán, mint a történet mutatja, mégiscsak magyar emberek csináltak belőle használható órát:

A porcelán óratok az 1921-ben alakult Marvel kozmetikai cikkeket gyártó nemzetközi cég Budapesti gyáregységének reklám óratokja, melybe 57 mm átmérőjű óraszerkezet helyezhető, ehhez keresnék egy korban hozzáillő mechanikus óraszerkezetet. A porcelán óratok csehszlovák gyártmány, a jelzés alapján nem ismerhető fel, hogy éppen melyik gyárból származik.

 A Marvel magyarországi jelenlétéről két korabeli reklámgrafika a hirdetésekből. Bizony nem volt egyszerű megtalálni, tíz évfolyam Tolnai Világlapját néztem át, és nem leltem nyomát Marvel reklámnak, és aztán egy 1922-es Színházi Életben meglett az első:

Aztán húsz évvel későbbről a Híres Arizona Mulató reklámkiadványából, alul a második igényes kivitelű reklámgrafika, bizony látszik a fejlődés, és valószínűleg a húsz év alatt a Marvel kozmetikumok is fejlődtek.

Nagyon szép ez az ArtDeco stílusú kölni reklám, bár nem sikerült éles képet készítenem, de azért jól mutatja, hogy milyen környezetben szerepelt a reklám. Az Arizona Band az akkori idők legjobb budapesti Jazz és tánczenekara tekint a szépen megkomponált reklámgrafikára, egy ilyen plakátot is szívesen elfogadnék. 

Sajnos az örökölt régi kis házunk, melyet most présháznak használunk már beázott. A család összefogott, hogy megjavítsa a tetőt. A padláson eldugva találtam egy koszos régi üveget, érdekes volt, mert nagyon nehéznek tűnt. Azt hittem tele van, de nem, üres volt, koszos és jó vastag falú pezsgősüveg. Igazi békebeli pezsgősüveg. Ezt az üveget félretettem és nem dobtam a sitt közé, mert valami azt súgta, hogy egy használható, megőrzendő darab.

A pezsgősüveg jelzett TÖRLEY felirattal az alsó peremén, nem öntött, hanem csiszolt jelzéssel, ez valószínűleg csak a nemesebb ünnepi pezsgők üvege lehetett. Az üvegen nincsenek kopások, mintha nem sokszor használták volna, lehet, hogy csak egyszer érleltek benne palackos érlelésű pezsgőt, aztán a dédnagyapa egy házassági évfordulóra megvette, megitták és az üveget a padláson emlékbe félretették. Mindenesetre a Törley gyár ezt a típusú üveget le is védette, annek idején volt egy védett pezsgőspoharuk is, ami sajnos ma már kiment a divatból.

Ez az üveg most egy új funkcióban díszíti lakásunkat és mesél egy talán meg sem történt estéről.

 A generációk óta örökölt és ősök által használt üveg, fazekas és porcelán tárgyakat a mai napig használjuk, ezek szinte elnyűhetetlenek, hacsak nem történik velük baleset.

A kép bal oldalán levő egyfülű tejfölös köcsög új szerzemény, neki köszönhetem, hogy a Vaterán vásárolok, bár többször nézegettem a kínálatot a webáruházakban, de legtöbbször nem vettem, mert egyrészt nem szerettem a futáros átvételt és fizetést, másrészt hiányzott a személyes kontaktus. Amikor ezt a köcsögöt megláttam gyorsan regisztráltam és néhány napon belül enyém lett ez az egyfülű köcsög. Ma már ilyenhez hozzájutni sem lehet, a Gránit gyár sem létezik, és ez a minta is kiment a divatból. A minta a nagyüzemi termelésnek köszönhető, egyszerűen festékfújással előállított minta, nem volt olyan nehéz előállítani, mint az ecsettel vagy írókával készültet, és mégis dekoratív darab az Art Deco korszakból. A jobb oldali korsó is az Internetről való, az egy jellegzetes forma, az akkori divatnak (20-as évek) megfelelő dekorációval.

Sokáig kerestem olyan fórumokat, illetve blogokat, ahol régi tárgyak megmentésével foglalkoznak. Találtam olyat, mely régi autókkal foglalkozik, mások régi órákat gyűjtenek, sokan specializálódnak bútorokra, egyesek épületekkel foglalkoznak, de olyannal, aki ezek mindegyikével foglalkozna nem találkoztam. Hitvallásom, hogy nemcsak épített örökségünket, hanem tárgyi kúltúránkat is át kell menteni a jövőbe, hogy unokáink is láthassák. Tudom erre egyesek azt mondják, hogy arra vannak a múzeumok, de én nem úgy gondolom. A múzeumok kiállítási tárgyakat keresnek, melyeknek művészi értéke van, én a tárgyaknak a jelenben történő hasznosítását tartom elsődlegesnek. Mellékesen ezek a tárgyak már kiszolgáltak egy vagy több nemzedéket, így mesélni is tudnak. Ettől függetlenül úgy tartom, hogy ezek a tárgyak szépek és maguk módján művészi értéket képviselnek.

Azt remélem, hogy majd lesznek, akik kérdeznek. Tudom vannak, akik hasonlóan gondolkoznak a saját maguk örökségéről, mint én ezen a Blogon bátran szóljanak hozzá és kérdezzenek. Az itt közölt írások, és amatőr restaurálási és restauráltatási tapasztalatok talán segítenek másoknak is abban, hogy örökölt tárgyaik használatban maradjanak. Remélem (ismert TV műsor címe után szabadon): "Unokáink is használják!"