A nyaralásunk programjaiba én Szécsény megtekintését nem iktattam be. Én már egyszer jártam ott, és egy átlagosnál jobban lerobbant kisvárosnak láttam vagy harminc éve. Hiába, az első benyomás nálam sokat számít. Feleségem aztán mondta, hogy ő még soha sem volt ebben a történelmileg fontos kisvárosban. Feleségem óhaja számomra fontos, ezért jutottunk el Szécsénybe. Jól sikerült a megérkezésünk, mert a központban könnyen találtunk parkolóhelyet. Nagyon szépen felújították azóta, hogy én láttam.

II. Rákóczi Ferenc és a szécsényi országgyűlés emlékét több emlékmű, és a kastélyban levő állandó kiállítás is őrzi. A ferences rendház büszkeségét, a Rákóczi-szobát sajnos nem nézhettük meg, mert pont azon a héten nem fogadtak látogatókat a rendházban.

„Ebben a városban szállt meg II. Rákóczi Ferenc, amikor a Borjúpást-réten tartott országgyűlésen vezérlő fejedelemmé választották.” Ajánlat: http://hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9cs%C3%A9nyi_orsz%C3%A1ggy%C5%B1l%C3%A9s

„Szécsény leglátványosabb épülete a Forgách kastély. A magyar vidéki barokk építészet értékes emléke. Az épület előzménye, a középkori várkastély 1456-ban már áll. A mai barokk kastélyt a Forgách-család 1753-63 táján építteti meg. Utolsó tulajdonosa, Lipthay Béla jelképes összegért adta el a magyar államnak. A XIX. századi neves politikus, régész és természettudós Kubinyi Ferenc nevét viselő múzeum Nógrád megye régészeti, történeti emlékeit gyűjti.”

Mi is megnéztük. A múzeumban csak jeggyel lehetett volna fényképezni, ezért a kiállításról nem készültek fotók. Sokat nem vesztettek olvasóim. Az antik bútorokkal berendezett szobákban nem a bútorok, inkább a több évtizede ott álló, és a melegtől eldeformálódott gyertyák voltak a legérdekesebbek.

„Az Ipoly-völgy szélén, a folyó hajdani teraszának peremén állt egykor a vár. Építésének pontos ideje nem ismert, egy 1461-ben keltezett oklevél már megemlékezik róla. Egykor a ferences templomot és a kolostort is magába foglalta. A 16. század második felében Disznóssy Ferenc várkapitány felgyújtatta. Az egykori gótikus vár falainak maradványát a Forgách-kastély építéséhez használták fel. A külső tornyokkal, széles árkokkal és palánkkaI erősített várból csak falrészek, a kilátónak használt északnyugati sarokbástya és a 10 m átmérőjű, kör alakú északkeleti sarokbástya (Bástyamúzeum) maradt meg.

A pestis járvány elmúltának emlékére épült fa harangláb helyére építették. 1893-ban kétemeletes toronnyá alakították a Tűzőrség számára. 1929-ben egy harmadik emelet ráépítésére került sor, ekkor kapta jelenlegi bádogfedelű sisakját is. Az egész építmény, valószínűleg a talaj egy agyagrétegének megcsúszása miatt, szemmel láthatóan ferde, észak felé dőlt. Ez a mozgás a mai napig érzékelhető, évente néhány milliméter. 2004-ben a Tűztorony története és tűzoltó-kiállítás nyílt meg az épületben.”

A posztban elhelyezett dőltbetűs idézetek forrása: http://www.palocut.hu/hu/szecseny_latnivalok

Nem borfajtát ajánlok itt a szüret befejeztével. A cím, csak egy szójáték részemről. Eszembe jutott, amikor a Szomoron lefényképeztem a műemlék kálváriát.

A faluban többektől kellett megkérdezni a kálvária helyét. Legelőször egy öreg nénitől kérdeztük, hogy hol van. Ő visszakérdezett, hogy mi a kálvária. Mi mondtuk, hogy Jézus keresztútjának állomásait bemutató emlékmű együttes. Erre azt mondta, hogy keressük a templom mögött. A templom mögött néhány szent szobrát találtuk, de kálváriának nyoma sem volt. Megkérdeztük egy arra járó idősebb asszonytól, aki elmondta, hogy a temető felé az erdőben van. Ezért aztán elmentünk a temetőbe. Nem bántuk meg, mert szép gondozott temető, a régi kápolna is szépen felújított, és ravatalozónak használják. Néhány fényképet is készítettem a régi sírkövekről, melyeket összegyűjtöttek, és a temető szélén szépen két sorban felállítottak. A temető melletti erdőben nem láttuk a kálváriát, ezért tovább kérdezősködtünk. Az elsőre megkérdezett öregúr nem is tudta, hogy van Szomoron kálvária, azt mondta ő magyar — 50 év óta él itt —, de nem hallott a kálváriáról. Aztán az egyik sírt gondozó idős néni már tudta, hogy miről kérdezzük. A beszédén is hallatszott, hogy német anyanyelvű.

A temetőből fényképezett képen a pirossal jelöltem, hogy az erdőben hol található a kálvária.

Miután megtaláltuk, egy fényképsorozatot készítettem róla. Aranyos Fodorka blogján meg is nézhetitek a szomori kálvária képeit. Azután? El lehet rajta szomorodni.

Néhány kép a temetőből.

„Az XIX. században a falu birtokosa a gr. Sándor család, és gr. Sándor Móricz leánya, Metternich hercegné, és Kézdi-Vásárhelyi Imre. E család tagja Kézdi-Vásárhelyi Imre a település híres orvosa, régész és humanista, akinek a település környékén talált tárgyakból híres régészeti gyűjteménye volt. Egy egész bronz kovácsműhelyt, több domborműves és feliratos sírkövet adományozott a Nemzeti Múzeumnak. Róla nevezték el Szomor általános iskoláját is, amely a volt kastélyában működik.

A falu szomorú eseménye volt az 1946-os kitelepítés, ekkor a községben élő német anyanyelvű családok közel 90 százalékát kitelepítették.” Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Szomor

A Kálvária hegynek Budapest felé eső oldalán látható az üdvözlő felirat. Majdnem, mint Hollywoodban.

-       Honnan van ez?

-       Osztrák licensz.

A fenti rövidke párbeszéd jutott eszembe Gothár Péter 1985-as Idő van című filmjéből, amikor megláttam a bolhapiacon ezt a gyufásdobozt.

Plusz még a Skála-Coop egykori reklámszlogenje:

 „ Én vagyok a Skála Kópé

Reklámom a SKÁLA-COOP-é

Szívem mindig a vásárlóké. „

Amikor Budapestre felkerültem jártam gyakran a Skála áruházba. Sok emlékem van róla, talán még ott vásárolt cuccaim is vannak.

Gondoltam megveszem. Minek?.! Hisz ebből úgysem jön ki Cserháti Zsuzsa, mint a filmben. Aztán lefényképezés után továbbálltam, és otthon nosztalgiázásképpen meghallgattam a film betétdalát.

„Messze tőlem dőre földi gondok,

E küszöbnek kívüle maradtok,

Szent e hely, kicsiny világom ez;

Messze tervek, szomja hír s aranynak

Helyt bizonnyal ottan nem találnak,

Ahol üdvöt a jelen szerez.” (Madách Imre: Otthon) Forrás: http://www.nograd.net/irodalom/madach/csesztve/

Amikor a nógrádi kirándulásokat terveztem, és utánanéztem a neten a Madách kúriának, nem sok információt találtam. A nógrádi múzeumok honlapján még csak a felújítás várható befejezése volt látható, lásd: http://www.nogradi-muzeumok.hu/index.cgi.34.html.

Ezzel szemben tény, hogy valójában befejezték a felújítást. Szerintünk a kúria, a parkja és a kiállítás is magas színvonalon készült el. A kiállítás termei egységes összképet mutatnak. A kiállítást multimédiás eszközök segítik, amelyek működnek is. Látszik, hogy jól felkészült projekt csapat készítette, akik bemutatják Madách Imre életútját, korát, valamint fő művének a történetét. Az utolsó terem pedig egy kamaraszínház, amelyben a látogató csoport elő is adhat részleteket az Ember tragédiájából. Az előadáshoz szövegkönyvek is rendelkezésre állnak. Kedvem is lett volna megnézni egy rögtönzött előadást. Amennyiben csoporttal mentem volna biztos megszerveztem volna, hogy csináljunk egy kis „tragédiát”. A kiállítás aznap csak mi ketten néztük meg a feleségemmel, így aztán a színházi előadás ötlete dugába dőlt. A kiállítás nagyszerűségéről még sokáig beszélgettünk. A fenti idézetet nem véletlenül választottam. Úgy érzem minden sora most is igaz erre a helyre.

„A kúria a 19. század végén épült, majd 1864-ben kibővítették. 1810-ben, Majthényi Anna hozományaként került a Madách család tulajdonába, majd az író-költő Madách Imre kapta édesanyjától házassági ajándékul. Az író 1844 decemberében költözött ide Alsósztregováról, s 1853 szeptemberéig élt a faluban, kivéve pozsonyi és pesti raboskodásának idejét, amit az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alatt betöltött szerepe miatt kellett elszenvednie.Az épület tulajdonosa 1853-tól a költő öccse, Madách Károly lett, aki 1864-ben a régi épületet átalakíttatta.

A park természetvédelmi terület. A legenda szerint a háromtörzsű, többszáz éves krími hársfa alatt szívesen üldögélt Madách. A parkban áll egy idős lucfenyő, ami a megyében a legnagyobbak közül való. A parkban lévő úgynevezett Madách hársfát 1960-ban, míg a teljes parkot 1975-ben nyilvánították védetté.

A csesztvei kúria ma Magyarország egyetlen Madách emlékmúzeuma, a bejáratnál álló Madách szobor Vígh Ferenc alkotása. 1964-ben két helyiségében rendeztek kiállítást, amely 1969-ben további három szobával bővült. 1983-ra restaurálták és átrendezték az emlékházat, majd az év októberében megnyitották a szépen felújított kiállítást.” Forrás: http://wikimapia.org/12181044/hu/Mad%C3%A1ch-k%C3%BAria-%C3%A9s-park

„…ha az egyik ablakot nyitom ki, a trágyadomb szaga özönlik be az udvarról, ha a másik ablakot nyitom ki, akác- és rozmaringillat oson be a kertből.” — Mikszáth Kálmán Forrás:http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/100_falu/Horpacs/pages/009_mikszath_kalman.htm

Nem akartuk kihagyni a horpácsi Mikszáth kúria megtekintését sem a nyaralásunkon. Nem volt nehéz megtalálni Horpácson, mert a nagy parkjáról ráismertünk, mellette egy nagy murvás parkoló is volt. A parkolóba mi is beálltunk és kiszálltunk. Az autót gyorsan bezártuk, és szinte futottunk a kúria bejáratához, mert olyan elviselhetetlenül erős bűz volt a parkolóban. Mi szeretjük a falusi trágyadomb szagát, mint a Mikszáth Kálmán, de akkor és ott az több volt egy hétköznapi trágyadomb szagánál.

A kúria bejáratánál figyelmeztető tábla fogadott: „A kúria és parkja magántulajdon! Kérjük, a múzeum bejáratát csak a kijelölt úton közelítsék meg!”

Mentünk a járdán, és kerestük a bejáratot. A főbejárat ajtaja bezárva. Úgy tűnt, mintha évtizedek óta azt ki sem nyitották volna. Úgy éreztük a főbejáratnál, mintha egy elfeledett mauzóleum előtt lennénk. Végre megtaláltuk a kis iránymutató táblát az épület sarkánál, ami az épület hátsó feléhez vezetett. Hurrá! Megtaláltuk a Mikszáth kiállítás bejáratát, ami egykor a cselédek udvari kijárata volt a szemétdombhoz és a baromfiudvarhoz, ha volt ilyen. Mindegy, a hosszú sötét folyosó végén meg is találtuk a kiállítás őrzőjét, akinek az asztalánál megvettük a belépő jegyeinket. Mikszáth Kálmánról a középiskolai tankönyvekből tudott ismereteknél többet nem tudtunk meg a kiállításon. Nem láttunk egy egységes koncepciót, és egy jó tárlatvezetést sem kaptunk. Megtudtuk, hogy a bútorok a Mikszáth család bútorai, mégse éreztük, hogy azok valaha ott voltak. Mikszáth Kálmán íróasztalát például a főbejárat halljának közepében állították ki. Amikor azt Mikszáth használta biztos, hogy nem az volt a dolgozószoba. A Mikszáthék által használt emeleti szobákhoz való lépcsőház lezárva. Nem szépen, hanem hungarocell lapokkal, mint valami félkész építkezésen.

Megtudtuk, hogy a Mikszáth kiállítás állami rendezvény, de az épület az már magántulajdonban van, és az állam bérli az épületet, ezért nem is akarják felújítani.

Ha ezt Mikszáth Kálmán látná, forogna a sírjában.”  — jegyezte meg feleségem.

Szerintem is szégyen, ahogy azt a kiállítást megrendezték, és az is, hogy Mikszáth Kálmán kúriája, és annak parkja magántulajdonban van. A tulajdonosok kénye-kedve szerint látogatható. Ha így megy tovább, lehet legközelebb már a kertet megkerülve a hátsó kertkapun lehet majd bemenni? Meddig lesz még ott múzeum?

Ajánlat: http://horpacs.hu/mikszathkuria.html

A dél dunántúli virtuális kirándulás után most menjünk északra, Mohorára. Sokan nem is tudják, hogy ennek a kis palóc falunak több híres lakója volt:

• Mauks Ilona (Mohora, 1853-1926 Horpács) Mauks Mátyás balassagyarmati főszolgabíró leánya. 1873-ban lépett házasságra Mikszáth Kálmánnal. Házasságuk férje írói sikertelenségei és súlyos anyagi gondjai miatt rövidesen felbomlott. 1882-ben azonban - rögtön az első sikerek után - újra összeházasodtak. Házasságkötésük a kúriával szemközti evangélikus templomban volt megtartva. A templomban ma is ki van állítva az anyakönyv, melybe házasságukat bejegyezték. Második házasságuk példásan boldog volt. Mauks Ilona az író halála után Horpácson írta meg visszaemlékezéseit.

Forrás: http://www.kastelyok-utazas.hu/Lap.php?cId=1401&kId=1401

• Tolnay Klári, eredetileg Tolnay Rózsi (Budapest, 1914. július 17. – Budapest, 1998. október 27.) kétszeres Kossuth-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Első férje Ráthonyi Ákos rendező, második férje Darvas Iván Kossuth-díjas színművész. Bár a fővárosban született, a Nógrád megyei Mohora faluban töltötte gyermekkorát apja középbirtokán. Elemi iskoláit itt végezte, majd Balassagyarmaton bejáró diák volt a polgáriban. Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tolnay_Kl%C3%A1ri

Mi a Tolnay emlékkiállítás miatt látogattunk el a faluba. Kocsival egy kicsit el is tévedtünk, így a falu kis mellékutcáiba is bementünk és láttuk a legnagyobb kastélyát, a Zichy–Vay-kastélyt, ami sajnos magántulajdon, és nem látogatható. A Tolnay család egykori kúriája üresen áll, és nem tudni mi lesz a sorsa. A Tolnay kiállítás a XX. században még az egykori kúriában volt, most egy jellegzetes falusi házban kapott remélhetőleg végleges helyet. A Tolnay családhoz a háznak a múltban nem sok köze volt, legföljebb annyi, hogy Tolnay Rózsika a ház előtt ment el iskolába.

„2000-ben nyitotta meg kapuit a Tolnay Klári Emlékház Mohorán, mely annak az emlékkiállításnak ad helyet, mely a Művésznő életútját bemutató fényképekből, személyes használati tárgyakból, családi ereklyékből, nagy sikert aratott színházi előadásokat idéző kosztümökből áll.

Tolnay Klári első kiscipőjétől a legutolsó színpadi lábbelijén keresztül, 60 év feledhetetlen munkássága elevenedik meg a fényképeken. Kitüntetései között a két Kossuth-díj, érdemes és kiváló művész kitüntetés és a középkereszt is látható. A kiállított színpadi ruhák között szerepel a „Katyi ruha”, „Blanche pongyolája”, „Nóra” és „Maude” kosztümjei. A Tolnay család 125 éves zongorája ugyancsak megtekinthető az Emlékházban. Kiállításunk alapja a művésszé válás és a művészetteremtés folyamatát rögzítő több mint 300 fényképfelvétel, melyek még plasztikusabbá, élőbbé teszik a tárlat tárgyait. A kiállításét, mely hűen reprezentálja egy fantasztikus és őszinte művészi életút pillanatait. Képek és tárgyak így válnak jelképpé, az értékmegőrzés jelképévé. „ Forrás: http://tolnayegyesulet.shp.hu/hpc/web.php?a=tolnayegyesulet&o=tolnay_klari_emlekhaz

A múzeum magántulajdon, de véleményem szerint színvonalban meghaladja több, a környékben meglátogatott állami múzeum színvonalát. Fényképezni lehetett, és a kiállítás megtekintése alatt az ottani muzeális rádión Tolnay Klári dalai voltak hallhatóak.