Holdjáróm volt gyerekkoromban. Azt tudta, hogy összevissza mászkált, villogtatott egy zseblámpa izzót, folyamatosan levegőt fújt, amin egy hungarocell labda táncolt és az orrában forgott egy "Y" alakú antenna. Magyar,'60-as évek közepe.

Ezeket ez a példány is tudja. Viszonylag kevés dolgom akadt vele. Már a vételekor forgott a motor (elemes) és alig volt rozsdás. A lámpa érintkezőit kellett megcsinálni, pótolni a bal hátsó "sugárhajtóművet" és egy tölcsért, amiről a hungarocell labda indul és érkezik, valamint az antennát. A videón még egy ezüstpapírból sodort golyó van - le is esett -, de már szereztem hungarocell gömböt. Az antenna is csak később készült el. Valaki már biztos szétszedte előttem, mert az elemtartó fordítva volt benne. Egy hiányossága maradt, az űrhajós kabinja. Átlátszó negyed gömb volt, de nem teljesen szabályos, így házilag nem pótolható. Összességében majdnem olyan lett, mint az eredeti és úgy is működik.

Alkatrészenként összeszedni szinte reménytelen, hiánytalan gyári állapotú meg nagyon drága és abban nem lenne semmi barkácsolni való, amit szeretek.

Amikor megláttam ezt a játékhajót a Miki Facebookján tudtam, hogy erről írni akarok. Miki a következőket írta róla: Utángyártott, hasonmás.13 cm hosszú,6 cm széles. Legvékonyabb tortagyertya fér bele, max.4 cm hosszban. Ezzel pár percig tud működni. A szabadalmat más országokban lényegesen hamarabb levédették. Nagyon jópofa hangja van. Úgy a legegyszerűbb a tartályt vízzel feltölteni, hogy szívószállal vizet fújsz be az egyik csövön, amíg a másikon ki nem jön.

Ehhez hasonlót a Bakócai Nagyapámnál töltött nyaralásaimon is használtunk. A nyarakon a patak kiszélesedő és gáttal felduzzasztott részein játszottunk mindenféle hajócskákkal. Én fából faragtam egyszerű kis csónakot. Egyszerű volt a hajtása, mert a farának két oldalára szögeltem léceket, és közötte kifeszítve egy befőttes gumi volt, ami közé egy kis falapot tettem. A falapocskát a gumi között többször körbeforgattam, amivel a meghajtó lapátot felhúztam. Ezután vízre engedve ment is a hajóm. Hangja nem nagy volt. Nem úgy az unokatesóm, Jani gyertyás meghajtású hajójának. Azóta sem tudom annak a hangját elfelejteni. Pont olyan a hangja, mint Miki barátom replika hajójának. 

Aztán a Face-en még más is hozzászólt. Az alábbi kommenten jót derültem:  Jéééé! Nekem volt, ilyenem, az Erzsébeti búcsúba vettem, a téglási-tóba veszett, szegényt késő összel engedtem vizre, valamiért leállt a pöfögője, aztán a szél átvitte a tó másik felére, soha nem találtam meg, Mire körbe értem eltünt, azóta tengeralatt járóként működik, de mivel a tavat betemették, így földalattjáróvá lépett elő!  

Replika ugyan, de mégis alkalmas arra, hogy felidézzük gyerekkoraink nyarait, és utánaolvashatunk működési elvének. Aztán…

Már csak egy évtized, és nyugdíjas koromban ilyen csónakkal fogok játszani a Karasicán. 

Ilyenem nem volt gyerekkoromban, de ismerős. Cél nélkül nézelődve láttam meg egy bolhapiacon, zárás előtt, alkalmi árusnál.

Újkorában azt tudta, hogy a masiniszta rázta a csengőt, a kazánt ütemesen rázva kattogó zakatoló hangot adott és "bolygókeréken" kacsázva elindult valamerre, akadályba ütközve előbb-utóbb kikerülte. Ezt a három dolgot nem egyszerre, hanem felváltva. (A bolygókerék nem ez, de mindenki így hívja!) Siralmasan nézett ki, hiányos volt és semmit nem tudott. Annyira szakadt volt, hogy az árus a szokásos szöveget sem kockáztatta meg: Csak elem kell bele! Amúgy kell bele, 4.5 V-os lapos elem, de hamar kivégzi. Vágtam a savanyú pofát, aztán örömmel megvettem.

Itthon darabokra szedtem. Ezek nem csavarosak, hanem lemezfülekkel vannak összehajtogatva. Nagyon kell vigyázni, de így is lutri, mert a vas rozsdás és esetleg már az évtizedek alatt sokszor hajtogatták ki-be. Bent volt csak igazán rozsdás, sőt még pókhálós is volt. Minden mozgó alkatrész egyberohadt. Apróra szedtem, kipucoltam, átforrasztottam az elektromos csatlakozásokat és elindult. Persze nem az egész játék, de kezdetnek bíztató volt. Hiányzott a "bolygókerék", a csengő, a hátsó kerekekről a tolórúd stb.. Csengőt vettem egy dekorációs boltban. Éreztem, hogy kicsi, de filléres tétel volt és kezdetnek megfelelt. A bolygókereket egy másik piacon láttam egy erősen hiányos holdjárón. Ugyan az a gyár, méret. 1960-as évek közepe, vége, magyar termék. Tolórúd most sincs, azt valószínűleg meg fogom csinálni vékony lemezből. A működéséhez nem kell, de látványos, ahogy mozog. Továbbá hiányzik egy lámpa a mozdony orráról és a sapka a masinisztáról. A sapka volt az első, ami elveszhetett mindjárt az elején, vagy ötven éve. Megfelelő méretű csengőt sokat kerestem, végül-szintén piacon-vettem egy majdnem mai, műanyag teherautó játékot, mert azon volt a jó méret.

Így most maradt egy kibelezett holdjáróm, meg egy pici csöngős teherautóm. Az elsőnek vett csengőt átraktam erre. A második videón még nincs rajta a bolygókerék. A bal oldaláról elfelejtettem képet készíteni. Teljesen kifakultak a gyári színek. Szerintem évtizedekig állhatott egy ablakban mozdulatlanul és csak ezt az oldalát érte a nap.

Ilyen rakodóvágányos játékom nekem is volt. Apám hozta a városból csak úgy az egyik fizetésnapon ajándékba.  Még alsó tagozatos voltam, és gyakran mentünk ki a vasútállomásra figyelni a tehervonatokat. Akkor az osztályból szinte mindenki vasutas akart lenni, így kézenfekvő volt, hogy ez a játék tetszeni fog nekem is. Játszottam is vele, egy keveset. Sokat nem, mert nem sokáig működött rendeltetésszerűen.

Miki barátom sem hiánytalan, hibátlan állapotban talált rá. A mozdony egyik kereke is hiányzott, de Miki egy régi kétforintossal megoldotta a hiányt. Az utolsó képen még egy ideiglenes műanyag kerék látható, a végleges kétforintosról Miki lereszelte a feliratot és kiélezte a külső peremét.Ez kell, hogy be tudjon fordulni! Aztán sokáig tisztította, és állította be, hogy a vonat úgy működjön, mint újkorában.

Az övé nem lett olyan újszerű, mint ebben a kis videóban szereplő társa, Ugyanakkor gyönyörködni benne, és visszaidézni az a boldog gyerekkort ugyanúgy lehet.

Már azon gondolkoztam, hogy a blogon nyári szünetet tartok, mert

1. A munkahelyemen sokan szabadságon, a maradók meg nyakig vannak a …
2. A szabadidőmet elviszi lakás felújítás, és különféle tudományos kisegítő tevékenységek végzése.

A fentieken morfondírozva jött Miki barátom felajánlása, hogy ő rendelkezik egy tekintélyes mennyiségű lemezjáték gyűjteménnyel és ezekről hajlandó is írni, képeket készíteni. A lemezjátékokat bolhapiacokon vásárolta igen kedvező áron. Aztán otthon addig-addig forgatta, szétszedte, letisztította, alkatrészeket keresett hozzá, amíg használható állapotba nem kerültek. Irigylem is ezért, hogy eljutott a Maslow-piramis csúcsára.(Ajánlott olvasnivaló: https://hu.wikipedia.org/wiki/Maslow-piramis)

Kép forrása: http://szocialis-gondozo.lapunk.hu/?modul=oldal&tartalom=709091

Ezek után a következő héttől Szünidei Matiné — ez a név azért is tetszik, mert SzM egyben barátom monogramja is —, sorozat következik Sz. Miklós barátom lemezjátékainak megmentéséről.

Testvéremék jönnek megnézni a Titanic kiállítást, kellene nekik parkolóhely a belvárosban. — mondta kollégám, és érdeklődött, hogy tudunk-e a kiállítás helyszínéhez közel parkolót.

Menjenek az Astoriához, ott a nagy irodaépület melletti parkolóban mindig látok szabad helyet. Nem messze tőle van Lengyel Árpád emléktáblája, a kiállítás kapcsán azt is érdemes megnézni. — javasoltam én.

A Rákóczi úti egyik bérpalotában élt Lengyel Árpád. Az emléktáblát így gondolom csak a Titanic túlélőinek megmentésében való részvételéért kapta. Úgy gondolom érdemes elolvasni teljes élettörténetét.

Dr. Lengyel Árpád (Pilismarót, 1886. március 19. – Budapest, 1940. szeptember 8.) orvos, mentőtiszt, az RMS Carpathia hajóorvosa a Titanic tragédiájának idején. A mentésben kulcsszerepe volt, a Carpathiára érkező túlélőket ő fogadta.

Lengyel Árpád 1886-ban született Pilismaróton. Általános- és középiskolai tanulmányait Esztergomban és Budapesten végezte, majd 1904-ben belépett a Budapesti Önkéntes Mentőegyesület (BÖME) kötelékébe. 1909-ben diplomázott a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem orvosi karán, gégészeti szakirányon. A fiatal orvos a Szent Rókus Kórházban kezdett dolgozni, emellett tovább folytatta a BÖME-keretében a munkát, immár mentőtisztként. 1912-ben jelentkezett a Cunard Line társasághoz, ahol angolul jól beszélő magyar származású orvost kerestek az akkoriban Magyarországon igen nagy méreteket öltött, az Amerikai Egyesült Államokba tartó kivándorlásnál a hajókon jelentkező egészségügyi problémák miatt.

Lengyel doktort a Cunard Line a Carpathia nevű hajóra osztotta be, az első útjuk Fiume–New York–Fiume volt. Az odautat sikeresen megtették, már visszafelé jártak, amikor befutott a Carpathiára a Titanic vészjelzése. A túlélők mentésében kulcsszerep várt Lengyelre, mivel a hajón lévő három orvos közül egyedül neki volt mentőorvosi gyakorlata, mint napi szinten dolgozó mentőtiszt, ezért őt állították oda ahhoz az ajtóhoz, ahol beemelték a hajótörötteket, és ő szelektálta a 705 túlélőt sérüléseik szerint. Lengyel Árpád visszaemlékezésében ez áll: „Alig győztük a sok munkát és a vigasztalást.” 

Lengyel Árpád unokájának elmondása alapján a Titanic hajótöröttjeinek a kimentése hatalmas lelki megrázkódtatást jelentett neki, később sem szívesen beszélt róla egy-két szakmai felkérést kivéve.

A katasztrófa után Dr. Lengyel Árpád többet nem szállt tengerre. Katonaorvosként részt vett az első világháborúban, zászlósként vonult be. A háborút követően gégészként és mentőorvosként, majd tanárként folytatta munkáját. A Titanickal kapcsolatos emlékeiről – egy-két szakmai felkérést kivéve – egyáltalán nem beszélt. Az 1920-as évektől a Beszkárt üzemorvosa, 1934-től magánrendelőt nyitott.

Ezután még egy személyes tragédia érte: 1927 februárjában meghalt a hatéves kisfia torokgyíkban. 1940-ben, 54 éves korában hunyt el

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Lengyel_%C3%81rp%C3%A1d_(orvos)