Már korábban bemutattam azt a kis talált dobozkát, melyhez most egy kis kitalált történet is érkezett Barátomtól. Lehet, hogy nem is kitalált a történet? Akár igaz, akár hamis mégiscsak megtörténhetett, és most már ehhez a dobozkához tartozik. 

20 éves volt. Rosszkor és rossz helyre született. Igazándiból most talán egy kiskocsmában kellett volna múlatnia az időt a pajtásaival, vagy víg zenét hallgatnia, esetleg csókot lopni Irmuskától. Ám csinos felöltő helyett katonazubbony lógott lesoványodott testén, és Irmuska helyett a puskáját szorongatta. Háború volt 1917-t mutatott a naptár. Minden bizonytalan és kiszámíthatatlan volt, országok, népek , és az ő sorsa egyaránt. Még a tábori posta is, az egyedüli kapocs ami Irmuskával a szerelmével összekötötte ebben a megőrült világban. Gondolatai most is a leány körül jártak Őrségben volt , ami szerencsére most csendesnek és eseménytelennek bizonyult. Más dolga nem lévén kezében a formálódó kis fémlemezeket tartva kis díszes dobozkát próbált összehozni. A fémlemezeket a kilőtt töltények hüvelyeiből válogatta, olyan szépen csillogtak, hogy nem volt szíve a lövészárok sarában hagyni. Sikerült vörös és sárgaréz hüvelyekre is szert tenni, csak az otthoni szerszámai hiányoztak. A zsebkésével és az itteni déltiroli földben talált kis kövecskékkel próbálta helyettesíteni az otthoni ötvös készeletét. Már régóta dolgozgatott a ládikón. Addig is Irmuskájára gondolt, az otthonra , a szerelemre, és a békére. Kész. Nézett a művére, mikor az utolsó simítást is elvégezte rajta. És ekkor elszabadult a pokol. Megindult az ellenséges támadás. Gyorsan zsebre vágta a becses ajándékot, már nem volt ideje máshová elrakni. Örjöngött körülötte a háború démona , mindenütt parancsszavak, lövések becsapódása, halálhörgés, és füsiketítő zaj hallatszott. De neki csak egy gondolat dobolt ütemesen az agyában: túlélni! Ebben a kavarodásban ugyan ki vethetné a szemére, hogy nem vette észre, hogy hogyan és mikor csúszott ki a zsebéből a dobozka.

Ma reggel az asztali lámpa összeállt, azaz a lámpaernyő kivételével minden megvan és összeszereltem. Az asztalra állítva az első képen látható- Jól sikerült a bronzírozás, most már a lámpa korpusza olyan, mint amikor a nagyszülők először meglátták. Nekem már túl cifra is, de már nem lehet  a nagyszülők ízlését megváltoztatni.

Addig is a legfőbb gondom most az, hogy milyen lámpaernyőt vegyek hozzá. Legyen egyszerű, mint a bal oldali, vagy festett selyemernyő, mint a jobb oldalon. Te melyiket választanád? Én tanácstalan vagyok.

Már korábban írtam róla, hogy elkezdtem az asztali lámpa felújítást. A lámpa alakul, megvan a bronzírozás, és kapott egy esztergályozott fatalpat is. Vidéken szinte minden faluban van asztalos, aki esztergályos is, és szépen elkészíti a talpat. Budapesten elég sokáig kerestem esztergályost, míg egyszer csak eszembe jutott, hogy Lipótvárosban a Csanády utcában a 80-as években az egyik alagsorban dolgozott egy. Aztán az egyik ebédszünetben elugrottam, és láss csodát az esztergályos még mindig működik. Érdekes kis műhely ez, csak attól tartok, hogy ha a most is már nyugdíjban levő mester abbahagyja nem lesz folytatója a műhelymunkának. Nagyon kis helyes faesztergályos műhely, az alábbi fotók akkor készültek, amikor pont az én asztali lámpám talpán dolgozott a mester.

Komlón születtem és ott is éltem vagy húsz évig. Mindig is szeretett „falum” marad, bár mindig is városként ismertem. Amikor a FORTEPAN fotó megjelentek az interneten, én is mint sokan mások elkezdetem nézegetni ezeket a magán történelmi felvételeket.  Jó csak úgy nézegetni őket, és ráismerni gyerekkorunk és kirándulásaink helyszínére, eseményekre, melyek meghatározóak voltak az ország és a család életében. A Fortepan-on ugyan egyik képnél sincs helyszín, szereplő, tárgy leírás, mégis külön mozgalom indult a képek beazonosítására, és úgy látom, hogy egész jó ütemben haladnak, vagy illetve haladunk. Néha, ha időm engedi egy-egy hozzászólás erejéig segítek megtalálni a helyet és időt, melyet a kép, éppen akkor és éppen ott ábrázol.  A FORTEPAN komlói látképei számomra tanulságosak, mert ezeket nézegetve sok emlék jó és rossz egyaránt megidézhető. Ebben a bejegyzésben most felteszem a Fortepan-on talált komlói  látképeket, lehet, hogy van több is, mi ezeket találtuk.

Saját tulajdonú lova apámnak csak nyugdíjas korában lehetett, de nekem már karonülő koromban lovam volt, nem is egy hanem rögtön kettő. Még járni sem tudtam, amikor nagyapám — aki büszke volt rám, mint első fiú unokájára — hintalovat ajándékozott. Nem volt véletlen, hogy éppen hintaló lett az első járművem, hiszen a család mindig is imádta a lovakat. A hintaló igencsak sokoldalú járműnek bizonyult, mert télen meleg kabátban is beleültettek és szánkó helyett abban húzott apám. A hintaló mindig is kedvenc játékom maradt, akkor is amikor kinőttem, mert olyankor a mackóm hintázott benne.Aztán a játék eltűnt a családunkból, mai napig nem tudom, hogy az én nagyon szeretett hintalovammal mi lett. Idén nyáron aztán lányom Erdélyben járt, ahol egy helyi ezermester saját készítésű fatárgyai közül, lányomnak egyetlen tetszett, egy hintaló. A hintalóról lányom több fényképet hozott haza. A fényképeket nézegetve megjegyeztem, hogy pont ilyen volt az én gyerekkori hintalovam is. Nyáron aztán egy virágüzlet dekorációjaként megláttam egy régi hintalovat, mely szintén az én régi játékomra hasonlított. Nagyon jól mutattak benne a virágok, és új virágtartó funkciójában is nagyon jól teljesített az én lovam klónja. El kezdtem azon gondolkodni, hogy mi a lakásban mire tudnánk használni egy ilyen kétlovas hintót.

Szerintem jó választás, még egy kicsit faragok rajta, lakkozok, kiegészítek, és egy hét múlva még jobb lesz. Addig is íme egy próbakép a kétlovas hintóalóról.

Gyerekkoromban falun a falu mindennapjaihoz hozzátartozott a szódás, aki speciálisan átalakított oldalkocsis motorkerékpárjával megjelent és hetente egyszer hozta a megrendelt szódát. A szódásüvegre nagyon vigyáztunk, mert komoly betétdíja volt, úgy emlékszem, hogy 10Ft volt akkor, amikor a kenyér még 3 Ft 60 fillérbe került. Már gyerekként figyeltük a szódásüvegeket, mert néha előkerült egy-egy feliratos darab, mely szebb, volt mint a többi. A színes szódásüveg pedig igazi kuriózum volt. Néha láttunk olyat is, amelyiket „csőrös”-nek neveztünk, mert ezen egy madárcsőrhöz hasonló díszítés volt. Nem tudtuk, hogy ez a csőrös díszítés miért került a szódásüvegre. Mondhatnám kis költői túlzással, hogy azóta furdal a kíváncsiság, hogy miért is kell madárcsőr egy szódásüvegre.