Nem is rég olvastam barátom blogján, hogy nem lehet már piros pöttyös napernyőt találni a boltokban. A hatvanas években divatos piros fehér pöttyös papír napernyőt még az interneten sem találni. 

A Budapesti Szellemkórháznak hívom, mert mióta naponta megyek el előtte, vagy mögötte egyetlen elő lelket sem láttam benne, vagy körülötte. Sajnos üresen áll, és várja a feltámadást az egykor jó hírű kórház. Nincs is a város szélén, hisz a Honvéd, vagy az újpesti kórház még inkább a város peremén van. A kórház kertjének zöldje messziről egy kerti sétára csábít, aztán közelről látszik már a sok behajított szemét. Érdekes hely, így elvadulva is. Akit érdekel utána nézhet a neten a múltjának. Én reménykedem, hogy majd egyszer régi fényében újra kórházként fog működni. Addig pedig egy fotósorozat a múlt heti állapotról.

Azok a változtatható színű lapos zseblámpák nagy értéket képviseltek az ifjúsági táborokban. Emlékszem, hogy körbeálltuk azt aki többszínű zseblámpát hozott. A mi családunkban egyetlen ilyen lámpa sem maradt meg. Nagyon megörültem, amikor rendszeres olvasóm küldött a sajátjáról fényképeket és egy rövid leírást: „A lámpában bent elmosódott pecsét. Hosszas keresés után valószínűsítem,hogy II.vh.-s német Pertrix gyártmány. Három színű zseb és jelzőlámpa. A bőrszíjakat a zubbony megfelelő gombjaira tették. Láttam róla eredeti képeket.”

Budapest VI. kerületében sétálva van egy kedvenc kereszteződésem. Amennyiben a kereszteződés közepén megállnánk és a kereszteződést alkotó négy saroktelek felé nézünk négyfélét látunk, olyan „négy az egyben” érzésünk van. 

Képek: A kereszteződés a Terézváros webtérképén jelölve. Saját képeim a saroktelekről. Egy fotóbloggertől az egykori garázsnak használt sarokról egy fekete-fehér kép, innét http://www.photoblog.com/utazo/2010/10/23/. Néhány nekem tetsző részlet az üresen álló saroképületről.

Vannak könyvek, melyeket kidobnak, aztán jó esetben a papíripar újrahasznosítja. A több ezer, vagy több száz példányban kiadott könyveket nem is sajnálom, mert azokból remélhetőleg marad bemutatható példány a könyvtárakban.

Tudom, hogy most nyár van, de emlékezni mégis lehet egy hetvenegy évvel ezelőtti télre. A filmet, amelyről most írok régóta kerestem, mert az Arizona mulatóról alig találtam képanyagot, és nem találtam filmet sem. Mindig is érdekelt ez a magát csodabárnak hirdető mulató. Rátonyi Róbert könyvét olvastam róla, melyet nem fényképfelvételek, hanem művészi rajzok illusztráltak. A színes rajzok alapján el is hittem, hogy tényleg úgy nézett ki. Az illusztrátor Vogel Erik az Arizóna mulatóban kezdte, mint díszlet és jelmeztervező. A Havi 200 pengő fix című filmről is tudtam, hogy egyes jeleneteit az Arizona mulatóban forgatták. Arról meg azt olvastam, hogy a legjellemzőbb részlete, a csilláron forgó hölgyeket a cenzúra kivágatta, mert a hölgyek mellei nagyon merészen kivillantak. Hiába az akkori erkölcscsőszök ezt nem tűrték el. Egyszer csak megtaláltam azt a filmet, mely hitelesen mutatja be a mulatót. Csak egy bökkenő volt, hogy azt a filmet egyetlen TV csatorna se tűzte ki műsorára, és még az Interneten sem találtam meg se nézhető, se letölthető formában. Aztán rátaláltam a neten, hogy a film a Magyar Nemzeti Filmarchívumnál magánszemélynek is megvásárolható. Interneten megrendeltem, és két hét múlva át is vettem a filmet. Már többször megnéztem.

Képek: Néhány filmkocka a filmből.