Az Elgin zsebórámhoz úgy látszott, hogy találtam egy donor órát. Az interneten találtam, egy rossz minőségű fénykép alapján azt hittem pont olyan, mint a miénk. Látszólag egyben volt, a mutató törött, de a leírás szerint felhúzva jár, azaz működőképes, ezért reméltem, hogy jó lesz a mi régi óránk felújításához alkatrésznek. A hozzájutás is izgalmas volt, mert egy forintos aukción jutottam hozzá, azaz a kikiáltási ár „1 Ft” volt. Érdekes élmény az On-Line aukciózás 1 Ft-ról, valójában ez is egyfajta szórakozás. Alapelvem, hogy az aukciózásokkor pár ezres fölé nem megyek, mert egyrészt a fénykép alapján nem lehet mindig jól megítélni, hogy egyáltalán szükségem van-e rá.

 

 

Már írtam korábban a sótartóhoz, hogy a túrós pogácsámat sokszor kell elkészítenem. Történt egyszer, hogy a túró vásárlásakor az ABC-ben szinte egyszerre nyúltunk ugyanahhoz az akciós túróhoz a másik vásárlóval. Aztán a kenyeres polcnál szintén egyszerre vásároltunk és mindketten ugyanolyan sváb rozsos kenyeret tettünk be a kosarunkba. Beszélgetésbe kezdtünk a hasonló vásárlás kapcsán, hogy ki mire fogja felhasználni a túrót. A vásárló kolléga édes német túrós süteményt készített belőle, míg én túrós pogácsát. Receptet cseréltünk, illetve e-mail címet, mert memóriánk is véges. Ezt a német túrós receptet ma kipróbáltam, igaz, hogy kicsit változtattam a recepten, de meg kell mondanom, hogy szinte maradéktalanul elfogyott, alig tudtam megmenteni egy szeletet, hogy ide tehessem a fényképét.

Íme az eredeti recept:

Német túrótorta

A mazsolát helyettesítettem aszalt meggyel és vörös áfonyával. Az aszalt meggyet előtte egy citrom levében áztattam, egyszerűen a ciromfacsaró tálkájába tettem az aszalt meggyet és ráfacsartam egy citrom levét. A hozzávalók összekeverésében annyit csaltam, hogy a kristálycukorhoz vaniliás cukrot is kevertem, valamint a margarint először felolvasztottam és úgy tettem a keverékbe. A tojás hozzárakásánál is egy kicsit módosítottam, az öt tojás sárgáját és fehérjét elsőként szétválasztottam. A fehérjét felvertem és a habot kevertem a tésztához. A második képen látszik, hogy a túrót még nem kevertem hozzá, de a többi alapanyag már folyékony formában a tálban van. A tésztaalapot kétfelé választottam, az egyik feléhez aszalt áfonyát tettem, a másikhoz a citromba áztatott aszalt meggyet. A kétféle tésztát két kerek sütőformában sütöttem ki, egyszerre. A sütőforma magassága 2,5 cm volt, egy kicsit alacsonynak bizonyult, mert a sütés elején a tészta, amint dagadt, egy minimális mennyiség kifolyt belőle a sütőbe. Kiváncsi voltam, hogy a családnak melyik gyümölccsel ízlik jobban, de nem mondtak határozott véleményt, mendkettő egyformán finom volt. A mennyiség is ideális, úgy látom legközelebb is legalább ekkora adagot készítek, mert ez a négy személyre ideális, még többet is megettek volna, ha van. A fotózásra épphogy meg tudtam menteni egy szeletet, de persze, miután lementettem és feltöltöttem a blogra, már nagyítóval sem találtam a nyomát a konyhában.

Íme az elkészült német túrós sütemény, egy nagymama korabeli asztalon, horgolt csipketerítőn, egy délutáni teázáshoz szerintem nagyon hangulatos, főleg egy ilyen téli, havas időszakban. A kedvenc időtöltésemnek a restaurálásnak ilyenkor nem nagyon élhetek, mert ami most éppen félkészen van ahhoz szabad levegő és tér kellene, hogy befejezzem. Maradt a konyha és úgy gondolom így is fel tudtam idézni a régi idők hangulatát.

Manapság is lehet dőlt betűkkel írni, de azért igazán a dőlt betűk kézírásban mutatnak a legjobban. Mi ülünk és gépeljük a szövegeinket az Internetre, mint ahogy most éppen én is tettem, de elődeinknek ilyen gépeik nem voltak. Csodáljuk azokat az örökölt papírlapra szép kézírással írt szövegeket és féltve őrizzük ezeket az emlékeket. Lányom is csodálta  a szépen kanyarított kézírást és megpróbálta ezt megvalósítani. Vettem a lányomnak mártogatós tollhegyet és tollszárat, valamint tintát hozzá. Sokat gyakorolt, hogy elsajátítsa, azt a technikát, melyet nagyszüleink az elemiben hamar megtanultak.

Nem ment neki tökéletesen, és egyik nap véletlenül még a tintásüveget is felborította, így volt mit takarítanunk aznap. Ekkor született meg az elhatározás, hogy kerítek neki rendes tintás üveget. Végigjártam az írószer boltokat, hogy megefelelő üveget találjak, de manapság reménytelen. Aztán jött a felismerés. Annak idején az alsó tagozatban még olyan tintásüvegek voltak, melyeket ugyan lelökni lehetett, de felborítani nem. Aztán elkezdtem keresgélni a régiségkereskedésekben ilyen üveget. Meg kell mondanom, hogy az egyik Posta kiállítási vitrinjében láttam is olyat, mint féltve őrzött kiállítási tárgyat. Aztán megtaláltam gyerekkorom kalamárisát egy használtcikk kereskedésben. Mondanom sem kell, meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, és itt van közöttünk, egy békebeli kalamáris. Gondolom mondanom sem kell, hogy a lányom azóta is ezt használja. Ez alakjánál fogva olyan, hogy felborítani sem lehet. Ezen kívül figyeljék meg, hogy eleink még arra is gondoltak, hogy a tetején egy kis árkot képeztek ki, melyen szépen, csendesen nyugszik a mártogatós toll, amíg nem használják. Ez az üveg most lehet vagy hatvan éves, de higgyék el ki fog ez szolgálni még vagy két nemzedéket, ha addig el nem törik.

Ma épp hazajöttem egy jól sikerült Hot Jazz Band koncertről. Igazán kellemes este egy Dunán ringó állóhajóban vacsorázni, legjobb barátaiddal beszélgetsz, és közben háttérnek ott a kivilágított Lánchíd és a Budai Vár. És mellesleg egy igazán jó Jazz zenekar játszik. Jól megválogatott számok, hol tengeren túli , hol két világháború közötti magyar Jazz feldolgozások. Barátom amerikai öngyújtót vesz elő és ezüst cigarettatartójából rágyújt egy cigire, egy szivar stílszerűbb lett volna. Amennyiben előbb gondolok rá én is elővehettem volna egy igazi amerikai zsebórát, a múlt század elejéről, és igazi lehetett volna az illúzió, és egy két világháború között érezhettük volna magunkat.

Érdekes, hogy mindenki azt hiszi, hogy a globalizáció a XX. század végének a találmánya, pedig megvolt ez XX. század elején is. Van egy örökölt Elgin amerikai zsebóránk, a nagyszülőktől örököltük. Érdekes, miért használtak Magyarországon Amerfikai zsebórát? Egyrészt mert eleinte Amerikában olcsón állították elő, és megérte áthozni a tengeren, másrészt az Elgin-nek volt Svájci gyártású zsebórája is egy időben, amikor Svájcban olcsóbb volt gyártani, mint Amerikában. Egyes óraszakértők szerint az Amerikai Elgin Svájcba költöztetésekor ez nagy induló lökést is jelentett a vájci óraiparnak és talán ennek is köszönheti máig tartó népszerűségét. Végre valamit már a zsebóráról is írjak, itt az alábbi hiteles felújítás történet a naplómból (részben dátumok nélkül, de talán így is élvezhető): Régóta tartozom a Marcsi nagyapja hagyatékából származó ELGIN óra felújításával és használható állapotba hozásával. Még a ’90-es években vittem el először óráshoz a Király utcába a Hidvéghy órásmesterhez. Hidvéghy mester tüzetesen megvizsgálta és azt mondta, hogy a rendbetétele minimum 11 ezer forint, és akkor 11 ezer kb a fél havi fizetésem volt. És most egy másik zsebóra megszállott órás azt mondta, hogy szerinte alkatrészekkel együtt 8-10 ezer forintból ki lehet hozni. Belevágok, ennyit megér, hogy ismét ketyegni halljuk az órát és megtudjuk azt, hogy annak idején, amíg a Nagyapa használta hogyan szólhatott.

Korabeli vasutas Elgin reklám.Az amerikai vasút pontosságát is ELGIN biztosította. 

És íme a felújított, de még nem ketyegő óráról képek. Ez már valószínűleg nem is fog már ketyegni, mert közben vettem egy másik Elgin majdnem ilyen órát, mely megjavítva tökéletesen működik, ketyeg és olyan, mintha mindig is a mi családunkban lett volna, talán majd még egyszer arról is írok.

Egyik barátom felvetette, hogy neki a szív alakú fejfák tetszenek, elárulom többek között nekem is, ezért rakok is fel egy olyan képet, melyen szív alakú fejfa is van. A Kép a Tarjáni temetőben készült, nem is messze Körtvélyestől. A szív alakú fejfák leginkább a Balaton-felvidéken voltak divatban, de a Budapestieknek sem kell messze menni, hogy ilyen régi szív alakú fejfákat láthassanak. Máriahalom régi temetőjében többet is lehet találni, valójában azért mert ezt a "temetőt nem hasznosították újra"- előbb néptelenedett el a falu, mint mielőtt betelt volna a temetője -, így megmaradtak a XIX. századi fejfák. Tarjánban pedig azért maradtak fenn, mert itt a temető felszámolásakor volt néhány lelkes faluvédő, aki ezeket megmentette, és ugyan nem a régi helyén, de a temető egyik végében felállította őket. Nem került többe, mintha összetörve egy útalapba tették volna. Szerencsére megmaradtak, ha nem is örökre. 

Ezen a képen nem sok a régiség, de mégis egy kiegyensúlyozott nyugodt téli kép tárul elénk az ablakon kitekintve, igazi százéves kéményeket látni, az ablak kilincsén egy kedves őszi emlék a Mária szakadékból. Ez a kis piros levél, bizony sok mindenről tud mesélni. Egy szép őszi kirándulásról a Vértesben. A Mária szakadékban voltunk, mely egyrészt romantikus, másrészt egy régi elhagyott gyönyörő kis temető van a túraútvonalon, melyet érdemes felkeresni, egy kicsit elmélkedni arról, hogy hogyan múlik el, és válik az enyészetté az örökségünk. Nem is akarok többet írni erről, legyen néhány kép erről a kicsinyke helyről.

Alul a temető ismertetője, melyet elolvasva, azt hiszem magáért beszél. Alatta pedig néhány kőkereszt, ami még megmaradt.