A címet bővebben kifejtve, azt jelenti, hogy számomra új a most bemutatott képeslap. Ezt a képeslapot a postabélyegző szerint 1957-ben adták fel. A hátoldalán, ha sok nincs is, azért sokat elárul. Ezt a képeslapot a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata adta ki. A címzett a XIII. kerület Bulcsú utcában élt, pont abban a házban, amelyikben az én fogorvosom dolgozik.

komlo2.JPG

Érdekes egybeesés, de nem ezért vettem meg ezt a képeslapot. Komló, szülővárosom miatt vettem meg ezt a képet. A képet még akkor készítették, amikor én meg sem születtem. A kórház épülete, már látszik a templomtorony mögött, amelyikben én néhány évvel később megszülettem. A Szénbányászati Tröszt épületét éppen akkor fejezhették be. A Kossuth Bánya bejárata - ahol az én gyerekkoromban a népesek szállították a bányászokat -, már látszik. A Kossuth bányaüzemhez vezető út még földút. Ugyanakkor az én gyerekkoromban sem volt tisztább, hisz a teherautókról lehulló por folyamatosan szennyezte a betonutat.  A bányászok közül egyik sem ismerős, bár édesapám már ott lehetne, fiatal segédvájárként. Édesapám akkoriban a legényszálláson élt Komlón, és a Kossuth bányaüzemben dolgozott.

komlo1.JPG A fenti indokok miatt nem tudtam ellenállni a múlt héten a kísértésnek, és megvettem ezt a képeslapot. Nekem most ez a képeslapom a legújabb szerzeményem. 

Szerző: MULTMENTO  2013.05.10. 06:05 2 komment

Címkék: Komló

Nemrég kirándulni mentünk Pomázra. A központban van a Teleki-Wattay kastély. Maga a kastély ma szállodaként és rendezvényközpontként működik, de barokk kastélyparkja szabadon látogatható. Szerencsére a kastély parkja gondozott. Az alábbi képeket a kastély parkjában fényképeztem. Akit érdekel, melyik kastély parkjában voltam, az itt bővebben olvashat róla: http://www.telekikastelyszallo.hu/index.php?m=1.

kastelypark1.JPG

kastelypark2.JPG

kastelypark3.JPG

kastelypark4.JPG

kastelypark5.JPG 

Szerencsére a park egy részén még nem nyírták a füvet, itt a pongyolapitypangok alkottak egy virágos mezőt. No, itt határoztam el, hogy én bizony befekszem ennek a virágtengernek a közepébe, és onnét fényképezek egyet.

kastelypark6.JPG

Közben eszembe jutott az illés együttes ismert dalának egyik sora: „Virágok közt veled lenni, tudom szép volna kedvesem”. A kedvesem meg ott maradt karba tett kézzel az út szélén, és arra gondolt, hogy hogyan fogja majd azokat a zöld és sárga foltokat a ruhámból kimosni.

 

 

Szerző: MULTMENTO  2013.05.07. 07:51 1 komment

Címkék: virág épület lánykérés

Ezt a tükröt még iskolás koromban én magam készítettem anyák napjára Édesanyámnak és Nagymamámnak. A tükör keretét saját magam esztergályoztam cseresznyefából. Első munkám volt. A kereten levő faragás tanult motívumok felhasználásával saját tervezés.

Édesanyám ezt a tükröt halála napjáig használta. Most saját lakásomban kitettem. Remélem, legalább ezen a napon odafentről megtekintik eme alkotásom.

anyak_napi_tukor.JPG

Édesanyám és nagymamám egyik kedvenc dalát nekik küldöm.

 

Szerző: MULTMENTO  2013.05.05. 04:10 1 komment

Szerelmi üzeneteket szeretnék bemutatni, melyeket a Duna mentén, Budapest határán belül helyeztek el alkotóik. Gondolom a most bemutatott alkotások közül többnek nincs fennmaradási engedélye. Alkotóik sem mindig az örökkévalóságnak szánták. Némelyike biztosan csak pillanatnyi fellángolásból született. Én a BKV hajójáratán utazva ezekre felfigyeltem és megörökítettem. Egy kis kommentárt is fűzök a képekhez.

szerelmi_uz1.JPG

Ezt az alkotást a Margit sziget töltésére festette az alkotója. A MUTYI becenévre hallgatónak üzen, eme kis alkotással. Az alkotás elkészítése nem kevés időbe telhetett. Csodálkozom, hogy közben nem zavarták meg.

szerelmi_uz2.JPG

Ez az alkotás az Árpád híd pesti hídfőjénél található. Itt már egy szakítás utáni visszahívó szép üzenetet látunk. Nem túlzottan igényes munka, de a híd ezen része a nagyközönség elől elzárt, és nagy bátorság és ügyesség kellett ennek az elkészítéséhez.

szerelmi_uz3.JPG

„Lucia szeretlek” – Ez is az Árpád hídon van. Ez már a pesti oldali meder felett helyezkedik el. Gondolom alkotójának nem volt tériszonya, mert én ilyen magasra nem mennék.

szerelmi_uz4.JPG

Ez itt a KLÁRA névre keresztelt rendezvényhajó. Szilveszterkor pont erre nyertük az éjféli koccintás és Budapest éjszakai megtekintését a vízről. Gondolom tulajdonosa nem véletlenül keresztelte eme szép női névre.

szerelmi_uz5.JPG

szerelmi_uz6.JPG

Eme félig kész üzenetet az északi összekötő vasúti híd alatt láttam meg. A pár, mely az első képen még egymás mögött megy, a másodikon már összeölelkezik és csókolózik a híd alatt. Nekem a hajóról úgy tűnt.

magan_emlektabla1.JPG

magan_emlektabla2.JPG

Ez a kis emléktábla a Petőfi híd budai hídfőjét díszíti. A múlt évben készítettem e két képet róla. Komoly alpintechnikával kellett olyan magasra rögzíteni e táblát. 

Szerző: MULTMENTO  2013.05.04. 06:17 1 komment

Címkék: emléktábla lánykérés

Rendszeres blogolvasóm küldte az alábbi ragasztott tányért. Az alábbi két mondatot írta róla: „Lehet akár komoly érték, de ha nem, akkor is tetszik. Egy "úri" ház lomtalanításából való.”

Egy feltehetően kézzel festett tányér a XIX. századból. Gondolom, amikor kettétört a tulajdonosnak komoly értéket képviselt, ezért ragasztotta meg. Láttam már szebb restaurálást is, de ez így is szép. Különben is, ha egy komoly restaurálást végeznének rajta a használhatósága nem jönne helyre. A restaurálás költsége feltehetően nagyobb lenne, mint a tányér piaci értéke.

DSCI0246.jpg

DSCI0248.jpg

Miért is jutott eszembe most ezt megírni? – Két hete én is egy lomtalanított tárggyal, egy szecessziós ablakkal érkeztem haza. Azóta sem nyúltam hozzá, de komoly terveim vannak vele, majd megmutatom azt is. Mindenesetre érdemes nyitott szemmel járni a várost, mert a jó idő meghozta a lomtalanítási időszakot, és szerencsés esetben ingyen komoly értékekhez juthatunk. 

Szerző: MULTMENTO  2013.05.01. 07:27 2 komment

Címkék: kerámia

evan_kert1.JPG

A ma reggeli bevásárló körutamon nem tudtam megállni, hogy ne fényképezzem le ezt a csodálatos kertet. 2011-ben készült el a kert, és az evangélikusok emlékműve. A kert végében még játszótér is van, mely szerencsére őrzött, így mióta megnyílt azóta is használható maradt. A feleségem hívta fel a figyelmet, hogy nemrég nagyon szép árvácskákat ültettek a parkba. A park elkészültekor egy emlékfát is ültettek. Kár, hogy annak emléktáblája olvashatatlan.

evan_kert2.JPG

evan_kert3.JPG

evan_kert4.JPG

evan_kert5.JPG

evan_kert6.JPG

Szerző: MULTMENTO  2013.04.28. 10:18 4 komment

Címkék: épület emléktábla szakrália

süti beállítások módosítása