Tortaszeletelő és kiszedő egyben a két világháború közötti Budapestről. – Jutott eszembe ez a hosszú alcím, amikor elkezdtem erről a gyönyörűségről írni. Mostanában egyre inkább érdekel a porcelán mellett a fémművesség. Gondolom az újabb mániámhoz hozzájárul, hogy az utóbbi években többször beszélgettem ötvös barátommal a témáról. Már szeptemberben is kapott tőlem a feleségem fémműves tárgyat ajándékba. Akkor azért volt benne egy kicsiny porcelán is, azaz egy delfti mintás porcelán fogantyú tartozott a vízkiöntőhöz.

Rendszeres blogolvasómtól kaptam egy levelet: „ Ajándékba kaptam. Egyszerűen csak szép.” – Írta és csatolt egy kis szépséges kiöntőről egy képet. Gondoltam megmutatom Nektek ezt kis kiöntőt, mert még Francia porcelán kiöntő eddig nem szerepelt a blogon. Utánanéztem a szakkönyveimben, de a Francia porcelánokról nagyon keveset írnak. Ennek sem találtam meg a jelzését a könyvben. A gyárról, is csak néhány sor található, melyben annyit írnak, hogy a XIX. század közepén nagyon kedvelt volt a Sarregueminesi porcelán.  Az interneten is megtaláltam a jelöléseit. Kár, hogy csak most találtam meg, hogy az egykori gyártelepen most porcelánmúzeum van :http://www.sarreguemines-museum.com/musees/mtf.asp. Néhány éve jártam a környéken, sajnálom, hogy akkor nem fedeztem fel, és nem néztük meg ezt a múzeumot.

Már tavasszal megkaptam az egész évre szóló üdülési csekkemet. Én már tavasszal mentem volna pihenni, hisz magamon és felségemen is láttam a tavaszi fáradtság jeleit. Nem. Feleségem mondta, hogy majd nyáron, akkor lesz majd ideje, ha nem kell tanítania. Eljött a nyár. Feleségem közölte, hogy idén nem tudunk nyaralni menni, mert neki tudományos munkát kell végeznie. A legjobb hozzá a nyár, amikor a hallgatók nem zavarják. Majd ősszel, bíztatott a feleségem. Természetesen az őszből sem lett semmi. Az üdülési csekkek december 31-én lejárnak, így végre el kellett már menni. A Karácsonykor és Szilveszterkor nem lehet, hisz akkor az szezonális árak magasak. Sikerült végre a feleségem rábeszélni egy háromnapos hétvégére. Tudtam, hogy olyan helyet kell választani, ahol rossz idő esetén is lehet valamit csinálni. Így esett a választásom egy Wellness szállóra Vonyarcvashegyen. Ugyan én felkészültem napos jó idő esetén környékbeli gyalogtúrákra. A régi elemlámpámba is vettem elemet, mert mindenféle kis barlangocskák üregek is vannak a környéken, ahol gondoltam majd nagyot villantok a retro elemlámpámmal.

Vonyarcvashegy tele van színesebbnél színesebb modern üdülőkkel és családi házakkal, de nekem ez a régi romos kis nádtetős ház tetszett a legjobban.

Az alábbiakban egy számomra érdekes bolhapiaci szerzeményt fogok bemutatni. Amikor megláttam a fiatalember asztalán, azt hittem határidőnapló a 90-es évekből, olyan jó megtartású. Aztán a könyvbe belelapozva, rájöttem, hogy már megint egy száz évesnél idősebb könyvet tartottam éppen a kezemben. A könyvet érdekesnek találtam, mert szép gót betűs német kézírással kezdték, régi receptes újságkivágások  is kerültek bele, de találtam benne magyarul is beírt recepteket. Sőt a II. Vh. előttről Oetker receptfüzetet is.

Gyerekkoromban, ha kérdeztek a kedvenc süteményem, habozás nélkül rávágtam, hogy az almás pite. Imádtam a pitét, legalább is Nagymamám és Édesanyám pitéjét. Sajnos, nincs már aki nekem gyerekkori pitét süssön. Anyósom ugyan mindig megpróbálkozik és nekem almás pitét süt. Anyósom almás pitéje össze sem hasonlítható gyerekkori pitéimmel, alig van benne alma és vastag a tésztája. Hiába céloztam én arra, hogy több alma, és kevesebb tészta kellene, ő csak ilyet tud.

Gyakran megyek el a képen látható sarokház mellett. A sarokházakat imádom, ezt a sarokházat valahogy mégsem kedvelem. Még emléktábla is van a ház falán – Illyés Gyuláé -, aki még „kötelező” olvasmány is, így kihagyhatatlan. Ugyanakkor nem éreztem úgy, hogy nekem pont róla kell posztot írnom, hisz még a középiskolai Magyar tanárom sem szerette. Magyar tanárom, amikor Illyésről tanultunk, megjegyezte: „Illyésnek pedig nem tudom megbocsátani, hogy pont József Attila Flóráját vette feleségül.”