A szokásos vasárnapi bolhapiacra menetelemnél már megint változtattam az útvonalam. Újabb emléktábla felfedezést tettem.

Brandi Jenő, eredetileg Brandeiszki Jenő (Budapest, 1913. május 23. – Budapest, 1980. december 4.) olimpiai bajnok vízilabdázó, edző, sportvezető. 

Középiskolásként kezdett rendszeresen úszni. Az iskolája csapatában versenyzett. Később már az MTK játékosaként ifjúsági bajnok volt vízilabdában. Az MTK-ban 1938-ig szerepelt, majd a csapat feloszlatása miatt a BSE-be igazolt, ahol bajnokságot nyert 1940-ben. A háború után a Vasas SC játékosa lett, melynek színeiben két magyar bajnokságot nyert meg. 1934 június 3-án volt első alkalommal válogatott, Tatabányán Csehszlovákia ellen. 1936-ban olimpiai, 1934-ben és 1938-ban Európa-bajnok lett. 1948-ban olimpiai ezüstérmet szerzett.1934-től a magyar vízilabda-válogatott tagja. Hatvanegyszer szerepelt a magyar válogatottban. Az aktív sportolástól 1949-ben vonult vissza.

Visszavonulása után a Bp. Honvéd vízilabda-szakosztályának alapító tagja volt. Nemzetközi szintű játékvezető volt. 1964-től 1972-ig a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnökségi tagja, a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) technikai bizottságának tagja, nemzetközi versenybíró. 1977-től 1979-ig-ig a Híradástechnika SE edzője volt. 1978-ban megnyerték a másodosztály B, 1979-ben az A csoportját. 1980-ban a Bp. Volán néven induló csapat edzője volt az OB I-ben. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Brandi_Jen%C5%91

Gyarmati Dezső mesélte róla:  Az 1948-as olimpián végül ezüstérmet nyertünk. A magyar "vizes" küldöttség annak rendje és módja szerint vonatra szállt, s indulás haza. Az együttes másik tagja, Brandi Jenő, hajdani edzőm mesélte, hogy a vonat már húzott ki az állomásról, amikor feltűnt a szerelvény után mind erősebben vágtázó Gyarmati. Brandi az utolsó vagon lépcsőjén kapaszkodva nyújtotta ki a karját és buzdította lélekszakadva rohanó társát, de a mozdony mind jobban rákapcsolt, s a két kölcsönösen kinyújtott kar már nem érhette el egymást. "Suta" az eszével maradni akart Londonban barátaival, Csuvikkal, Szathmárival, meg Géza bátyjával, de fiatalos ösztöne, szíve hazafelé hajtotta. Eredetileg azért lopakodott ki az állomásra, hogy a tekintetével búcsúztassa társait - csomagja sem volt nála - mert azt már korábban elhatározta, hogy Angliában marad. A fiatal játékos "határozottságára" utal az ötletszerű eszeveszett futása mellett, hogy néhány nap után mégis a hazajöveteléről döntött, észrevétlenül távozott barátaitól, testvérétől, csatlakozott a magyar küldöttség egy másik csoportjához, s csak Párizsból értesítette Londonban hagyott barátait. Tegyük hozzá, közben biztosítékot kapott arra is Hegyi Gyulától, a magyar sportvezetés első emberétől, hogy később ismét visszatérhet Angliába tanulmányai folytatására. Források: http://www.kataca.hu/sport/polo/v2002/ns20021024.html;1936-os csapatkép: http://www.waterpololegends.com/2009/02/1936-berlin-golden-hungarian-team.html

A bolhapiacon a régi iskolatáskámhoz kerestem belevaló iskolaszereket. A sok könyv között akadtam erre a kis füzetre. Zsebre vágható kis méretben legalább száz ábrát tartalmaz. A címe szerint a tanítóknak állította össze Sznopek Zoltán.

A borítólap szerint Matejcsik János tulajdona. Mindig kíváncsivá tesz, hogy ki is volt az egykori tulajdonos. Nem kellett sokat keresnem, mert a Budapesti Magyar Királyság  Állami Elemi Népiskolai Tanítóképző-Intézet 1926-27. évi értesítőjéből kiderült, hogy Matejcsik János abban a tanévben a negyedik osztályba járt. Kiderül belőle, hogy Scherer Sándor és Sztankó Béla tiszteletére rendezett ünnepélyen december 4-én szaval. A mohácsi csata emlékünnepén január 6.-án Báró Eötvös, Mohács című beszédét elmondja Matejcsik János. Január 15.-én Beethoven emlékünnepségen is felolvas. A március 15-i emlékünnepségen elszavalja Sajó S. Rendületlenül című versét. Az évzáró ünnepély június12.-én a távozóktól Magyarország integritásának jelképét – ezt ugyan nem tudom mi, de jól hangzik -, átveszi a búcsúzóktól. Forrás: https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/18285

Ez számomra érdekes volt, de aztán észrevettem, hogy ugyanebben az évkönyvben a szerző Sznopek Zoltán is szerepel. A végzős évfolyamban kettő Sznopek is van.

Egy napon születtek, ezek szerint egy baranyai ikerpárból lett tanító ebben az évben. Bár igaz, hogy Emil, csak a névsorban szerepel. Zoltánnak - a művészi rajzoló jutalmazására -, a tanári testület ajánlott fel az alapítványok kamataival egyenlő összeget.

Megemlítik, hogy képeket rajzolt az intézet életéből. Egy sorozat vázlatrajz, melyeken Sznopek Zoltán ötödéves az intézet épületét, a zenekar-, az énekkar próbáját, a szabadban való rajzórát, testgyakorlást az udvaron, gazdaságtant a kertben, slöjdöt, biológiai gyakorlatot, fizikai gyakorlatot, gyakorlati tanítást, számtanórát és a posta megérkezését minden fényképnél beszédesebben tüntet fel.

Ötévi statisztikából összeállította Kishonti Barna tanár a bukások arányát (bentlakók 13,44%, bejárók 37,83%), amit Sznopek Zoltán szellemesen illusztrált.

Felettébb érdekes, hogy ezek után a neten a Sznopek Zoltán névre már nagyon kevés találatot kaptam. Aztán egyszer csak megtaláltam a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói adatbázisában, hogy 1927-ben beiratkozott. Aztán 1933-ban be is fejezte a Képzőművészeti tanulmányait Ábrán Zoltán néven. Forrás: http://www.mke.hu/about/hallgatoi_adatbazis.php/a

Utolsónak had mutassam meg, hogy a képzőművészeti hallgatói adatbázisában egy rézkarca is szerepel Rozmarin címmel. Forrás: http://corvina.mke.hu:8080/voyager/images/grafika/00623.htm

Évek óta vadászom magyarországi kiadású antik ABC-s könyvekre. Sikerült is többet összegyűjteni. A könyvespolcokon van itt is, ott is, jól elbújnak, és el is felejtem hova tettem őket. Évenként egyszer aztán össze kell szedni az összeset, és feleségem elviszi őket tanítani. Szemléltető eszközök lesznek a múltból a jelenkor nemzetiségi német tanárainak. Már régóta elhatároztam, hogy ezeket összegyűjtöm, és egy antik iskolatáskában tárolom őket. Láttam is sok régi iskolatáskát a tájházakban, de bolhapiacon egyet sem. Idén télen hozzájutottam egy valódi - talán száz éves is lehet -, antik iskolatáskához. A régi bőr iskolatáska igencsak megviselt állapotban került hozzám. Látszik, rajta, hogy sokáig használhatták, és már többször volt javítva, mert az oldallapok összevarrása már elszakadt. A belső bélése is kopott, szakadozott. Iskolatáskának felújítani már nincs értelme, mert egy mai kisiskolás könyvei bele sem férnének.

Az ABC-s tankönyvgyűjteményünk szerencsére belefér, ezért aztán tárolható és kiállítható állapotba kellett hoznom. A bőr tisztításához és felújításához nem kell sok minden. Én popsi törlővel tisztítottam. Ezt ajánlották, mert ha a baba bőrét kímélve tisztítja, akkor egy antik bőrtáskához is megfelel. Az enyhe szennyeződéseket valóban leszedte. A tartósabb koszhoz a törlőkendőt denaturált szeszbe, és bőrsamponba kellett mártanom, hogy jobban tisztuljon. A táska bal oldala így is fekete maradt. Valószínűnek tartom, hogy oda tinta szivároghatott a bőrbe.

Amikor a bőrönd tiszta lett, vettem elő a bőrolajat. Bőrolajjal a táskát bedörzsölve a színe visszajött, és bőr rugalmasságát visszanyerte. Most már a nagyobb restaurált tároló bőröndjeim csúcsán helyezkedik el. Szakadtan, kopottan bizonyítja, hogy egy százéves iskolatáska is őrizhet értékeket.

Harminc évvel ezelőtt még elmentem március tizenötödikén az utcára kokárdával, és büszkén tűztem egy szál sárga rózsát a Petőfi szobor előtti virágágyásba. Akkor úgy éreztem, azt kell tennem. Az idei évben úgy éreztem otthon kell maradnom, és bíbelődtem régi bőrtárgyak felújításával. Késő délután aztán a lányom – egész nap a várost járta, és fényképeket készített, mert ezt kapták az iskolában feladatnak - megkért, hogy vigyem fel kilátókhoz. A terve az volt, hogy az ünnepi nap képsorozatának befejezéseként a nap végén készít képet Budapestről. Én, mint segítő apa, el is vittem a János hegyre.

Fel is mentünk az Erzsébet kilátó teraszára. Lányom felállította az állványt, és fényképezte a várost kedvére. A kilátó teraszán, mint mindig most is fújt a szél, én meg letekintve úgy éreztem, hogy elfog a tériszony. Néhány kép lekészítése után aztán le is mentem a teraszról. Készítettem képeket a kilátó belsejében. Aztán a kilátó tövéből is próbáltam képeket készíteni. Olyan hétköznapi képek sikeredtek a kilátóról, és környékéről.

A sötétedés után, aztán megkért a lányom, hogy kevésbé szeles csúcsra kellene menni, és fényképezni a kivilágított várost. A Hármashatárhegyi tisztás jutott eszünkbe, ami emlékezetünk szerint szélvédettsséget biztosít.

A Hármashatár hegyen aztán bebizonyosodott, hogy a szélerősség, és a kilátás is tökéletes. A képek itt is hétköznapi városi kivilágítást mutattak.

Utolsónak végre sikerült egy ünnepre kivilágított tornyot lencsevégre kapni. Az óbudai fűtőerőmű tornya nemzeti színekkel totemoszlop gyanánt mutatja, hogy itt kérem készültek a nemzeti ünnepre.

Felkérésre mentem néhány képet készíteni az iskoláról. Aztán nem tudtam megállni, hogy ne csináljak róla több tucat képet. Egy igen jó karban levő iskolaépület, a korszaknak, és az eredeti funkciójára jellemző épületkerámia díszekkel. A Markó utca 18-19 alatt levő iskolaépületet Hauszmann Alajos tervezte és épült 1883-86 között. A kutatásaim szerint eredetileg az V. kerület főreáliskolájának készült. Az évszázadok alatt aztán működött a fali között Fonó- és Szövőipari Középiskola, Kereskedelmi szakközépiskola. Szerencsére még mindig az oktatás szolgálatában áll.

Működésének évtizedei alatt országos hírű tanárok tanítottak, és az itt tanuló diákok közül is többen hírnevet szereztek már.

Az épület bemutatásához a bejáratnál elhelyezett emléktáblák és szobrok szereplőit idézem meg.

Xántus János (1825-1894) tudományos eredményeivel a természet- és társadalom-tudományok különböző területeit gazdagította. Útleírásai és gyűjteményei az egész világon ismertté tették nevét és munkásságát. Róla már korábban írtam, lakóhelye bemutatásakor: http://multmento.blog.hu/2014/08/20/egy_vilagjaro_magyar_a_xix_szazadbol

Alexander Bernát (Pest, 1850. április 13. – Budapest, 1927. október 23.) magyar filozófus, esztéta, színikritikus és szakfordító, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Alexander Márkus gyermeke. Egyetemi tanulmányait Pesten, bölcsészkaron kezdte, majd ösztöndíjjal külföldre utazott: összesen hat évig Bécs, Berlin, Göttingen, Lipcse, Párizs és London egyetemein tanult, ahol filozófiai és irodalmi tanulmányok mellett természettudományokkal és matematikával is foglalkozott.

1876-tól 1904-ig a Markó utcai főreáliskola tanára, 1878-tól a budapesti tudományegyetemen a filozófia magántanára. 1892-től, a Színiakadémia dramaturgiai tanszékének előadója. A Magyar Tudományos Akadémia levelező (1892), majd rendes tagja (1915). 1904-től 1919-ig a budapesti tudományegyetem első filozófiatörténet professzora volt.1911-től a Nemzeti Színház drámabírálója. Színházi kritikusként a Pester Lloydnál, és a Budapesti Hírlapnál is dolgozott. 1881-től Bánóczi Józseffel szerkesztette a Filozófiai Írók Tárát, 1915 és 1919 között az Athenaeum című filozófiai folyóirat szerkesztője volt. 1914–19 között a Magyar Filozófiai Társaságnak előbb alelnöke, majd elnöke lett. 1899-től a Kisfaludy Társaság tagja volt. 1919 őszén azonban politikai okokból mindkét társaság kizárta, december elején akadémiai tagságától is megfosztották, majd 1920-ban egyetemi tanári nyugdíját is megvonták. Mindeközben 1919-től kezdve külföldön – (Svájcban és Németországban) – élt. 1923-ban tért vissza Budapestre, haláláig minden közéleti szereptől visszavonultan itt élt. Fia Alexander Ferenc orvos, pszichoanalitikus. Az általa Bánóczi Józseffel együtt szerkesztett Filozófiai Írók Tárában 1881 és 1919 között az Akadémia támogatásával huszonkilenc kötetben, majd 1925-től 1927-ig immár az Akadémia támogatása nélkül további hat kötetben korabeli filozófiatörténeti munkák mellett a filozófiatörténet klasszikusai jelentek a preszókratikusoktól Machig és Bergsonig. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Alexander_Bern%C3%A1t

Borbás Vince (Ipolylitke, 1844. július 29. – Kolozsvár, 1905. július 7.) magyar egyetemi tanár, a 19. század legnagyobb magyar botanikusa, rendszertanász, a magyar flóra- és növényföldrajzi kutatás korszerűsítője. Botanikai szakmunkákban nevének rövidítése: „Borb.”.

Szegény családban született, ezért csak tizenhat évesen jutott el az egri gimnáziumba. 1868-ban vették fel a pesti egyetemre, ahol 1871-ben Jurányi Lajos mellett a növénytan tanársegédje lett. 1872-től 1902-ig budapesti főreáliskolai tanárként dolgozott, eközben 1874-ben bölcsészdoktorrá avatták, 1880-ban egyetemi magántanárrá, 1898-ban címzetes rendkívüli tanárrá nevezték ki. Az 1874–75. tanévben Berlinben Alexander Braunnál, Innsbruckban Anton Kernernél dolgozott, mindkettő nagy hatással volt rendszertani, ill. növényföldrajzi munkásságára. Számos kutatóutat tett az országban és annak határain kívül is. 1902-től a kolozsvári egyetemen a növényrendszertan tanára, majd a botanikus kert igazgatója volt; a régen megérdemelt tanszéket csak élete végén nyerte el.

Rendkívül termékeny kutató volt: 1870 és 1905 között 874 dolgozata jelent meg. Mintegy 2000 új növényalakot írt le és nevezett meg, ezek jelentékeny része ma is érvényes. Például 1882-ben ő írta le a ritka magyar tulipánt (Tulipa hungarica). Tisztelői számos növényfaj mellett a Borbásia folyóiratot is róla nevezték el. Rendszertani munkáiban a korszerű származástani eszméket alkalmazta; ezek közül legnagyobb a rózsa-monográfiája.

Ő dolgozta ki részletesen az Anton Kerner által fölvetett Ősmátra-elméletet (a homokpuszták hegyről füvesedésének elméletét). Új gondolatokkal járult a fajok keletkezésének, a növénytársulások fejlődésének megértéséhez és más rokon kérdések megoldásához. Sokoldalú, széles látókörű, eredeti, intuitív tudósként negyven éven át ő volt a magyar flóra legjobb ismerője. Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Borb%C3%A1s_Vince

Gábor Dénes (Dennis Gabor, született Günszberg Dénes; Budapest, Terézváros, 1900. június 5. – London, 1979. február 9.) Nobel-díjas magyar fizikus, gépészmérnök, villamosmérnök, a holográfia feltalálója. Szülőházát már bemutattam korábban: http://multmento.blog.hu/2014/12/20/gabor_denes_szulohaza

Karinthy Frigyes (teljes nevén: Karinthy Frigyes Ernő, Budapest, 1887. június 25. – Siófok, 1938. augusztus 29.) magyar író, költő, műfordító. Karinthi Ada festő és illusztrátor öccse. Szülőházát már neki is bemutattam: http://multmento.blog.hu/2011/09/22/egy_hazbol_ket_tehetseg

Radnóti Miklós (született: Glatter; egyéb névváltozatai: Radnói, Radnóczi) (Budapest, Lipótváros [ma Újlipótváros], 1909. május 5. – Abda, 1944. november 9.) magyar költő, a modern magyar líra kiemelkedő képviselője, oklevelet szerzett magyar-francia szakos középiskolai tanár. Jellemző rá a tiszta műfajiságra való törekvés, illetve a hagyományos, kipróbált műfajok felelevenítése. Lakóhelyén levő emléktáblájáról és feleségéről itt írtam: http://multmento.blog.hu/2016/08/31/sarki_haz_lipociaban

Szőnyi István (1894-1960) Szőnyi István festői tehetsége már nagyon fiatalon megmutatkozott, életének szerencséje, hogy voltak olyan tanítói, tanárai, akik ezt felismerték és támogatták. 1913-ban iratkozott be a budapesti Képzőművészeti Főiskolára, ahol Ferenczy Károly lett a mestere. Az első világháború derékba törte tanuló éveit, ennek ellenére üstökösként robbant be a magyar művészeti életbe. 1916-ban, még a háború alatt megszületett első gyermeke Jolán (1916-1988), akit édesanyja korai halála miatt nővére, Szőnyi Anna (1891-1971) nevelt fel férjével, Korvin Lászlóval. Jolán Komáromy Istvánhoz (1916-1960) ment férjhez, 1951-ben született Péter nevű fiuk, Szőnyi egyetlen unokája. Szőnyi István életének sorsdöntő fordulata volt, hogy 1924-ben feleségül vette Bartóky Melindát és Zebegénybe leköltözött, apósa kis házába. Itt megtalálta azt a helyet, mely pótolni tudta az elveszett Nagybányát, itt bontakozott ki művészete, itt született meg a magyar festészet egyik legjelentősebb életműve. Az ötvenes években menedéket jelentett a ház nemcsak a Szőnyi házaspárnak, de Bartóky Magda kitelepített családjának is. Forrás: http://www.szonyimuzeum.hu/szonyi-istvan/szonyi-istvan-csaladrajza

Március első szombatján sofőr voltam. Feleségemet, és kolléganőit kocsikáztattam. A csolnoki kultúrház rendezvényén szerepeltek. Szerencsére el vagyok tiltva attól, hogy feleségem előadásait hallgassam. Én ilyenkor veszem a fényképező gépem, és elindulok…

Elsőként a községháza előtt álltam meg.

A községháza előtt láttam a szépen faragott Jettingent jelző útirány táblát. Csak 780 km-re van Csolnok testvérvárosa Németországban. El is gyalogoltam volna addig, ha nem csak három órám lett volna csavargásra. Így aztán megcéloztam a régi temetőt, amit a szemközti domboldalon láttam. A községi patakon átívelő híd modern, de mögötte a füves réten áll Nepomuki szent János szobra. Elgondolkodtam, hogy vajon miért nem a hídon áll, mint más településeken szokott. A netről aztán megtudtam, hogy Nepomuki János a falu és a templomuk védőszentje, így már érthető, hogy miért a falu központ terén áll a szobra. (http://www.juropnet.hu/~thieristvan/NE_sz_j.htm)

A szobor mellett egy újabb emlékmű a németek betelepítésnek háromszáz éves évfordulójára készült. Látványos a masszív üvegre írt szöveg, és az Úlmi betelepítési városház freskójának a képe az üvegen. Kihívás jó fotót készíteni róla, nekem sem sikerült.

A következő kereszteződésnél a házaktól nem láttam a temetőt, de szerencsére az elsőbbségadás tábla oszlopán a gyalogosoknak is megtalálhatják a kívánt útjukat.

Egy szépen rendbe hozott tornácos parasztház kerítés lécei között a hegyoldalban jól látszik a temető.

A temető oldalsó kerítése mögött több kidobott síremlék részletet lehet észrevenni az aljnövényzet alatt.

A temetőben legalább kétszáz évre visszamenőleg találtam síremlékeket. Voltak amatőr felújítások, és profin gondozottak is. Látszik, hogy valaha gazdag bányásztelepülés lehetett, mert sok síremléken van kisebb-nagyobb szobor, és többön porcelán kép.

Több síremléken vannak bányász motívumok. A temetőben a bányaszerencsétlenségek áldozatainak külön emlékműve van.

Az egyik beszakadt tetejű kriptán egy érdekes szövegű fekete márványtáblát fotóztam. Én még hasonló átoktáblát nem láttam egyetlen temetőben sem.

Még sokáig el lettem volna a temetői fotózásokkal, de már közeledett a konferencia vége, ezért elindultam az Anna völgyön lefelé, ahol romos présházakat találtam.

A falu templomának háta mögött az enyészettől megmentett régi fejfákat láttam. A kultúrházba érkezve örömmel konstatáltam, hogy még időben érkeztem. Szerencsém volt, mert a konferencia előadások hosszabbak lettek.