Már nagyon várom, hogy tavasz legyen, és végre a szabadban kertészkedhessek. Addig is kitaláltam magamnak egy kis téli kertészkedést a városi lakásban. Az ötlet akkor jött, amikor megláttam, hogy régi porcelánedények 300Ft-os vására van az antikvitás üzletben.  Láttam én már lakberendezési blogokban antik porcelánedényekben virító virágokat. Nagyon tetszettek, de mindig sajnáltam az edénykéket, hogy nem az eredeti funkciójukban szolgálnak. Ezek az olcsó edények enyhén sérültek, vagy hiányosak voltak, ezért rendeltetésszerű használatra alkalmatlanok. Nem fáj értük a szívem. Most bizonyíthatnak, hogy nemcsak az étkek tálalására alkalmasak.

A kis kiöntő kanna Csehszlovákiában készült a két világháború között. Nagyon kedves formájú, ezért ez volt az első, amit elhoztam.

A fedél nélküli apróvirágos Zsolnay cukortartó szintén a két világháború közötti. Ugyanebből a korból van zöld szegélyes komplett teáskészletem. Nagyon jó lesz majd a délutáni teát a virágzó karácsonyi kaktusz mellett elfogyasztani.

Szószos kiöntő volt egykoron a Kispesti Gránit gyárból. A jelzése, és az állapota szerint a húszas évek végén, vagy a harmincas elején készülhetett. A kis tarka növényekkel a dohányzóasztalunk dísze.

Régóta ismerem, én csak dologháznak hívom, mert a Dologház utcában áll. Tudom, hogy már nem dologház. Korábban ezen a helyen 1850-ben épült a főváros  Kényszerítő Dologháza. A Dologház elköltözött, és a helyén áll ma az Országos Nyugdíjfolyósító Központi épülete.

Az alábbi idézet nagyon jól mutatja be, miért épült, és miért is nevezték egykor Magyarország első felhőkarcolóját tulipános palotának.

„Amikor épült, akkor pedig OTI-palota, az országban frissen életbe lépett kötelező betegség- és baleset-, valamint nyugdíjbiztosítás adminisztrációját végző hivatal székhelye. Ekkor, a húszas évek legvégén saját épületét dolgozta át a megváltozott igényeknek megfelelően a Komor Marcell-Jakab Dezső építészpáros. Az első világháborút közvetlenül megelőző években a Budapesti Kerületi Munkásbiztosító Pénztár számára terveztek egy korszerű, de hamar szűkösnek bizonyult házat a város peremén, átellenben a Kerepesi temetővel; s bár szűk két évtized alatt nagyot fordult a világ, és a szecesszió alaposan kiment a divatból, igyekeztek egységes stílusban tartani a két épületet.  Az egybegyúrás ráadásul elengedhetetlen is volt, hiszen egy szűk saroktelken kellett elhelyezni minél több, hasznosítható négyzetmétert. Ennek a két körülmények köszönhetően született hát meg az ötemeletes épület fölé magasodó, tizennyolc szintes torony, amelyet tulipános pártázat koronázott, sarkain két emelet magas szobrok álltak őrt, és mind a négy homlokzatának csúcsán óra ült egy-egy kettős kereszt alatt. Nem volt olyan kilátóhelye Budapestnek, ahonnan letekintve ne ennek a felhőkarcolónak a látványa lett volna a városkép legmeghatározóbb igazodási pontja. Bekerült az útikönyvekbe, a szerencsések még a panorámateraszra is fölmehettek, hogy szinte madártávlatból vethessenek egy pillantást a fővárosra.” Forrás: http://nol.hu/kult/a_halara_itelt_felhokarcolo

Manapság csak megcsonkítva áll az egykori felhőkarcoló, de így is sokat lehet elidőzni a körbejárásával, és a domborműveinek a megtekintésével.

Az első rögtön a gabonafeldolgozás folyamatát mutatja, vízimalommal. A második a keramikus műhelyt mutatja. Vannak póznán dolgozó villanyszerelők. Van itt dombormű a munkások legnagyobb ellenségéről az italozásról,  stb - stb. Aki ezt nem hiszi, az járjon utána!

További fotók és információk az épületről és díszeiről:

http://szoborlap.hu/16169_munkaado_tarsadalombiztositasi_emblema_budapest_bory_jeno_1930.html?l&nr=1

http://szoborlap.hu/13705_az_egykori_oti_palota_huszonot_allegorikus_dombormutablaja_i_budapest_biro_mihaly_1913.html?l&nr=1

A mai nap újabb évforduló a blogom életében. Kettőezer-tíz január tizenötödikén jelent meg első bejegyzésem, kereken négy évvel ezelőtt. Erre az évfordulóra átnéztem a négy év alatt írt és szerkesztett posztjaimat. Úgy érzem sokat javult a fogalmazásom, és az illusztrációk minősége. Helyesírási és gépelési hibáikat sajnos még mindig találtam. A statisztikáim szerint rendszeres napi olvasóim száma az idővel csökkent (ötven alá). Havonta, néhány napra vannak olvasói csúcsok (több száz), ha valamelyik népszerű portálon ajánlanak.

A négy év alatt sokszor gondolkodtam el blogom sorsát illetően. Megszüntetni soha nem akartam. A választott témám a múltmentés, a múltamban, és a jövőmben is meghatározó szabadidős tevékenységem. Egy szeretett hobbit nem lehet csak úgy cserben- és abbahagyni. Ez a blog folytatódni fog.

Lehetne még sokat írni az elmúlt négy év posztjairól és képeiről. Nekem most sok időm nincs, hogy az elmúlt négy évet elemezzem. Most egy kicsit úgy érzem magam, mint a következő képeslap írója, aki sokat akart, de keveset írt.

Száztíz éve írta a címzettjének a képeslap feladója. Az egyik oldalán 18 különböző európai nyelven van a levelezőlap megnevezés felírva. A feladó a magyaron kívül az összes többi nyelven való felírást áthúzta. Nehogy már Katiczának sokat kelljen gondolkodnia azon, hogy mit is kapott.

A képes felére írta az üzenetét. Nem fejtette ki hosszan gondolatait. Akár egy modern MMS üzenet is lehetne.

Már korábban is írtam, hogy ha bolhapiacon, régiségkereskedésben, vagy múzeumokban járok vadászok német feliratú kézimunkákra. Fontos kortörténeti dokumentumok ezek. A magyarországi németektől nagyon kevés írott szöveg maradt meg. A temetők fejfáin még lehet sírverseket találni, ezeket gyűjtjük is. Lehet még találni hímzett textileket, melyeken szövegek jelennek meg. Hímzett szövegek lehetnek lepedők szélein, falvédőkön, törölközőkön, mintakendőkön. Amennyiben találok ilyen kincseket, ezeket megvásárolom, vagy, ha nem eladóak lefényképezem, hogy legalább az legyen meg az utókornak. Fontos ezeket összegyűjteni, mert a huszonnegyedik órában vagyunk.

Eddig nem sokat sikerült összegyűjteni belőle. A cél, ezek tudományos elemzése, és az értékek megőrzése az utókornak. Ezek tudományos feldolgozásához ugyanakkor – feleségem szerint -, alsó hangon is legalább száz darabra lenne szükség. Minden egyes darabokról tudni kellene, hogy mely faluban, és mely időszakban készült. Az sem lenne hátrány, ha még a készítőjéről, annak családjáról is lehetne információval rendelkezni.

Jelen esetben egy ilyen anyagnak alig tíz százalékával rendelkezünk. Nem tudom valaha összejön-e egy kutatásra érdemes korpuszgyűjteményem. Én optimista vagyok, és reménykedek.

Amennyiben olvasóim között akad olyan, aki a fentebb említett német hímzett szöveges textíliával, vagy annak fotójával rendelkezik, kérem, nekem jelezze. Amennyiben legalább lefényképezni tudja, szívesen veszem, ha részemre elküldi a multmento@indamail e_mail címre.

Példaképpen most egy tulajdonomban levő mintakendőt mutatok be. A mintakendőkről az alábbi kis hasznos ismertetőket találtam.

"A mintakendő textil alapanyagra hímzett, különféle öltéstechnikákkal kivitelezett minták gyűjteménye. Ahogyan a megnevezésük is mutatja, a hímzéstechnikák és - minták elsajátítására és megjegyzésére, fejben tartására szolgáltak. Egyetlen kendőről sem hiányozhatnak az ábécé betűi és a számok, ezért készítésük az írás- olvasás és számolás elsajátításában is segítséget jelentett. A kézimunkával foglalkozó lány így tanulta meg, hogyan hímezze rá nevét a fehérneműire és hogyan számozza azokat....A mintákat leggyakrabban keresztszemes technikával öltötték, és csaknem valamennyi mintakendőt bebélelték. A biedermeier stílusú darabokon megmaradtak a korábbi jellegzetes motívumok: a fekvő szarvas, a páva, a húsvéti bárány, a keresztre feszítés vagy Ádám és Éva, megjelentek újabb elemek is, például a bőségszaru vagy a barátság és az örök hűség szimbólumai: az urna, különféle koszorúk és virágok - mindenekelőtt azonban a rózsa." /Semsey Réka: A hímzőművészet ábécéje, Műértő, 2005/ Forrás: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.586217694777927.1073741826.141244222608612&type=1

„A 16. századtól külföldön már nyomtatott mintakönyvek közvetítették a különféle hímzésmintákat. Ezeknek a mintagyűjteményeknek textilre másolása a mintakendő, melyeken később is a lányok, asszonyok a legszebb motívumokat gyűjtötték össze.A lányok háztartással kapcsolatos teendőinek egyik fontos területe volt a szövés, varrás és hímzés elsajátítása. Ebben idősebb családtagjaik mellett az iskola is segítséget nyújtott, az ott tanult minták, technikák gyűjteménye az iskolai mintakendő.

A varrás, szövés, hímzés oktatását Mária Terézia az árvaházakban már a 18. század közepén bevezette. 1868-tól a polgári és felsőbb népiskolákban, 1905-től pedig a népiskolákban lett kötelező tantárgy. Az igényesebb darabokat a lányok megőrizték, gyakran bekeretezték, utódaikra örökítették.

A bemutatott mintakendők általában keresztszemes munkák, változatos betű- és számsorokat, illetve sormintákat tartalmaznak. Vagy egy színnel, vagy színgazdagon hímezték ki. Egy mintakendő fehér hímzés, melyen változatos vagdalásos és szálhúzásos technikákat örökítettek meg. Ezen a darabon a textilek javításának fontos elemeként foltozás és stoppolás is található.

A múzeum legkorábbi mintakendője 1878-ban, az utolsó darab pedig 1922-ben készült. A mintakendő mellett egy mintahorgolást is kiállítottak, mely a hagyomány szerint 1926-ban készült. Dr. Füvessy Anikó”  Forrás:http://www.museum.hu/museum/temporary_hu.php?IDT=5352&ID=459

A képen levő mintakendőt a Petőfi csarnok bolhapiacán vásároltam. Az eladó a származási helyének Veszprém megyét adta meg. A mintakendőn a készítő neve és a készítés évszáma is szerepel, SCHIPPERT OLGA, 1895. Ennek alapján szerencsés esetben - levéltári kutatások alapján - ki is derülhetne a szűkebb származási hely. 

Mutattam már be a Bajza utcából több palotaszerű épületet, a mostani közel sem olyan régi, de mégis több híresség fordult meg falai között, mint a többi Bajza utcai épületben. A Bajza utca 1 alatti Garzonházról egy jó cikket találtam:

„Az OTP különleges, a 30-as évekből átvett nyugat-európai modell alapján kidolgozott lakáspolitikai kísérleteinek egyike volt a Garzonház. Németországban ezekkel a "lakókombinátokkal" próbálták meg kiváltani a szoba-konyhás, közös vécés munkás- és bérlakásokat; nálunk a lakáshiányos, és nyomasztóan társbérletes időkben pedig olyan fiatal, gyermektelen házasoknak és egyedülállóknak épült a Bajza és a Damjanich utca sarkán álló 150 lakásos épület, akik közös életük elején álltak, s akik - mint egy óceánjáró fedélzetén - minden akkoriban fontos szolgáltatást helyben, házon belül szerettek volna megkapni. (Innen a boarding house elnevezés, amellyel a Garzonház lakásait hirdették.) Az épület földszintjén ennek megfelelően volt központi társalgó - de volt belőle emeletenként is egy -, tévészoba nagyképernyős, fekete-fehér készülékkel (a kezelőgombjait lakattal zárt vaskazetta védte a babrálóktól, a doboz kulcsa a recepción volt). Működött zeneszoba és könyvkölcsönző, ahol a lakók egymást váltva, hetente kétszer adtak ügyeletet, hogy cseréljék a kiolvasott könyveket.

Volt a földszinten étterem, cukrászda, Patyolat, a sarkon egy kis OTP-fiók, ahol lottót is árultak, a pincében mosógéppel, centrifugával felszerelt mosókonyha és szárítóhelyiség, a tetőn pedig napozóterasz, nyugágyakkal, öltöző- és zuhanykabinnal. A ház Városligeti fasor felőli oldalán kerthelyiség működött, ahol késő tavasztól őszig bokszokban ebédelhettek-vacsorázhattak a vendégek, a középen lévő, mázas cementlapokkal burkolt táncparkett körül. A zenét az étterem együttese szolgáltatta; hol dzsesszt, hol slágereket játszottak, de mindig minőséget. Emellett minden emeleten volt egy telefonkészülék, amelyikről ugyan csak a ház portáját lehetett hívni, de a portás leadta a rendelést az étteremnek, hívott taxit, mentőt. S végül minden emeleten volt egy lakás, amelyet eredetileg az ügyeletes nővér szobájának szántak, de kezdetben azok az emeleti pincérek kaptak bennük helyet, aki az étteremből ételliften érkező fogásokat vitték ki a megrendelő lakásához. ….

Az első beköltözők között volt Gábor Miklósné (Ruttkai Éva), a párizsi Foch sugárút 78. alatt lakó pénzügyi zseni, André Kosztolanyi, aztán Payer András, Csűrös Karola és Horváth Ádám, dr. Tátray Zoltánné (született: Toldy Mária), később pedig Halmai Gábor, Orosz Pál, Szendrő József, Péchy Blanka, Latinovits Zoltán, Harangozó Teri, Zalatnay Sarolta és még nagyon sokan mások. A házirend szerint a lakások egyedülálló személyek és gyermektelen házaspárok számára épültek, akik beköltözéskor vállalták, ha családi körülményeik úgy változnak, hogy gyermekük születik, lehetőséget keresnek arra, hogy elköltözzenek. A ház alapokmányából persze az sem maradt ki, hogy a lakók "a szocialista együttélés szabályainak megfelelően kötelesek a Házirendhez alkalmazkodni, annak előírásait betartani." Olykor nem volt konfliktusmentes a dolog. Korda kissé zajos kutyája miatt volt népszerűtlen a lakók között, Latinovits Zoltán pedig azért, mert nemigen tűrt meg maga mellett más utast a liftben. (Reich László közlése.) Forrás (teljes cikk itt olvasható): http://www.budapestfolyoirat.hu/archivum/2006/9/146-oceanjaro-a-bajza-utcaban-a-garzonhaz

Az egykori híres lakók közül Szendrő József emléktáblája van a ház falán.

Szendrő József (Budapest, 1914. augusztus 18. – Budapest, 1971. október 22.) Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, műfordító, színházigazgató. Forrás:http://hu.wikipedia.org/wiki/Szendr%C5%91_J%C3%B3zsef

Egy verse, melyet önálló szerzői estjein szokott elmondani:

SZÍNÉSZEK MUNKÁN KÍVÜL

Dériné, Jászai írók voltak,

Varsányi, Mály, Gerő sütött-főzött,

Uray festegetett, Csortos vad volt,

- csak kutyáival törődött -,

Egressy szervezte iskoláját,

Sugár kertész volt, Gobbi épít,

Pethes piacra járt, végső útján

kofák kísérték, úgy mesélik.

Hát igen, mindenkinek élni kellett,

és halni kellett vezényszóra.

Mégis csak sok-sok év az élet,

De a színház csak három óra.

Képét stílszerűen egy OTP reklámfilmből vettem. Ezt a kettő videót ajánlom a korból Szendrő József szereplésével.

Munkába menet és munkából jövet elmegyek a kerítés előtt. Városunk egyik nagyon hosszú kerítése, egy nem túl szép sugárúton. Egykor egy hatalmas katonai létesítménykomplexum őrzője volt. Ma már a létesítményt felszabdalták – társasházak, és irodaházak különültek el -, de az egységes kerítés maradt.  A társasházak a szocializmus évtizedeiben típustervek szerint épültek. Nekem a kis társasházakról mindig a „Két emelet boldogság” című film jut eszembe, mert pont ilyen házban játszódik.

A kerítés előtt elmenni? – Végtelennek tűnik a kezdetekkor. Aztán az egyforma oszlopok egyforma tégláin vésett feliratokat, és évszámok vehetők ki. Megszámlálhatóan sok-sok ember - egykori katona hagyta itt az üzenetét -, hogy ne legyen ilyen unalmas ez a kerítés.