Érdekes képeslap került e kezembe. A postai bélyegző szerint 1912 szeptember 5-én Budapesten adták föl a királyi postán. Én éppen szeptember 5-én láttam meg a régiségkereskedésben. Nem vagyok babonás, de ez a dátumegybeesés elgondolkoztatott. Kerül, amibe kerül gondoltam és megvettem a képeslapot. A képeslap elolvasása alapján egy érdekes korabeli történet bontakozott ki néhány perc alatt. A királyi posta sebessége is megfigyelhető, szeptember 5-én adták fel és a fogadóhelyen szeptember 6-án már megérkezett. Ma nem nagy kunszt egy nap alatt Nádasdladányra lejutni, hisz 93 km-re van Budapesttől. Ugyanakkor ezt a gyorsaságot manapság a postánál ritkán tapasztalom.

Már sokat írtam Zsolnay tárgyainkról, a kedvenc Zsolnay tálamról még eddig sosem írtam. Most sem azt fogom bemutatni, hanem egy hozzá nagyon hasonlót, melyet nemrég vásároltam. Befogadtam, mert gyerekkoromra és kedvenc Nagymamámra emlékeztet. Féltve őrizte azt a tálat, mert a harmincas évekből, az ő esküvői ajándékaiból egyetlenként a szögletes  Zsolnay maradt meg. Nem is különleges, semmi díszítés nincs rajta. Hófehér tál volt mindig is, az idő vasfoga nem fogott rajta. Volt egy levesestálunk is vele egykorú, de az fajansz tál volt a budapesti Gránit gyárból, csontszínűre öregedett és csorba is volt szegényke. Nagymamám csak ünnepnapokon szedte elő a kedvenc szögletes tálamat. Ősztől tavaszig általában rizst tálalt fel benne a vasárnapi ebédkor. Nyáron szerettem igazán ezt a tálat, mert nyáron szinte mindig a tejfölös uborkasaláta tálja volt. Ha a tálra gondolok, mindig uborkasalátát látok benne, a damaszt terítővel letakart vasárnapi asztalon.

Előző posztban röviden írtam váci élményeim egy részéről. Most két Vácott talált kifejezésre szeretném felhívni olvasóim figyelmét. Az egyik alkotással a főtér híres cukrászdájában találkoztunk. Az egyik érdekes sütemény hosszúkás gondola alakú porcelán tányérban volt. Nem láttunk még ilyet, épp meg akartuk kérdezni, hogy mi is az, amikor elolvastuk a kiírást. Csíksomlói – olvastuk a tábláján és rögtön rá is jöttünk, hogy ez nem más, mint egy Somlói galuska csak éppen ötletes csomagolásban, és hozzá az ötletes névadás. Ennél már csak a minősége volt jobb, hiszen régen ettünk ennél finomabb Somlói galuskát, akarom mondani Csíksomlóit.

 

Szeptember 29 nevezetes nap a családunk életében, feleségem eme nevezetes napon született. Már régóta terveztem, hogy ezt a hétköznapot az idei évben ünneppé teszem. Én már jó előre szabadságot vettem ki rá, és felségemnek is jeleztem, hogy tegye magát szabaddá. Eredetileg azt terveztem, hogy elviszem thermál fürdőbe, mert egy nap a melegvizes strandon egy kis szaunával jót fog tenni. Feleségem persze rögtön kibújt, mert előző nap volt fodrásznál és féltette a frizuráját. Így jött az alternatíva, menjünk Vácra. Vác Budapesttől nincs messze autóval, és pont ideális egy napos „céltalan” sétára. Nem csalódtunk. Amerre mentünk mindenütt rendezett utcák, szinte minden harmadik házon emléktábla, melyek alapján, vagy új ismereteket szerezhetünk, vagy felfrissíthettük ismeretinket. Megtudtuk például, hogy  melyik házban írta Petőfi Sándor az Anyám tyúkja című versét. Végre azt is megtudtuk, hogy ki volt Cházár András.  Illet volna tudni, mert évekig hordtuk a gyerekeinket a róla elnevezett utcában található iskolába.

Képek: Néhány Vácott készített fényképem

Barátom ötvösműhelyében láttam meg egy delfti fogantyús vízkiöntőt a két világháború közötti időből. Azóta hasonlóra vágytam, mert nagyon el tudnám képzelni fürdőszobai dekorációnak. A két világháború között divatja volt a vízkiöntőnek, hisz nem volt vezetések víz a lakásokban. A faluban legtöbbször egyszerű lemezből hajlított vízkiöntőket, vagy zománcosakat használtak. A falun a gróféknak, a városban meg a menő polgárok engedhették meg a rézből készült vízkiöntőket.

Én kaspónak használom most a fürdőkád mellett, már nagyon kellett oda egy kis virág.

Gyerekkorunkban sokszor hallottam ezt a kiszámolós mondókát. Most is ez jutott eszembe, amikor a következő gyógyszeres tégely felújítását befejeztem. A gyógyszere tégely története még az 1800-as évek végén kezdődött. Több társával együtt a nemesbikki patikus rendelte meg üzletébe, hogy a gyógyszer és egyéb gyógyhatású készítmények alapanyagait tárolja benne. A tégely maradhatott volna akár Nemesbikken is, de a háború közbeszólt, és a patikát államosították. A tégely pedig az egykori tulajdonosaikkal vándoroltak Budapestre, ahol használták is több társával együtt. A féltucatnyi gyógyszeres tégely Budapesten második életében különféle cukorkák és egyéb apróságok tárolója volt. Mint annyi mindennek, sajnos a tégelyeknek is új gazdájuk lett. Az örökösök egyszerűen beadták egy antikvitás űzletbe a teljes kollekciót. Jöttek a gyűjtők a boltba és a féltucatnyi gyógyszers tégelyből ötöt meg is vettek, mert hibátlanok voltak, tetejük megvolt, sőt az egyik alján még kézzel írt Zsolnay jelölés is volt, ami bizonyíthatja, hogy azt legalább 120 évvel ezelőtt készítette a Zsolnay műhely. Egy kis tégely ellenben sokáig a kereskedésben maradt, mert senkinek sem kellett, hiszen nem volt fedele, meg jelölése sem. Nem volt neki az oldalán levő hajszálrepedésen kívül semmi más vevőt csábító tulajdonsága sem.

Én a közgyűrűt gesztenyebarnára pácoltam, egy vékony lazúrréteggel lekentem, és a tégelyre ragasztottam. Most már csak használni kell.