A címet bővebben kifejtve, azt jelenti, hogy számomra új a most bemutatott képeslap. Ezt a képeslapot a postabélyegző szerint 1957-ben adták fel. A hátoldalán, ha sok nincs is, azért sokat elárul. Ezt a képeslapot a Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata adta ki. A címzett a XIII. kerület Bulcsú utcában élt, pont abban a házban, amelyikben az én fogorvosom dolgozik.

Érdekes egybeesés, de nem ezért vettem meg ezt a képeslapot. Komló, szülővárosom miatt vettem meg ezt a képet. A képet még akkor készítették, amikor én meg sem születtem. A kórház épülete, már látszik a templomtorony mögött, amelyikben én néhány évvel később megszülettem. A Szénbányászati Tröszt épületét éppen akkor fejezhették be. A Kossuth Bánya bejárata - ahol az én gyerekkoromban a népesek szállították a bányászokat -, már látszik. A Kossuth bányaüzemhez vezető út még földút. Ugyanakkor az én gyerekkoromban sem volt tisztább, hisz a teherautókról lehulló por folyamatosan szennyezte a betonutat.  A bányászok közül egyik sem ismerős, bár édesapám már ott lehetne, fiatal segédvájárként. Édesapám akkoriban a legényszálláson élt Komlón, és a Kossuth bányaüzemben dolgozott.

 A fenti indokok miatt nem tudtam ellenállni a múlt héten a kísértésnek, és megvettem ezt a képeslapot. Nekem most ez a képeslapom a legújabb szerzeményem. 

Nemrég kirándulni mentünk Pomázra. A központban van a Teleki-Wattay kastély. Maga a kastély ma szállodaként és rendezvényközpontként működik, de barokk kastélyparkja szabadon látogatható. Szerencsére a kastély parkja gondozott. Az alábbi képeket a kastély parkjában fényképeztem. Akit érdekel, melyik kastély parkjában voltam, az itt bővebben olvashat róla: http://www.telekikastelyszallo.hu/index.php?m=1.

Szerencsére a park egy részén még nem nyírták a füvet, itt a pongyolapitypangok alkottak egy virágos mezőt. No, itt határoztam el, hogy én bizony befekszem ennek a virágtengernek a közepébe, és onnét fényképezek egyet.

Közben eszembe jutott az illés együttes ismert dalának egyik sora: „Virágok közt veled lenni, tudom szép volna kedvesem”. A kedvesem meg ott maradt karba tett kézzel az út szélén, és arra gondolt, hogy hogyan fogja majd azokat a zöld és sárga foltokat a ruhámból kimosni.

Ezt a tükröt még iskolás koromban én magam készítettem anyák napjára Édesanyámnak és Nagymamámnak. A tükör keretét saját magam esztergályoztam cseresznyefából. Első munkám volt. A kereten levő faragás tanult motívumok felhasználásával saját tervezés.

Édesanyám ezt a tükröt halála napjáig használta. Most saját lakásomban kitettem. Remélem, legalább ezen a napon odafentről megtekintik eme alkotásom.

Édesanyám és nagymamám egyik kedvenc dalát nekik küldöm.

Szerelmi üzeneteket szeretnék bemutatni, melyeket a Duna mentén, Budapest határán belül helyeztek el alkotóik. Gondolom a most bemutatott alkotások közül többnek nincs fennmaradási engedélye. Alkotóik sem mindig az örökkévalóságnak szánták. Némelyike biztosan csak pillanatnyi fellángolásból született. Én a BKV hajójáratán utazva ezekre felfigyeltem és megörökítettem. Egy kis kommentárt is fűzök a képekhez.

Ezt az alkotást a Margit sziget töltésére festette az alkotója. A MUTYI becenévre hallgatónak üzen, eme kis alkotással. Az alkotás elkészítése nem kevés időbe telhetett. Csodálkozom, hogy közben nem zavarták meg.

Ez az alkotás az Árpád híd pesti hídfőjénél található. Itt már egy szakítás utáni visszahívó szép üzenetet látunk. Nem túlzottan igényes munka, de a híd ezen része a nagyközönség elől elzárt, és nagy bátorság és ügyesség kellett ennek az elkészítéséhez.

„Lucia szeretlek” – Ez is az Árpád hídon van. Ez már a pesti oldali meder felett helyezkedik el. Gondolom alkotójának nem volt tériszonya, mert én ilyen magasra nem mennék.

Ez itt a KLÁRA névre keresztelt rendezvényhajó. Szilveszterkor pont erre nyertük az éjféli koccintás és Budapest éjszakai megtekintését a vízről. Gondolom tulajdonosa nem véletlenül keresztelte eme szép női névre.

Eme félig kész üzenetet az északi összekötő vasúti híd alatt láttam meg. A pár, mely az első képen még egymás mögött megy, a másodikon már összeölelkezik és csókolózik a híd alatt. Nekem a hajóról úgy tűnt.

Ez a kis emléktábla a Petőfi híd budai hídfőjét díszíti. A múlt évben készítettem e két képet róla. Komoly alpintechnikával kellett olyan magasra rögzíteni e táblát. 

Rendszeres blogolvasóm küldte az alábbi ragasztott tányért. Az alábbi két mondatot írta róla: „Lehet akár komoly érték, de ha nem, akkor is tetszik. Egy "úri" ház lomtalanításából való.”

Egy feltehetően kézzel festett tányér a XIX. századból. Gondolom, amikor kettétört a tulajdonosnak komoly értéket képviselt, ezért ragasztotta meg. Láttam már szebb restaurálást is, de ez így is szép. Különben is, ha egy komoly restaurálást végeznének rajta a használhatósága nem jönne helyre. A restaurálás költsége feltehetően nagyobb lenne, mint a tányér piaci értéke.

Miért is jutott eszembe most ezt megírni? – Két hete én is egy lomtalanított tárggyal, egy szecessziós ablakkal érkeztem haza. Azóta sem nyúltam hozzá, de komoly terveim vannak vele, majd megmutatom azt is. Mindenesetre érdemes nyitott szemmel járni a várost, mert a jó idő meghozta a lomtalanítási időszakot, és szerencsés esetben ingyen komoly értékekhez juthatunk. 

A ma reggeli bevásárló körutamon nem tudtam megállni, hogy ne fényképezzem le ezt a csodálatos kertet. 2011-ben készült el a kert, és az evangélikusok emlékműve. A kert végében még játszótér is van, mely szerencsére őrzött, így mióta megnyílt azóta is használható maradt. A feleségem hívta fel a figyelmet, hogy nemrég nagyon szép árvácskákat ültettek a parkba. A park elkészültekor egy emlékfát is ültettek. Kár, hogy annak emléktáblája olvashatatlan.