Miután megtaláltam, és megvettem az Arizona mulatóról készült grafikus képeslapot elkezdtem keresni az alkotóról, Barna Elekről információkat. A második világháború végéig találtam tőle rajzokat, utalásokat. 

A két világháború között igen termékeny grafikus volt, mert újságokban, és a színészmúzeumban is sok színművészt ábrázoló grafikát tartanak nyilván tőle. Később megtaláltam a könyvére való utalást: Pesten láttam... ezt a címet adta Barna Elek annak a kötetnek, amelybe újságrajzait gyűjtötte össze. Lapjaink rajzai legtöbbnyire úgy viszonylanak a művészethez, mint kabarédalok a költészethez. Gyorsan születnek és éppen olyan gyorsan merülnek feledésbe. Persze, ha igazi művészember kezére bízzák az újságrajzok készítését, akad közöttük művészi tartalmú is, akármilyen veszedelmes maga a műfaj, mely a legolcsóbb eszközök és hatások kihasználására csábítja művelőjét. Így áll a dolog Barna Elek esetében is, nem egy rajzából kiütközik a művész, különösen néhány vonallal odavetett vázlatos pillanatfelvételein. Forrás: http://www.huszadikszazad.hu/1940-aprilis/kultura/kepzomuveszeti-szemle-konyvek

Ezt nekem meg kell ismernem, és ezek után nem volt kérdés, hogy az internetet átböngésztem, és megfizethető, megvásárolható példányt kerestem belőle. Szerencsém volt, mert egy olyan példányt sikerült vennem, melyet maga a szerző dedikált.

Az alábbi összeállításban a könyvből válogattam nekem tetsző rajzokat. A könyv előszavát Mihályi Ernő újságíró írta, sajnos már ő sincs köztünk, hátha ő többet tudna mesélni róla.

Mihályfi Ernő (Bér, 1898. szeptember 3. – Budapest, 1972. november 20.) újságíró, miniszter, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa tagja, Rózsa Ferenc-díjas (1962).

A Műegyetemen tanult, majd 1918-ban az olasz fronton volt katona. Még ugyanebben az évben Budapesten a bölcsészeti karra iratkozott be. Szegeden doktorált 1923-ban. Egyetemi évei alatt újságírással is foglalkozott. 1920-tól Az Estnek külső, majd belső munkatársa volt. 1923-ban az USA-ba ment, ahol inas, csomagkihordó, segédtisztviselő volt. 1924-ben jött haza. Sokoldalú újságírói tevékenységet fejtett ki. Barátja volt többek között Derkovits Gyula, Pátzay Pál. Az FKGP politikáját támogatta. Írt lapjában többek között Bálint György, Darvas József, Veres Péter. 1939-ben lemondott szerkesztői tisztségéről. Bajcsy-Zsilinszky Endre segítségével megindította a Független Magyarországot, melyet Bajcsy-Zsilinszky Endre kiválása után is szerkesztett. 1942-ben részt vett a Magyar Történelmi Emlékbizottság megalakításában. Szerkesztette a Magyar Nemzetet is. 1944 márciusától, a német megszállás kezdetétől szülőfalujában, Béren bujkált. 1945 után a fővárosban az FKgP balszárnyának egyik vezetője lett, mint a városi értelmiséget tömörítő ún. Fórum-kör tagja. 1945. februárjában a FKgP-nél a sajtófőnök helyettese lett. Tagja volt a budapesti szervezet Intéző Bizottságának. Ismét megindította a Független Magyarországot, az Országos Nemzeti Bizottság lapját, s egy ideig szerkesztette a Világot is. Az 1945-ös választásokon pótképviselővé választották. 1947. január 21-én a lemondott Andaházi Kasnya Béla helyére hívták be az Országgyűlésbe, melynek aztán haláláig tagja maradt. Az Elnöki Tanácsnak megalakulásától, 1949-től haláláig tagja volt. 1947. március 17. és 1947. szeptember 24. között tájékoztatásügyi miniszter; a Történelmi Emlékbizottság főtitkáraként előkészítette az 1848–1849 centenáriumának megünneplését. 1947. május 31.– 1947. szeptember 24. között ideiglenes megbízással külügyminiszter volt. 1947. szeptember 24-étől 1948. november 23-áig a köztársasági elnöki hivatal vezetője volt. 1948. november 23-ától 1949. április 12-éig az országgyűlés alelnöke volt. 1949-1951. között a Kultúrkapcsolatok Intézetének elnöke volt. 1949-1951 majd 1957-1972 között a Magyar Nemzet főszerkesztője volt. Közben 1951-1957 között népművelési miniszter-helyettes volt. 1957-1958 között mint művelődésügyi miniszter-helyettes a minisztérium újjászervezését vezette. 1956-ban átvette az evangélikus egyház egyetemes felügyelői tisztét. A Hazafias Népfront és az Országos Béketanács elnökségének tagja, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság és a Magyar ENSZ Társaság elnöki tisztét töltötte be.

A Mihályfi Ernő utolsó lakóhelyének II. kerületi Bogár utcában található villának a kertje Budapesti védettséget élvező védett természeti érték. A 60 különleges fa fajtának és mintegy 300 lágyszárú növénynek helyet adó kertet Ormos Imre tervezte. Kiemelkedő értéke a kertnek a sziklakert és a rózsagyűjtemény. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Mih%C3%A1lyfi_Ern%C5%91

Az egyetlen nevesített rajzszereplő Magyari prímás, akinek érdemes ide illeszteni az életrajzát is.

Magyari Imre (Debrecen, 1864. – Debrecen, 1929). prímás, zenekarvezető.

7 éves korától kezdve muzsikált Zsiga József és Kiss Lajos bandájában. 14 éves korában testvérével, Magyari Kálmánnal együtt megszervezte a Magyari zenekart. Debrecenben játszottak az Aranybika étteremben és kávéházban. Magyari Imre sokszor muzsikált a Braganzai hercegnek, Károly királynak, Horthy Miklós kormányzónak. Tisza István egykori miniszterelnök legkedvesebb cigánya volt. Ferenc József 1914-ben a magyar zene fejlesztése körül szerzett érdemei elismerésül arany érdemkereszttel tüntette ki.

Magyari Imre a kassai cigány versenyen, de minden versenyen, ahol indult, első díjat nyert. A híres-nevezetes debreceni jogász-, gazdász- és a többi előkelő bálon, esküvőkön, mulatságokon az ő bandája muzsikált évekig. Fiai, Imre, Béla és Jóska mind kitűnő és országos hírű zenészek voltak. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyari_Imre_(pr%C3%ADm%C3%A1s,_1864%E2%80%931929)